Losonczi Ujság, 1908 (3. évfolyam, 1-53. szám)
1908-02-06 / 6. szám
LOSONCZI ÚJSÁG j| Előfizetési ára : I POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Hirdetések: |j II Negyedévre 2‘50 kor. j Egy petitsor tere 10 fill, j : A LOSONCZI FÜGGETLENSÉGI ÉS 48-AS párt : II I Egyes szám ára 20 fill. J * HIVATALOS KÖZLÖNYE. L jutányosabb. | III. évfolyam. 6. szám. Megjelenik minden csütörtökön. Losoncz, 1908 február 6. Közművelődés. (M. V.) Általánosan elterjedt nézet, hogy a huszadik században a szociális kérdés lesz az emberiség kérdése, mert a munkásosztály mozgalma ma már nemcsak a nyugati közművelődés körét, Európát és Amerikát, hanem a többi világrészeket is, különösen a keresztyén műveltség határain túleső ázsiai kulturnépeket belevonta érdekeinek körébe. Tagadhatatlan történeti tény, hogy a fönnálló jogrendszerekben mindig hatalmi érdekek érvényesülnek és hogy polgárosodásunk eddigi fejlődésében a kevés hatalmasok érdekeinek biztosítása széles néprétegek kárával járt. A szociális kérdés megoldása azonban aligha kívánja azt a változást, hogy most viszont a nagy sokaság éreztesse erejét az eddig uralkodó osztályokkal, hanem inkább azt, hogy a múlt állapotok ferdesége helyett, mely szerint műveltség és vagyon egyaránt kevés ember kezében összpontosult, ezentúl a nemzeti élet egységének és közérdeknek szempontjából épp a művelődéshez mindenkinek egyenlő joga legyen és a műveltség megszerzésével minden egyes ember gazdasági és hatalmi érvényesülésének föltételeit is megszerezhesse. A nagy történelmi átalakulások mindenike külön is tanúskodik erről — sohasem történtek, még ha anyagi érdekek állottak is előtérben, egyedül a tömegek utján; a sarkalló ösztön, az összetartó kapocs, a kitűzött cél mindig eszményi volt s ezzel nyerték meg a vezető elmék a népesség nagy rétegének segítségét. Osztály érdekek harca, az emberi visszavonás örök alapja, az elégedetlenség mindenkor szétrobbanthatott volna minden fennálló intézményt, ha azon szétrobbantó izgalmak mögött nem rejlenének magasabb ideálok, melyek az intézményeknek nem rombolására, hanem átalakítására sarkallanak s igy a fejlődés folytonosságának megőrzésére utalnak. A múlt idők és a jelenkor közt abban van a főkülönbség, hogy az ideálok, melyek az emberi törekvést az önzés.szűk korlátái fölé emelik, ma már nem egyes különvált körök, rendek és osztályok, feiekezetek és pártok lelkének szólanak, hanem általánosabban minden emberi szív és elme húrjain visszahangoznak és inkább egységre, mint szétválásra, inkább összetartásra, mint visszavonásra buzdítanak. A modern állam feladatai közt ezért lépett előtéibe az a törekvés, hogy még a tankötelezettség erőszakolásával is valamennyi polgr nak gondolkodásban és érzésben oly aljipnevelést biztosítson, mely őket szellemileg és erkölcsileg egymáshoz közelíti és a nemzeti lelkűiét egységében összeforrasztja. Kétségtelen ugyan, hogy azt a különbséget, mely a müveit embert a műveletlentől elválasztja s ebből a tekintetből is a társadalmat is erősen széttagolja, egykönnyen nem lehet kiküszöbölni és a jövőben is csak lassan-lassan lehet apasztani, de épp oly kétségtelen, hogy a műveltség közössége, ha nem is teljes egyenlősége, jóval könynyebben és igazabban megközelíthető, mint amit a szocialista és a kommunista tanok a gazdagság kiegyenlítése és a vagyon megosztása és közössége körül elérni óhajtanak. A széles néprétegeket a maguk érdeke is meggyőzi s józan része látja is, hogy az anyagi javak birtokát és élvezését nem lehet egyenlővé tenni a gazdasági gyarapodás és fejlődés kára nélkül. Viszont azonban annak semmi sem állja útját, hogy a szellemi és erkölcsi élet terén megszűnjék a különbség gazdag és szegény között, hogy az emberi elmének felhalmozódott nagy tőkéje tényleg valamennyiünk közös öröksége legyen, melyből valakit kizárni jogfosztás s azért kötelessége államnak és társadalomnak, hogy a részesedést benne elérhetővé tegye mindenki számára. Azt hiszem, hogy az alsóbb néprétegek elégedetlensége épp müveletlenségen alapul s a tudatlanságból táplálkozik és nő nagyra azoknak a befolyása, akik gazdasági egyenlőtlenség igazságtalanságát hangoztatva, forrongást szítanak és az osztályharcot újjáélesztik. Hazánkban még nagyobb szükség van a műveltségnek mint kiegyenlítő és egységesítő társadalmi tényezőnek emelésére és terjesztésére, mint bármely más nyugati államban, mert nálunk a társadalmi széttagoltság jóval nagyobb mint bárhol, nemcsak szellemi, hanem gazdasági téren is. TÁRCA. Szegény emberek szerelme. Irta: Vértesy Gyula.- A »Losonczi Újság« eredeti tárcája. Karcsú, okos arcú, nagyszemü leány volt, Valamelyik sziniképezőbe járt ő is, de ez sem a modorán, sem az arcán nem látszott meg. Es a ruháján sem! Egyszerűen minden feltűnés nélkül öltözködött; az olcsó szövetekből maga varrta meg a ruháit, minden cicoma nélkül, de ízlésesen. Óriási tollbokrétás vörös kalapokat nem hordott, sem a, mellére nem tűzött ki egész virágos kertet. És sáros időben a ruháját nem emelte úgy, hogy a harisnyakötője is kilássák. Szóval szolid és tisztességes leány volt, akit még a sziniiskoiáknak bűnös miazmákkal teli levegője sem tudott elrontani. Annyira ártatlan volt, hogy még abban sem talált semmit, hogy éjszakának idején a színházból egyedül menjen haza, valahová a.Tavaszmező-utca végére. Az édes anyja nem kisérhette el és ő akaratoskodott, hogy azért el akar menni. — A Lilit tanulom én is, meg kell néznem Küryt ebben a szerepben! — Megnézheted máskor. — Mamuskám engedj el! Hidd el, bátran elereszthetsz. — A férfiak tolakodók, szemtelenek, miattuk nem lehet éjjel egyedül járni egy nőnek. — Dehogy nem! Ha megszólítanak, felelek én nekik, de úgy, hogy nem köszönik meg! Csak bizd reám a dolgot anyácskám, el bánok én velük. S aztán az történt, hogy Ilonka kisasszony bizony nem tudott velük elbánni és nagyon kellemetlen helyzetbe került. Zimankós, hideg téli este volt, mikor kijött a színházból. Alig ért ,az utcára, egy fiatal ember csatlakozott hozzá. És sehogysem akart melőle tágítani. Sőt annyira ment, hogy már ölelgetni is kezdette a szegény leányt, amint a kőrútról befordultak egy sötétebb utcába. A leány segítségért kiabált, de a néptelen utcában, a szél sivitása közben bizony nem hallotta a kiáltásait senki. A férfit arculütötte, de az csak annál szemtelenebb lett : — Pofonért csók jár! S ajkai már a kimerült leány arcára tapad tak, mikor egyszerre csak a kapu alól kiugrik valaki és a férfit hátulról megragadva, betaszitja az ut szélén garmadában álló hóba s azután odafordulva a leányhoz, bemutatja magát: — Sándor Géza vagyok, hírlapíró, engedje, hogy hazakisérhessem, mert köiönben ez az ur még tovább is tolakodnék. A ficsur akkorára már kitápászkodott a hóból és neki akart menni Sándornak, de jól megnézve a hatalmas erős, tagbaszakadt legényt, nem mert vele mégsem kikezdeni. — Majd holnap számolunk — vetette oda és a kabátjában mintha névjegy után keresgélt volna. — Csak adja ide, legalább megírom a lapban a dolgot, a nevével együtt, aztán szívesen rendelkezésére állok, sok gyönyörűséggel fogom önt megfaragni. Az erélyes szavakra azonban a névjegy csak nem akart elő kerülni és az urfi csendesen elódalgott. A leány hálálkodva kapaszkodott kísérője karjába és az izgatottságtól elfogódva, alig bírta szívességét meg köszönni. — Köszönöm uram, köszönöm! Mivel hálálhatom meg szívességét? — Elég jutalom, hogy hazakisérhetem! Bizony Isten, ma reggel még nem gondoltain volna arra, hogy estére oly kedves kis kalandom lesz. — De hátha baja lesz miattam? — Azzal az urfival ? — kacagott fel a fiatal ember — legyen nyugodt, az kerülni fog engem, ha megtudja a nevemet. Eléggé ismeretes vagyok arról az oldalról, hogy nem jó velem párbajozni. Nem mintha valami hires vívó volnék, de nem félek sohasem. Az életemmel nem sokat törődöm, elszánt, bátor vagyok és azt hiszem, ennek köszönhetem, hogy sohse kaptam ki. Nem adok az életemre egy fityinget sem, én nem ragaszkodom hozzá, hát ő ragaszkodik hozzám. Könnyedén, természetesen beszélt a fiatal ember és a leány, mikor egyik lámpa alá értek, gyönyörködve látta, hogy milyen csinos legény a kísérője. Az arca egészséges, piros volt a legénynek és a szeme, mig beszélt, jókedvű vidámsággal, barátságosan ragyogott a leányra. Kis szőke bajusza szép érzésű piros szájat árnyal és beszéd
