Losonczi Ujság, 1908 (3. évfolyam, 1-53. szám)
1908-01-23 / 4. szám
Melléklet a Losonczi Újság 4. számához (1908.) történetünk vérrel Írott lapjai tanúskodnak róla, hogy a kath. magyar ember előtt szent volt mindig a hazánk szava, bármily alakban hangzott is fülébe. Hogy csak egyet mondjak, szent volt akkor is, amikor a mohácsi vész előtt a reformációnak első viharai jutottak el hozzánk; amikor a forrongó vallási kérdések első ízben választották szét a magyart a magyartól s mikor csendült a haza hivó szava a török közeledtén, ott. hagyta a vallási vitákat s harcba szállt az egész, először megtépázott, magyar magyar kath. tábor, Mohács síkjára s ott is maradt áldozatul a haza oltárán : a király, a püspöki kar s az egész kath. tábor! De nem beszélek erről többet, nem öntetek ágyút se harangjainkból, nem állítok sorainkból katonákat ezen ágyúk mellé, kath. papot se küldök feszülettel kezében a hadsorok élére ... minek szóljak erről?! Avagy talán érdem az a hazafiság? Nem — Uram ! — a hazafiság kutyakötelesség ! Csak azt szögezem le, hogy ne gondolja valahogy közülünk senki azt, mintha az országgyűlések által hozott határozatok, vagy mondjuk törvények, amelyek egykor a kath. egyházi vagyont illetőleg hozattak, vagy a jövőben esetleg hozatni fognak, megváltoztatnák annak a vagyonnak megelőző jogi minőségét is. Amint jogában áll az országgyűlésnek az, hogy már életbe léptetett, régi törvényeket módosítson, avagy egészen hatályon kívül helyezzen, ép úgy természetes, — mondom — mi magunk is készséggel mindig elismerjük — hogy jogában áll az is, hogy a mi egyházi vagyonúnkról hozzon esetleg módosító határozatokat, — anélkül, hogy ez a határozat magában rejtsen egyúttal feleletet arra nézve is, vájjon magán-vagyon volt-e megelőzőleg az a kath. egyházi vagyon, avagy állami eredetű?! Ha — mint a múltkor is mondám — elhozza az idők szárnya azt a pillanatot, hogy esetleg hazai parlamentünkben is napirendre kerül majd e kérdés, nem fogják azt kutatni egyik részen se, nálunk se, de Önöknél se, kié volt s milyen jellegű volt az a vagyon, melyet ők most szekularizálni akarnak ! És akkor — ugyebár — hódoló tisztelettel fogjuk elviselni e határozat súlyát mindketten, mert el kell viselnünk hazai törvényeink iránt való köteles engedelmességből. Azt mondja a t. cikkíró ur, hogy a »Klérus vagyonából csak királyi jóváhagyás mellett adhat el egy darabot is«. »A tulajdonjogát se a király ... nem adta föl soha«. No hát Uram! vagy nem tudja azt se, mi fán termett a királyi kegyúri jog, vagy azt sejti, hogy e lapok igen t. olvasóközönségének elő lehet tálalni akármit, — nem ismerik tán a dolgot, hát egy szóra elhiszik! Kénytelen vagyok tehát e kérdés tisztázásának érdekében is némi helyreigazítással szolgálni. »A legfőbb királyi kegyúri jog — egyházhatalmi jogosítványt képez«, úgy mondja ezt Barta Béla dr. »A legf. kir. kegyúri jog és a magasabb kath. egyházi javadalmak« cimü művében, a 4. lapon. Ennek történeti, alapját kifejtette már Verbőczi is hárm. trv. 1. r. 11.-ben. Eredetileg tehát egyházjogi intézmény, mely azonban a magyar közjoggal kezdettől fogva legszorosabb kapcsolatba hozatott. »De nem lehet ezt azon állami fenségjogok közé sorolni, melyek a királyt, mint az állami Jetiség személyesitőjét mindenki irányában megilletik. Mert a legf. kir. kegyúri jogok, mint apostoli király, csakis a katholikus egyház körül gyakorolja; különbözik a »jus circa sacra «-tóI is, mely a királyt úgy a katholikusok, mint más vallásuak irányában megilleti«. így írja meg mindezt a fentnevezett Barta Béla dr., igy tanítja a canonjog, de ezt tartja ennélfogva a magyar közjog is. Igazán szerettem volna valahol fölsorolva látni azt az »1000-nél is több« templomot, a mit mi Önöktől elvettünk. Én magam is ismerek pár oly’ templomot, harangokról is tudok, nem egyről, a mik egykor a mieink voltak s most másnak képezik »jogos« tulajdonát. De — úgy vélem — jobb lett volna e kérdést nem felszínre vetni, mert kezességet vállalok arról, hogyha statisztikát vennénk igénybe ez ügyben, nem mi lennénk azok, akikre a legtöbb ilyen fölhányt hiba kisülne. Ha nem is tartják Önök egyházi főiket »csalhatatlanoknak« s ha ezek »ex cathedra« nem is szoktak szólni, mégis azt tartom, jó lenne biz’ olykor-olykor ezeknek a megülepedettebb s nálunknál többet próbált úri embereknek szavát befogadni. Kivált olyan esetekben, mint a szekularizáció kérdése is, melyet a t. cikkitó ur vetett föl e lapok hasábjain akkor, mikor &z\ másutt már régen elcsépelték. Mert nem az a fő itt, mit szól ehhez x, vagy y, vagy mit szólok én, — hanem mit tart felőle ez idő szerint a kiforrott közvélemény ? És itt sajnálattal kell konstatálnom az Ön szempontjából, hogy a közvélemény nem ott tart, ahol Ön! Mielőtt itt e lapokban felvetették ezt az eszmét, az ősz folyamán, amikor ez a kérdés hazai közéletünk napirendjét intenzivebb módon uralta, sokat hallottam s mivel érdeklődtem iránta, sokat olvastam is felőle innen is, meg onnan is, különböző megvilágításban. És igazán mondom, a hozzászólások és hozzáirások legtöbbje abban egyezett meg, hogy ez idő szerint (!) elitélték azokat, akik e cimen a »zavarosban halász«nak s Tisza István grófnak adlak igazat abban, hogy őket annyira a nevükön nevezte. Eltekintve ettől Ön mégis előrántotta itt is a szekularizációt. Fölhalmozott érveinek tárházában láttam és ki is mutattam, hogy voltaképen egyetlen érve sem támogatja a szekularizáció szükségszerűségét. Mégis fölhozta ezeket a váda kát ellenünk, katholikusok ellen — itt, a »Losonczi Újság «ban, azzal a célzattal, csak hogy egyszerűen vádoljon bennünket, vagy hogy üssön rajtunk egyet, vagy talán azért, mert »borzasztóan« szeret bennünket. Ehhez azután — elismerem — alkalmas cégér és cim volt a szekularizáció! Mert hogy Ön a szekularizációt a mi javunkért s azért kívánja, mert a »róm. kath. Egyházat a földiek kormányzása nagyon akadályozza . . .« — hivatásának teljesítésében s Ön hozzánk való nagy jóindulatából kifolyólag csak ettől az akadálytól szeretne bennünket megszabadítani, — azt higyje, aki akarja. ! Ézek után csak az vigasztal a t. cikkíró úrral egyetemben engem is, hogy e lapok igen t. olvasóközönsége »sokkal egészségesebb életet él,« s Losoncz város »inteligenciája is már sokkal magasabb«, hogy sem egy felekezetieskedő kikezdésnek utána — ugrana s » hogy sem egy ilyen kelevényt megtűrne« — t. i. Losoncz — »a város életében»! Nincs is nekem több szavam a kérdéshez s nem is lesz! Bár — mint kimutattam — nem az érvek harca volt ez voltakép, mégis ez alkalommal elfogadtam a vitát, nehogy qui tacet, consentire videatur! Köszönök hát végezetül én is, de ezek után is csak úgy, hogy szeressen bennünket egyformán a jó Jsten ! Mihalovics Gyula. Jegyzet. Olvasóinkra és lapunk más kérdésekre sem elégséges terére való tekintettel a szekularizációról való vitat befejezettnek jelentjük ki és — mivel a vitázó urak a kérdést dűlőre úgy sem juttatják, — sem pro, sem contra e kérdésről több cikket nem hozunk. A szerk. HÍREK. Tudományos felolvasást tart vasárnap délután öt órakor a Polgári Körben Zorkóczy Ede tanítóképző int. tanár képvetítéssel egybekötve. Belépő dij nincs. A Polgári Kör tagjain kivül bárkit is szívesen lát a rendezőség. Személyi hir. Nagy Antal jár. és vár. m. kir. állatorvos 2 heti szabadságát folyó hó 17-én kezdte meg. A Slovenszky Tyzdennik és a poltáriak. Érdekes bepillantást enged a hírhedt tót lap piszkos üzelmeibe az alábbi két nyilatkozat. Meglátható ebből, hogy vakmerő hazugságokkal és a tények tudatos elferdítésével mint igyekszik a jóérzelmü tót anyanyelvüeket a pánszláv hóbortnak megnyerni. Ugyanis folyó évfolyamának 9-ik számában egy cikk jelent meg, mely szerint a poltári egyház hívei, lelkészük házastársa, Henriczy Béláné úrnő által ajándékozott oltárteritőt eme magyar felírás miatt »Erős várunk nekünk az Isten« eltávolítani követelték. Eme híradás pedig azzal a gaz felhívással végződik, hogy ha eddig nem történt meg az oltárteritő eltávolítása, úgy a poltári hivek erőszakkal tegyék azt meg. Ezen cikk folytán állíttatott ki a következő két nyilatkozat: Nyilatkozat. Mi alólirottak mint a poltári ev. egyház tanács tagjai tiltakozunk a Slovenszky Tyzdennik ama híradása ellen, hogy a folyó hó 12-én megtartott közgyűlés alkalmából mi a templomunk oltárán levő magyar felírást kifogásoltuk volna. Kijelentjük egyúttal, hogy nevezett lap izgatásai bennünket, amellett hogy tót anyanyelvűnket szeretjük, sem egyházunk, sem hazánk, sem a magyar nyelv szeretetében soha megingatni nem fognak. Pohár, 1908. január 18. Csonka Zsigmond, egyházi felügyelő, Henriczy Béla, lelkész, Korsó András, Balczo János, Zsílak János, Zsilak János csányik, Korsó György, Michaly János, Kovács Mihály, Kacsányi János, Zsiiák András, Kolimár Mihály, Kolimár András, Kaszács András. Nyilatkozat. Alólirott poltári gazda valótlannak nyilvánítom a Slovenszky Tyzdennik legutóbbi számában megjelent ama közleményt, mintha én az egyházi közgyűlés alkalmából az oltárunkon levő magyar felírás eltávolítását indítványoztam volna. Született tót anyanyelvű magyar nemes vagyok. Hazám és annak nyelve ellen állást foglalni soha nem volt és nem is lesz szándékom. Pohár, 1908. jan. 18. Kacsányi János. Értesülésünk szerint Poháron a pánszlávizmus szolgálatában egynéhány Amerikát megjárt iparos ember buzgolkodik, (nevüket nem sikerült megtudnunk) akiket a szolgabiróság figyelmébe ajánlunk, a »Szl. T.« említett cikkére pedig a kir. ügyészség figyelmét hívjuk fel, mert az a Btk. 171. és 191. §§-ban irt bűncselekményeket megállapítja. Névmagyarosítás. Hajnyk Lajos losonczi illetőségű itteni lakos családi nevének „Horkai'"-ra kért átváltoztatását a belügyminiszter megengedte. Az első tudományos felolvasás vasárnap délután öt órakor volt a főgimnázium rajztermében. Malesevits Emil főgimn. tanár tartott felolvasást a természet bűneiről. Az érdekes és nagy olvasottságra való felolvasás nagyszámú példáival azt igyekezett igazolni, hogy az emberi nem szellemi egysége elvitázhatatlan akár a teremtés, akár a fejlődés teóriáját kövessük. Az a nézet azonban, hogy a fehér ember szellemileg a színes bőrű emberek fölött állana, elejtendő, mert azok a bűnök, amelyek a természeti életet élő népeknél előfordulnak, az u. n. európai faji embernél is megtalálhatók, sokszor hatványozott kiadásban. Sőt a vad népek bűnei (gyermekgyilkoíás, embermészárlás, prostitúció, szeméremérzet hiánya stb.) a« éghajlati, megélhetési viszonyokból, vallásos téves hiedelmekből érthetők, mig a civilizált fehérbőrű ember sok-sok bűne szinte érthetetlen és határozott erkölcsi rosszból származó. Szóval a felolvasó szép előadásában azt bizonyítgatta, hogy a természeti bűnök a tudatlanság és a müveletlenség miatt támadnak, mig a fejlesztés előmozdítói a tudás és igazi műveltség. Sajnos azonban, hogy városunk közönsége oly cseké'y számban vett részt a felolvasáson, hogy a részvétlenség miatt azt majdnem elejtették, pedig a rendezőség a tavaly felhangzott kivánalomhoz képest az idén tisztán tudományos felolvasásokat szeretne adni zenei és szavalati közbeszurások nélkül. De úgy látszik, ez a kivánalom tavaly csak egyes ember ötlete volt és nem a köz óhaja. Egyébként — azt hisszük, — hogy a következő felolvasásoknak már nagy közönsége lesz, amint az a múlt évben is megvolt. Mert ne feledjük soha, hogy a tudás hatalom és a felolvasó urak épen ezt akarnák nyújtani a napi gond és kenyérkereset miatt nagyon is elfoglalt közönségnek. Azért éljünk az alkalommal és látogassuk mennél nagyobb számmal a rendezendő tudományos előadásokat. Szécsény uj főjegyzője. Folyó hó 15-én Konrád Ödön lóczi körjegyző választatott meg egy szótöbbséggel Lackner Sándor volt abelovai segédjegyzővel szemben. A kisebbségben maradt párt a választást megfelebbezte. A F. M. K. E. és a nemzetiségek. Az Országos Magyar Szövetség kezdeményezésére a magyar közművelődési egyesületek ez. év tavaszán kongresszust fognak tartani, amelyen a F. M. K. E. azt a határozati javaslatot fogja előterjeszteni, hogy azoktól a nemzetiségi újságoktól, amelyeket a magyar nemzet ellen való izgatás vétségében már három Ízben jogerős bírói ítélettel marasztaltak el, a postai szállítás joga és kedvezménye megvonassék. A nemzetiségi mind veszélyesebb jelleget öltő államellenes propagandával szemben első sorban ez a legalkalmasabb megtorlás. Elszámolás. A Rakottyay György és társai iparos személyzete által rendezett előadás bevétele 568 kor. 40 fill. Kiadás 441 kor. 52 fillér. Tiszta jövedelem 126 kor. 88 fill., mely összeg a Rakottyay György és társai alkalmazottainak segítő pénztára javára fordittatott. Felülfizetések: 50 koronát: Rakottyay György. 20 koronát: Heksch József. 10 koronát: Basch Miksa, Feiner Gyula, Szabó Pál, Sternlicht S. és társai, Klamarik Danó. 8 koronát: Dr. Metzner János. 5 koronát: Gedő Mór. 4 koronát: Biszkup Lajos, Ádám Endre. 25 koronát: Kálmán József. 2 koronát: Rojkó János, Stafka Vince, Fekete István, Ottahal Antalné, Doucha Szidónia, Dr. Gömöry Elek, Kármán Zsigmond. 1 koronát: Salamon K. Zoltán, Mete József, Abrahám István, Weisz N., Éiólyag Antal. A tüdővész múlt év szeptember havában 1668 egyén életét oltotta ki a magyar birodalomban.
