Losonczi Ujság, 1908 (3. évfolyam, 1-53. szám)

1908-05-21 / 21. szám

Amit itt mond Kossuth Lajos, az a magyar nemzeti géniusz szózata, az itt leirt felfogás a magyar lélek kormányzati felfogása.

Ez a felfogás nem forradalmi nézőpont szüleménye. Ez a felfogás azt jelenti, hogy a magyar nemzet kinőtt a tartományi színvonal kiskorúságából s önnálló parlamentáris állami létét nemzeti egyénisége, faji sajátságai, gazdasági és erkölcsi tartalmának teljes kifejleszthetését követeli, s inkább elpusztul, semhogy teljes nemzeti létének, faji lelki világa egyetemes érvényre juttatásának ideáljáról valaha lemondjon.

Ez a 48-as eszme tulajdonképen nem egyéb, mint az az Eszme, amely az első felelős magyar minisztérium férfiainak keblét eltöltötte s ebből folyólag a helyesen és tisztán felfogott 48-as politika az a politika, amelyet a 48-iki minisztérium követett volna, ha a bécsi aknamunka közbe nem jön s a nemzet nem kénytelen szent jogai megvédésére fegyverhez nyúlni.

Ez a 48-iki programm teljes egészében alkotó programm volt s elszorul az ember szive, ha elgondolja, hogy hol lenne ma hazánk s mily gazdagság övezné az országot, ha a bécsi reakció el nem pusztítja a nemzeti jelények sokat ígérő vetését. Ez a 48-iki programm nem volt forradalmi programm, sőt a nemzet érdekeit a leghatározottabban a királyhűség jegyében akarta megoldani.

Mindebből tiszta logikával folyik az a következmény, hogy úgy a nemzet boldogulása, valamint a nemzet és a király közötti teljes béke csakis úgy és egyedül csak úgy érhető el, ha visszamegyünk a 48-iki Ideálhoz, a népies belpolitikával telitett s nemzeti egyéniségünk szuverén kifejtését célul tűzött alkotó Kossuth politikához, amely egyúttal királyhü politika is.

Ebben résztvehet minden magyar ember, aki hazája boldogulásának magasztos eszméiért lelkesedni tud. A 67-es kiegyezés csak kormányzási módokat teremtett s papíron sok dolog jól is fest benne, de egyébként élettelen vár, mert nincsen benne a magyar lelket hevítő, tettre, munkára serkentő, nemzeti Ideál úgy, amint az 1848-ban alakult ki a reménykedő nemzet lelkében, s amelyet a 48-iki nagy idők emlékével elválhatlanul egybekapcsolt a magyar géniusz.

A 48-iki nagy nemzeti irány is ismert közös ügyeket gyakorlati szempontból s ezek egyikét, másikát a 67-iki kiegyezés intézményesítette, de végeredményben jogokat nem adott fel, hanem a jogfeladás a gyakorlati életben fejlett ki a nemzeti kérdések lanyha, érzék nélküli kezelése folytán. Ebből az következett, hogy a 67-iki kiegyezés nem abban az irányban élte életét, hogy a nemzet fejlődésével karöltve közeledjek a nemzet lelki világához, hanem ellenkezőleg a nemzet szivéből mindjobban távolodott s a 67-es fogalom, egy-két jeles 67-es politikus minden törekvése dacára is a nemzetietlen szolgalelkűség jelképévé sülyedt a magyar néplélekben. Tisza Istvánnak saját nagy személyi tulajdonságaiba vetett vak hite kellett ahhoz, hogy egy ilyen elkorhadt alapon békés alkotó politikát akarjon teremteni.

Nincs más megoldás, mint a visszatérés a modern Magyarország alkotmányos forrásához: a negyvennyolcas politikához, úgy, amint az első felelős minisztérium lelkében kisarjadzott.

Ami utána jött; a 49-es elszakadási politika, azért már az akkori bécsi körök rövidlátása hibás, ez egy többlet a 48-as politikával szemben, de ez nemhogy nem nélkülözhetetlen természetes alkateleme a 48-as politikának, sőt annak alkotó, békés tendenciáival szemben kénytelen ultimaráció volt csak.

Hogy azután az 1867-iki idő után szélbali politika telítve volt 49-es emlékekkel, annak érthető oka az a kegyetlen, gyilkos eljárás, amellyel a bécsi hatalom nemzeti nagyjainkkal elbánt a szabadságharc gyászos vége után, s másrészt az a szűkebb keblű lekicsinylő modor, amellyel Tisza

— Valósággal fityeg a térden alul, — magyarázta a káplár. — Hamar, doktor. Én segítek. Sok ilyet láttam már.

Gábor kábultan szorongatta az öcscse lábát,

kezét.

Vágd le — suttogta a sebesült. —

Na, doktor, na — kiabálta a granárium ablakából a hadnagy. — Nem érted a doktorságot ? Még nincs meg ?

Gábor elküldte a káplárt, hogy hozzon egy dézsában vizet.

— Gábor, én már az üzenetet el nem vihetem, — suttogta Mihály. — Neked hát meg kell szabadulnod.

— Orvosnak mondtam magamat.

— Bizonyítsd be, hogy az vagy. Vágd le a lábamat. Hátha meghalok és nem jutok akasztófára. Isten veled, el ne áruld magadat.

Vizet hoztak.

A hadnagy türelmetlenül megint az ablakhoz ugrott és türelmetlenül kiáltott ki.

Az egyik katona a sebesült mellől válaszolt a hadnagynak:

— Megvan már, jelentem elássan a hadnagy

urnák.

Brávó doktor! Nőst vigyázzon a gazemberre, hogy életben maraejon.

— Ölj meg — hörögte Bári Mihály — borzasztó a hóhér kötele. Mentsd meg a nyomorultaktól a csontomat és a bőrömet. Elkezdem a halotti imádságot.

Aki igy beszélt, már a halál révpartjáról intézte szavait erre, az innenső partra. Bári Gábor megkövesedett gyötrődő öcscse mellett.

Az összeroncsolt Misi arca már kéklő szürkébe játszott. A két szeme pedig különös fényben ragyogott, mint a napfényes légbe eregetett szappanbuborék. Emelkedett a melle, mint a fúvó, és hörgött

a torka, minha száz galamb búgott volna benne.

— A titkos irás, amit nálam találtak nem ér semmit. Készakarva Írtam, ha fogságba jutok, lássák, hogy egy trágár nóta. Ah, kegyelmes ég, a hóhér kezétől pedig oltalmazz meg engem.

Amikor az előkelő Bári család egyik fia igy imádkozott, a hóhér még nem vált oly tüneményszerü meteorrá, mint október hatodika után, még nem árasztott glóriát az áldozataira.

Esteledett. Hausknecht major a kantinba készült. Tudni akarta, hogy mi készült a két fogollyal.

Akit megamputáltak, az haldoklik, — jelentette a hadnagy. — A másik, az orvos kivette belőle a titkos irás kulcsát. A sipkájában talált titkos Írást most már megfejthetjük most már megfejthetjük.

— Aztán felkötni — parancsolta a major.

Reggel nyolc órakor jelentették, h"gy a

fogoly spion meghalt. A doktor egész éjjel mellette virrasztott.

— Nem doktor, hanem hóhér kell ide — dünnyögött a major. — Vigyétek a doktort a főhadiszállásra. Ott még hasznát vehetik. Jó példa lett volna már tegnap akasztatni.

A titkos irás megfejtése még jobban dühbe hozta a majort.

Bári Gábort elkísérték a generális lógerjébe, mint akkor hitták a tábort. Mivel azt üzenték mellé, hogy a magyaroktól megszökött doktor, hát mindjárt dologra fogták a lazaretbumban, ami a vörös kereszthez hasonló valamit jelentett.

A második nap már megszökött innen, eljutott Érsekújvárra. Az üzenetet* ott elmondta. Az egyik Bári fiú életébe ketült az.

Bári Gábor hiába kerestette öcscse siriát. Porait magába foglalta az édes haza földje és magába rejtette. Kazár Emil.

Kálmánék bántak a 48-as Ideállal, ami a másik oldalon nagyon természetesen ellenhatást s az agitáció erősebb módját idézte elő.

De ha egyszer megint azt látnánk, hogy az uralkodó megérti azt, hogy a 48-as politika a maga eredeti lényegében királyt és nemzetet alkotó munkára, együttes boldogulásra vivő nemzeti politika, akkor mi értelme sem lenne a 49-re emlékeztető jelszavak programbavételének, amikor a magyar kormányzati ideált, a 48-as politika a maga eredeti lényegében fejezi ki.

Adná a magyarok Istene, hogy a nemzet és király megértenék egymást ezen az alapon. Egyiknek sem érdeke a visszavonás és a huza-vona folytatása avagy talán szabad magamat akként kifejeznem, hogy mindkettőnek határozott létérdeke a békés alkotó ideálokban való egyesülés.

„Hűséget adunk a Habsburg —Lotharingeni háznak, melynél igazabbat nemzet uralkodónak nem adott soha, s a szabadságban megifjodott magyar nemzet királyának trónját dönthetetlen erővel veendi körül“.

így mondá ezt Kossuth Lajos.

Az ipartörvény-tervezet és a kereskedelmi alkalmazottak.

A kereskedelmi alkalmazottak országos egyesülete egy kis füzetbe foglalva közli azokat az észrevételeket, melyek az uj ipartörvény tervezete ellen a kereskedelmi alkalmazottak köreiben felmerültek. A tervezetre vonatkozolag a kereskedelmi alkalmazottaknak a következő észrevételeik vannak: Kívánják, hogy a tervezet XVIII. és XXII. fejezetei külön törvényjavaslat alakjában kerüljenek kellően kiegészítve a törvényhozás elé, vagyis, hogy az alkalmazottakról önálló törvény intézkedjék. Kívánják, hogy a végkielégítésre vonatkozólag a Nagy Ferenc-féle 1901. évi tervezetbe befoglalt rendelkezések, megfelelő alakban átvétessenek. A végkielégítés szabályozásának szükségességét a füzet 49—55 oldalon részletesen is kifejti. Kívánják, a törvény hatályának az iparszerű foglalkozásokhoz szorosan nem tartozó üzemekben foglalatoskodó alkalmazottakra, nevezetesen az őstermelésben, egyleteknél, testületeknél, ügyvédi irodákban levő oly magántisztviselőkre kiterjesztését, kik kereskedelmi jellegű foglalkozást végeznek. A munkaszerződésben szorosan megjelölendők az alkalmazott jogai és kötelességei, ingyenes szolgáltatásokat joghatályosan kikötni nem szabad, az írásbeli szerződés kötése minden esetben kötelezővé teendő. Kimondandó, hogy a munkaszerződések bélyegmentesek. A munkakönyv megszerzésének kényszere alól a kereskedelmi alkalmazottak mentesittessenek- A szabadságidőre vonatkozó rendelkezéseket a kereskedelmi alkalmazottak helyeslik, de kívánják, hogy a szabadságidő egyfolytában adassék ki, hogy a szabadságidőhöz való jog ne egy évi, hanem már hat havi szolgálat eltöltése után beálljon és kívánják a tervezet azon határozmányának törlését, mely szerint ha lehet, ez a szabadságidőhöz való jogtól szerződésileg elüthető. A készfizetés és jutalékok tekintetében kívánják, hogy a munkabér legkésőbb minden hó első napján a telep helyén, készpénzben kifizetendő. Igényt tartanak a jutaléknak félév helyett évnegyedenkinti kifizetéséhez, a szolgálatból kilépés esetében pedig az elszámolás azonnali megejtéséhez. A versenytilalomra vonatkozólag kívánják a tervezet 388. és 389. §-ainak törlését és annak kimondását, hogy a munkaszerződés megszűnte utáni időre a versenytilalom ki nem köthető. A munkaviszony felbontását targyazó határozmányok ellen, számos észrevétel merül fel. Ilyen, hogy a kereskedelmi alkalmazottakra nézve a felmondási idő általában három hónap legyen, s csak a hó végén lehessen felmondani, hogy a felmondás alatt álló alkalmazottnak helyszerzés céljából naponként 2 óra s minden héten egy napi szabadságidő engedtessék. A munkaidő szabályozását tárgyazó határozmányok majdnem mindenikét megtámadja az eleborátum. Az első követelmény az, hogy az áruüzleti és irodai alkalmazottak napi munkaideje 8 óránál ne legyen több, a kivételekre nézve pedig világos intézkedések állapíttassanak meg. A 439. § mely az

élelmicikkek árusításának reggeli 5 órakor megkezdését s az üzlet este 9 óráig nyitvatartásat