Losonczi Ujság, 1908 (3. évfolyam, 1-53. szám)
1908-02-27 / 9. szám
LOSONCZI ÚJSÁG Előfizetési árai PO LITI KA I ES TARSADA LM I HETILAP. Hirdetései,, Negyedévre 2-50 kor. ! j Egy petitsor tere 10 fill. I SSU:»- : A LOSONCZI FÜGGETLENSÉGI ÉS 48-as párt Egyes szám ára 20 fill. | HIVATALOS KÖZLÖNYE. jutányosabb. | III. évfolyam. 9, szám. Megjelenik minden csütörtökön. Losoncz, 1908 február 27. Az állam és a városok. A közmondás is azt tarja, hogy „azt a lovat ütik, amelyik legjobban húz“! Körülbelül igy vannak a magyarországi városok az állammal szemben az adófizetés dolgában. A városokban gyűlik össze a nép intelligensebb része; ott teremtődik az igazi nemzeti közszellem; onnan indul ki a vidékre a kereskedelem és ipar, a tudomány és gyakorlati érzék, szóval valamely nemzet nagysága, gazdagsága, városainak nagyságával és gazdagságával áll egyenes arányban. Amely országban a városok szegények, ott a nemzet is szegény. Amely államban városok nincsennek, ott nincs itt nemzeti élet és igazi nemzeti közszellem. Épen ennélfogva minden állam kötelessége, hogy a városokat előnyben részesítse az egyes községekkel szemben, hogy módjuk legyen az igazi kultúra szolgálatában nemzeti missziót is teljesitenök. De nálunk, Magyarországon, ezzel vajmi keveset törődnek. Az igaz, hogy van sok oly városunk, amely az állam különös kegyeiben részesül, amennyiben a közintézmények egész sorozata halmoztatik bennök össze olyannyira, hogy azok a városok szinte „hivatalnok-városokká“ alakulnak át. Ilyen például Pozsony, Kassa, Kolozsvár, stb. De aztán ebben a különös kegyben, kevés a köszönet! Az állam ugyanis azt, amit az egyik kezével ád, a másikkal uzsora-kamaton szedi vissza, az általa különösen kegyelt városainak lakóitól az igazságtalan házadó cimén. Wagner Sándor polgármesterünk a rendezett tanácsú városok 1906. nov. 13-án tartott országos nagygyűlésén tett és elfogadott indítványában erre az anomáliára részletesen mutatott rá, amikor számadatokkal igazolta, hogy Magyarország 11.353 városa és községe által fizetett 25.625.000 korona házadó %-öd részét 11 törvényhatósági joggal felruházott és 17 szabad királyi és rendezett tanácsú város — köztük Losoncz is fizeti az igazságtalanul kivetett házadó révén. Az újabb adótörvény azonban még jobban sújtaná, nemcsak azt a 28, de valamennyi magyarországi várost, amiért is szükségesnek találta 132 város, hogy Budapest szék- és főváros kezdeményezésére f. hó 26-án adó-kongresszusra gyűljenek össze Budapesten. Lehet, hogy ennek a kongreszszusnak a memoranduma is ott fog penészedni a képviselőház irattárában, mint anynyi sok más, de a törvényhozás mégis kénytelen lesz belátni azt, hogy az igazságtalanul kiszabott házadon c.Vosolni kell. Az 1868. XXII. t.-cikk házbér- és házosztályadóról szól. „Házbéradó alá esik mindenütt minden oly ház, lakrész, stb, mely tényleg bérbe van adva. Azon városokban, ahol a tényleg bérbeadott lakrészek, t. i. szobák és boltok száma legalább felét képezi a létező lakrészek összes számának, aki nem bérelt épületek is házbéradó alá vonandók, a tényleg kibéreltekkel összehasonlítás utján megbecsült tiszta bérjövedelem alapján“. (1868. XXII. t.-c. 4. §.) Aki egy kicsit körültekint, láthatja, hogy ez a törvény egyike a legigazságtalanabbaknak, mert ott, ahol a nép jobbmódu és gazdag, ott természetszerűleg tágasabb lakásokban laknak, mint ott, ahol sok a szegénység, amely bérelt házban kénytelen meghúzni magát. Innen van, hogy Czegléd, Debreczen, Jászberény, Kecskemét, Szabadka, Szeged, stb. vagyonos lakókkal bíró városokban csupán házosztály-adót fizetnek, mig a szegény és tulnyomólag hivatalnokvárosok a rettenetes nagy házbéradót kénytelenek fizetni. Ez az oka annak, hogy egyes városainkban, pl. Budapest, Kolozsvár, Kassa, Pozsony, Losoncz, stb. oly drágák a lakások, mig másutt — ahol házosztály-adó van — aránytalanabbá olcsóbbak. A házadó-törvény immár 40 éves. A közös teherviselés elvével immár össze nem egyeztethető az 1868. évi XXII. t.-cikk. Ez sürgősen módosítandó, illetve az általános házbéradó eltörlendő. Ép ezért kérnünk kell a kormányt és az országgyűlést, hogy ezen az anomálián segítsen és ne nyomorítsa meg az ország legmagyarabb népét, a városok intelligens lakóit és különösen ne sújtsa ezzel az igazságtalan törvénnyel azt a néposztályt, amely anyagi és társadalmi helyzeténél fogva TÁRCA. Megfogadott jó tanács. Irta: Molnár Gyula. (Bella éppen most lépett be Adrienne szalonjába. A két hölgy igaz baráti bensőséggel üdvözli egymást cuppanó csókot váltva, aztán Adrienne segit Bellának a kalapját és boáját elhelyezni.) Bella: (hajfürtéit igazítja a tükör előtt) Nem is csodálkozol, hogy ily szokatlan időben jövök? Adrienne: Sohasem jöhetsz hozzám szokatlan időben. Bella : Odáig vagyok ! Adrienne: Ne mond ! Meg se látszik rajtad ! Bella: Mindjárt meg fogod érteni. (Leülnek egy dültes alakú pamlagra egymással szemközt.) Adrienne: Igazán kiváncsivá tész. Bella: Ah, Adrienne . . . Kétségbe vagyok esve. Nem segíthet rajtam más, csak te. Szükségem van okosságodra, tapa^ztaltságodra. Bizonyos vagyok benne, hogy jő tanácsot kapok tőled. Adrienne: Kedvesem, erre biztosan számíthatsz. De mi lelt? Bella: Oh elmondom . . . Képzeld ! Kelemen Tóbis . . . hisz ismered. Adrienne: Mi történt vele? Bella: Kérlek olyan jó fiúnak látszott . . . Két év előtt mutatták be Tátrafüreden. Olyan csendes szótlan embernek mutatkozott. Órákig elüldögélt a társaságban, rám meresztve szemét. Adrienne: Egészen csinos gyerek . . . Bella: Aztán eljárogatott az estélyeimre. Ereztem, hogy a fiúra nézve nem vagyok közömbös és ez egy kissé . . . hogy is mondjam csak . . . csiklandozta az idegeimet . . . Adrienne: Észrevettem, hogy flirtelsz vele... Bella: Ah dehogy . . . Mindössze is csak annyit tettem, hogy vallomást csikartam ki belőle. Adrienne: Vallomást csikartál ki? Bella: Hát igen . . . Boszantott a némasága. Ingerültté tett a sóhajtása és bántott hoszszas, mélázó tekintete, mellyel majd elnyelt. Egyszer igy szóltam hozzá. Hallja Tóbis, maga kiállhatatlanul unalmas .... Adrienne: Nos és mit felelt reá? Bella: Azt, hogy — semmit sem szólt. Elpirult. Hebegett valamit. Akkor forszírozni kezdtem a dolgot. Nem nyugodtam addig, mig ki nem nyögte, hogy: szerelmes. Másfél hétig tartott aztán, mig kivettem belőle, hogy én belém szerelmes. Adrienne: És aztán. Bella: Nagyot kacagtam és aztán otthagytam a faképnél. Adrienne: Szóval játszottál vele, mint a macska szokott az egérrel. Bella: Az . . . de ugyancsak a torkomra fort Adrienne: Hogy-hogy? Bella: Kérlek a fiú most már egyebet sem tett, mint sóhajtozott a fülembe s ahol szerét tehette, arról dmgicséit, hogy mennyire szeret és mennyit szenved emiatt! Adrienne: Istenem az eféléhez mi trainirozva vagyunk. Bella: Igen ám! De ez a fiú apránkét neki bátorkodott, minduntalan csókot lehelt a kezemre. Szemeivel majd fölfalt. Unalmassá lett. Szabadulni akartam tőle. Hidegséget színleltem. Eltagadtam magam, ha hozzám jött. Nem hívogattam az estéimre. Köszöntését hidegen viszonoztam. Adrienne: És az eredmény. Bella: Az, hogy most egészen megvadult! Adrienne: Ugyan? Bella: Valósággal meg van őrülve. Adrienne: Miből következteted? Bella: Győződjél meg magad róla. (lltatos levélkét vesz elő és átadja Adriennének.) Adrienne: (Kibontja a levelet és mohón olvassa) : Imádott asszonyom! Három hónap óta úgy bánik velem, mintha bélpoklos volnék. Ennyi idő épp elég arra, hogy leszámoljak szenvedéseimmel. Miért is élni, ha ön nem lehet enyém? Elhatároztam, hogy megölöm magam. Mielőtt azonban a gyilkos fegyvert a halántékomnak irányítanám, esdekelve kérem, könyörüljön rajtam s mentsen meg. Jöjjön el hozzám esti hat órakor. Oh, egészen nyugodt lehet, nem azért hívom, hogy alkalmatlanságot okozzak vagy holmi szcénát csináljak. Udvarias és kimért leszek. Látni fogom ! Ennyi az egész! És mégis ettől teszem függővé az életemet. Megteszi asszonyom? Nem lehet olyan kegyetlen, hogy meghalni engedjen. Tehát viszontlátásig, a siron túl is az öné. nr Bella: Nos, mit szólsz ehhez? Adrienne: Ez a legnagyobb szemtelenség, amit levél alakjában láttam.
