Losonczi Ujság, 1908 (3. évfolyam, 1-53. szám)
1908-12-10 / 50. szám
1908. december 10. LOS ON CI ÚJSÁG 3. oldal. A. tél. Lázas munka folyik a jótékonysági műhelyekben. Előbb, mint gondoltuk, mint vártuk. Az emberek szemei előtt túlkorán megrajzolódott a tél nyomorának sötét képe. És nem indokolatlanul. Attól tartunk, hogy az idén sok dolga lesz a melegedő szobáknak, az ingyen kenyérnek, népkonyháknak. És attól tartunk, hogy a jótékonyság minden buzgalma csak nagyon keveset tud majd enyhíteni ennek a szomorú képnek sötét színein. A társadalmi problémák modern gondolkodói különben is hiú, sőt kártékony eszköznek tartják a jótékonyságot, mely — nézetünk szerint — csak az ébredező vagy fenyegető szociális lelkiismeret pillanatnyi elaltatására jó, de arra semmiesetre sem, hogy a bajokat csak részben is gyógyítsa. És ismételjük, erősen tartunk attól, hogy az idei télen a kegyetlen valóság igazolni fogja ezt a, rideg elméletet. Mert bizony úgy lehet, hogy sokan azok közül, akik jobb időkben jótékonyságot gyakoroltak, ezúttal maguk is jótékonyságra lesznek utalva Tőkében és jövedelemben szegény, de azért a modern nagyvárosi élet minden kényelmét és fényűzését, igénylő társadalmunk nehéz időknek néz elébe. Ez a társadalom úgy látszik arra van kárhoztatva, hogy sorba szenvedje át az összes szociális kórjelenségeket. A megelőző években a politikai bizonytalanság és ennek nyomán az általános üzleti pangás, a keresethiány, a munkanélküliség tette nehézzé az életet, akkor az iparosok inségmunkákért, beruházásokért folyamodtak az államhoz. Most az iparban, kereskedelemben kedvezőbb a konjunktúra, de a jövedelmet felemészti a nagy drágaság. Ámde a termő osztályoknál még sokkal rosszabb helyzetben vannak azok, kik megolvasott fillérekre, fix heti, vagy havi keresetre vannak utalva. Ezeknek életét egyszerűen elviselhetetlenné teszi az uralkodó drágaság. A munkabérek emelkedése, a fizetések javítása, csakis látszólagos javulása a kereseti viszonyoknak, mart a folyton fokozódó drágaság ezt a többletet sokszorosan felemészti. A jótékonyságnak az idén tehát nemcsak az alsóbb néposztályok kegyetlen nyomorával lesz baja, hanem sok intelligens és önhibáján kivül adósságokban vergődő, az anyagi tönkkel küzködő középsorsu^existenciával. De a jótékonyság bármily buzgó és bármily önfeláldozó, gyönge a reá váró feladat óriási nehézségeivel szemben. De gyöngék a mi állami szociálpolitikáink eszközei is ezekkel a mélységes bajokkal szemben. Munkásbiztositás, fizetésrendezés, jótékonyan hatnak ugyan, de ezeken a bajokon nem segítenek. Az állam pénzügyi helyzete különben is szűk határt szab ezeknek az összegeknek. Mélyebben kell benyúlnunk a társadalmi és gazdasági problémák fenekére. Fel kell ismernünk, hogy az ország gazdasági helyzete a ma uralkodó gazdasági politikával soká fenn nem tartható. Hogy mi exportáljuk az élelmicikkeket és ebből az árból fizessük a kulturális élet fejlődő igényeinek méregdrága szükségletét, ez nem lehet és nem szabad, hogy a magyar állam és társadalom ambíciója legyen. Át kell térnünk az intenzív ipari munkára minden érőnkkel, minden tehetségünkkel és minden rendelkezésünkre álló eszközökkel. Hagyjuk az idegenből vett jelszavakat és elméleteket, melyekkel különben is maradi felfogásunkat és kényelemszeretetünket szolgáljuk. Hiába mondjuk, hogy vissza a földhöz, mikor a nép ezrével hagyja itt nemcsak a földet, de a hazát is. Ez szól az országra, de érthet belőle elsősorban városunk is. Mert az immár rendszerré fejlődő drágaság egyképen sújtja a lakosságot s az ipar fejlődését. Mert a városok gyáripari termelése az ország gyáripari termelésének majd kétharmadát képviselik s már ebből is megítélhető az a nagy közgazdasági hátrány, mely az uralkodó állapotokból kifolyólag nemcsak a városok lakosságát. de általuk az ország gazdasági helyzetét sújtja. És hát csakugyan nem lehetséges ezeken az áldatlan viszonyokon segíteni ? Nézetünk szerinl igenis lehet. De csakis egyesült erővel. Az állam, a városok és a társadalom: ez a három tényező kell, hogy egységes alapon kezet fogjon a bajok orvoslására és a bajokon segítve lesz. De ehhez még az is szükséges, hogy a nagy közvélemény, ez a legnagyobb és leghatásosabb ellenőrző tényező felocsúdjék káros közönyéből. Es akkor majd nem kell a tél szigorától tartani. TELEFONON. (A háborúról.) Csrrr! Hahaha! Csrrr! Valóban nevetséges! Egész Montenegró nincsen akkora, mint egy magyar vármegye. — És úgy riadoznak tőle. Gyávaság! — Gyávaság. Ámbár az uram azt mondja, hogy azok a hercegócok igen verekedők. De jő, hallom, hogy a nyakukra vittek nyolcszázezer katonát. Én is hallottam kétszázezret. Az összesen egy millió. — És Losoncra is hoztak 60 ágyút és minden katonának aprószöget köll verni a cipőjébe, — bizonyára hegymászásra számítanak. — Ez már valószínű. És közük, hogy a katonatisztek kezdenek szelíden bánni a legénységgel, ami már a legrosszabb jel. Sőt láttam, hogy egy kapitányné az utcán a köszörűssel kifenette á késeit. Én is kifenetem a konyhakéseket még ma. Gondol-e maga valamit? — Hm, hm. Nem lehessen tudni. Hallom, hogy a montenegróiaknak Losoncra is fáj a foguk. Hm. Itt csinos nők, bájos asszonyok vannak . . . — Igaz, hogy azok embert is esznek ? — Nó, elég ritkán. De jól kezelik a bowie knifet. Egy hadihajónkat ki is fúrták vele, de persze titkolják. — Mozgósítani kellene az egész flottát Csetinje ellen! — De Csetinje száraz földön van, tehát a hadihajókat — — A szárazföldön a hadihajókat huzassák lovakkal és tegyenek alájuk cérnaspulnikat, hogy gurúljanak. — Közlöm a tervét illetékes körökkel. De az ágyukkal baj van, mert a nagy hegyeken át nem lehet őket Montenegróba becipelni. — Ej, tudja mit ? Fúrjanak a hegyeken át alagutakat, csak olyan vastagokat, mint egy-egy ágyúcső, akkor aztán az ágyúinkat e lyukak elé állítjuk és belőjük a golyóinkat Montenegróba. — Nagyszerű! Ezt is tanácsolni fogom a hadvezetőségnek. De a Dunai moritorokkal hogyan evezünk ám be Montenegróba ? — Még kérdi? Nos hát: be kell vezetni egy csatornán a Dunát Montenegróba! Azon aztán beúszhatnak a monitorok. — De hogy vezessük be a Dunát, mikor Montenegró magas hegyeken fekszik? — Hát fölszivó készülékkel! Gyermekkoromban magam is csináltam szivornyát bürökszárbúl. Nos: tizmillió bürökszár ötven forintbúi kifutja. És végreis : áldozni kell. — Rendben vagyunk. Majd adunk mi azoknak a szájas montenegróiaknak! Elfoglaljuk őket! A hadizsákmánybúl magának is adni fogok egy kis ifjú szopós kecskét. A kicsike majd eljátszhatík vele. Köszönöm. Ma estefelé elmegyek a boltba s még is veszek a kis kecskegidónak a nyakába egy kis csöngetyűt. — Sárgarézbűi vegyen. De alkudjon ám. Kezét csókolom Csrrr! — Csrrr! HÍREK.- Pikkoló. — A szinügyi bizottság f. hó 3-án ülést tartott, mely alkalomból azon határozat hozatott, hogy javasolni kell a közgyűlésnek, hogy a városi szállóban lévő színpad használata, annak tűzveszélyessége miatt tiltassék be. Értesülésünk szerint a rendőrség már több alkalommal tett előterjesztést e tárgyban, rámutatva azon kiszámithatlan kárra, mely támadhat emberéletben, ha ezen köztudomású tűzfészekben valami veszély keletkeznék. Valóságos istencsodája, hogy eddig még nem történt semmi, s hajmeresztő még gondolni is arra, hogy mi lenne a következmény, ha ezen gyalázatosán épített, minden biztosítási intézkedésben szűkölködő helyiségben tűz törne ki akkor, midőn ottan csak közepes számú közönség is van. Mi magunk részéről midőn helyeseljük a szinügyi bizottság javaslatát, — mely bár megfoszt bennünket attól, hogy derék műkedvelőink művészetében gyönyörködjünk — egyszersmind azon reményünknek adunk kifejezést, hogy a közgyűlés áldozatkészsége rövidesen lehetővé teszi egy megfelelő színházi helyiség létesítését. Kívánatosnak tartjuk, hpgy a kormánynál a szubvenció kinyerése végett az intézkedés mielőbb megtétessék, mert úgy tudjuk, hogy ezen célra szívesen bocsájtanak nagyobb összeget rendelkezésre. A leghelyesebb volna még a városi szállót valamely közintézmény céljaira — ipariskola, közműhely, stb. berendezni; s egy uj „redut“-ot építeni, amelyben a színház is elhelyezést nyerne. A városi vezetőség bölcsessége bizonyára tudni fogja, hogy melyik mód a leghelyesebb, azt azonban meg kell jegyeznünk, kggy a színház létesítése közszükség, s igy e dolognak sokáig vajúdnia nem szabad. — A jégpálya e héten már megnyílt, nagy örömére a korcsolyázó sport híveinek. A pálya szűk voltára való tekintettel felhívjuk a jégpálya vezetőségét, hogy vasár- és ünnepnapokon a gyermekeket csak a kis jégpályára engedje korcsolyázni, továbbá azt, hogy szerezzen érvényt ama bizottsági határozatnak, mely szerint ugyancsak a gyermekek csak d. u. 5 óráig használhatják a pályát, — Gács és Balassagyarmat Laptársunk a N. H.-ból vesszük az alábbi hirt, mely mészárosaink dicséretét tartalmazza. Hogy igaz-e, az már más kérdés. „A mészárosai miatt állítottuk igy egymással szembe ezt a két helyet. A két hely közül a gácsiak vannak elől. Mialatt a balassagyarmatiakról egy egész hatósági tábor útján lohet méltányos árakat elérni, azalatt a gácsi mészárosok, akiknél pedig a fogyasztás jóval csekélyebb mint az itteni, elismerést érdemelően, alkalmazkodnak a viszonyokhoz. így az ürű hús Gácson 52 fillér, Losoncon 48 fillér, nálunk pedig 88 fillér, vagyis 36 filérrel kerül többe, mint Losoncon. Ezek a pozitiv adatok meggyőzően tanúskodnak amellett, hogy zsebeink mennyire ki vannak szolgáltatva a mészárosok önkényének.“ — Ifjúsági madárvédő liga. Magyarországot immár Nyugat országaiban is úgy kezdik emlegetni mint a jövőben egész Európának gyümölcsös kertjét. Valóban hazánknak éghajlati és talajviszonyai a legalkalmasabbak a legkitűnőbb minőségű és a legbővebb mennyiségű gyümölcsök tenyésztésére. A legutóbbi években gyümölcstermelésünk és kivitelünk oly óriási arányokban lendült föl, hogy már a gyakorlati haszon is ugyancsak sürget a külföldön rég általános fa- és madárvédelem hathatós terjesztésére. Emellett az emberiség és az általános lelki művelés szempontjai is vezették a közoktatásügyi minisztériumot, midőn az amerikai iskolákban 1894 óta szokásos „bird day* és „arbor day“ mintájára összes iskoláinkba behozta a „fák és madarak napját.“ Az iskolák évenként egy napon ünnepélyességgel oktatva-szórakoztatva szentelnek 1—1 órát a madarak és fák ismertetésének és megkedveltetésének. Ez az intézkedés még csak a madarak és fák kultiválására való érzéket ébresztgette. Ezt a mozgalmat álandósitani és eredményes munkásságban tartani lesz hivatva az a mozgalom, ami f. hó 26-án a losonci főgimnáziumban indult meg és óhajtandó, hogy más iskolákban is méltó követésre találjon Ugyanis a 4 alsó osztály ifjúságából Somló Károly és Bodor Aladár tanárok megalakították az Országos Ifjúsági Madárvédő Liga losonci osztályát. Megmérhetlen az az anyagi, nemkülönben erkölcsi haszon, amely a madárélet vonzó és hasznos sajátságainak megértetése révén ez egyesület működéséből származik. Az állatok iránt való szeretetnek erkölcsi súlya, az állatkínzás ellenszenvessé tétele, a madárvilág esztétikai és etikai értékének megbecsülése és mindezekhez a nyilvánvaló közgazdasági haszon azt ajánlják, hogy az ügyet maga a közönség is, de főleg az ország hasonló tanügyi körei buzgón felkarolják. Jubileumi emlékünnepély. Folyó hó 6-án X. Pius pápa jubileuma alkalmából érdekes előadás volt a Laczek Gyula főgimn. hittanát elnöklete alatt álló losonci „Kathoükus Legényegyletében. Az előadásnak első pontját a losonci „Kathoükus Hölgyek“ énekkarának igazán szép és élvezetes éneke képezte, mely után Laczek Gyula hittanár tartott tartalmas felolvasást a pápaságról és ezzel kapcsolatban ismertette X. Pius pápa életét. Utána Baranyai Ferenc, Havas Mihály, Sájérmann Ferenc és Stepan Antal IV. oszt. tanitónövendékek quartett előadása volt, melyet a közönség lelkes tapssal jutalmazott. Majd Farkas Pál IV. oszt. tanitónövendék a „Hová mégysz Uram?“ cimü költeményt szavalta el. Végül ismét a hölgyek énekkara adott elő néhány szép egyházi éneket dicséretremélró buzgalommal. Áz előadás végeztével Laczek Gyula a „Kathoükus Legényegylet“ nevében pár szóval köszönetét fejezte ki a közönségnek szives megjelenéséért.
