Losonczi Ujság, 1908 (3. évfolyam, 1-53. szám)

1908-08-27 / 35. szám

4. oldal. LOSON CZ1 ÚJSÁG 1908. augusztus 27. Beiratások az egyetemen. A buda­pesti tud. egyetemen a beiktatások és beiratások az 1908—909. tanév első felére szept. 1-én kez­dődnek és szept. 12-ig tartanak. A beiratkozás­nál személyesen kell megjelenni. Akik valamely akadály miatt szept. 1. és 12. közt nem iratkoz­hatnak be, alaposan megokolt s a rektorhoz in­tézett folyamodványban annak elhalasztását kér­hetik. Az utólagos beiratkozásra engedélyezett idő legfeljebb október 14-ig terjedhet. A kato­nai szolgálatban levők katonai igazolványok fel­mutatása mellett október 1—8-ig iratkozhatnak be. Nőhallgatók csupán a közoktatási miniszter külön engedélye alapján vétetnek fel. Tandíjmen­tességre irányuló kérvények szept. 12-íg (katonai szolgálatban levők okt. 8-ig) adandók be sze­mélyesen. Félévi tandíj rendes hallgatókra és gyógyszerész hallgatókra nézve 75 korona. Akik első ízben iratkoznak be az egyetemre, a tandíjon kivül 4 K 20 fillér iktatási és 1 K könyvtári di­jat is fizetnek. A rektor felhívja a hallgatókat, hogy tanulmányi idejük alatt a fővárosban tar­tózkodjanak és az előadásokat hallgassák. — Felhívjuk olvasóink figyelmét a Magyar Élelmiszer-szállító Részvénytársaság nyilvános hűtő és fagyasztó raktárházának hirdetésére, mely lapunk mai számában megjelent. — Beiratások a kassai ni. kir. gazda­sági akadémiába. Az akadémia hallgatói ren­desek és rendkívüliek lehetnek. Rendes hallgatóul felvétetnek, akik a gimnáziumi vagy reáliskolai tanfolyamot érettségi vizsgálat sikeres letételével befejezték; valamint azok, akik a felsőkereske­delmi tanfolyam érettségi vizsgálatát jeles ered­ménnyel letették. Rendkívüli hallgatók lehetnek teljes korú férfiak, felsőiskolai hallgatók, vagy oly egyének, akik felsőbb tanintézeti tanulmá­nyaik befejezése után az akadémián csak egyes tantárgyakat óhajtanak hallgatni. A beiratás októ­ber hó 1-től 8-ig tart. Az első felében tandíj, beiratási dij stb. címén fizetendő 96 korona, a második felében (március hó Hén) 40 koronát fizet, előleges félévi részletekben. A konviktus­­ban rendszeresítve van 10 félfizetéses hely, a melyeket szegénysorsu hallgatóknak a m. kir. földmivelésügyi miniszter adományoz. Ugyancsak szegénysorsu hallgatók ösztöndíjban részesülhet­nek. Levélben való megkeresésre bővebb felvilá­­gositát nyújt a kassai m. kir. gazdasági akadémia igazgatósága. — Baleset Káinon. Kálnói tudósítónk értesítése szerint f. hó 15-én súlyos sérülés ál­dozatává lett Dedinszky András kőmives. Munka közben egy hat méter magas kőmives állványról az épülő félben levő ház árkába -zuhant. A sze­rencsétlenül járt munkást félholtan húzták ki az árokból, ahol a fejét és balkarját teljesen össze­zúzta. Azonnal a losonczi kórházba szállították, segíteni azonban már nem lehetett rajta, harmad­napra meghalt. — A losonczi polgári leányiskolában szeptember 1-én tartatnak a javító, 2-án a pót- és felvételi vizsgálatok. A beiratások a következő sorrendben tartatnak; szept. 3-án d. e. az az I. osztályos helybeli, délután az 1. o. vidéki, szept. 4-én d. e. a II. o. helybeli, d. u. a II. o. vidéki, szept. 5-én d. e. a III. o. és d. u. IV. o. tanulók iratnak be. A polg. isk. I. o. csak az a tanuló léphet, aki legalább 10 éves és az elemi iskola IV. o. sikerrel végezte. Az először jelentkező tanulók tartoznak keresztlevelüket, ujraoltási bi­zonyítványukat és iskolai bizonyítványukat be­mutatni és a beiratkozásnál szülőjük, vagy gyám­juk kíséretében megjelenni. Tandíj helybelieknek egész évre 40 K, vidékieknek 60 K, mely ösz­­szegnek fele a beiratkozáskor, másik fele a II. félév elején, tehát februárban fizetendő. Beiratási dij 5 K, ezenkívül fizetendő 1 K értesítői, 60 f. könyvtári dij, 30 f. az orsz. tanítói nyugdíj alapra és 1 K a kirándulási alapra. A francia nyelvnek mint rendkívüli tantárgynak tanulásáért 4 K havi dij fizetendő. A tandíj elengedéséért intézett kér­vények szegénységi bizonyítvánnyal felszerelve aug. hó végéig a polgári iskolai iskolaszékhez nyújtandók be. Tandíj kedvezményt csupán oly tanuló nyerhet, ki legalább jó előmenetelt tanúsít. — Tingl-tangl. (Beküldetett.) A Buza-tér lakóit az év 365 napja közül legalább 250 nap­ban gyönyörködtetik az ott sátrat ütő különböző komédiák, amelyek éktelen zenebonával este 10 óráig az ott lakók nyugalmát zavarják. Más váro­sokban legfeljebb vásár idejében, esetleg 1—2 nappal előtte vagy utánna tűrik meg ezeket, akik még azonfelül még egy csomó pénzt is elvisz­nek az adózó polgárok zsebéből. Nem tudjuk, hogy mit vétettek a Buza-tér lakói, hogy éppen ők kénytelenek ezt végig élvezni. Ha már minden áron komédiának kell lenni, akkor vigyék a gyapjumázsához, ahol mégsem fogja annyi pol­gár nyugalmát zavarni. — Beiratások. A losonczi róm. kath. elemi mindkétnemü iskolában a beiratkozásokat f. évi szeptember hó 1—7-ig délelőtt 8 órától és dél­után 2 órától minden tanerő saját tantermében tartja meg. 8-án fog ünnepies szent mise bemu­­tattatni. 9-én pedig a rendes tanítás veszi kezde­tét. Figyelmeztetnek a szülők, hogy tanköteles gyermekeiket a jelzett időben Írassák be, mert a beiratás elmulasztása a törvény legnagyobb szi­gorával fog sujtatni. — Az uj szeszadó törvény folytán úgy­mint minden szesz ára, a világhírű Brázay sós­­borszesz ára is drágább lesz már szeptember hó 1 étől kezdődőleg. Azért mindenki saját ér­dekében cselekszik, ha szükségletét még e hó folyamán, szeptember elseje előtt szerzi be. A Brázay sósborszesz — mindenütt kapható. a—3 — A losonczi állami főgimnáziumban augusztus 30. és 31-én vannak a javító-, pótló-, magán- és felvételi vizsgálatok. A beiratás szep­tember hó 1., 2. és 3-án történik. Minden tanuló első felvételre személyesen és atyja, anyja vagy gyámla kíséretében tartozik az igazgatóságnál jelentkezni s a beírásnál iskolai bizonyítványát, születési bizonyítványát (keresztlevél) és ujraoltási bizonyítványát bemutatni. A gimnázium első osztályába csak a 9. évet betöltött, de a 12. évet meg nem haladott korú tanulók vehetők fel, kik az elemi iskola negyedik osztályát jó sikerrel bevégezték. A beiratás alkalmával összesen 13 korona beiratási dijat kell fizetni. A tandíj évi 60 korona, mely negyedévi részletekben is tör­­leszthető. Az izr. vallásu tanulók külön 4, illetve 8 korona vallásdijat tartoznak fizetni. NYÍLTTÉRI) A »Losonczi Újság« Tekintetes Szerkesztőségének Losonczon. Igen tisztelt Szerkesztő Ur! A »Népjog« folyó évi augusztus hó lO^én megjelent 10-iki számában »Ázsiai állapotok» címen egy cikk jelent meg, mely annak bizonyí­tása végett, hogy a »Losonczi Újság« az állam­­vasutaktól vasúti hirdetések címén állítólag ez­reket húz, jónak látta reánk, tisztelettel aláirot­­takra hivatkozni. Nehogy a közönség csak egy pillanatra is abban a feltevésben lehessen, hogy a cikkben foglalt állítások valóságáról tudomással bírtunk s igy eddigi hallgatásunkkal meg nem engedhető üzelmeket fedeztük, kötelességünk kijelenteni, hogy a »Losonczi Újság« financiális dolgairól, különösen pedig arról, hogy az államvasutaktól vagy bárhonnét, vasúti hirdetések címén vagy egyéb okokból huz-e valami összeget és meny­nyit ? tudomásunk egyáltalában nincs és nem is volt; de sőt azt sem tudjuk, hogy ha a »Losonczi Újság« valahonnan csakugyan ezreket húz, illeti e ebből a pártkasszát valami? Az csak termé­szetes, hogy ha ezeken az ezreken jogosulatla­nul osztoztak, azt velünk nem közölte senki. Losoncz, 1908. augusztus hó 24-én. Tisztelettel Belágh Lajos. Gellén Mór ügyvéd. *) E rovat alatt közlőitekért nem vállal felelősséget a szerkesztőség. KÜLÖNFÉLE. = Helium a világűrben. Stoney dr. ki­számította, hogy a föld vulkánjaiból és meleg forrásaiból 6000-szer több helium jut a levegőbe, mint a mennyi az esővel és porral visszakerül a földre. A levegőbe került helium mind magasabbra szállva végre a világűrben szerteoszlik. Ha Stoney dr.-nak az a föltevése helyes, akkor abból az következik, hogy a föld állandóan kilövel magából olyan alkatrészeket, melyek többé vissza nem térnek, viszont más égitestektől kap az általuk kilövelt anyagokból. Úgy hogy e sze­rint az égitestek között legfinomabb részeik ki­­cserélődéséről állandó összeköttetés áll fenn. Ez pedig nagy elv, mert megállapitta a folytonossá­got a világűrben. o in A cigarettázás veszedelmei. Lipa Bey dr. kairói orvos egy orvosi folyóiratban ér­dekes cikket tett közé a cigarettázás káros kö­vetkezményeiről. Egyiptomnak 12 millió lakosa van. Ezek közül 6 millió dohányos, körülbelül 70 millió cigarettát szív el naponként. A legtöb­ben idővel nikotin mérgezésbe esnek, melynek még a legenyhébb tünetei a nyál elválasztás fo­kozódása, gyöngeség érzése, hideg izzadság, szív­dobogás. Legveszedelmesebb az Egyiptomban rendkívül elterjedt szokás, hogy a dohányfüstöt mélyen leszívják s tüdőre. A füst ilyenformán a légcső nyálkahártyájáyal vagy területeivel jut érintkezésbe és a tüdősejteken át még a vérbe is eljut. Lipa Bey azt ajánlja a dohányosoknak, hogy mivel a cigaretta utolsó harmadrészében legtöbb a nikotin, senki se szívja végig a ciga­rettát. Mennyit fogyasztanak a patkányok. Hogy mily óriási károkat képesek okozni ezek az undorító állatok, arról mindenkinek fogalmat nyújt­hat az alábbi értesítés. Londonból Írják, hogy a patkányok elleni küzdelemben most egy érdekes kísérletet tettek, megfigyelések alapján kiszámítot­ták, hogy mennyi táplálékra van szüksége naponta a patkánynak, hogy éhen ne pusztuljon. Ketrecbe zártak egy sereg patkányt és naponta húsból és burgonyáiéi álló eledelt adtak nekik, a melynek értéke patkányonként 1 fillér volt. Kitűnt, hogy az nem elég. Az állatkák lesoványodtak és tönkre mentek. Csak a mikor az anyagot megkettőztet­­ték mutatkozott elegendőnek a táplálék. Angliá­ban különböző becslések alapján legalább 200 millió patkány van. Ha tehát mindegyik patkány­nak naponta 2 fillér értékű táplálékra van szük­sége, úgy az naponta 800,000 koronára, egy év alatt pedig 150 millió koronára rúg. Időjárásunk aug. 18-tól augusztus 24-ig terjedő időben. ! É ! & I •S £ i * I ü* > So .g •S *N ß [ S ± > ’a ! I Jii 'öT — >. k'v I N­'«L j I ^ I ^ 33 vcT H ! 1 iS N 1 111 11 o. o I I I | I <U ü I I - '2 at I 4_», í -4-i. i I yqj ^ Ct .* >3 E E ; E S E •3 s i 4? -2 So « c i iű r ! E r r u CL S' tß.____ I.-------------------------------------------------;----------;------------------­U ! a " II § ! * £ &-BI ” 'cd __ —« —— mm] % I | ! s | ° | S I 5 I • -cö ^ w I <N en I I <N; CO af *!![ E&H *|l| !J-| ^11 1 I |. ^ I o I o I O qo jp r- o I | ES ~_j __ : ___I_~_ ! -UcOO ? ® i N cp cp -J- t> 23 őo ő* w i re ib ih ő> cm I I " in N | S N in — cs tj — C* w rv'OJ x s!- 2----­u O' un .. Tt- O' vo O' ó ^ t*» c-j iíj H 0*5 P p oo S s to w “«S' 3 4* . >o -r- oo co v m rH p, n n l-H ^ 00 00 rn .Vs co ^ CM £S CN -1 CM ? ! O O' CO ^ oo ó ^ cm U-* GQ eb n in u-00 cn n iwpa Jfs o r—I p P in vb r—I rH in L­Ó <N CM rf O CN £2 rH ö CM őo CM CM* CM Csillagászati tudnivalók (égi tünemények) az augusztus hó 25-től 31-ig ttrjedő időre: 1. Augusztus 26-án, d. e. 7 órakor hold a földtá­volban. várja. 2. Aug. 7-én, d. e. 9 óra 15 p.-kor ujhold (• U. H.) A szerkesztő üzenetei. Tövisek. Annyira tüskések, hogy nem közölhetők. G. M. Csak küldje be versét. Várlak. Ennek a versnek a közlését bizony hiábs Szerkesztő: Dr. SACHER ALADÁR.

Next

/
Thumbnails
Contents