Losonczi Ujság, 1908 (3. évfolyam, 1-53. szám)
1908-08-20 / 34. szám
2. oldal. LOSONCZI ÚJSÁG 1908. augusztus 20. olyan imenins programmpontja, amelylyel szemben a pártban nem lehet nézeteltérés. Az önálló magyar bank benne van a programmban és keresztülvihető. Nézetem szerint ez a legalkalmasabb terület, ahol a pártok találkozhatnak. Ez a hit, ahol a pártok összejöhetnek, fuzionálhatnak, és ha ez megtörténik, mint ahogy megtörténhetik, konszolidált állapotokat lehet megteremteni, reálisan berendezkedve sikeres nemzeti politikát folytatni. Ha pedig nem történik meg s megmarad a pártok rideg elzárkózottsága, nyitva maradnak a koronával elintézendő kérdések, kiélesbednek az ellentétek, a nemzetiségi és horvát törekvések pedig ez alatt még erősebb hullámokat vernek, intenzív munka helyett lesz áldatlan harc, amelynek sok szép glóriás és martyrsággal telt fejezete ugyan lesz, de meglesznek a darabontjai is. Pályaválasztás előtt. Irta: Somló Károly. Gyorsan forog az idő kereke, vele együtt végét járja az iskolai szünidő. Egy-két hét még és újra hangosak lesznek az iskolák és egyetemek ma még csendes falai. Nem lesz fölösleges, ha ez alkalommal rámutatunk újra arra a nem könnyű feladatra, ami ilyenkor a szülőkre háramlik gyermekeikkel és közvetve a társadalommal szemben. Nálunk sajnos még mindig köztudatban él az a nagyon is téves hit, hogy csak az igazán »ur,« akinek diploma van a kezében. A szülő tehát elmulaszthatatlan feladatának tartja, hogy minden erejével s ha kell erején felül is azon legyen, hogy fiából diplomás embert, »urat« neveljen. A szülő ilyenkor nemcsak magát áldozza fel gyermekéért, de gyermeke jövőjét eljátsza, vagy legtöbb esetben kockára teszi. Bizonytalan jövő elé állítja gyermekét, ha előzőleg nem győződik meg arról, van-e valóban fiának tehetsége, hivatása, kedve a tudományos diplomás pályához. A tehetségesebb fiuk közül is sok elzüllik, ha kellő nevelés híjával szűkölködik. A tehetségtelen meg épen nem boldogul, s csak későn legszebb korában elvesztett, elpocsékolt sok drága esztendő után ébred a szomorú tudatra, hogy hiába fáradt, hasztalan pazarolt pénzt, időt és fáradságot, célt nem ért. Mert a legjobb esetet véve is tekintetbe, hogy fiából csakugyan okleveles ember lesz, mi jövő vár reá? Szerény, gondteljes megélhetés, folytonos küzdelem a szűkmarkú, de nagyigényü társadalommal szemben. Nap-nap után látjuk, hiszen szemünk láttára folyik le, hogy az iparos, munkás elem minden eszközt felhasználva, hogyan igyekszik helyzetén javítani. Szinte rohamosan törtet előre a bérjövedelem minden skáláján. Ma, holnap ő lesz az ur a lateiner emberrel szemben. Az ő helyzete lesz anyagi és erkölcsi tekintetben függetlenebb a diplomás »ur»-énál. Mert hisz ő szervezve van, neki a bérharc nagy fegyvere, azzal élhet, sőt vissza is élhet amikor akar. Ezzel szemben az úgynevezett lateiner ember, az »uri« osztály ha indít is olykor akciót társadalmi helyzetének javítására, az többnyire eredménytelen marad. Vagy ha nagy ritkán hozzá is jut valami morzsájához a fizetésemelésnek, az már nem segít íajta, mert hiszen nincsen legkevésbé sem arányban az élet rohamos drágulásával. Pedig az intelligens uri osztályhoz tartozó embereknek háztartása, társadalmi élete, éppen azért mert intenzivebb szellemi életet él, összehasonlíthatatlanul többe kerül, mint a munkás, iparos elemé. Anyagi és szellemi viszonyai nem engedik, hogy a munkáséval egyenlő lakást tartson, ugyanúgy ruházkodjék, vele ugyanegy szórakozást keressen. A munkás iparos osztály tehát aránytalanul kedvezőbb helyzetben van, amikor sztrájkjaival eléri a lateiner osztály jövedelmét, de igényeivel messze mögötte marad. Az ipari munkások iskolai képesítése 4 vagy 6 elemi osztályhoz van kötve. Ez pedig édes kevésbe kerül, ezentúl meg épen ingyenes lesz. A tanonc szüleinek semmibe sem kerül, megkeresi a kenyerét maga, 18 éves korában felszabadulva pedig már tisztességes jövedelemhez jut. A müveit középosztály fiai a 8 középiskolai osztály elvégzése után 4—5 évet töltenek még az egyetemen, Ez a 12—13 év eltekintve a nem csekély szellemi munkától, tetemes pénzáldozatba kerül. Ez utóbbi összegyűjtve olyan tőkét adna, amivel a kereskedő üzletet nyithat, az iparos felszerelheti műhelyét és megkereshet évi 5—6000 koronát. A tanult ember pedig küzdelmes fáradsága után legtöbbször évi 800—1000 korona fizetéssel megy neki a gondteljes életnek. Így lesz a diploma igen sokszor a nyomorúság cifra takaró leple. Már pedig a rejtett nyomorúság ezer gondjainál mindig többet ér a dolgos munkás ember gondtalan élete. Tény, hogy minden szülő gyermekének boldogulását akarja, de azt legjobb tehetsége szerint csak az esetben mozdítja is elő, ha figyelemmel kiséri annak minden irányú képességét és tehetségét, szellemi ereiét és szorgalmát. Ha pedig mindezeket fontolóra véve arra a tapasztalatra jut, hogy gyermeke csak osztályismétlések, vagy javító vizsgálatok árán, vagy épen csak nagy nehezen végezhetné el iskoláit, adja minden további latolgatás nélkül ipari pályra, ahol inkább boldogul és megélhetése is szorgalmáAal arányosan inkább van biztosítva. Most, mikor a technika óriási fejlettsége mellett egy müveit állam sem akar a többitől elmaradni, az iparra nagy jövő vár. Jól teszik tehát a szülők, ha fiaik pályaválasztásakor tekintetűket nem a nyugdíjas állások biztos nyomorúságai, hanem az ipari pályák felé irányítják és annak jó oldalait is szemügyre veszik. Keressék fel fiaikkal az ipari szakiskolákat, ahol azok a kellő szakképzettségben részesülve a haza és a társadalom igazi oszlopaivá válnak. A fauzsora. Még nyílnak a virágok, még a jó Isten melege megvéd egy ideig: de ha majd hó takarja el a bérei tetőt, ha fűtés nélkül nem élvezhetjük már a kívánt meleget, ha a mindennapi élet gondjai egy hatalmas sulylyal még több telhet raknak vállainkra: ki védelmez meg bennünket akkor, — télen? Már a közeledő tél szele mintha megremegtetné a gondos családfő lelkét, mintha látnok előrevetett árnyékát az ijesztő — fauzsorának. Ki védi meg a szegényt a fagytól ? Ki gondoskodik emberségesen a köz, az általános jó érdekében arról, hogy tisztességes árban juttassa piacra fakészletét? Elszomoritó jelenség, hogy épen a legelsőbbrendű életszükségleti cikkekkel történik a legrútabb visszaélés, a haszon, a kapzsiság, az inhumanitás féktelen ujjongása mellett. Elismerjük, hogy bizonyos mértékben indokolt volt a faárak fölemelése úgy, mint a változott gazdasági viszonyok egyéb szükségleti cikkek beszerzési árát is emelték. Nem is lehetne kifogást tennünk a reális haszon ellen. De nem lehet szónélkül tűrnünk azt a mohó igyekezetei, melylyel úgyszólván lehetetlenné válik a szükséges téli tüzelő-anyag beszerzése; egyenesen válságos helyzetet teremtne ott, hol a fa kétszeres árát is megfizetni kényszerült halandó más szükségleti cikkek nélkülözése árán növeli a fatermelők és kereskedők amúgy is duzzadt erszényét. Nem látjuk be, hogy az aránylag csekély munkabéremelkedés, fuvarköltség többlet kényelmes takarója alatt miért kell a faárát megkétszerezni? Úgyszólván ki vagyunk szolgáltatva az eladók önkényének. Ellenök védekezni alig van módunkban. A szükséges famennyiséget nem kevesbíthetjük, csekélyebb fogyasztása nem tőlünk, hanem az időjárástól függ. Egyedüli védekezésünk az lehet, hogy más távolabbi vidékről iparkodunk magunkat fával ellátni, vagy a szénhez folyamodunk, ha ugyan ezen kísérleteink nem járnak ugyanolyan, vagy még nagyobb kiadással. Körül vagyunk véve erdőkkel, a természet kegye ejárasztotta fával határainkat és mi mégis drágán juthatunk hozzá; drágábban, mint ott, a hol fa sem terem. Mindnyájan érezzük helyzetünk tarthatatlan voltát és keressük a módokat, melyek kivezetnek a fauzsora karmaiból. Erős összetartásra van szükség. A társadalomnak irányitó mindent vezető felfogása és ereje segíthet egyedül. Azt hisszük, hogy ebben a kérdésben mindannyian egyetértünk. Aki nem érzi meg a fenyegető veszedelem hideg szelét, az nem érdemli meg, hogy más kaparja ki számára a gesztenyét. sarkon három-négy karabinieri is (olasz rendőr) cirkál állandóan, s a rendzavarokkal aztán rövidesen elbánnak. Az olasz rendőrök igen rokonszenvesek az idegenek szemében. Ha a perzsa sah lelkesedni tudott a magyar lovasrendőrökért, miért ne lelkesedjünk hát mi is az olasz rendőrökért ! Uniformisuk valóban csinos és figyelmet keltő. Ruházatuk feszesen a testhez simuló piros zsinóros sötétkék frakk, s ugyanolyanszinű nadrág. A kihajtott galléron fényes csillagok, oldalt hosszú kard. Fejükön háromszögletű napóleoni kalpag díszeleg, közepén az olasz királyi cimer, melyet az olasz trikolor övez. A Ferdinánd-téren áthaladva, Nápoly legszebb utcájához, a Via Rómához (Római ut) jutottunk. Igaz ugyan, hogy nem olyan szép, mint a mi Andrássy utunk, de azért bármely nyugateurópai városnak díszére válhatnék. Végtelen hosszúságával a várost két részre osztja. A geometriai szabályossággal épült palotasoroktól határolt széles utón óriási tömeg jár-kel föl s alá; hullámzik az emberáradat. Itt tartja délelőtti sétáját a nápolyi uri világ. A pompás kosztümök, a divatos selyem toilettek a tükörfényű cilinderek szinte vetélykednek egymással a feltűnni vágyásban. Az annyit emlegetett és annyiszor dicsőített olasz nőszépségeknek is itt a sétahelye. Nincs hiány a divatlovagokban sem (arbiter elegantiarum), akiktől nap-nap után újra meg újra megtanulhatók, miként kell a legújabb divat szerint nyakkendőket megkötni, ékszereket viselni, vagy sétabotokat tartani. A szürke selyem nemezből készült pihekalapok, a feltűrt nadrágszárak, felhajtott kabátgallérok mind-mind igen érdemesek a tanulmányozásra. A kirakatok kedvelői csodálattal szemlélhetik az üveglapok mögött elhelyezett fényűzési cikkeket, melynek elrendezésében az olasz kereskedők valóságos szaktekintélyek. Itt ólálkodik az olasz uri tolvajok egy faja, s lesve vár az alkalomra, hogy a bámészkodót kizsákmányolja. Mig a kiszemelt áldozat a látványosságokban gyönyörködik, gonosz ujjak kotorásznak a zsebében, s amint kábultságából magához tér, keserű csalódással veszi észre, hogy erszénye, vagy zsebórája hiányzik. Az utcasarkokon bájos kreolarcu, feketefürtű, ragazzákat (virágos leányok) látunk. Kosaraikból tarka virágcsokrok kandikálnak, s várakoznak eladásra. A Via Róma leghatalmasabb épülete a Galleria Umbertó (Umbertó ház) latin kereszt alakjában épült. A római építészet műremeke. Tetejét óriási üvegtetőzet födi, melynek villanylámpái esténként kápráztató fényárt szórnak az az utcára. Itt van elhelyezve a városi muzeum és a képtár. Az épület belsejét gazdagon aranyozott márványszobrok díszítik. A galleria közepén, az üvegkupola alatt terjedelmes fórum van, melyen a népünnepélyeket tartják. Padlózata művészi mozajkberakás, mely a tizenkét égövet ábrázolja. A Galleria Umbertó, a San-Karló és a Palazzó Reale kapuszögletei a hazátlan utcai fiuk éjjeli tanyái és alvó helyei. Éjjelenkint valóságos halmok támadnak az összebújó, s egy csomóban alvó suhancok testéből. Első pillanatra úgy tűnik fel, mintha a borzas fők, a mezítelen lábszárak, az össze-vissza hányt karok s a helyenkint előbukkanó törzsek minden összefüggés nélkül volnának rakásra dobálva. A Muniscipó tér felé egy sereg gyorslábú suhanc iramodik. Hónuk alatt nagy csomó újságot szorongatnak és nagy lármásan kiáltják ki a szenzációs híreket. Ezek a giurnalistik vagy rikkancsok ; csodálatos gyorsan szaladgálják be naponkint Nápoly összes utcáit. Nagyon sok azonkívül az utcákon az újságárus sátor is, ahol mindig friss lapok kaphatók, mert az olaszok jobban bújják ám az újságokat, mint mi magyarok! A Piazza del Muniscipóhoz (Muniscipó-tér) jutottunk. A gyönyörűen befásitott tér közepén Viktor Emánuel király hatalmas lovasszobra áll. Talapzatánál Itália allegóriája őrködik, épen olyan eszményi szép női alak, mint a mi Hungáriánk. Balfelől a Castel Nuóvó vár kopott falai meredeznek ránk. A megrongált tornyok s a sötét bástyamaradványok rég elmúlt idők dicsőségéről regélnek, mikor még az Anjouk és Arragonok ültek a nápolyi királyi trónon. A Muniscipó tér éjszaki oldaláról egy keskeny utca nyílik, a Via Medina. Itt vannak a város leghíresebb és műkincsekben leggazdagabb templomai. (F olytatjuk.)
