Losonci Ujság, 1909 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1909-06-10 / 23. szám
1909. junius 10. LOSONCI UJ SAG 3. oldal. egyházfelügyelő elnöksége alatt tartott egyházi közgyűlésen Kalanda Gyula kálnói ág. ev. lelkész indítványára elhatároztatott, hogy Káinon, Losoncnagyfaluban és Ipolyberzencén ezentúl minden hó első vasárnapján az istentisztelet teljesen magyar nyelven fog megtartatni. Meghajtjuk az elismerés zászlóját Kalanda Gyula lelkész előtt, aki nemcsak jóakarója s okos tanácsadója egyház híveinek, hanem mint a magyarság lelkes apostola is, dicséretes tevékenységet fejt ki. Kohlener Barna nevével pedig nem először találkozunk, amidőn hazafias ügyről, magyarosításról van szó. Ő mint evang. egyházfelügyelő csakugyan hivatása magaslatán áll s nem csupán viseli az egyházfelügyelői címet, hanem a felügyelete alá tartozó egyházak ügyeit valóban szivén is viseli. A példa is ezt mutatja, mert a nógrádmegyei tótnyelvű községek között az ó felügyelete alatt lévő egyház községei az elsők, amelyek ilyen dicséretes és követésreméltó jó példával előljárnak. Az országos nagygyűlés. A Magyar Nemzeti Banknak 1911-ben való való felállítása ügyében e hó 6-án Budapesten — miként a napilapok terjedelmes közléseiből tudjuk — országos nagygyűlést tartottak. Ezen nagygyűlésen a losonci függetlenségi és 48-as párt képviseletében Beniczky Árpád orsz. képviselő, Kujnis Gyula pártelnök, Kristóff Sándor pártjegyző, továbbá Breznay József és Fekete István vettek részt. A Nógrádi és Honti Híradó ez évi 22-ik számában egy cikk jelent meg „A losonciak harci“ címen, amely a losonci társadalom sgyenetlenkedéseiről szól. A cikk nagy járatlanságot s némi tekintetben lelkiismeretlenséget is árul el és éppen ezen oknál fogva azzal behatóbban foglalkozni nem is érdemes. Az egész cikk merő ráfogás és írójának egyéni vélekedését tartalmazza. Csak röviden kijelentjük, hogy nem igaz, miként a losonci társadalomban két erős tábor állana egymással szemben, melyek közül egyiknek az élén Török Zoltán állana, a másik pedig a polgárságból volna szervezve. A losonci társadalom sokkal erkölcsösebb és intelligensebb, semhogy bármely felszínre kerülő kérdésben is személyekre s nem az ügy érdemére volna tekintettel. A losonci polgárság a felmerülő ügyekben mindig a saját és sohasem befolyásolható felfogása és belátása szerint foglal állást és pártraszakadás csupán a vélemények különféleségéből származik s az mindig csak esetleges. Nem igaz tehát, hogy álladó két erős tábort alkotnának. Különben ennek erősitgetésére nincs szükségünk; hogy ez igy van, az köztudomású. Hogy aztán a bgyarmati cikkíró úrnak milyen külön véleménye van ez ügyben, az a losonciakat egyáltalában nem érinti. A mi pedig „A losonci lapok enyelgése“ címen hozott cikket illeti, arra laptársunk a L. és V. már megadta a találó választ : figyelembe sem vette. Igaza volt, mi sem foglalkozunk hát vele, akármit beszéljen is hát a bgyarmati „egyszerű szürke hírlapíró“ . . a karaván halad tovább .... Az antialkoholisták szervezkedése. Az eddigi sikereiken felbuzdulva a losonci antialkoholisták, vasárnap, folyó hó 13-án d. u. 2 órakor Miksiben, 4 órakor pedig Roppon fognak előadásokat tartani. Miksiben Fabticzy Béla és Losonczi Rózsi, Rappon pedig dr. Oppenheimer Ferenc és Fabriczy Lenke fognak előadást tartani. Háziezredünk ünnepe. Az 1809-iki asperni győzelem százéves évfordulójának megünneplésére háziezredünk, mely szintén részt vett a diadalmas csatában, e hó 20-án a tiszti étkező helyiségében ünnepélyt rendez. Ez alkalommal fogják leleplezni az asperni győzelem megörökítésére készült emléktáblát is. Az ünnepély előestélyén az ezred tiszti kara barátai tiszteletére teaestélyt rendez. Az ágost. hitv. ev. elemi leányiskola évzáró vizsgálatai folyó hó 15-én, kedden fognak megtartatni az evang. templomban a következő sorrendben: D. e. 9 órakor I—II. osztály, d. u. 3 órakor a III—IV. osztály. A szülőket és tanügybarátokat ez úton is szívélyesen meghívja a tanítótestület. Ellopott magyar cimer. Udvarházáról jelentik, hogy ott az ág. ev. iskolán kifüggesztve lévő magyar címert ismeretlen tettesek lelopták. A vakmerő tolvajok ellen a csendőrség a nyomozást megindította. A női kalapokról. Azok a híbbantott fantáziájú divatfaragók valósággal hazárdiroznak az ízléssel. Oly rettenetes formájú kalapokat eszelnek ki, hogy az ember innen-onnan rá se ismer a saját feleségére. Az még csak hagyján, mikor réteket, erdőket, egész vadászterületeket, esetleg egyegy faiskolát cipelnek a nők fejükön! De most! Le se tűntek még a sráfkocsi nagyságú kalapok és már megjöttek a vörösrézszinű szörnyetegek egész pálinkaüstök. No de még messze vagyunk Amerikától, ahol ma egész zongorákat, automobilokat, lokomotivokat, apróbb hadihajókat emelnek a nők. Azonban ne csüggedjünk! Előre hölgyeim! Eredménytelen pályázat. A losonci közkórház alorvosi állásra kitűzött pályázat ismételten eredménytelen maradt. A város az eddig 1000 koronával dotált állásnak 1600 koronára való kiegészítését határozta el, a belügyminiszter azonban ezen határozatot ideiglenesen nem hagyta jóvá, hanem utasította a várost, hogy ezen kérdést előbb a törvényhatósági bizottság elé terjessze. A losonci izr. szent egylet — Chevra- Kadisa — folyó évi junius 21-én, hétfőn, d. e 10 órakor az uj egyleti helyiségben (Kisbég-utca 11. szám) és folytatólag az újonnan épített Codókhaddin imaházban (Kossúth Lajos-utca 77. szám) dísz-közgyűlést tart az alábbi tárgysorozattal: A) Az egyleti házban. 1. Ima. 2. Elnöki megnyitó. 3. Uj tagok felavatása. 4. A választmány következő javaslatainak tárgyalása: a) néhai pilisi és szilasi Szilassy József, a Chevra-Kadisa jótevője, a magyar szent korona őre, a dunántúli református egyház főgondnoka emlékének megörökítése, b) néhai Wohl Izrael, a Chevra-Kadisa alapítója emlékének megörökítése, c) tiszteletbeli tagok választása. B) A Codók-haddin temetői imaházban. 1. Az újonnan épített imaházra vonatkozó elnöki előterjesztések. 2. Néhai pilisi és szilasi Szilassy József, a Chevra-Kadisa jótevője, a magyar szent korona őre, a dunántúli református egyház főgondnoka emléktáblájának leleplezése. 3. Néhai Wohl Izrael, a Chevra-Kadisa alapitója emléktáblájának leleplezéee 4. Az imaház kapuinak ünnepélyes megnyitása. 5. Felavató hitszónoklat. 6. Zárszó. A losonci húsvizsgálói tanfolyam vizsgálata folyó hó 5-én tartatott meg. A vizsgáló bizottság elnöke Kólián Ottó törvényhatósági m. kir. állatorvos, tagjai Dr. Gömöry Elek városi tiszti orvos s Nagy Antal tanfolyam vezető m. kir. állatorvos. A társaság részéről megjelent Dr. Ottahal Antal rendőrkapitány, Baskay Ferenc városi főjegyző. Jelenvoltak továbbá az e napra értekezletre összejött megyebeli m. királyi és helyhatósági állatorvosok és katonai állatorvos. A 19 jelölt úgy a vizsgáló bizottság, mint a hallgatóság elismerését érdemelte ki úgy az elméleti, mint a gyakorlati vizsgán tanúsított képzettségük folytán. Elismerését fejezték ki a jelenvolt vendégek és állatorvosok a tanfolyamvezetőnek feláldozó, lelkiismeretes oktatása által elért siker felett. Mind a 19 jelölt képesítést nyert s a vizsgálat befejeztével elnök buzdító, oktató szavak kíséretében adta át jelölteknek a bizonyítványt. Ezen vizsgálat tartama alatt jelen volt kir. állatorvosok a losonci közvágóhíd és jéggyár berendezését tekintették meg Urányi köz vágóhídi állatorvos kalauzolása mellett. Ezután az összes jelenvoitak közebédre mentek a Tugári-fürdöbe. A közebéd alatt a képesített húsvizsgálók Csapó Imre gömörpelsőci rendőrtiszt lelkes, szép szavakkal éltette ezen üdvös intézmény létesítéséért Dr. Darányi Ignátz földmivelésügyi m. kir. minisztert, ki ezzel az úgy a köz- mint állategészségügynek szolgáló intézményével mintegy betetézte bölcs s a köznép anyagi boldogulását szolgáló ténykedéseit. Ezután Fölényi Károly ragyolci aljegyző hálás szavakban köszönte meg Nagy Antal tanfolyam vezetőnek feláldozó fáradozását. A közebéd után az összegyűlt állatorvosok 2 kakast műtéteztek, ezután testületileg a tüzérlaktanyát, berendezését, lóállományát s 2 igen elmésen s nagy szakértelemmel végzett műtétben részesült lovat szemléltek meg. Ezen műtéteket Femker katonai állatorvos végezte és demonstrálta. Végül a városháza egy e célra a kir. tan. polgármester által átengedett helyiségben az állatorvosok értekezletüket megtartották, megbeszélve a lazc kkal biró községekben való egyöntetű marhalevélkezelést, a húsvizsgálati dijak beszedési módját s végül az országos vásárokon esetleg észlelt rag. állatbetegségek esetén teendő intézkedések egyöntetű végzését. Ezzel az állatorvosok Losonc város gyors s szép fejlődésével, szépülésével s a mai nap eredményével eltelve a vármegye minden irányába elutaztak. Az iparosok nyugdíjügye. A magyar kisiparosságnak nyugdíjügye dolgában legutóbb az Ipartestületek Országos Szövetségének gyűlésén országos mozgalom indult meg. Felhívást intézett a szövetség az ország összes ipartestületeihez, hogy küldjék be a kérdésre vonatkozó adatokat és nyilvánítsák véleményüket a kérdésről. Ha az anyag együtt lesz, a szövetség felterjesztést intéz a kereskedelmi kormányhoz és javaslatot tesz az ügy rendezése ügyében. Gyászrovat. A szabadsághősök egyre fogyó sorából ismét eltávozott egy: Baán Béla 48/49-iki honvédhadnagy folyó h^ö-án elhúnyt. A gyászesetről a család a következő jelentést adta ki: Özv. nádasdi Baán Béláné szül. dobói Dobay Klára mint neje, özv. nádasdi Baán Bertalanná szül. nádasdi Baán Berta, Gyula és Géza mint testvérei úgy a maguk, mint az összes rokonok nevében mély fájdalommal tudatják, hogy a legjobb férj, illetve testvér nádasdi Baán Béla volt 1848—49. évi honvédhadnagy, földbirtokos életének 79-ik és zavartalanúl boldog házasságának 53-ik évében, hosszú szenvedés és a halotti szentségnek ájtatos felvétele után f. évi junius hó 6-án éjjel 2 órakor elhunyt. A drága halott hült tetemei folyó évi junius hó 8-án délelőtt 8 órakor fognak a gyászházban (Rákóczi-utca 21. sz.) beszenteltetni és délelőtt 9 órakor az engesztelő szent mise-áldozat bemutatása után a róm. kath. templomból a helybeli temetőben örök nyugalomra helyeztetni. A német császár öccse Magyarországon. Elvétve sokfélül hallottuk már a „Prinz Heinrich Fahrt“ nevét. Egy nagy nemzetközi automobil mérkőzés fogalma ez, mely mérkőzés évrőlévre ismétlődik. Az idei útvonal Berlin—-Breslau— Tátra—Budapest—Wien—Salzburg—München. Az idei Fahrt-on közel másfélszáz kocsi vesz részt, bennünket nemcsak ipari fontossága érdekel, hanem azon fontos tény, hogy hazánkra mennyi előny származik abból, hogy oly sok külföldi ismerkedik meg hazánkkal és oly sok világlap méltatja hazai viszonyainkat. S hogy e méltatás csak kedvező lehet, s hogy a külföld régi, avult véleményeit meg fogjuk változtatni, arra garanciánk lesz a rendbe hozott országútvonal. Szterényi államtitkár átlátva az idegenek átutazásának nagy fontosságát, a Tata—Budapest—pozsonyi utat a versenyszerű igényekhez képest megfelelő karba hozatta A Magyar Automobil-Klub pedig Zichy Béla Rezső gróf és Krisztinkovich Béla vezetésével hónapok óta dolgozik, hogy magas vendégeinket az őket megillető fogadtatásban részesíthessük. A mérkőzés ideje már közeledik. Junius 11-én lépnek magyar területre és 14-én hagyják el. 13-án Pesten a sok gépből a Magyar Automobil-Klub ünnepi kiállítást rendez a Tattersalban (keleti pályaudvarral szemben), aminek igazán örvendhetünk. Tanulságosabb automobil kiállitást alig képzelhetünk. Az útvonal Tátra, Igló, Rozsnyó, Rimaszombat, Losonc, Balassagyarmat, Vác, Budapest, Ó-Szőny, Győr, Moson, Pozsony. A vármegyék, közigazgatások igen nagy előzékenységgel Ígérték az útvonal díszítését, a Magyar Automobil-Klub ez utón is kéri azonban a magánosokat, hogy a fogadtatás fényének emeléséhez lobogózással stb. hozzájáruljanak. Cirkusz Hungária. Már a múlt számunkban megemlékeztünk röviden a búzatéri Hungária cirkuszról, s most — látva minden tekintetben művészies és tökéletes előadásait — ismételten csak jót Írhatunk róla. Élvezetes estéinek műsorából különösen kiemeljük a Palottai-nővéreket. Ernesztót, mint kutyaidomítót. „Cnokabant“ tréfás akrobatákat, s végül a sportkedvelőket igen érdeklő nemzetközi birkózást. Ajánljuk e derék művészeket olvasóközönségünk b. pártfogásába. Évzáró vizsgálatok. A helybeli állami elemi fiúiskolában az 1908/9. tanévi évzáró vizsgálatok a következő sorrendben tartatnak meg: Junius hó ll-én a hittani vizsgálatok, junius hó I7-én az I., a II. és a III. osztály, junius hó 18-án a IV. és az V. osztály vizsgája, junius hó 19-én a bizonyítványok kiosztása és a tanév bezárása. Úgy a hittani, mint az osztály-vizsgálatok mindenkor d. e. 8 órakor kezdődnek, melyekre a szülőket, az iskola és a tanügy barátait, valamint az érdeklődő közönséget tisztelettel meghívja a tanítótestület. A helybeli iparos- és kereskedő-tanonciskolákban az 1908/9. tanévi évzáró-vizsgálatok a következő sorrendben tartatnak meg: Junius hó 14-én a kereskedő-tanulók vizsgálatai, mely alkalommal a tanulók könyvviteli füzetei és irodai munkálataik közszemlére tétetnek ki. Junius hó 15-én az iparos-tanonciskola I. A. és II. A. osztályának, junius hó 16-án az I. B., a II. B. és III. osztályának vizsgái, junius hó 20-án d. e. 9 órától 12 óráig tanoncmunka- és rajzkiállitás a városház tanácstermében, d. u. 3 órakor az állami elemi fiúiskola helyiségében záróünnepély, mely alkalommal az arra érdemeseknek megitélt jutalmak is kiosztatnak. Az osztály-vizsgálatok az állami elemi fiúiskola helyiségeiben mindenkor d. u. 6 órakor kezdődnek; az osztály-vizsgálatokra, úgy a rajzés munkakiállítás, valamint a záróünnepélyre az érdeklődő közönséget tisztelettel meghívja a tanítótestület. A losonci választókerület függetlenségi és 48-as párt, mint laptulajdonos, képviselője: KUJNIS GYULA iigyv. elnök. Felelős szerkesztő: GELLÉN ENDRE. Szerkesztő: KRISTÓFF SÁNDOR Köszönetnyilvánítás. Mély gyászomban tanúsított részvétért hálás köszönetét mond özv. nádasdi Baán Béláné.