Losonci Ujság, 1909 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1909-05-27 / 21. szám

2. oldal. LOSONCI ÚJSÁG 1909. május 27.

ujraébredése, csak további keserű tapasztalatokra vezetné a nemzetet.

A függetlenségi pártnak át kell venni a kormányzást összes nehézségeivel és előnyeivel. Át kell pedig venni azon feltétellel, hogy az önálló bankot 1911 -re megvalósítja, előkészíti az ország másirányú gazdasági függetlenségét is, demokratikus, de azért feltétlenül nemzeti alapon megalkotja a választói jog reformját, ha a katonai kérdések az uj választási alapon megej endő választások előtt napirendre kerülnek, megfelelő nemzeti igények érvényesítése mellett nem zárkózik el a hadsereg erősítésétől, de szívesen belemegy abba is, hogy a katonai kérdéseket az uj parlament oldja meg.

A kormány alakításnak, a nemzet vezetésének feladatát pedig elvállalja a párt s el is kell vállalnia, nem egyéni érvényesülések kielégítése végett, hanem azért, mert az ország minden rétegében gyakorlatilag is érvényre kell juttatni a függetlenségi eszméket, meg kell erősíteni a nemzetet a későbbi harcokra is, hogy diadalmasan megállhassa helyét, midőn az idők teljessége elérkezik.

Hogy csak ez a kibontakozás létezik, hogy ez be is fog következni minden osztrák erőlködés ellenére, ez több mint bizonyos.

Biztosítja ezt idebenn a nemzet felfogása és akarata, de biztosítják elsősorban a külpolitikai viszonyok, hol a nagy leszámolás csak elhalasztatott, de megoldást nem nyert, biztosítja ezt monarchiánk egyedül megbízható szövetségese a nagy Németbirodalom, a hol végzetes szerencsétlenségnek tartanák Magyarország elkeseritését

Olvassák el csak tisztelt szomszédaink az elfogulatlan külföldi lapok felfogását a magyar válságról, be fogják látni, hogy ezen riadók hangja mégis messzebb fog hallatszani, mint az osztrák malmok alatti nádsipok hamis nótája, amely csak a malom alatti politikusok romlott hallását elégíti ki.

Soha kedvezőbb bel- és külföldi politikai viszonyok nem állottak fent a magyar igények érvényesítésére, s egyedül rajtunk áll azok megvalósítása is.

Háziiparunk.

Az a bizonyos „nemtörődömség“ vonul végig egész közéletünkön. Ez képezi tulajdonképeni okát gazdasági elmaradásunknak. A közgazdaság főbb ágaival nem törődünk, a mellékágait pedig lekicsinyeljük. így a háziipart is.

Pedig a háziiparnak ép oly fontos mint nagyjelentőségű szerepe van egy nemzet gazdasági életében. Nemcsak a nép keresete szempontjából, hanem azért is, mert igen fontos iparágnak meghonosithatásának és egészséges fejlődésének alapját képezi.

Olyan szívesen szeretünk mindig a külföldre hivatkozni, de jó példáit sehogy sem követjük. Pedig különösen a háziipar terén nagyon is a külföld után kellene indulnunk. Milyen más irányú külföldön a háziipar, mely egyes szegényebb vidékeken a népnek nemcsak megélhetését biztosítja, de némi jólétet is képes nyújtani.

Ott van például Schwarzwald, ahol az óragyártás, — Belgium, ahol a fegyverkészités, vagy tisztán házi, vagy mondhatnék családi ipar, melyben a ház minden tagja, vagy egész nap, vagy a mezei munkáktól és állattenyésztéstől szabad óráiban foglalkozik. Az előállított termékeket azután vagy maga viszi piacra, vagy konscrciumba állva értékesíti; vagy mint a két utóbbi példánál, egyenesen valamely vállalkozó gyáros - számára, az órának vagy fegyvernek egy és ugyanazon alkatrészeit dolgozza évről-évre saját tűzhelye mellett, a vállalkozótól kapott anyagból, gyakran annak szerszámaival, legtöbbnyire előleg és későbbi elszámolás fejében.

Ezeken a helyeken tehát szerves munkamegosztást látunk, mely a föld népét is rendszeres munkához szoktatja, idővel iparossá neveli. A nagy gyári iparnak ezen nemzedék adja aztán a többé-kevésbé képzett munkásokat. Ezért könynyebb ezekben az országokban bármely uj iparágat felkarolni, vagy már létezőt az igények szerint fokozni és felleszteni, mert a munkaanyag folyton megvan és nevelődik az országban.

Ha már most eme rendszer szemmeltartásával saját háziiparunkat nézzünk, csak ötletszerűséget, munkapazarlást látunk mindenütt. A rendszer nálunk éppen a rendszertelenség, a szervezetlenség ezen a téren. Nem az igényekhez, nem az illető vidéken meglevő termelési előfeltételekhez mérve honosítják a megfelelő háziipart, hanem ötletszerű, időről-időre jelentkező és divatosan felkapott jelszavak után indulunk.

Valósággal megdöbbentő adatokat mutat a magyar háziipar törzskönyve, amely adatok és számok a legszomorubban igazolják állításunk helyességét. Ott ahol a háziipart nálunk is a külföldi jó példákat követve, vállalkozók segítségével, mint a családi ipart rendszeresen, szerves munkamegosztással űzik, az eredmény egészen más. A legszebb és legcsattanósabb példát erre a szalmafonás csoportjában láthatjuk.

Hajduvármegye négy községében, nevezetesen Hajdúnánás, Hajdúböszörmény, Hajdudorog és Ujfehértó községekben összesen 3400 család foglalkozik szalmakalapok készítésével és az általuk előállított áruk piaci értéke 1,200.000 korona.

Ilyen továbbá az árvamegyei vászonszövés, ahol 326 család évi termelése 565.000 méter különféle vászon, 260.000 korona értékben, amelyből 450.000 méter egy vállatkozóra és 115,000 méter egy másik vállalkozóra esik.

Nem a háziipar rendeltetése, hogy a különlegességet kereső külföldi látogatónak exotikus dolgokkal tudjunk kedveskedni, bármennyire emeli is öntudatunkat, ha az idegen megdicséri népünknek pl. a díszítésben megnyilatkozó erős szépészeti érzékét. A háziiparnak az a célja, hogy családi iparrá fejlődve, a népnek rendszeres munkát, állandó keresetet adjon. E tekintetben mellettünk bizonyít különösen a varrottas példája. Mert hiszen ismerjük azt a háborút, mely az igazi és nem igazi varrottas között állandóan folyik. Az igazit — fodorvásznon — a régi bevett módon és nehézségekkel — varrják. A másikat — gyárilag könnyedén, — a szemnek tetszetősebb szinvegyitékkel készítik s ez a modern az olcsóbb, a kisebb értékű. Az igazi varrottas nevet szerzett magának és bejutott még a királyi házakba is. A modern, az olcsóbb, bejárja a világ összes piacait és a vállalkozók Morvaországban készíttetik. A mieink a dicsőség, a haszon ellenben — az osztráké.

Mindezekből pedig világosan következik, hogy a háziipar nem dilletánskodó játék, hanem a közgazdaságnak oly fontos mellékága, amellyel rendszeresen és országosan kellene foglalkoznunk.

Tanulmányi kirándulás.

A helybeli áll. tanitóképző-intézet ifjúsága a tanártestület vezetésével f. hó 19-től—23-áig terjedő nagyobb kirándulásra indult, melynek főbb pontjaiul Rimaszombat városának megtekintése, az ózdi vasgyártelep, az aggteleki csepkőbarlang, a dobsinai jégbarlang, s a festői sztracenai völgy megtekintését tűzték ki. Utjok közben Rimaszombaton és Ózdon kitünően sikerült hangversenyeket is rendeztek, tanűságát adva művészi előadásaikkal annak, hogy az intézetben mennyire gondos és szakszerű vezetésben van részük.

A tanitóképző-intézet ifjúsága e hó 19-én délután érkezett Rimaszombatba, ahol óriási közönség kíséretében a város állami iskoláinak igazgatói élükön Pogány István kir. tanfelügyelőséges az angol hadsereg „Szolgálati Utasításáénak ismerete, (nekem sejtelmem sincs róla), tény az, hogy Willy tizennégy nap múlva felfedezte Kattyt, ami annyival is könnyebben sikerült, mert a két család pont öt percnyire lakott egymástól, volt ugyan még egy-két „fehérbőrű“ a telepen, amint Willy konstatálta, ott volt egy corvett orvos két leánya, kik légiesek és hosszúak voltak, mint egy sóhaj, (ez szintén William úr észrevétele), és akik az állandó letelepedés folytán elkocsonyásodtak s a mohosodás határozott szimptómáit mutatták, (ez is Willy lelkiismeretén szárad), szóval minden körülmény kezemre játszott annak megállapithatásában, hogy Willy két napi időzés után alaposan „beleződült“ Kattybe, olyannyira, hogy még a köhögést is elfelejtette. A papák és mamák az egymásra utaltság magasztos érzése alatt hamarosan megalakították a Whist parthiet (a mint a minden valamire való novellában Írva vagyon) s Comerfordéknak sem lehetett kifogása Katty uj szórakozása ellen, mert Willy mamája sietett kijelenteni, hogy időzésük potom nyolc hét.

És Willy pompás fiú volt, előzékeny, pajtáskodó, jó kedvű, jó társalgó, szóval egy olyan valaki, a kiről a lányok úgy nyilatkoznak, hogy meg kell becsülni és gavallér volt a Willy, aki egy világért sem árulta volna el magát Katty előtt, mert az már igazán nem jelent semmit, hogy néha önkénytelenül hosszabban nézte, az sem bizonyiték, hogy búcsúzásnál a kis Katty kezét kissé megszoritolta, de igazán nem erősen, csak egy kicsit, arról meg éppenséggel nem tehetett, hogy az egész közép Nílus vidékén ő volt az egyetlen halvány arcú fiatal ember.

De folytatom az elején.

Katty tehát ott ült a hálóhintában és nagyonnagyon el volt keseredve. A nyaraló ablakain át leszürődött hozzá a fény, kihallatszott hozzá a zene, az ő kedves keringője, valami édes szezon darab, tele a szerelem el nem sirt panaszaival, el nem csattant csókok vágyódó fájdalmával s őt

csak bosszantotta. Vannak percek, mikor még a zenét is meggyűlöljük. Haragudott Katty Willyre, igen, azaz hogy is mondjam — féltékeny volt rá. Egy-egy pohár csengés, a mi őt éltette, durván markolt bele szivébe, mi joga van őt másnak éltetni, ha ő egyszer halni vágyik. Még a zene is őt gúnyolja, el-el hallgat s csak Willy rendelkezése hallatszik. Nézte-nézte Katty egy darabig égő szemekkel a fényes ablakokat, a suhanó árnyékokat, egyszerre nem látott mást, mint a fény egy grimaceját, s nem érzett mást, csak az arcán végig gördülő melegséget, nagyon árvának érezte magát, sírva fakadt, észre se vette, a mint Willy megállt előtte. Jókedvű volt a fiú s kissé felhevült, szelesen kapta meg a hinta kötelét s ringatni kezdte.

— Halloh szőke Katty 1 Megtaláltam 1

Katty összerezzent s hogy a fiú hangját

hallotta, még jobban elérzékenyedett, el-elcsukló szóval alig tudott válaszolni.

— Mért jött utánam Willy! Mért nem hagy nekem békét!

— De Katty ! Mi baja ?! — s most már a fiú jókedve is alaposan alábbhagyott.

— Beteg vagyok! Menjen csak vissza és mulasson tovább.

Itt már aztán nem birt tovább uralkodni magán, megrázta a zokogás.

— Tudja Willy, hogy beteg vagyok és még maga is fáldalmat okoz nekem, tudja, hogy nem szabad táncolnom, tudja azt is, hogy épen ezért milyen rossz még látni is, s maga csak azért is táncol és mindig csak a két Carring lánynyal. Csak menjen, mulattassa őket!

Willy úgy állt ott, mint akit meglőttek, készületlenül találta őt az, amit várt, amit remélt, de mert ilyen váratlanul kapta, teljesen kiesett szerepéből. S mindketten hallgattak, Katty megijedt saját szavaitól, Willy szivére pedig lassan borult — mint napsütéses tájra a felhő — valami fájó, nagyon fájó érzés, mindent felejtett, ami hazugságot a gyermekkor óta magunkra erőltetünk, felébredt benne az ősember, végkép elszántnak érezte magát, s valami ösztön parancsára letérdelt a hinta mellé, átölelte Kattyt, s hangjában ott rezgeti minden érzés, a miéit élni érdemes.

— Ne haragudjon rám édes Katty, nem érdemiem. Szeretem magát Katty, nagyon szeretem !

És Katty nem válaszolt, boldog volt, érezte, tudta, hogy Willy igazat mond, érezte, hogy nem is Willy beszél, hanem a szive, aztán lehajolt, magához emelte Willyt s elcsattant a csók, az első, a tiszta, a melynek a kigúnyolt „szalmaláng“ a szülője. S a csendben nem hallatszott más, csak egy sikoly, vagy talán csak sóhaj, s a kis Katty meggyógyult, fehér ruhát kapott, szőke hajába feslő rózsabimbókból font koszorút, aztán leólmozták a koporsóját és hazavitték.

Meghazudtolt poézis büntető prózájaként született fehér leány, Te, tizenhat éves fehér leány ! Lelkedben ott ülnek a vágyak, mik meleget adtak a napnak, szint, illatot a virágkehelynek, azúrt az égboltozatnak, fényt a csillagoknak, vágyak, mik szülték május éjszakáját, mik virággal törik át a tél jelmezét, az élet, a szerelem vágya.

Bársonyos bőrödön átszinlik az élet, átlüktet a vér, midőn minden atomod aktiv, minden kis ideged reagál, mikor átfut rajtad a fagyasztó láng s megborzongat a dermesztő forróság, midőn felcsap szemedben a zöldes fény, szemedben, mit kéken keretez a láz, dobd oda magad az életnek s egyetlen igaz csókodba leheld bele minden hitedet s azt az aetherikus gyönyört, mit a Te fehér lelked nevel, de a minek neve még csak a Marsban van, aztán hunyd le szemed és akarj, nagyon akarj meghalni, mert minden további adott csók a szent, a tiszta szerelem egy halála, minden további kapott csók egy kiábrándulás.

Lányok, ha nagyon boldogok vagytok, jusson eszetekbe Nitokris története.

(N-n.)