Losonci Ujság, 1909 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1909-06-03 / 22. szám

2. oldal. LOSONCI ÜJSAG 1909. junius 3.

len pálya, mely kedvező jövőt igér az iparos és kereskedői pálya. Minden szülő tehát saját gyermekének ellensége, ha most, mikor a döntő pillanat elérkezett nem gondoskodik kellőképen annak jövendőjéről.

T erm éski látáso k.

Az egész ország, kiváltképen mezőgazdáink félénk tekintettel szemlélik az időjárás különbözőségét, lesik föntről az istenáldását, hogy a leendő termés ne adjon ocsut, hogy szép reményeik ne dőljenek dugába s verejtékes fáradozásaiknak gyümölcse legyen.

Az Omge termésbecslése ismét megjelent s belőle már nem az a peszimisztíkus hang szólal meg, mint előző jelentéséből, mely már egyenest az idei rossz termés lélekharangját konditotta meg. Az utóbbi időknek a termésre kedvező időjárása lényegesen megjavította a gazdák kilátásait s ha a természet nem fog máskép határozni az idei jó közepes terméssel örvendezteti meg az országot.

De addigra még sok víznek kell lefolyni a Dunán s addigra még száz veszély ezer baj ronthatja le mindama szép kilátásokat, melyek az egész ország minden részéből beküldött jelentésekből, elénk tárulnak,

S igy tisztán s egyedül a véletlennek vagyunk kiszolgáltatva. Mert a természet szeszélyét leküzdenünk nem áll módunkban, az tisztán s egyedül annak a felsőbb hatalomnak tartatott fel, ki az ég madarairól s a mező liliomairól szokott gondoskodni.

Nem ér semmit a verejtékés munka, hasztalan a szorgalom, a tudás minden igyekezet, egy jégverés, egy késői fagy, valamely földalatti rovar, avagy hirtelen fellépő növényi betegség s az egész esztendő küzdelme hiába volt, nem hajt kalászba a vetés, oda a gazda egész esztendei munkája, költsége, semmit sem hoz a megmunkált rög s gond, aggodalom jut osztályrészéül annak ki fölös bizalmat helyezett a földbe.

S igy az ország bizonytalan helyzete egy percre sem szűnik meg. Mindenkor aggódó tekintetetek merednek az ég felé, várják az esőt, a szükséges meleget s mindazt az ezer gondot és bajt, ami egy mezőgazdasági ország lakosait ilyenkor elfogja. Bezzeg egy iparon és kereskedelemen alapuló országban kevés gondot okoz az időjárás viszontagságos változása, ott fityet hányhatnak a természet még oly következetlenségeire is, ők biztosítva vannak az ellen, hogy a két kezük munkája, orcájuk verejtéke nem hiába ömlött, nem hiába szorgoskodott, annak gyümölcse megérik, annak elismerése nem marad el.

S mindez előtérbe kerül ebben az időszakban, a várakozás, a félelem, a rettegés e kínos idejében. Nekünk szegény agrikultur államnak mindenkor a felsőbb hatalmak akarata a mérvadó, mert az dönti el ami jólétünket, avagy egész esztendei koldus voltunkat. A belterjes gazdálkodás, a modern

találmányok felhasználása, a kutató elme minden észszerű gondolatának megvalósítása egy jottányit sem mozdítja elő azt a bizonytalan helyzetet, mely a mezőgazdákat folytonosan rettegteti, minden igyekezet mellett is a bizonytalan, sivár jövő képe tárul elébe, semmi biztosítéka sincs, hogy munkája gyümölcseit élvezheti.

S ha valaha Magyarország Európa éléskamrája lehetett, mégsem irigylendő az a szerep, mit nékünk a sors juttatott, mert az éléskamra immár legtöbbnyire üres s ha terem is benne valami, annak javát elfogyasztják azok az országok, melyek Európa kincseskamráját képezik.

Az ipar és kereskedelem az ő biztos existenciát nyújtó keresetével messze túlszárnyalták a mezőgazdaság néha zsíros, de legtöbbször csak silány hozamát s ha csak erővel vakok nem akarunk lenni a kínálkozó példák iránt, szemmel láthatjuk, hogy az iparral és kereskedelemmel főképen foglalkozó országok lakosai gazdagok, gondatlan életet élnek, mig a mezőgazdasági államok kivételképen lassan de biztosan elszegényednek.

Mindezekből az az egyetlen tanulság, hogy mindaddig, mig országunk főképen s elsősorban agrikultur állam marad, boldogulása nem várható, mert egy ország fejlődését nem vethetjük a bizonytalanság a kétesség biztos martalékául akkor, mikor biztos kényeret, tántoríthatatlan existenciát nyújtó más foglalkozási ágak is kínálkoznak a számára.

Tanulmányi kirándulás.

Kellemes kötelességet teljesítek, mikor tanulóinknak Fiume és környéke megtekintésére rendezett tanulmányi kirándulásról beszámolok.

Jelentkezett összesen 30 növendék és pedig öt a 111-ik, tizenegy a IV-ik osztályból és négyen a kézimunka tanfolyam növendékei közül. Kovárcz Gizella r. t. és Winkler Anna igazgató vezetése mellett indult el a kis csapat május 24-én d. u. 2 órakor a személyvonattal Budapest felé. A vasúti állomási főnökség szives jóindulatából egy egész Hl. oszt. kocsi állott rendelkezésünkre és igy idegenektől való háborgattatás nélkül jutottunk el a fővárosba, hol a József főherceg szállóban vacsoráltunk és étkezés után még egy sétára is vállalkozott a kirándulók elszánt serege, úgy, hogy a Rákóczy-utról átmentünk a körútra, Andrássyutra, Dunapartra ; közben megnéztük Veres Pálné, Vörösmarty, Petőfi, Verbőczi és Tinódy szobrát és az utbaeső nevezetesebb épületekre vehettünk egy-egy pillantást, u. m. az Operára, városi Vigadóra, Nemzeti színházra, Népszínházra, és végül a Rákóczy-uton hazatértünk, hogy a másnap reánk váró hosszú útra az éjszakai pihenésből erőt vehessünk.

Máj. 25-én reggel 7 órakor indultunk Fiúméba az államvasutuk vonalán, gyorsvonaton és ll-od osztályon, mivel a vasúti igazgatóság a Bpest— Fiumei vasút erős lejtése miatt azt a kérésünket, hogy a gyorsvonathoz III. osztályos kocsit csatoljon nem teljesítette.

mint a minő az ifjú Perkins pár volt. Á leglehetetlenebb időkben a leglehetetlenebb helyeket mászták meg. Elől a daliás, piros-pozsgás, kékszemű, lobogó-szőke hajú Sir Perkins, utána egy lépéssel a bájos, mindenki által titokban imádott fiatal asszony, az izgalmaktól kipirult arccal s messze, messze tőlük a vezető.

Minden este holtra fáradtan tértek vissza hotelbeli előkelő lakásukba s ilyenkor az asszony lágy, soprán hangon, valami egészen ismeretlen régi angol hangszer kísérete mellett skott dalokat énekelt. Mintha az édes anya altatná el gyermekét, olyképen hangzott a szixhez szóló gyönyörű melódia. Énekkel feküdtek, dallal ébredtek a szállóbeliek alig tudták bevárni, hogy mikor szollal meg az ő igazi, az ő szeretett dalos pacsirtájuk

Csúnya havas idő volt. Az egész fürdőhely közönsége a társalgóban gyűlt össze. Mindenki otthon volt. Senki sem merészelt ez istenitéletidőben még csak gondolni is valamelyes kirándulásra.

Már előre örültek, hogy végre az ifjú Perkins párt hosszabb ideig szemlélhetik, mert arra csak nem gondolhattak, hogy azok még ebben az időben is szöges cipőt, nemez ruhát öltenek s mászkálni fognak a sziklákon, a csúszós, veszélyes hegyeken.

De nagyon tévedtek. Mert a fiatal Perkins pár csakúgy elment rendes kirándulására, mintha a svájci nap legégetőbb sugarait tűzte volna a hegyek ormaira.

Beesteledett. A Perkins pár még mindig nem tért vissza. Éjjel volt már s szobájukból a szokásos skott altatódal nem hangzott ki megnyugtatásul. A szálló közönsége érdeklődni kezdett s

rémülten hallották, hogy Perkinsék vezető nélkül merészkedtek a hegyek közzé, mert nem akadt kisérő, ki vállalkozott volna kalauzolásukra.

A rettenetes fergeteg alább hagyott s a szálló közönsége tanácstalanul állott, nem tudva, mihez fogjon. Végre valaki ajánlotta, hogy azonnal kerítsenek fáklyákat és siessenek az eltévedtek keresésére.

A szót tett követte s az egész társaság keresésükre indult. Fáklyák, kürtök mozgalmas életet vittek a kihalt bércek közzé. Három órai kutatás után végre felhangzott a szép Perkinsné altató danája

Siettek a hely felé s ott rettentő kép tárult szemeik elé. Egy irtózatos szakadék szélén térdepelt a fiatal asszony kékre fagyott arckifejezéssel s énekelt, énekelt, hogy a nézőknek szemébe fagyott a kicsordult könny. Sir Edward Perkins a szakadék mélyén összezúzott tagokkal hevert s felesége a gyönyörű szép asszony megőrült s dalával költögetni akarta megholt urát.

Csak nagy erőfeszítéssel tudták elvonni a szerencsétlen helyről. Egyre azt hangoztatta, hagyják ott, mert az ö énekétől majd felébred a férje.

S azután ide hozták. Egész napon keresztül az ablaknál ül. Énekel és várja, egyre várja elvesztett férjét, hogy az majd visszatér.

Az igazgató befejezte elbeszélését. Szemeimből észrevétlenül két könnycsepp szivárgott elé s az ablakból felém hallszott az az ősrégi skót ballada, mellyel a szép Perkinsné minden este Saint Móricéban Sir Edward Perkinst elaltatta . . .

(B. R)

A tanulók igazán fáradhatatlanok voltak az utmentén kínálkozó látnivalók élvezésében, úgy, hogy alig vettük észre, -mikor a hosszúnak fenyegetődző nap eltelt és az alkonyulat homályában a kopár Kárszt szövényes szikla-labyrintjából kibontakozva, egyszerre csak szemünkbe tűnt a tenger, megpillantottuk az örökszép Adria kék hullámait.

Fiúméban a Hotel de la viliében kaptunk napi 5 koronáért kényelmes szállást és kitűnő ellátást, melyért elismerő köszönettel emlékezem meg a szálló tulajdonosáról Szentgyörgyi Ferenc úrról, aki személyzetével együtt lekötelező figyelemmel és előzékenységgel gondoskodott úgy elhelyezésünkről, mint élelmi ellátásunkról és kiszolgálatunkról egyaránt.

Az út fáradalmait kipihenve 26-án reggel friss erővel és kedvvel fogtunk hozzá Fiume megtekintéséhez, és pedig első sorban a helyi nevezetességeket néztük meg, u m. a kikötőt, a városi színházat, a tengerészeti akadémiát, a kormányzósági palota épületét, József főherceg kertjét, a népligetet, templomokat, világító tornyot, halcsarnokot, vásárcsarnokokat, egy hajónak belsejét. Ebéd után rövid pihenésre tértünk, majd bérkocsikon felmentünk a Tersatton fekvő Frangepánvárba és bár a kanyargó hegyi utón is gyönyörködve szemléltük az előttünk elterülő panorámát, teljes élvezetet maga a vár nyújtott, úgy, hogy szinte meghatottsággal néztük az érdekes romokat, a sziklafalba tapadó borostyánt, a rég elporladt hamvakból fakadt fátyolrózsát és narancsvirágot, melyeknek illata, a távol Istriának ködbe vont magas sziklái, a lábunk alatt hullámzó tenger és a mögöttünk komoran emelkedő Karszt mind-mind az örök isteni hatalomnak végetlenségét, nagyságát és kegyelmét hirdetik, s melyeknek láttára szivünkben hálaadó érzés fakadt, hogy mindezeknek mi is szemlélői és Isten nagyságos dolgainak részesei vagyunk. A meredek várfalakon és narancsbokrok alján sűrű emlékezés történt a szépséges Miliorá-ra és Axamita leányasszonyra, szinte vártuk, hogy mikor hangzik fel a gitár és halk esti dal, mely a szép leányt hívogatja s melyik bokor mögött leselkednek az árnyak, kiket Jókai nagy költőnk a maga dicsőségének részesévé tett azzal, hogy róluk megemlékezve a halhatatlanság csarnokába vezette őket. A várból a meredek lépcsőzeten tértünk haza, közben sűrűn nyitogattuk erszényünket, hogy az utunkba vetődő sok nyomorultnak, koldusnak, nyomoréknak alamizsnát adjunk.

27-én esős napra virradtunk és igy a rossz időt arra használtuk fel, hogy a rizshántoló gyárat megtekintettük. Itt megemlítem, hogy a papírgyár megszemlését csupán a bpesti központ (Mérleg-u.) részéről adott engedély alapján lehet megnézni és mivel mi azzal nem rendelkeztünk, helyette az éppen oly tanulságos dohánygyárat szemléltük meg másnap. E csalódás közzététele talán tanulságul szolgálhat másoknak. 27-én délután kedvezőbbre fordult az idő, és igy áthajóztunk Lovránába, onnan hosszabb séta után villamos vasúton Abbáziába mentünk és ott nagyobb séta bőséges uzsonna után kiültünk a tengerparti sétatér babér és magnolia fái alá, hol majd a szelíden hullámzó tengerpart, majd a szabadon diszlő füge és narancsfákat, majd pedig a mellettünk felhangzó zenét élveztük, úgyhogy az eltöltött nehány óra jóformán elröppent.

28 án d. e. a dohánygyárat néztük meg, ami különösen a szakszerű kalandolás és magyarázatok folytán igazán tanulságos volt, délután pedig áthajóztunk Cirkvenicába. Á mintegy két óra hosszat tartó tengeri utat jó kedvvel és a legkisebb fáradság nélkül tettük meg, mert a szemünkbe ötlő szórakoztató kép az unalomnak vagy kimerültségnek árnyékát is elűzte. Meglepő és uj volt a szemhatáron fel-fel tűnő, piros és fehér vitorlás bárkák tarka képe, a tengernek mélyén benyúló fjordszerü öblei, Porto Re, mig az ellenkező oldalon a végtelenség látszatát mutató sima tenger, és a kietlen Karszt meredekjei. Odament szelíden, jövet valamivel haragosabban hullámzott a tenger, de irányunkban mindvégig megőrizte jó indulatát. Cirkvenicában a nagyobb leánykák megfürödtek a tengerben, mig a többiek azt az itthon elképzelhetetlen és hihetetlen gyönyörűséget élvezték, hogy a tengerparton kagylót és gömbölyű kavicsokat szedegettek a tengervizéből emlékül.

Annyi szép és kedves epizódja, annyi naiv élvezete volt ennek a három napos tengerparti tartózkodásnak,: a hajónkat kisérő sirályok, a zengzetes olasz beszéd, ahol fehéren gyönyüző, kéken fodros, hol szürke tarajos hullámú tenger, — az utcai közönségnek és hatóságoknak növendékeink irányában tanúsított rokonszenves viselkedése, a kedélyesen eltöltött közös étkezési idő, a tanulók éber figyelme, érdeklődése, — hogy mindenről apróra beszámolnom lehetetlenség, csupán annyit kell megemlítenem,