Losonci Ujság, 1909 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1909-01-21 / 3. szám

1909. január 21. LOSONCI ÚJSÁG 3. oldal.

nek szerzője a múltra nézve oly könnyen érthetőnek tart.

Ez a példa is jellemzően mutatja, hogy az adójavaslatokhoz fűzött indokolások, jelentések üres jelszavakat kapnak fel, jelszavakat dobnak a publikum elé és nem törődnek vele, hogy a tételes intézkedések ama hangzatos jelszavakat sorra cáfolják meg. A gyengébbeket akarja megvédeni nemes szívvel az adójavaslat. Elismerés érte ! Csakhogy a gyengébbek részére biztosított adómentes létminimum meglehetősen alacsony. Hogy ezen szegények nagyon el ne búsuljanak, megígérte nekik annak idején a javaslat, hogy fel fogják majd emelni a létminimumot, mihelyt az öszszes hozadéki adókból 200 milliónál több folyik be.

Sovány Ígéret volt, de hagyján. Talán boldogulni is lehetett volna vele. Ha most nem, hát

5—10 év múlva. Jött azonban a t. pénzügyi bizottság, amelyet rögtön megszállott a nagy és komoly aggodalom.

Mint a pénzügyi bizottság jelentése elismerésre méltó őszinteséggel megvallja, „ezek az aggodalmak a földadókataszter kiigazítása körül merültek fel és abban csúcsosodtak ki, hogy az új osztályha sorozás is, az uj tiszta jövedelmi fokozatok felállítása is emelő értelemben fog keresztülvitetni, s a földadó az adókulcs leszállítása dacára a kiigazítások után a mostani 75 millió koronánál jóvál magasabb is lehet'“ Hogy ez az eshetőség — Isten ments 1 — be ne következzék, jónak látta a pénzügyi bizottság garanciát nyújtani a földbirtokos osztálynak arra, hogy az állam a földadóból nem kíván 74 millió koronánál többet bevenni. Ez, tudományos szóval élve anynyit jelent, hogy kontingentálni kellett a földadó maximumát.

Mi ennek a következménye ? Két eshetőség van. Az egyik az, hogy a földadó megfelelő emelkedése kizáratván, a hozadéki adók főösszege nem fogja elérni a 200 milliót és igy a létminimum marad a régiben. Ez a gyengébbek fokozatos védelméhez fűzött minden reménységet megszünteti. A másik eshetőség az, hogy az összes egyenes adók jövedelme felül fogja múlni a 200 millió

K.-t, azonban az adótöbbletet tisztán a többi adók jövedelmének fokozása fogja előidézni, ez pedig a kereskedelemmel és iparral foglalkozik polgárságnak óriási megterheltetését feltételezi.

így átlván a dolog, egyáltalában nem olyan közömbös a kereső osztályok egyik tagjára sem, hogy társaira mi esik az adóteherből. A kereskedőket és iparosokat az adótörvény-javaslatok ilyen fejleményei mellett csak a kereseti adó maximális kontingentálása elégítheti ki. Az erre vonatkozó érveket készen kapja a kereskedelem és az ipar a t. pénzügyi bizottságtól. Mert amivel a pénzügyi bizottság a földadó kontingentálását indokolja, az hatványozott mértékben áll a kereseti adóra nézve. „A gazda jövedelme nem olyan biztos, mint a tőketulajdonosé, függ az időjárástól, az árhullámzástól, e mellett személyes munkájával is közre kell munkálkodnia, hogy a jövedelmet biztosítsa.“

Helyes. De ki meri állítani, hogy a kereskedő és iparos jövedelme biztosabb ? Hát az nem függ az árhullámzástól, hát ő nekik nem kell személyesen közremunkálkodniok a . jövedelem biztosítása érdekében ? Az sem szorul bizonyításra, hogy még az időjárás viszontagságai is kihatnak az iparra és kereskedelemre, csakúgy, mint a földbirtokra, Quod uni justum, alteri non est aequum. Ugyanebből a köztapasztalati igazságból a pénzügyi bizottság a földadó maximális kontingentálását vezeti le, azonban a kereseti adó kontingentálásáról tudni sem akar.

Van azonban még egy védekezése a kormány és a pénzügyi bizottság szócsövének a kereskedelem és iparral szemben. Azt vitatják, hogy más a földadó technikája, más a kereseti adó technikája. A földadónál nagyon könnyen lehet keresztül vinni a maximum-kontingentálását, a kereseti adónál pedig teljességgel lehetetlen az. Nos hát ezeket a technikai nehézségeket mi nagyon mesterkélt ürügynek tartjuk. Könnyű bebizonyítani. Azt mondja a pénzügyminiszteri sajtóiroda, hogy a földaeó maximumának kontingentálásába a pénzügyminiszter annyival inkább belemehetett, mert a földadókataszter revisiójának foganatositása után egy évek hosszú sorára biztosított állandó kivetési alap fog keletkezni és maga a földadó is évek hosszú során át ugyanegy bevételi összeget fog adni. Igen ám, de a földadó kiigazításáról szóló törvényjavaslat 6-ik szakasza intézkedik arról, hogy a törvény életbelépte után a kataszteri kiigazítási munkálat befejeztével keletkező mivelési változások időnként bejelentessenek és a kataszteri kiigazítási eljárás végrehajtassák. Ennélfogva a

földadó közben is fog változni és egyáltalában nem lehet mechnikai pontossággal egyazon bevételi összegre számítani.

Ebből keletkezik, hogy itt sincsen oly különbség, amely alapot adna a földadó és a kereseti adó eltérő bírálására.

Utolsó érvünk a kereseti adó maximumának törvényes meghatározása mellett, hogy a kormány kifejezettt szándéka szerint nem számit többre 28 milliónál. Nos, ha komoly ez a számítása (és mi elhisszük neki, hogy komoly,) akkor nincs oka, hogy tovább is izgalomban tartsa a kereskedelmet, ipart, hanem nyugodt lélekkel megadhatja nekik azt a garanciát, amit a földbirtoknak első szóra szives készséggel megadott. Felötlő ellentmondás van ugyanis abban, hogy a kormány egyre adóleszállitást emleget, de a jelenlegi adótehernek fixirozását sem hajlandó kötelezőleg megígérni.

A pénzügyi bizottság untig emlegeti azt a szerencsétlen kéményseprőt, aki oly feltűnően kevés adóval járul hozzá a magyar államháztartás költségeihez. Hát erről a kéményseprőről nekünk egy másik mesterember jut az eszünkbe. Az a bizonyos sanda mészáros, akiről feljegyeztetett, hogy sohasem nézett oda az áldozata nyakára, de a taglója mindig jól talált. „Az adóreform sohase célozta még kevésbbé a nagyobb megadóztatást és a több jövedelmet, mint a mostani,“ mondja a pénzügyi bizottság. Elhisszük, hogy nem célozta, amint nem céloz sohasem a sanda mészáros, de célzás nélkül is fején találja az áldozatot. A nagyobb megadóztatás bunkójával agyon üti gyöngén fejlődő iparunkat és szegényes kereskedelmünket.

Uj állami egyedáruság ?

—ffA gyujtómopólium.

Egy uj állami egyedáruság életbeléptetéséről van szó. Tekintettel arra, hogy megvalósulása esetén az ellenőrzés a pénzügyi hatóságokra és hivatalokra, de különösen a pénzügyőrségre hárulna, nehogy készületlenül érjen az esetleges uj monopólium bennünket, a következőkben összefoglaljuk a gyujtóegyedáruságra vonatkozó értesüléseinket.

Ausztriában és ennélfogva talán nálunk is a gyujtómonopólium behozatalának az eszméjével foglalkoznak. Okot erre Ausztriában a küszöbön álló szociálpolitikai törvényhozás szolgáltat. Az a roppant kiterjedésű biztosítás aggság esetére, melyet angol mintára még a Beckkormány idején készült javaslat tervez, igen sok költséget fog okozni. Ennek a nagy költségnek fedezésére szolgálna a többek között a gyujtómonopólium bevétele. Annál a szoros viszonynál fogva, mely Magyarország és Ausztria közt fennál, tekintettel arra, hogy közbeeső vámsorompónk nincs, bizonyos, hogy ha Ausztriában behozzák a gyujtómonopóliumot, mi sem maradunk meg nélküle és Magyarországon is a kincstár fogja árulni a gyújtót. Az osztrák kormány szépítve a dolgot, arra hivatkozik, hogy a szociálpolitikai téren elöljáró államok nemzetközi nyomásának hatása alatt, mely a foszfortilalmat sürgeti, kénytelen a gyujtómonopólium létesítésének kérdésével komolyan foglalkozni. A legutóbbi kiegyezési tárgyalások alkalmából, az osztrákszociálista párt nyomására, a magyar kormány az osztrák kormánnyal állítólag paktumot kötött a foszforos gyufák gyártási tilalmára nézve. Paktumot kötöttek azért, mert mindezideig a magyar kormány ellene volt a foszfor-tilalomnak s ennek kifejezést is adott a berni kongresszuson. A változást tehát a kiegyezés nehézségei szülték. Kétségtelen, hogy a magyar gyujtóipart a foszfor-tilalom tönkre tenné, mert kizárólag más fajta (svéd-) gyújtóknak előállítására az országban nincsen elegendő faanyag. A közelmúltban a kereskedelemügyi minisztériumba az érdekelt feleket ankétra hívták össze, amely alkalommal hivatkozva a nemzetközi egyezségre, a foszfor-tilalom behozatalát hangoztatva, szinte határozottsággal kijelentették, hogy öt év múlva a foszfor-gyújtók gyártását betiltani kénytelenek. Ez ellen a magyar gyujtógyárosok szót emeltek s ama kívánságuknak adtak kifejezést, hogy az esetben kártalanítsák őket. A gyárosok fölpanaszolták, hogy tekintettel arra a körülményre, hogy a magyar kormány tudatában volt annak, hogy előbb-utóbb a foszfor-tilalmat kénytelen elrendelni, miért szorította a magyar gyárakat olyan egészségügyi berendezésekre, melyek mintegy 8000.000 koronát nyeltek el. Kérték tehát a befektetésekért, valamint a tilalom által értéktelenné válható berendezésekért és gépekért való kártalanítást. A kártérítés jogosságát elismerték, de mert a kártérítési összeg nagysága nem áll arányban a hazai gyujtógyárakba ölt tőke nagyságával, felvetődött a teljes megváltás — a gyujtómonopólium eszméje.

Ámde nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy ez az uj egyedáruság épen szociálpolitikai szempontból esik súlyos kifogás alá. A gazdagabb ember ugyanis, nemcsak hogy gazdaságának arányában nem fogyaszt több gyújtószálat, hanem épen ellenkezőleg: abszolúte is kevesebbet használ el, mert a villanyvilágítás a gyújtót nélkülözhetővé teszi. Ez az uj monopólium tehát fordított progresszióval nehezednék épen az alsóbb, a szegényebb néposztályra, melynek pedig gondos védelme és erősítése volna az egészséges szociálpolitika feladata. Tekintettel tehát arra, hogy ennek a monopóliumnak a tárgya a mindennapi életszükségletnek cikke, az egyedáruság szociális élét azzal kell legalább tompítani, hogy a közönséges és a finomabb gyújtó monopóliumi ára közt jelentékeny különbséget állapítson meg a jövedék.

A Beck-kormány lemondása folytán a kérdés odaát néhány hétig pihent; most azonban az uj osztrák kereskedelemügyi miniszter, Mataja osztályfőnök, felkarolta az ügyet és immár Ausztriában komolyan latolgatják a gyujtómonopólium eshetőségeit.

Ezúttal érdekesnek látjuk az állami egyedáruság jövedelmezőségére vonatkozó következő számadatok ismertetését:

A gyujtómonopólium létesítése esetében az állam csakis modern berendezésű gyárakban folytatná a gyártást és csakis az úgynevezett svédgyujtókat gyártaná. Az állami gyárakban előállított gyújtót a dohánytőzsdék árusíthatnák, ami az államra nézve igen csekély eladási költséggel járna. Ipari körökből a következő adatokat közük a gyujtómonopóüumra vonatkozólag: 1907-ben az egész belföldi fogyasztás 113,113 métermázsát tett ki, ami az országnak 1907. végére kiszámított 20,674:000 lakosságára felosztva 8'84 gyújtószálra rúg. (Ausztriában 9'75.) Feltéve, hogy az állam a gyújtó jelenlegi árát — dobozonként 2 fillér — megtartja, úgy a fogyasztásban érezhető apadás aligha fog bekövetkezni s tekintetbe véve az állam magasabb gyártási költségeit is, a monopólium, évi 66,706 milliárdnyi gyujtófogyasztásnál, — állítólag — tisztán évi 10 millió koronán felül jövedelmezne. Ha azonban az állam egy doboz gyújtónak az árát 5 fillérre emeli, úgy bizonyos, hogy a fogyasztásban csökkenés fog beállni. De még igy is, ha csupán

4 gyújtószálat számítunk naponként és fejenként azaz 30,184 milliárd évi fogyasztást veszünk alapul, az évi jövedelem — e számítás szerint — fölülmúlná a 20 millió koronát. Tekintetbe kell azonban vennünk a kártalanítandó gyujtógyárak megváltási összegét és ennek, mint befektetett tőkének kamatait is s ezt le kell vonnunk ebből az állítólagos nagy bevételből. Nálunk összesen 17 kisebb-nagyobb gyárat kelleni kártalanítani. A magyar gyárakban mintegy 7 millió korona tőke fekszik. Ez után, más államok hasonló bevételeihez mérve, a gyujtómonopóliumtól nem számíthatunk 5 millió koronánál több tiszta bevételre.

Franciaországban a gyújtót 1871-ben fogyasztási adó alakjában adóztatták meg, de már az 1872. évben áttértek az egyedáruság rendszerére. A kártalanítás 600 gyuj tógyárra terjed ki és 31'5 millió frankba került. A monopólium kihasználásának jogát kezdetben az állam bérbeadta 16 millió frank évi bérért, majd 1890. évben saját kezelésébe vette át. A gyújtókat jelenleg

5 nagy állami gyárban állítják elő, ahonnan azokat a nagykereskedőkhöz szállítják. A kicsinyben való eladásra a dohányelárusitók kötelezvék. A gyújtók ára a következő: 50 drbot tartalmazó kis doboz fagyujtó 5 centime, viaszgyujtó 10 centime. Az évi tiszta bevétel 23 millió frank.

Oroszországban 1848-ban adóztatta meg a gyújtót s ezt az adót 1892-ben helyezte uj alapokra. A gyújtó ára 75 drbot tartalmazó csomagnál 7i kopek. A küldföldről behozott gyújtó kétszeres adó alá esik. Az évi bevétel 7 millió rubel.

Spanyolországban 1892-ben léptették életbe a gyújtó-gyártás és eladás monopóliumát. Az egyedárusitás jogát az állam az eddigi gyújtógyárosok társaságának 4'25 millió peseta évi bérért bérbeadta. Olaszországban a gyújtó fogyasztási adó alakjában van megadóztatva s minden csomag le van bélyegezve. Portugáliában is fennál a gyujtómonopólium 1892, óta. Bérbeadás utján hasznosítják. Az évi bér 280.500 reis.