Losonci Ujság, 1909 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1909-06-17 / 24. szám
1909. junius 17.________________________________LOSONCI ÚJSÁG_____________ 3. oldal. károkat okozott. Több mint 60 darab közvilágítási Wolfram lámpa égett ki a villámcsapás következtében. A beállott világítási zavarok azonban a „Klára“ villanyvilágitási r. t. gyors intézkedései folytán másnap már teljesen megszűntek. A „Nógrádvármegyei nemzeti intézet“ folyó hó 14-én tartottá meg évi rendes közgyűlését Hanzély Gyula alelnök elnöklete mellett, aki a fontos elfoglaltsága miatt meg nem jelent Török Zoltán elnököt helyettesítette. A közgyűlésen, melyen Prónay Mihály főispán is jelen volt, a Borbás Géza választmányi tag elhalálozása folytán megüresedett helyre egyhangúlag György Lajos losonci főgimnáziumi tanár választatott meg. Elhatároztatott, hogy az ezideig segélyezett kisdedovók ezentúl is segélyben fognak részesíttetni, egyhangúlag elfogadtattak Török Zoltán és Havas Gyula mélyreható indítványai a kultúrpalotára és bankalapításokra vonatkozólag, amely ügyekben az egylet feliratot fog intézni a vármegyei törvényhatósághoz, kérve annak a törvényhozásnál való közbenjárását. Az évi zárszámadások tudomásul vétettek. Elhatározta a közgyűlés egyhangúlag, hogy a «Felvidéki Őr» c. politikai és gazdasági szemlét, amely Török Zoltán, dr. Kovács Ernő országgyűlési képviselő és Herczegh Jenő, a „Losonc és Vidéke“ szerkesztője szerkesztésében Julius 15-ével fog megindulni, az egyesület hivatalos közlönyéül elfogadja. Majd felolvastatott a magyar nyelv sikeres tanításáért kitüntetett tanítók névsora és megállapittatott, hogy az egyesületnek jelenleg 1750 tagja van. A folyóügyek elintézése után a közgyűlés bezáratott. Az adóbevallásokkal, noha azok eddig „polgári becsületszó alatt“ történtek, a pénzügyi közegek nincsenek megelégedve. Ugylátszik, hogy a polgárság azt a nagy frázist nem vette komolyan s tényleges jövedelemnél leginkább kevesebbet vallott be. Most aztán úgy intézkedtek, hogy a hamisaknak vélt bevallásokat pótlás végett visszaadják s jövedelmünket tanukkal, esetleg szakértőkkel is kell igazolnunk. Amit csak tudnak kipréselnek belőlünk! Kérelem. Mielőtt meghívónkat a jövő hó 4-ére kitűzött táncmulatságra széjjel küldenők, még egyszer fordulunk e város és vidékének hazafias emberszerető közönségéhez. Szerénytelenség nélkül merjük vallani, hogy Asztaltársaságunk a közönség mindkét nembeli részének érdeklődésére és jótékonyságára számot tart. Ama szűk keretben u. i. melyre taglétszámunk utal s melyben alapszabályaink mozogni engednek, minden lehetőt elkövetünk zengzetes magyar nyelvünk terjesztésére, az édes anyaföld szeretetenek felköltésére, fejlesztésére. Emellett fölemelt fővel mondhatjuk, hogy minden fiilér, mely jövedelmünket gyarapítja, a jótékonyság oltárára jut, áldozatul a könyörület, a szeretet Istenének. E két tényből merítjük a bátorságot évről-évre megismétlődő kérelmenkkel. Ki volna oly szegény, ki magánál szegényebbet ne látott volna ? S kicsoda oly gazdag, hogy embertársai segélyére rá ne szorulna? Ebben a tudatban ujitjuk meg ismét és ismét kérelmünket. Oly kevés, amit kérünk s oly végtelen Sok, amit a szegényeknek, a szükülködőknek, a nyomorgóknak juttatnunk kell! Még csak pénzt sem kérünk, hisz nemes céljainkat apró ajándéktárgyak is előre viszik. Egy csokor virág, néhány szerény, e sorsjátékra alkalmas, jelentéktelen tárgy köszönetünkkel és hálánkkal nyer viszonzást. Kérünk azért mindenkit, kinek lelkében csak egy szikrája él az embertársai iránti szeretetnek és könyörületességnek, nyújtson segédkezet az emberszeretet szent eszméjét szolgáló munkánkban. Bárnüly csekély adományt és ajándéktárgyat köszönettel fogad és hírlapokban nyugtáz Belágh Lajos a Magyar Asztaltársaság elnöke Hivatalnokország. Egy képviselő választóihoz beszélvén, konstatálta, hogy hazánkban 271,429 alkalmazott, illetve hivatalnok van. És ha ehhez a horibilis számhoz hozzáadjuk még a megyei és városi hivatalnokokat, valamint a különféle irodákban, üzletekben alkalmazott pennaforgatókat, akkor megállapíthatjuk, hogy Magyarországon az irni-olvasni tudó emberek közül minden 13-ik hivatalnok. S minthogy ma már a hivatottakon kívül nemcsak holmi félbenmaradt exisztenciák, hanem a sorsukkal elégedetlen iparosok és kereskedők, újabban pedig az „úrhatnám“ gazdálkodik is törnek a hivatalnoki állásokra, ez az oka, hogy nincs sem ipari, sem kereskedői, sem gazdasági közvéleményünk, ami irányadója volna a mindennemű haladásnak, fejlődésnek. Olcsóbbak a villanylámpák. A dr. Just féle Wolfram villamlámpa árait a „Klára“ losonci villamossági r. t. folyó évi julius hó 1-től kezdve 40 fillérrel leszállítja, vagyis az eddigi 3 K 60 fillér helyett ezután 3 K 20 fillérjével, sőt nagyobb vételnél csupán 3 korona árban számítva hozza forgalomba a Wolfram lámpát darabonként. Kongresszus. Az 1907. évi szeptember hó 22—23. napjain Szegeden megtartott kongresszus határozata értelmében a m. kir. állami tisztviselők a folyó évben Kolozsvárott fogják megtartani (III.) országos kongresszusokat és pedig folyó évi szeptember hó 25—26. napján Az idei kongreszszusnak rendkívüli fontosságét, a szolgálati pragmatika, a családi pótlék, a nyugdíj, az özvegyi ellátás, nevelési járulék, uti-illetmények, tisztviselői hitel stb. stb. szanálás nélkül már-már nemzeti csapássá, végzetessé váló kérdései teszik indokolttá. A kongresszus rendező bizottsága felhívást ezen fontos ügyekre való tekintettel intézett az ország valamennyi állami tisztviselőjéhez a kolozsvári kongresszuson való megjelenés végett. Akik a kongresszuson részt óhajtanak venni, ezen szándékukat legkésőbb julius hó 10-ig jelentsék be dr. Szterszky Vince elnöknél. (Kolozsvár, pénzügyi palota.) Házi hangverseny. Folyó hó 13-án d. u. 3 órakor Zorkóczy Edéné tan. kép. tanár neje, igen sikerült kis hangversenyt rendezett tanítványaival saját lakásán. A növendékek szorgalmuk és előhaladásuknak eredményét mutatták be. Mindnyájan nagyon ügyesen, tisztán és bátran adták elő zongora darabjaikat s a haladók közül igen sokan nagy technikájukkal és zenei rutinnal előadott művészies játékukkal tűntek ki. A legnagyobb elismerés illeti kitűnő tanító mesterüket, Zorkóczy Edéné úrnőt, aki rendkívüli zenei képzettséggel, tapintatos finom modorával vezeti növendékeit a zenei élet csodálatos szép, de fárasztó és kitartást követelő ösvényein. A hangverseny műsora a következő volt: 1. Négykezes, Diabellitől. Játsza Pok Mariska. 2. Visszaemlékezés, Reinecketől. Játsza Sternlicht Bonska. 3. a) Két dal, Reinecketől. b) Roináncz, Lőwtől. (Négykezes). Játsza Rachler Karola. 4. a) Tirol dal, Reinecketől. b) Négykezes, Diabellitől. Játsza Zorkóczy Bözsike. 5. a) Die Tulpe, Lichncrtől. b) Magyar lassú, Tisza Aladártól. (Négykezes). Játsza Rachler Ilona. 6 a) Madarak csicsergése, Misslertől. b) Magyar dalok. Játsza Szlatinszky Lenke. 7. a) Edelweiss, Lángétól, b) Klänge aus dem Innthal. (Négykezes). Jatsza Szlatinszky Vali. 8. a) Gondola dal, Mendelssohntól, b) Für Elise, Beethoventől, c) Fantásie, Horvát G.-tol. Játsza Pataky Aranka. 9. a) Anitra tánca, Griegtől. b) Magyar dalok. Játsza Stollman Erzsiké. 10. a) Impromptu, Moszkovszkytől. b) Impromptu, Reinholdtól. Játsza Draskóczy Sárika. 11. a) Rhapsodía, Liszttől. (Négykezes) b) Magyar dalok. Játsza Lágler Lenke. 12. a) Rondo brillant, Wébertől. b) Magyar ábránd Székelytől. Játsza Jamrich Boriska. 18. a) Oroszlán vad szat, Köllingtől. (Négykezes), b) Magyar táncok, Chovántól. (Négykezes). Pataky Aranka. Henrik herceg turaút. Nemcsak városunkban, de az egész országban a jóelőre megjelent falragaszok, felhívások s a hírlapok igen nagy mértékben felköltötték az érdeklődést a Henrik porosz kir. herceg védnöksége alatt rendezett automobil mérkőzésre. A hatóságok már hetek óta lázas izgatottsággal javították az utakat, a községekben s városokban kihirdették, kidobolták, hogy julius 12 én mindenki őrizkedjék az automobilok által járt útvonalakat használni. Ami városunk is lobogódiszt öltött s már reggel 9 órától kezdve tömött sorokban várakozott a közönség az automobilok megérkezésére. A Losonci Újság a budapesti automobil clubtól telefon értesítést kapott, hogy az első kocsit negyed 1-re várják Budapestre s igy Losoncon fél 11 órakor kell az első kocsinak keresztül mennie, A legelső automobilon Zichy Béla Rezső és Széchenyi grófok érkeztek meg s jelezték a versenyző kocsik jövetelét. 10 óra 51 perckor érkezett be Henrik herceg kocsija, bár csak igen kevesen ismerték fel, mégis lelkes ovációkban és kedves ünneplésben részesült városunkban is a német császár öccse, a németek tengeri haderejének vezére. A herceg felvirágozott artomobilja után 2—3 percnyi időközökben csoportosan jöttek, kitűnő állapotban, jó kedvvel s barátságosan köszönve a lelkes fogadtatást, a többi versenyzők is. A legtöbb kocsin porosz katonatiszt ült hazájabeli uniformisban. A Nagybég-utcán, a Kubinyi-téren és a Kossuth Lajos-utca egész hosszában sűrű sorfalat álló közönség barátságos éljenzéssel, virágesővel s az ablakokból pedig kendőlobogtatással fogadták az átszáguldó kocsikat. Losoncon 113 automobil vonult keresztül s megjegyzésre méltó még, hogy az 1841 kilométer hosszú turaútnak városunk éppen a közepére esik. „Tüzek“ cím alatt október hó elsejével egy jól ismer fiatal poéta költeménykötete fog napvilágot látni. A szerzőt mint lapunk egyik munkatársát, olvasó közönségünk már régebben ismeri, amennyiben lapunk hasábjain több rokonszenves, meleghangú tárcája és ideális magaslaton álló költeménye jelent meg. A kötet nagyobbára már megjelent verseket tartalmaz s ez a tény maga is érdekességet kölcsönöz a szerző vállalkozásának és bő reményt nyújt a sikerhez, amelyre az avatott tollú poéta joggal számíthat. A csinos kiállítású kötet ára fűzve 2 korona 40 fillér, kötve 3 korona. A kötet megrendelhető a szerzőnél Lauschmann Ottónál Kassán. Póruljárt automobil. Vasárnap hajnalban egy automobil, a vezetőjének vigyázatlansága folytán ftekí ment az apátfalusi utón levő vámsorompónak. Az eset oly korán reggel történt, hogy a szerencsétlen automobilista kilétéről senkinek nincs tudomása, de a megrongált vámsorompó, a helyszínén látható üvegdarabok és vérnyomok elég komoly következményeit árulják el az automobilista vigyázatlanságának. A „Nyugat“ pünkösdi száma a rendesnél jóval nagyobb terjedelemben jelent meg és Ady Endre költészetének jelentőségével foglalkozik. Ady költészetének esztétikai méltatását Fenyő Miksa irta meg, közölvén cikkében Ady Endre önéletrajzát is. Ady szociális gyökereiről Kéri Pál, nyelvéről Laczkó Géza irt. Azonkívül Móricz Zsigmond, Ignotus, Balázs Béla. Lesznai Anna, Schöplin Aladár, Lengyel Géza, Hatvány Lajos, Karinthy Frigyes, Bíró Lajos, Babits Mihály, Lengyel Menyhért, Miklós Jenő az emberről és költőről írnak a legkülönbözőbb pszichológiai és esztétikai szempontokból. Tóth Árpádtól „Ady Endrének“ címen, valamint Geljért Oszkártól verseket hoz a füzet; műmellékletül Ady arcképét adja. A ,,'figyelő“rovat aktualitásokkal foglalkozik. A „Nyugat“ előfizetési ára egész évre 20 kor., félévre 10 korona. Előfizetni a kiadóhivatalban V., Dorottya-utca 14. szám alatt lehet. Diana sósborszesz mint háziszer kapható az egész országban. Köztudomású, hogy bedörzsölésekre a legalkalmasabb. Nagyon kellemes hü-átő. Az összes fodrászüzletekben fejbedörzsolésekre és borotválkozás után arcfecskendezésre az urak használják. A fájdalmakat azonnal csillapítja. Masszírozásra általánosan minden házban csakis Diana sósborszeszt használnak. Egy üveg 44 fillér. A közönség köréből. Amiről a liget mesél. Ha valamely városnak olyan szép sétahelye van, mint Losoncnak, az igyekszik ezen szép sétahely által közönsége számára nyújtott természetes gyönyörűséget mesterséges eszközökkel még növelni, annak értékét gyarapítani és a benne tartózkodást még kellemesebbé, kényelmesebbé tenni. Nehogy azonban ezen bevezetés után valaki azt gondolhassa, hogy — no most ez biztosan a szúnyogok elleni irtó hadjárat megindítását fogja követelni, vagy talán a békák estéli hangversenyeinek rendőri beavatkozás utján leendő megszüntetését, vagy — ments Isten — talán a ligeti főfelügyelő által a játszó gyermekekkel szemben alkalmazott nagyon is huszáros tenornak mérséklését, — hát ezek megnyugtatásául sietek kijelenteni, hogy az én igényeim sokkal szerényebbek. Ez nekem mind nem fáj, csak egy fáj: hogy miért kellett a kényelmes, támasztékkal ellátott ülőpadokat a Rákóczy-utra helyezni, vagy ha már nagyvárosdit játszunk és mindenáron kényelmet akarnánk a poros utcán, miért nem lehetett ilyen háttámasztóval ellátott padokat helyezni el sokkal méltóbb helyeken a tiszta, egészséges ligetben is ? . . . ... No igen, persze hogy azért nem, mert ellopnák! Hiszen még a mostani vasalódeszka padokat is ellopták, pedig ezek ugyancsak oda voltak erősítve az alaposzlopokhoz nadrág és szoknya repesztő nagy szögekkel ... De édes Istenem! arról megint csak nem lehet tenni, hogy hidegben mindenki azzal fűt, amivel tud! . . . Erre vonatkozólag — úgy mellékesen — megjegyezni bátorkodom, hogy ezeket a kényelmes és a ligetbeli vasalódeszkáktól árban sem óriási módon különböző padokat, az eltüntetésre oly nagyon csábitó hideg idő beáltával internálni is lehetne téli szállásra valami alkalmas helyre, ott van például mindjárt a vigadó volt színpadi helyisége, ott mindjárt megfelelő környezetet is lehetne létesíteni számukra az ott levő díszletekből és — azt most egyébre úgysem szabad használni, — s igy . nem történhetne meg az az eset, hogy a padok felét ismeretlen tettesek télen elvivén, a hiány tavasszal a megmaradottak kettévágásával pótoltatik. Hová jutunk igy egy-két év múlva? Vagy ha tisztán zsebbeli indokai vannak a kényelmes ülőpadok mellőzésének, úgy tessék egy napra érvényes 2 filléres értékpapírok kibocsátása utján megadóztatni a rajtok pihenni szándékozókat. így legalább a ligeti felügyelő is fog valami hasznos dolgot teljesíteni fizetéséért ellenértékképen. Egy sétáló.