Losonczi Ujság, 1908 (3. évfolyam, 1-53. szám)

1908-08-06 / 32. szám

4. oldal. LT) SONCZI ÚJSÁG 1908. augusztus 6.

— A hütőház sikere. Érdekes uj lehetőségek nyílnak meg az élelmiszerekkel való mindenféle foglalkozás terén azáltal, hogy Budapesten a Magyar Élelmiszer Szállító Részvénytársaság egy technikailag tökéletesen^berendezett hütő és fagyasztó raktárházat tart. üzemben. Legutóbb a földmivelési miniszter igen eredeti módon használta fel ezt a kitűnő intézményt, midőn megkereste a társaság igazgatóságát, hogy az augusztus

18., 24-én tartandó dinnye és őszibarack kiállításra korábban érkező koraérő gyümölcsöt őrizzék meg a kiállítás kezdetéig friss állapotban. Eddig hasonló esetben koraérő gyümölcs ki volt zárva, most a hütőház ezt is lehetővé teszi. A földmivelésügyi kormány különben a hütőházban állandó tanulmányi helyiséget is vesz igénybe a kertészeti tanintézet számára.

— A Losonczi Polgári Kör f. hó 9-én tekepálya-versenyt, este 8 órától kezdve a Polgári Kör kerthelyiségében tánccal és tombolával egybekötött Családi Estélyt rendez, melyre a Kör tagjait b. családjukkal együtt tisztelettel meghívja a Rendezőség. A Polgári Kör tagjainak vendégei szívesen lesznek látva. Kedvezőtlen idő esetén az estély a Polgári Kör termeiben tartatik meg.

— A lutheránus templomban f. hó 9-én Jeruzsálem és Losoncz pusztulásának évfordulója alkalmából gyászistentiszteletet fog tartani.

— Adóelengedés jégkár esetén. Tekintettel arra, hogy számos vidéken jégesők jártak, felhívjuk olvasóink figyelmét arra, hogy ilyen elemi csapás esetén az adót V3, a/3 részben, sőt egészen is elengedik. Erre a kárvallott gazda csak akkor tarthat igényt, ha a községi elöljáróságnál, illetőleg a polgármesternél a káreset után 8 napon belül az Írásban bejelenti és a bejelentéshez csatolta a kár felvételére szükséges nyomtatványokat. Több kárvaJott nevében két meghatalmazott képviselőjük kérheti az adóelengedést.

— Lábrakelt esőernyő. A múlt hét valamelyik reggelén szakadó esőben egy cseléd sietett a vasúti állomásra, kezében két ernyővel, melyek közül egyiket N. N. vasúti hivatalnoknak kellett volna átadnia, a ki a reggeli vonattal érkezik. A várakozó cseléd, azaz, hogy inkább a kezében tartott jókinézésü ernyő csakhamar magára vonta egy perronon álldogáló jól öltözött fiatal úriember figyelmét. Csakhamar beszédbe ereszkedett vele, s jó ideig vígan csevegt ;k. A szolgáló leány elmondotta, hogy N. N. vasúti hivatalnokot várja, s az ő számára hozta ki ez ernyőt. »Hiszen N. N. már az előbbi vonattal megérkezett, s ép az imént sietett be a raktárba — mondja a jól öltözött fiatal ember. — Adja csak ide azt az ernyőt, azonnal átadom neki.« A lány gyanútlanul nyújtotta át az ernyőt az előkelő idegennek, aki aztán a jókarban levő ernyővel annak rendje és módja szerint szépen odébb állott. Az esetet a rendőrség figyelmébe ajánljuk.

— Uj pénzre van szükség. Érdekes és figyelemre méltó átiratot intézett Debrecen szab. kir város a törvényhatóságokhoz. Debrecen arra kéri a törvényhatóságokat, hogy pártolják a pénzügyminiszterhez intézett ama föliratát, a melyben uj ércpénzek veretését kéri. Ugyanis az 1 filléresek helyett 5 filléresekre volna szükség a forgalomban, a 20 fiilé esek helyett pedig 50 filléres pénzekre, a melyeket a napi forgalomban sokkal célszerűbben használhatná a közönség. — Nincs kizárva, hogy i törvényhatóságok pártolni togják a debreceni i öliratot, ez esetben tényleg sikerülne az uj pénzek veretését elérni.

— Hatósági mészárszék a vidéken. A

vidéki városok egymásut ín állítják fel a hatósági mészárszéket, azzal a célzattal, hogy a növekvő husdrágaságot megszüntessék. Mint Sátoraljaújhelyről jelentik, ott ma már meg is nyilt a hatósági mészárszék. Egyelőre marhahúst árusítanak benne, a mészárosok árainál jóval olcsóbban. Elsőrendű marhahúst ötvenhat, másodrendűt pedig negyvenöt krajcárért ad a város. A mészárosokat megijesztette a verseny s már is le akarják szállítani a hús árát.

— Méhészgazdasági tanfolyam. A földmivelésügyi miniszter leiratot intézett vármegyénkhez, melyben értesíti az érdeklődőket, hogy szeptember 15-én a gödöllői m. kir. állami méhészeti gazdaságban két éves méhészeti munkás tanfolyamot rendez. Felvétel iránti kérvények augusztus 15-ig nyújtandók be. A felvett tanfolyamhallgató szabad lakást, államköltséges ellátást, betegség esetén ingyen orvost és gyógyszert kap. Kérvények a járásszolgabiróságok utján az alispánhoz nyújtandók be.

Városunk fejlődése.

Balogh Pál a magyarországi városok fejlődését statisztikai alapon vizsgálgatván, kimutatja, hogy losoncz 1863-tól kezdődőleg népességben 75%-al gyarapodott. Ezen népességbeli szaporodás aránya szerint városunk az összes magyarországi városok között 7-ik helyen áll. Boldog megelégedéssel tölthet el ez a hir bennünket, mert nem csekély értéket jelent az a tudat, hogy abban a nagy versenyben, mely országunkat a legutolsó nehány évtized alatt elmaradottságából kiemelte, városunk megállotta és megállja a helyét annyira, hogy az elsők között halad. A népesség szaporodása kétféleképen történik; születés és idegenek bevándorlása által. Városunk népességének szaporodása tulnyomólag bevándorlás utján történt. A bevándorlás csak olyan helyek felé irányul, a hol a munka serényen folyik, hol uj és újabb munkaerőre van szükség, a hol a társadalmi és szellemi élet kiemelkedik az átlag közül: vezetni, hódítani tud.. Ha nézzük ezeket a feltételeket vájjon csakugyan megvannak-e városunkban, tényleg meggyőződhetünk róla, hogy úgy ipari, kereskedelmi, mint kulturális vezetés terén arra alkalmas, életrevaló polgársággal dicsekedhetünk. Növekszik a gyári iparunk, mely sok-sok embernek nyújt megélhetést; növekszik kereskedelmünk, mely mind szélesebb, nagyobb gyűrűket von körébe. Nagyban elősegíti eme munkájában a sokfelé ágazó vasút, melynek Losoncz egyik jövendő fontos positiója. A város lakosságának szaporodása természetszerűleg támogatja a kisipart, mert a külömböző szükségleti csikkek előállítása eléggé tudja foglalkoztatni és boldogítani a szorgalmas, becsületes iparost. Hangsúlyoznunk kell, hogy szorgalmas iparost boldogít csupán. Ám magára vessen az, a ki munkáját elhanyagolván, elviszíti egyenként a kört, mely bizalommal közeledett felé. Egy kérdés vetődik azonban föl idáig jutván. A népesség rohamos szaporodása előmozdítja a drágaságot városunkban és sokan félnek a jövő nagyobb mérvű népesedéstől. A vidék, mely kevesebb lakosságú, városunk keresletének kielégítését könnyen teljesíthette, ma már kicsinynek bizonyul piacunkat ellátni, az bizonyos. Az áruk értéke fölszökik. Sokan nélkülözni kénytelenek sok olyan cikket, melyhez gazdasági ereje már nem juttathatja hozzá oly könnyen, mint előbb. A vagyonosabb, pénzesebb itt is győz, mint annyi más helyen. Miképen lehetne hát eme nehéz gazdasági helyzeten könynyiteni ?

A vidék távolabbi rétegeit kell piacunkra megszerezni, helyet, biztos állandó vásárcsarnokot kell rendelkezésére bocsájtani, a hol mindkét fél javára leginkább kínálkozik alkalom az árucikkek elosztására, arányos elhelyezésére. Nyilt piacon soha sem tapasztalható, hogy a termelő olyan nagymennyiségű árut hoz forgalomba, mint aminővel tán rendelkezik. Az eshetőségektől félvén, óvatosan, apródonként jelenthezik termelvényeivel, nehogy gyengébb kereslet mellett, azok nagy részét visszavinni legyen kénytelen, avagy olcsón elvesztegetni, nem is szólván az esetleges időjárás okozta károkról.

Az árúcsarnokban elhelyezett cikkek, könynyebben hozzáférhetők, biztos fedél alatt megőrizhetők és bármikor módot nyújtanak a szükséges áruk beszerzésére, ami nem csekély előny, különösen a szegényebb néposztálynak, a ki nagy mennyiségű árut egyszerre beszerezni nem képes.

Remélem, hogy városunk ügyeinek intézői ebben a tekintetben sem fognak elmaradni, és ha ez irányban is kiterjesztik gondoskodásukat, hathatósan biztosítani fogják a város fejlődését.

Takáts Béla.

Hangulatok.

Irta: Baja Mihály.

Páris, 1908. julius 24.

Ma az utolsóelőtti napot töltöm Párisban. Holnapután indulok Bodor Aladárral Londonba. Negnézzük a kiállítást, hisz az oda-visszautazás mesés olcsó, mindössze 32 franc, 14 napi idényre, 3 napra pedig az oda s visszajöveíel idejét is beleszámítva 21 frank. Bolondok volnánk, ha föl nem használnánk a kedvező alkalmat, legalább megnézzük a kiállítást.

De én nem annyira a kiállításra vagyok kiváncsi, mint inkább a tengerre. Már gyerekkoromban olthatlan vágyat éreztem, hogy meglássam a tengert. Legalább is akkorának képzeltem, mint amekkora a tálunk határa volt minden tanyájával. A végtelenség, a fenség érzetét most is a tenger példázza előttem leghübben.

S van valami megindító is az Óceánba induló hajók poesisében. Aki benne ül nem tudja, látja-e még viszont a szemei előtt elmosódó partot, otthon maradt, utána siró kedveseit; nincs biztosítva a felől, hogy a mérhetlen vizvilág szörnyetegjei jnem nyelik-e el parányi testét, mely mint a porszem a falevélen úgy lebeg a kiterjedt víztömeg felett? — Azért a tenger ezer veszedelmével is mindég vonzotta, az ismeretlenség, az újság mágnesének hatalmával mindig csalogatta a népek kalandos fiait s talán éppen e legyőzhetetlen kalandvágynak köszönheti a vén világ az uj világrészeket. Engem is valami vágy visz, vonz a tenger felé, noha csak 5 órai útnak nézek eléje, de azt hiszem, hogy nagyszerű hangulatokat fogok átélni, a többek közt egy kis tengeri betegséget is, gondolom, amivel meg Oláh Gábor rémitget, akit hasztalan csalogatok szép szóval: nem áll kötélnek.

Szeretném, ha volna egy szép, minden veszély ellen biztosított nagy, fehér csónakom, vitorlával, gondolatszerü, ernyős ülőkével, — vagy valami pompás jachtom. Azt neki ereszteném a víznek felvonva a vitorlákat, vagy teljes gőzerővel kivágtatni a sik tengerre s ott elrontanám a kazánt, hogy szűnjék meg az öntudat s legyen ur rajtunk a tenger. Magam pedig végig feküdném a hajó fenekén hanyatt s mint Petőfi mondja: „Nézném a felhők vándorszerepét“, hallgatnám a vizek csengését, hallgatnám, mint Odysseus a nymfák dalát, s nem venném észre a közelgő örvényt, mely hajómmal, álmaimmal együtt örökre eltemetnie.

A Louvre gyönyörű kertjében utólszor ülök. Londonból visszajövet már ugylehet, hogy Párisban ki sem szállók, megyek hazafelé, mert szomorú szelek fújdogálnak hazulról, Losoncz felől. Talán a hagyományos rézkakasunk szállt vagy esett le karcsú Kálomista tornyunk tetejéről, vagy ismét eldőlt Sionunk egy-egy erős oszlopa, vagy az utcákkal együtt a szivek is megkövesülnek e szeretetlen világban, ebben a lelketlen nagy gépszerkezetben, melynek csak egyetlen rúgója van: az önzés? Ki tudja? De nékem mégis úgy fáj innen elmennem, úgy fáj hazamennem.

Ez a kert valóságos tündérkert, tele virággal, szökőkuttal, szebbnél szebb szobrokkal, allegorikus márványalapokkal. Messziről ott komorlik az Etoile-Place nagy diadalive, melyre 12 Anrássy-ut torkollik. Közelébb a napoleon hozta egyptomi karcsú obelisk pompás hieroglyfjeivel, túl rajtam az Arc des Tuileries s félkörben öleli át az egészet a Louvre palotakoszoruja világot érő kincseivel.

Ha azt kérdeznék tőlem, hojjy mit szeretnék leginkább magamnak a Louvre kincsei közül, három tárgyat neveznék meg. Napoleon koronáját, Medicia Mária gyöngyös tükrét s a Miloi Vénus felséges szobrát.

A korona adna gazdagságot és hatalmat, a tükör csínt, Ízlés és szépséget, a halhatatlan szobor pedig a szerelem örökkévalóságára tanítana meg, amelyben együtt ölelkezik a jóság, hűség és a koporsónál is erősebb szeretet. E fenti három kincs valamelyike nélkül koldusnak születik az élő.

Összejárom mégegyszer a kert virágos részét, A nagy szökőkút vizében aranyhalak lubickolnak. Szőkehaju, szép francia leány kenyérdarabkákkal kedveskedik nékik, kezeivel tapsol, amint a halak patriarchálisán becsámcsolják a falatokat. A lányka oly szép, hogy királylánynak is beitlenék. Lehet, hogy az is. — Aranyhalakat etető királyleány, gyerekkoromban esteli altató mese után de sokat álmodtam rólatok. Ki hitte volna, hogy a mese valósággá válik valaha?

De nem fog ez a gyönyörű valóság az álom ködébe visszahanyatlani? S örömöm, hogy ennyi szépet jót megláthattam, nem fog-e szomorúsággá válni? Ki tudja. Az a sáros, poros kis parasztfészek ahová vet a sors ragadozó szárnya tud-e elegendő táplálékot adni a lélek éhségének s ha a könyörtelen végzet megfoszt az élet szépségének legutolsó szál virágjától is: nem-e örökre boldogtalan, a meghasonlás martalékja, a szépnek, az eszménynek, a művészinek szomorú meg nem értett halottja? Jaj, minek is jöttem én ide, minek is szálltam az élet merész hajójába, mely ad tapasztalatot, vágyat, de a boldogságot megtagadja. — Kicsiny falu a temes közelében, fehérházikós szülőföldem, de sokszor megsirattam már, hogy odahagytam hepehupás, szarkalábas dűlőidet.

A Gambetta szobra mögött kis árnyas lugas, Oda fordulok be utoljára. A kőpadon az árnyakban fiatal pár ül, nyilván mátkapár. Nem sokai törődnek velem, sans géné tovább csókolódznak