Losonczi Ujság, 1908 (3. évfolyam, 1-53. szám)

1908-01-30 / 5. szám

és tót testvéreinknek jó nyakravaló legyen; lehessen azt kissé összeszóritani a nyakukon. Hiszen bizonyos, hogy a nemzeti szempontokra való tekintettel megalkotandó választói reformot a legveszélyesebb akadályokkal küzdve bírnánk csak e nélkül megalkotni.

A politika az egzigenciák tudománya. A választói törvényt ennek a koalíciónak a kellő időben meg kell alkotni, mert különben mások alkotják meg ellenünk. Ezt semmiféle esélynek nem szabad kitenni, sem egy szakaszba nem lehet összefogni. Ez életkérdés.

Maga a kérdés fölvetése is igen szerencsés módon történt azáltal, hogy nem a kormány vetette föl, de maga a ház, elnöke által.

A részletekhez egy hetilapban bajos szólni, különösen vidékről, hová a központi lapok későn érkeznek és a helyzet a cikk megjelenéséig nagyot változhat. A kompromissum megtörténte némileg enyhíti e nehézséget most már.

Általában helyes a változtatás vagyis pótlás elve, ami a fő, hogy az obstrukciót nem teszi lehetetlenné, csak megnehezíti azt.

Önfeláldozás, szívós kitartás, erős kisebbség s valóban igaz lelkesedés és hogy úgy mondjam, szent harag fog kelleni hozzá, hogy eredményesen lehessen vívni azt. El fog lehetni mondani: Talpra magyar, ha valamikor kisebbségbe kerülne a függetlenségi párt és obstruálni lesz kénytelen.

Nem hiszem, hogy bármely erőszakos választás legalább száz olyan függetlenségit ne hagyjon a parlamentben, aki akkor csakugyan talpra áll.

Szabadjon kételkedni, hogy ezt a mi testvérkéink ilyen módon képesek lesznek megtenni. Sem egyöntetűség, sem valóban magas szempontok nincsenek nálunk s akiknél van tehetség, azok a nemzetiségi és szociális elveket leginkább. kapaszkodó létráknak használják csupán, híveiket könnyen becsapják és cserben hagyják.

És végre is. a mig mi vagyunk többségben, lázadók, izgatok és hazaárulók ellen más fegyvereink vannak a házszabályokon kívül. A kapaszkodók nem szívesen másznak törékeny létrákon, kissé nyakukat is féltik. Nye daj Bozse!

Van egy nevezetes hiánya a módosítási javaslatnak, hogy az újabban tapasztalt visszaélésnek a horvát nyelv használatát illetőleg gátat nem vet.

Az 1868. évi 40. törvénycikk Csőszakasza ugyan világosan kimondja, hogy »a magyar országgyűlés tanácskozási s ügykezelési nyelve ezentúl is egyedül a magyar«, de 29-ik szakasza szerint ez a rendelkezés: »a külön nemzetet képező Horvát-, Szlavon- és Dalmát-országokra ki nem terjed.« Őket illetőleg a 30-ik törvénycikk 59-ik szakasza érvényes, mely szerint a közös országgyűlésen a horvát nyelvet is használhatják.

A törvényes engedély tehát elég határozatlan és mivel minden egyességnél az engedmények az engedményező előnyére magyarázandók, az is szócska értelme éppen a házszabályokban maga a parlament által bizonyos korlátozásokra elég okot adna.

Maguk az alelnökök is máskép magyarázták ezt a jogot mint az elnök, tehát itt bizonytalanságok vannak, melyeknek magyarázata a házszabály módosítás alkalmából a magyar korona országainak közös országgyűlése által teljes joggal megoldható.

Megengedem, hogy taktikailag ezt a kérdést most nem való bolygatni s mivel a kompromissum a jelenlegi módosítást csak a mostani országgyűlésre szorította s a végleges változtatás a választói joggal junktim fog történni, akkor talán könnyebben lenne ez a kérdés is rendezhető.

Annál is inkább, mert már akkor érvényes lesz az uj gallér és nehezebb lesz azt megobstruálni eredményesen, mig most a mostani házszabályok mellett bizonyára rettenetes nehézséggel járna keresztülvitele a magyar nyelv becsületének megfelelő módon.

Hogy a horvát nyelvvel való visszaélésért a horvát testvéreket valamivel büntetni kell, az bizonyos.

Rossz kocsis az, aki olyan lovat, amely kirúg, egyszerűen csak lefog. Reá is kell vágni ugyanakkor derekasan, mert különben biztosan kötődő lesz. Akkor aztán, modern kifejezéssel, már csak lómészárszékre való. Azelőtt a kutyákkal egy sorba soroltuk s pecérről beszéltünk vagy legjobb esetben Bécs vette meg virslinek. Bécs ezt még most is megtenné kedves testvéreinkkel; szívesen megenné őket velünk együtt, tarköltözött fel a földre, az emberek leikébe. Akkor költöztem fel a földre én is.

Demeter ur ismét az ajakát harapta. A szőke asszony miatt újra nagyon gyötörte a szenvedés. És igazat adott a Sátánnak. Itt van a pokol. Itt, az emberek lelkében. Az ő lelkében is. Ezeknél különb szenvedéseket nem talált ki sem a Dante, sem a próféták fantáziája.

— Fáj, fiam? Fáj? — kérdezte kajánul az ördög. És a szemében lobogó láng csufondáros örömmel villogott. Az asszony miatt, aki erényes, becsületes akar maradni és nem hódol neked?

Demeter csak a fejével intett: — Igen, az asszony miatt —.

— Lásd, ez a dolgok rendje. Az én találmányom. Ember gyötri az embert. Ember teszi embernek pokollá az életét. Élhetnének békességben, közös nyugalomban egymás mellett. De nem. Egyik keresztül gázol a másikon és hiúság vagy önzés, vagy egy perc gyönyöre kedvéért tipor embertársa lelkén. Ez az! Ezért mondom én, hogy segítő társaim vagytok mindannyian. Gyötrők és szenvedők egy személyben.

Demeter ur ismét igazat adott az Ördögnek. Csakugyan! Ember teszi pokollá embernek az életét. Es a szeme bosszúra szomjas lélek irányi tását követve, felkereste az asztalon nyugvó revolvert, mely képes kioltani egy habfehér csodaszép női testből az életet.

A sátán felfogta ezt a tekintetet:

— A bosszú! Ugye, a bosszú! A kutya is mar és nem tűri a botot. A szamár is rúg és nem tűri az ostort. Hát mért maradna a versenyben hátra a teremtés koronája, az ember? De figyelmeztetlek valamire. Miben oka a te szenvedéseidnek az az asszony? Avagy kacérkodott veled ? Vagy hazudott neked ? Ugy-e hogy nem. Csak eszköz volt a sors kezében, az én kezemben, mert arról nem tehet, hogy szép, hogy aranyhaja van s a te tetszésedet megnyerte. Azt mondott, rossz asszony? Miért? Mert erényes marad? Mert nem szegi meg a hüségi esküt? Akkor volna rossz, ha hallgatna te rád.

Demeter dühös lett:

— Egy sátán, aki az erényt védi! Nevetséges vagy!

— Nem az erényt védem, csak a logikát. S a logika nevében még egyet. Mi lenne, ha mindenki úgy gondolkoznék mint te? Mond, emlékszel arra a lányra, akit a múlt héten hitegettél, aztán ott hagytál? Meg a többi lányra, asszonyra? Mind hitegetted és mind ott hagytad. Mi lett volna, ha ezek mind golyóval, öldöklő szándékkal támadnak ellened? Hányszor kellett volna halálnak halálálával meghalnod?

Szünet.

— Mindezeket pedig, — kezdte újra a Sátán — nem azért mondtam, hogy jobb útra térj, hanem azért, mert úgyis tudom, hogy az okos szót nem fogadod meg. Mert ostoba vagy és rossz. Az emberek legtöbbje ilyen. Rossz és ostoba. Ezért virul nekem. Ezért nagy az én birodalmam.

Azzal magára hagyta Demetert, hogy folytassa, ott ahol elhagyta, a revolverrel való kacérkodást.

tományainak és gyarmatainak degradálva. Tudják testvéreink is ezt jól s azt is, hogy a nagy magyar Alföld és Budapest mint a keletkező világváros az egész Szent István koronáját gazdaságilag is elszakithatlanul összekapcsolja, mihelyt meglesz a külön vámterület ; no de hát mentül többet akarnak tőlünk csikarni addig. Az ilyen zsarolóknak pedig veszélyes egy ujjúnkat is odanyujtani, mert azonnal markon fognak.

To je szkutecsná prauda; ez szent igaz! A kompromissum abban is szerencsés, hogy a módosítást csakis egyes életkérdést képező javaslatok tárgyalására szorította. Igaz, hogy sokan lángeszű és lobogó hazafiságu vezéreink közül mindenre kiterjesztve szerették volna azt látni és aggodalmaskodtak e miatt.

Megvallom, hogy ebben nem értek egyet vélük, inkább azokkal tartok, akik az esetleges hazafias kisebbséget féltik s nem akarják megfosztani katonai s más közös dolgokban való ellenállás fegyverétől.

Világos, hogy mint többség mindig könnyebb a nemzetietlen kisebbség ellen ezt a módosítást kiterjeszteni, mint a hazafias esetleg kisebbségben maradt pártnak ezt a fegyverét visszaszerezni. Sőt mint kisebbségnek ez egyáltalán lehetetlen.

A magyar ember bundáját, mikor a vihar jön, kifordítja s aztán, ha újra megszáradt, visszafordítja. Minek fordítanánk ki már most, mikor a nap süt. Többségben vagyunk, ha a vihar talál jönni, egyet kanyaritunk a vállunkkal és egy-kettőre kifordítjuk. Egy szakasszal kiterjeszthetjük majd akkor, de ha most tennénk és esetleg kissebbségre jutunk, akkor aztán nem bírnánk megszorítani.

Tehát mégis bunda a bunda, de hát az ostort is jó lesz készen tartani.

Városi politika.

Ily cim alatt már számtalan ízben volt alkalmunk rámutatni arra, hogy városunkban minden közügy a »Csáky szalmája». De a mi felszólalásainkkal a vezetők ép oly keveset törődnek, mint pl. az adófizető polgárság érdekével. Ám azért csak tovább vájjuk a közönbösség és a nemtörődömség kemény szikláját, hátha talán mégis akad valaki, aki megbecsüli munkánkat és velünk társulva véget vet annak a lehetetlen állapotnak, amelyben városunk hajója vesztegel és haladni, boldogulni nem képes.

Hogy ki ennek az oka, azt nem kutatjuk; de hogy városunk mai politikájával még soká lehessen a viz felett maradnunk, kötve hisszük.

De térjünk a dologra!

Városi politikánknak egy újabb dicsősége »az adókirovás». Annyi panaszt vettünk ez irányban, hogy kénytelenek vagyunk a dolgot szóvá tenni, hátha illetékes helyről tudnak felvilágosítást adni, mert mi panaszos olvasóinknak nem tudunk megfelelni.

A panasz és az elégedetlenség tárgya az, hogy a múlt év végével oly tetemes adó-pótlékot róttak ki boldog-boldogtalanra, hogy igen sok esetben ez a pótlék-adó nagyobb, mint az a kirótt adóösszeg, amelyet több pontos adózó október végéig lefizetett.

Am ez csak hagyján ! Van olyan panaszos olvasónk is, akik arról értesítenek, hogy tapasztalatuk szerint a városházán nem is tudják, — úgy látszik, — hogy kire mennyi adót kelljen kiróniok. Van, akinek panaszára leírtak 10—20 stb. koronát. Van olyan is, akitől az intőben többet kértek, mint a mennyit a fizetés előtt a számfejtéskor kihoztak. De akad olyan adózó is, aki azt meséli, hogy az ő adóját szándékosan felgyüjtötték 2—3 évről, hogy aztán egyszerre behajtsák rajta, stb.

Hát, kérjük alázattal, az ilyen eljárás, ha a ténynek megfelel, nem adókirovás. Az ilyen eljárás azt mutatja, hogy azok, akiknek tiszte és kötelessége az adó megáliapitása, vagy nem értenek az adókirovásához vagy olyan felületesek, hanyagok, hogy tőlük alapos munkát nem lehet várni.

Mi személyeket egyelőre nem vádolunk, de vádoljuk a rendszert és a jövőre nézve igazságos, méltányos és pontos, kellő időben elkészi-