Losonczi Ujság, 1908 (3. évfolyam, 1-53. szám)
1908-01-09 / 2. szám
getlenségi párt tagjai, egyformán él minden magyar ember szivében. Horvátországban még mindig rendezetlenek ugyan a viszonyok, de a politikai helyzet kezd tisztulni. Amióta Horvátország vezető politikusai szembehelyezkedtek a magyar állameszmével, amióta ennek következtében változás állott be a báni kormányzatban, mindössze két figyelemre méltó tény történt. Az egyik a magyar tételes törvényekkel szembehelyezkedett horvát országgyűlés felosztatása, a másik az a pártalakulás, amely a bán programmja alapján kívánja a Magyarországgal való viszonyok rendezését. Ha a horvát közvélemény, amely már legközelebb a kiírandó választásoknál szóhoz jut, ennek a pártnak programmját szankcionálja és az unionistáknak adja meg a többséget, akkor az a testvéries viszony, amely eddig a két nemzetet összekapcsolta, remélhetőleg már a legközelebbi jövőben újból helyre fog állani. Minden vonalon tapasztalhatjuk egyébként, hogy a magyar nemzet bizalmának letéteményesei a mostani kormány az ország erejét fejleszteni, s a függetlenségi eszmék megvalósítását reális alapon előkészíteni igyekszik. Ezt csak a gyűlölettől és tehetetlen dühtől elvakulva nem akarják megérteni és meglátni azok, kiket a közelmúlt az' eseményei a hatalom polcáról, a feledés homályába és a jól megérdemélt megvetésbe sodortak. Ezeknek lelkületével, szavahihetőségével a nemzet már teljesen tisztában van, s megelégedéssel mondhatjuk, hogy sem sajtójuk gyalázkodásainak, sem pedig egyébb szerep lésüknek nincs hatása a mai rend ellenében. Sokkal bosszantóbbak azonban azok a viselkedések, melyeket legújabban az osztrák sógor velünk szemben fokozottabb mértékben tanúsít. Tisztában van a mai kormány hatalmas törekvéseivel, s már most nemcsak azt látja, hogy ezen tevékenység eredményeként meg fog teremni a magyar nemzet teljes politikai és gazdasági függetlensége de azt is, hogy azzal az ő politikájuknak azon törekvése, hogy ez ország A kalikó mulatságon megjelentek közül a kővetkezőket sikerült feljegyeznünk : Asszooyok: Dr. Groszmann Ákosné, Sternlicht Sománé, Sternlicht Károlyné, Lővy Henrikné, Dr. Adorján Sándorné, (Debreczen) Küntsztler Józsefné, Kohn Rudolfné, Streizinger Somané, Fischer Józsefné, Dr. HajósBéláné, Lászióné Gyuláné, Pauncz Vilmosné, Greiner Lajosné, özv. Müistein, Andorfiné, Miksáné, Hirschl Bernátné, Minkusz Antainé, Szegő Edéné, Dr. Szőke Jenőné, (Szécsény) ifj. Kohn Józsefné, Kemény Izidorné Lengyel Dezsőné, Herczog Ignácné, Schwarcz Izraelné, Lőwy Hermanné, Lówy Sománé, Dr. Schneller Pálné, Dr. Schneller Ignácné, Vágó Albertné, Herczog Gyuláné, Sacher Gusztavné Róth Sománé Schwarz Arthurné Fischer Jenőné, Oppenheimer Jakabné, Darvas Antainé, Engel Manóné, Redlinger Jakabné, Kis Józsefné, Rothbar izidorné, Siegfried Miksáné, Elek Oszkárné, Hofbauer Lajosné, Hammermüller Mártpnné, Héksch Béláné, Bárok Miksáné, Mészáros Ádámné, Stein Sománé, Dr. Vajda Béláné, Kohn Sándorné (Gyetva,) Pekelman Miksáné, Sulteisz Bódogné, Kohn Dezsőné, Engel Emilné, ^Szolnok,) Klein Pálné, Neiman Henrikné, Lusztig Lázárné, Kredens Mórné, Hercz Márkné, Schenller Miksáné iHerencsvölgy; özv. Leichtner Miksáné, Sacher Adolfné, Lászióné, Emilné, Stellner Gézáné, Krausz Mórné, Hercz Sománé, Schein Fülöpné, Dr. Hertsko Jenőné, Jelenik Adolfné Kohn Félixné Willner Zsigmondné. Leáayok: Klein Juliska, Greiner Ilona, Mülstein Helén és Gizi, Schvarcz Ilka, Kempfner Margit Bárok Irén, Deutsch Adél, Fischer Ilona (Sei mecz,) Weisz Piroska, Klein Elza, Keme IdaBbánya, Neuman Blanka, Lusztig René és Margit, Kredens Irma, Dorner Margit (Bpest,) Leuchner Rózsi, Krausz Kargit (Rimaszombat,) Scheinberger Ágnes, vBbánya,) Schein Klára, Reinhardt luüska. továbbra is Becs provinciája legyen a jövőben sikert aratni nem fog. Bécs politikája egészen az önzés és kapzsiság politikája. Célja egészen nyilvánvaló, s ez az, hogy függetlenségi politikánk ne érvényesüljön, mert akkor a nemzet szabad gazdag és boldog lesz, az pedig érdekünk ellen van, mivel az osztrákok minket csak gyarmatnak szeretnének látni, hogy annál inkább kizsákmányolhassanak, s önző céljaikat annál inkább megvalósítani képesek legyenek. Függetlenségi politikánk megbuktatására szövetkeztek összes ellenségeink, s első sorban az osztrák, akitől az izgatás maszlaga kikerül. Ez a tény legyen tehát intő példa arra nézve, hogy nemes és szent törekvéseinkben annál szilárdabban kitartsunk, s igyekezziik okos és bölcs politikával ezen nagy eszme szolgálatában harcolva függetlenségünket diadallal kivívni. No még egyszer a „szekularizáció.“ Irta : Kdjei Endre. Losonczon létem alatt ismertem egy finom modorú, kedves megjelenésű, minden tekintetben úri embert. Mások is ismerték és ilyennek ismerték. Úgy hivták őt, hogy Mihalovics Gyula. A lapok 1907 dec. 19-ki számában egy cikk jelent meg az ő nevével szignálva Azzal a figyelemmel olvastam el, a mellyel egy kedves ismerős dolgát fogadja az ember. Én csalódással tettem le a lapot. Nem találtam meg Mihalovics Gyulát, azt, akit én ismertem. Egy tisztán gazdasági kérdés tárgyalásánál minden áron felekezeti béke zavarást akar felfedezni, egy szigorúan a tények csoportositásából összeállított cikket »valótlanságokkal fűszerezett kiruccanásnak tart, nem is említve azt, hogy cikkem egyes szavait kikapja a mondat közepéből és hamis megvilágításban tünteti fel. Nem haragszom érte, mert látom cikkéből, hogy nem ismeri a helyzetet, igy nem is tudja megállapítani a tényeket. Távol attól, hogy az ő modorát elfogadjam és hasonló hangon válaszoljak, újból csak a tények megállapítására szoritkozom. Azt mondja: »Az emberi szívnek féltve őrzött kincsét, egymás hitét, meggyőződését s annak dolgait nem firtatta, nem kutatta, nem bántotta senki, kölcsönös tiszteletben volt része.*« (Egészen citáltam) Tanúm reá egész Losoncz város polgársága, hogy ez nem igy van, mert mihelyt egy földi halandó beteszi a lábát Losonczra, az első amit kifirtatnak, kikutatnak, hogy milyen hitű, de eltekintve ettől képtelenség Losonczon felekezeti viszálykodásról beszélni, már csak azért is, mert Losoncz város polgársága sokkal egészségesebb életet él, hogy sem egy ilyen kelevényt megtűrne a város életében, de meg ennek a betegségnek a bacillusát hiába is oltogatná be akárki, mert a város intelligenciája már sokkal magasabb, hogysem ezt elfogadná. Aminthogy némely embert nem fogja meg himlőoltás, úgy nem tudna zöldágra vergődni Losonczon a felekezeti gyűlölködés. Hogy fel mertem említeni az analfabétaság tárgyalásánál az egri érsekség iskoláiról köztéren forgó statisztikát, hát azt nem fogadja el. Legyen szabad tehát az életből bemutatni két esetet. Itt történt meg az én kicsiny gyülekezetemben. A tihanyi apátság által fenntartott iskolából egy hat osztályt végzett fiút hozott az édes apja a mi iskolánkba, hogy tanítsuk meg »irni-olvasni.« A másik apa a 4-ik osztályba hozta fel ugyanolyan kéréssel a fiát. De szolgálok közelebb fekvő példával is. Ott van Gömörvármegye, ahol a ref. iskolákban közel 300 róm. kath. gyermek tanul. Hogy »a közigazgatás rozoga szekere anynyira nyikorog »ennek okául én egyáltalán nem az egyházi oltártokot jelöltem meg. Sőt ellenkezőleg, azt állítottam, hogy ezt a rozoga szekeret kenegeti, állítottam a bihari esetből kifolyólag, ahol kitűnt, hogy egyik szolgabirónak a nagyváradi püspöki uradalom 12 öl fát szállíttatott be, és amikor gr. Andrássy Gyula e miatt fegyelmi alá vonta az illetőt, gróf. Tisza István arra hivta fel Andrássyt, hogy ne csak ezt az egy esetet rendszabályozza meg, de országszerte járjon el ilyen erélyesen, gróf Tisza is volt belügyminiszter, tehát tudhatja és mi meg elfogadhatjuk, hogy ismeri a helyzetet. Hogy a nagybirtok mennyire iparkodik leszorítani a munkabéreket, az a földművelésügyi minisztérium jelentéséből tűnik ki, s hogy a nagybirtok mire képes ebben a tekintetben, azt mutatja a veszprémi káptalan és püspökség eleijárása, akik készek voltak Borsodból hozatni 50 napszámost, készek voltak fizetni nekik naponta 2 kor.-t és teljes ellátást, azért, hogy a birtokon fekvő falu népe 2 kor. 40 fill.-t mert kérni. Nagyon természetes, hogy ez már közre játszik »az egyke« előállásához és a kivándorlás előmozdításához. Hogy mindezeket meglássa az ember és •Losonczon. Karzaton: Ozv. Rachler Ferencné, Kohn Lipótné, Redlinger Ignác, özv. Kohn Adolf, Fieischman Laios, Reisz Izidor, Pauncz Dávid, Dr. Keszler Lipót, Groszman Dezsőné, özv. Fleischer Izidor, Spitzer Józsefné, Dr. Vályi Béláné, Jászteteki Vilma, Székács Ilonka, Álk Edit, Pollatsek Jolán és Hermin, Bogya Anna, Brünner Róza, Keszler Irén, Rachler Etel, Schusitzky Ilka. II. Róni. kath. nőegyleti hangverseny. A róm. kath. nőegylet rövid fönnállása dacára elsőrangú társadalmi tényezővé küzdötte fel magát, amiről f. hó 6-án, vizkeresztnapján d. u. 5 órakor a Vigadóban rendezett jótékonycélu hangversenye is bizonyít. A termet előkelő és műélvezethez szokott közönség töltötte meg; a vidék is szép számban volt képviselve. A hangverseny műsora pedig tartalmas és felette érdekes is volt, úgy hogy a rendezőség fáradalmáért és körültekintő figyelméért elismerést érdemel. A műsor első és utolsó pontját a katonai zenekar szolgáltatta. Megnyitóul Erkel F. Hunyadi László nyitányát, befejezőül Brahms J. Magyar táncok c. darabját adták nemcsak precizitással, de magyaros hévvel és lelkesedéssel is, ami a zenekar tagjam kívül bizonyára nagy mértékben a karnagy érdeme is. A műsor második pontja Laczek Gyula r. k. nőegyleti titkár felolvasása volt az általa bejárt egiptombeli Alexandráról és Kairóról. Nemcsak tanulságos volt e személyes és közvetlen, gazdag tapasztalásról tanúskodó szép előadás, de a Jaloveczky János tanár által nyújtott vetített képek szemléletessé és könnyen élvezhetővé is tették azt. Mintha mi, néző közönség is együtt utaztunk volna a felolvasó úrral! A kissé hosszúra nyúlt felolvasást Zorkóczy Edéné úrnő zongora-játéka követte. Liszt Ferenc «Manók tánca» c. darabját adta" művészi játékával, majd Székely J. «Bodrogközi csalogány»-ával teljesen magával ragadta a közönséget, amely lelkesedésében tapsolt, ujrázott és ráadást követelt, aminek a gyönge keze dacára is a zongora hatalmas hangsokaságán teljes öntudattal parancsoló művésznő készséggel eleget is tett. Akár reggelig is elhallgattuk volna! A műsor negyedik pontját Kohléner Edith úrhölgy «a bequártélyozás» című magánjelenete szolgáltatta. Az előadó immár nem ismeretlen a szavaló művészet terén, de a színpadon való otthonias megjelenése, bátor fellépése és átgondolt, kedvességével magával ragadó játéka meglepett. Ehhez járult csengő érces hangja, úgy, hogy ne csudáikozzék senki, ha kijelentem, hogy kedves játékával és szép előadásával igazán «bequártélyozta» magát a szivembe. A jól választott és kitünően sikerült szavalatot Wolf Valdemár úr hegedű-szólója követte zenekarkisérettel. Sarasate ábrándját a Faust operából adta. Hogy milyen az ő hegedűjátéka, azt hallani kell. Igazán jól mondta egyik szomszédnőm: «mintha a lelkünket simogatta volna!», ilyen volt a játéka. Természetesen a tapsból és a hogyvoltból bőven kijutott Wolf úrnak is, de csak azért, hogy szólóját még egy néhány dallal megtoldja. Szóval a r. k. nőegyleti hangverseny műsora {kitűnő volt, úgy hogy a megjelentek nem sajnálták a magas belépő jegy árát. De meg kell jegyeznünk, hogy a helyárak magassága sokakat távol tartott e szép hangversenytől, pedig ezt teljesen zsúfolt háznak kellett volna végigélveznie. No de azért az anyagi siker igy is szép lesz, ha nem is éri utói az elért erkö.csi sikert. Adja az Isten, hogy a r- k. nőegylet még sok ily sikerült hangversenyt rendezhessen a didergő és éhező szegénység istápolására. A. L.
