Losonczi Ujság, 1908 (3. évfolyam, 1-53. szám)
1908-10-01 / 40. szám
2. oldal. LOSONCZI ÚJSÁG 1908. október 1. legények, egész emberek valók a zászlók alá. A zászló, amely a nemzet becsületét, a katonai lélek lobogását, a bátorságot és vitézséget jelképezi, legyen egyúttal jelzője a nemzet szabadságának és önállóságának is, legyen lelkesítője, vigasztalója, buzditóia mindazoknak, akik reá felesküdtek, de legyen egyúttal záloga is annak a bizalomnak, amelyet a nemzet helyezett fegyvereink élére. A Nemzeti Szalon XXXV-ik vidéki kiállitása Losonczon. Irta: Sacher Róbert dr. A kulturfejlődés iránya az, hogy a meglevő kulturszükségletek megizmosodnak, belterjesebbekké, általánosabbakká válnak egyrészt, másrészt pedig uj szükségletek támadnak. Az uj szükséglet keletkezésének stádiumában s azután is mindaddig, amig csak egy kisebb csoport életfeltételei között szerepel, a fényűzés nevét viseli.Csak miután a fényűzés egy bizonyos fokú elterjedettséget ért el, válik az szükségletté. Természetesen ennek az az előfeltétele, hogy a fényűző gyakoilatnak alapeszméje és célja nemes, szivet, észt gyönyörködtető legyen; továbbá, hogy ez hozzáférhető legyen olyanok számára is, akik erejének és keresetének túlnyomó részét a nélkülözhetetlen szükségletek kielégítése veszi igénybe. Mihelyt a szélesebb népréte^ek valamely fényűző gyakorlatot recipáltak, életíeltételeik közé igtattak, akkor uj szükséglet támadt. Hazánkban kultúráiéiról, kulturíejlődésről jóformán csak 50 év óta lehet beszélni. Elenyészően csekély idő az ahhoz, hogy a kultúra a fényűzés kereteit szétfeszítse és szükségletté szélesedjék. És nálunk megtörtént 50 év alatt ez a fejlődés. Egy pillantás a magyar művészet történetére meggyőz erről mindenkit. Alig pár évtized előtt alakult meg Budapesten az első művészeti társulat, mely hosszú ideig az egész ország művészi életének egyetlen hajléka volt. Itt tömörültek művészek és műbarátok. Az ország művészi élete a társulat falai között játszódott le s a nemzet milliói csak nagyok mulatságát látták abban. . Azonközben nőtt a művészek és műbarátok tábora. Csakhamar szűknek bizonyult a Műcsarnok a megnövekedett művészsereg befogadására. Nem annyira a nagysága, mint inkább a szelleme miatt. A csarnok élén megöregedett művészek az öreg emberek konzervatizmusával zárkóztak el az uj művészeti irányok elől. Dekadenciának, enerváltságnak minősítették azt, ami nem volt egyéb, mint a fiatalságnak, a fiatal erőnek a megnyilatkozása. De az irányt nem lehetett többé elnyomni. Mert kedvelőinek köre egyre tágult s a művészet iránti érdeklődés nem fényűzés többé, hanem kulturális szükséglet. Az egykori melegházi növény ma már tekintélyes sudaru fa, melynek úgyszólván az egész társadalom szállítja az életnedveket. A művészetnek kulturális szükségletté válása adott életet számos uj művészeti társulásnak az ország minden részében, elsősorban a Nemzeti Szalonnak. Ennek a szükségletnek szolgálatában állanak a Szalon vidéki kiállításai, melyeknek fényes sikere a művészi közszellemnek fejlődését és terjedését, valamint a Szalonnak e közszellem ápolása tekintetében való hivatottságát egyrészt bizonyítja. A losonczi kiállításnak a gazdagsága meglepő. Legkiválóbb művészeink szebbnél-szebb alkotásokkal vannak képviselve benne. Kézdi-Kovács László pompás tájképeket küldött, melyekben egy-egy természeti hangulat megragadó módon van megérzékitve. »Mocsárrészlete« a gyönyörűen megfestett nyírfával, friss és üde, mint egy májusi reggel; »Záporban« c. festménye láttára szinte megérezzük az esős őszi nap hideg levegőjét. Többi festménye is amellett tanúskodik, hogy Kézdi a természeti hangulatoknak egyik leghivatottabb interpretátora. Kacziány Ödön, a filozófus festő, a mélyen járó problémák művésze minden képében rendkívüli tehetségének más-más oldalát mutatja be. »Égő városában« a fojtott tüzek okozta vészjósló füstgomolyok forrósága majd a mindinkább előtörő, végül diadalmas erővel fellobogó szikrázó, pattogó láng perzselő ereje elemi erővel van megfestve. Ezt a festési modort egyszóval »Kacziányi«-nak lehet nevezni, mert még nem volt festő, ki a tüzet ilyen megdöbbentő reálizmussal ábrázolni tudta volna. A művész a tűz viszfényének mesteri megfestésével egy másik hatalmas problémát is megoldott e kis vásznon, mely a tárlatnak egyik remekét képezi. »Ciprusok alatt« cimü képe mélységes borongó hangulatot áraszt, .mig tengerparti részlete az örökké mozgó és morajló hullámot varázsolja a néző szeme elé. Endrey Sándor három arcképet állított ki. Kifejezésben és technikában egyaránt kiváló mind a három. Ezek az alakok lélegzenek és beszélnek. Húsúk puha és meleg, tekintetökben az élet ül, szemök, különösen a fiatal női arcképé, követi az embert biztos nézéssel mindenhová. Endrey Sándort különben nem kell ismertetni. Gyakran jár városunkban és úgy kiváló művészetét, mint szeretetreméltó egyéniségét széles körben ismerik és becsülik. Gergely Imre 5 képpel szerepel. Valamennyi kiváló alkotása a rendkívül szimpatikus és sokoldalú művésznek. A nagy technikai tudással megfestett »Velencei kolostor udvara« nyugalmas csendet lehel, szicíliai utca részletében pedig megérezzük az olasz forró levegőt és az elevenen lüktető életet, bár e hatást a legegyszerűbb eszközökkel hozza létre a művész; tengerrészlete a sziklafokon álló várral pompásan van minden részében megfestve; épugy a Lidó-részlet is. Bihari Sándor néhány kis képpel szerepel, mely mindenképen méltók az elhunyt nagy művész kiváló hírnevéhez. Olgyay Ferenc 2 tájképet küldött; mindkettő a művész eredeti és zseniális felfogásáról tesz tanúságot. Különösen szép a holdvilágos táj, mely szinte megdelejezi a szemlélőt a borongó hangulatával. Fényes Adolf, a proletár-élet nagyhírű festője csupán egy képet küldött ebből a zsánerből; a vizhordó parasztasszonyt. Megható és megragadó erejű kép, melyet a plain-air staffage még fokoz. Többi képei, a napsütéses váczi-utcai résziét, s a hóval borított ragyogó fehérségű utca derűs hangulatot árasztanak. Két nagy vászonnal szerepel Márk, a kiváló akt-festő. Mindhettőben a női test dominál többféle, de egyformán kiváló művészi felfogásban és kidolgozásban. A Paczka házaspár a népéietből vett, derűs hatású képekkel szerepel. Alig van magyar művész, ki a magyar faj és viselet szépségét és nemességét olyan mesteri módon tudná interpretálni, mint ez a művészz-pár. Képeikből erő, harmónia, derű, de mindenekfelett kendőzetlen szépség árad ki. Bruck Miksa bravúrosan megfestett interieur képekkel és utcarészletekkel szerepel; Bruck Lajos egy utcarészletet és egy mezőn siető parasztasszonyt ábrázoló képet küldött. Bruck Herminának sziesztája pompás hangulatos kép, csendéletei is kiválóak. Berkes utcarészletei ismert kitűnő alkotások, tájképei is méltók a fiatal művész hírnevéhez. Túli Ödön vizfestményein meglepő a színek biztossága és a briliáns technika. Keményffy szinpompás képei szintén ékességei a tárlatnak. Margittaynak szalon-zsáner képei évek óta ismert és népszerű alkotások. Vajda Zsigmond puha, meleg színei minden képét kiválóan vonzóvá teszik. »Lóversenyének« látásakor megérezzük a finisch izgalmát; ezek a lovak futnak erejök végső megfeszítésével. Frecskai képein az eleven, friss szinek kapnak meg. Glatz Oszkár »nyár«-ja igénytelennek látszó, de nagyon kiváló művészi alkotás; a szalmája zizeg, a tarlója szúr. Bachmann Károly »Menyecskéeje« és csendéletei pompás technikával megfestett miniatűr képek. Vaszary János széles ecsetkenésü képei a tárlat legpompásabb darabjai közé tartoznak. A művész nagyjából rajzolja meg alakjait, a részleteket kidolgozatlanul hagyja, vázlatszerü minden képe; de ezek a képek azért teljes illúziót keltelag van igy, mert igaz ugyan, hogy a tenger fölszinétül számítva e szobor legmagasabb pontja a Vörösmarty háta közepe, de e meggörnyedés tisztán amaz irodalomtörténeti tényt tünteti föl, hogy Vörösmartynak súlyos gyomorbaja volt. Eszmeileg azonban e szobor legkiemelkedőbb, legszembetűnőbb mozzanata a Vörösmarty csizmái. Oly rendszerető'eg pármuzamos bő szárial helyezi el őket a jeles költő, hogy szinte érezzük, mily önelégülten mereng fölöttük: ezek a jó meleg csizmák becsülettel ki vannak fizetve. Egyáltalán Budapest szobrászai szeretnek egy-egy ily megragadóbb életrajzi adatot, mint Vörösmartyról a gyomorbaj, erőteljesen koncepciójuk középpontjául domborítani ki. így ugyancsak a gyomorbaj, még idültebben, meghatóan domborodik ki Arany János domború háta közepén; e szobor másolatát külömben a karlsbadi fürdőorvosi kar föl akarja állítani a gyógymúzeumában e magyarellenes fölirattal: igy járnak a magyarok a disznóhús mértéktelen élvezete miatt. A Deák Ferencz szobrán viszont az aranyér megléte agnoszkálható biztos művészi céltudatossággal, Petőfi szobrán a rávetett kávézó abrosz emeli alapeszmévé ama közismert irodalomtörténeti tényt, hogy Petőfi kedves itala a kávé volt Andrássy szobrának drága voltában hűen ki van fejezve az ő gazdag főúri »kostet was kostet« elve. Jókai szobrának teljes nemlétével finoman van kifejezv« az az adat, hogy Jókai állandóan teljes pénzhiányban szenvedett, stb. így a budapesti szobrok alatt végigsétálva az ember az egészbül ev egy valódi irodalomtörténeti humoros anekdotakincset meríthet; némelyek e szoborállományban magának szobrászainknak humoros anekdotagyűjteményét látják. Hej, mikor lesz nekünk oly fejlett, gazdag művészeti kultúránk, hogy ne csak, hogy apró kolóniái legyenek a budapesti művészetnek, hanem valóságos versenytársai is, mint a német Berlinnel szemben képzőművészet tekintetében München, színészetben Wien, sőt a kis Weimar, könyvekkel Leipzig .... Hisz van .pár kis festőgyarmatunk Nagybányán, Szolnokon; van Kolozsvárnak egy a budapestieknél jobb szobra, — de igazi külön termőhely, Pestnek vetélytársa, ellenőre — nincs, és remény sincs rá, hogy hamarjában lehessen. Budapest Magyarország teljes kirakata. Mély szervezetlenségre mutat e differenciálatlanság, e nyomasztó erőltetett centrálizáció. Nekünk Budapest a Münchenünk, Wienünk, Weimarun, Leipzigünk, kereskedő Hamburgunk, sőt fő fürdővárosunk, fő kiránduló helyünk, mindenben egyetlen központ, csoda hogy a tengerészeti középpontot is ide nem’ zsúfolták ebbe a legvegyesebb egyetlen óriási szatócsüzletünkbe. — Ha valami nagy magyar király volnék, minden évtizedben egy-egy más-más városunkat választanám székhelyül, hogy azok is termő központokká erősödjenek azalatt. Debreczenben például sajátos helyi kulturközpontot fejlesztenék a disznó személyisége körül, Miskolczot a kocsonyatermelés révén tenném közbecsült világvárossá, Rátóton sajátos rátóti kultúrát fejlesztenék, Újpestet pénzgyártási, Hódmezővásárhelyt vegyészeti empóriummá fejlesztetném. Böszörményben a verekedés kultúráját fejleszteném mintaszerűvé, Kolozsvárt pedig a szerelem kultúráját. Miért ne? Velencze is a szerelembűi él, a szerelemé ez a lágy kiejtésű, a világ legforróbb nyelve, a szerelem formálta ott a gondolát, a szállókat, a sötét sétakerteket, a csecsebecse és pipere-kereskedelmet, a tükörgyártást és a mindenféle művészetet. A szerelmesek későnkelő voltához alkalmazkodnakott a vonatjáratok és hajók, a rendőrök, a zsiványok és koldusok; maguk az istenek is Velenczében maradtak legtovább szerelmesek. Nálunk hát Kolozsvárt fejleszteném a szerelem városává. (Ma is ott lehet a lánynak legkönyebben férjhezmenni.) Ezt a várost beépitném rózsalugasokkal, ringlispilekkel ( a katonai szerelemhez), illatszer- és műfoggyárakkal, az utcasarkokon patkányirtó szerként anyós- és gardedámirtó csalétkeket helyeznék el, stb. Ugyanígy Tokajt tenném a lumpolási-kultura világvárosává. Az uccákat kétfelül világértse aszfalttal, hanem puha sárral szegélyezném, vagy kábái asszonyokkal, kiknek tárt kötőjébe lehessen hullani (Egy ilyen Mária-szobrot is állíttatnék), itt bordalköltőknek alapítványokat tétetnék, csakis süket és vak rendőröket alkalmaznék, tükör és ablakgyártást, gőzfürdőket túlsegélyezésben részesítenék, stb. Haj, haj, még lumpolási kultúrában is Budepest a középpont. De ezt te is tudod. (Folytatjuk.)
