Losonczi Ujság, 1908 (3. évfolyam, 1-53. szám)
1908-05-14 / 20. szám
LOSONCZI ÚJSÁG Előfizetési ára: I POLITIKAI ES TÁRSADALMI HETILAP. ij Hirdetések: ^ | Negyedévre 2’50 kor. Egy petitsor tere 10 fill. : I a losonozi választókerület függetlenségi ’yr.-.-”: Egyes»zámára2ofin. | gg 48_AS PÁRTJÁNAK HIVATALOS KÖZLÖNYE. |utfayos,bb- I III. évfolyam. 20. szám. Megjelenik minden csütörtökön. Losoncz, 1908 május 14. A rendőrség államosítása Vidéki városaink közgyűlésein, a vidéki és fővárosi sajtóban sok szó esett már róla, hogy azokat a terheket, melyeket a városok állami föladatok képen viselnek, az állam bár részben átvegye, illetőleg költségeiket a városoknak visszautalja. így alig féléve Pápa város körirata, melyhez a vidéki városok mihamar csatlakoztak, határozottan rámutatott, hogy főleg a közrendőri szolgálatok végzése elsősorban állami ügy, s ennek terhét ma a városok mégis maguk viselik illő ellenszolgáltatás nélkül. A falvak is könnyített helyzetben vannak e tekintetben, mert ott nem számítva a lótó-futó községszolgát, a közrendre az állami csendőrség ügyel föl. Nem is csoda aztán, hogy elég sok tekintélyes alföldi szinmagyar város, melyeknek alkotmányvédő hazafiságában nincs okunk kételkedni, a maga területének közrendi fölügyeletét átadta a csendőrségnek. Budapestnek, a vidék rovására még mindig annyira hizlalt Budapestnek van állami rendőrsége, de mért nem jutnak hozzá e teher-megkönnyebbitéshez a vidéki városok is? melyek a közterhek viselésére Budapestnél annyira aránytalanul kevesebb előzetes erősítést kaptak, s melyek erősítése, kivált nemzetiségi vidékeken, napjainkban annyira előtérbe nyomul. Igaz, tett kísérleteket pár évvel ezelőtt a darabont kormány, hogy vidéki városainkba az államrendőrséget, vagyis inkább a maga darabontjait bevezesse. Ez pedig főleg a debreceni csúfos emlékű főispán-beiktatás után történt, mikor a városi rendőrség jóindulatú észre nem vevéssel engedte a kir. biztost érdeme szerint megnyivákoltatni. A darabont rendőrség akkori erőszakolt bevezetését a jóravaló magyar városok erélyesen megakadályozták. Azokból a kezekből nem akartuk városainkba fogadni az ajándékba hozott trójai falovat. De ma más a helyzet. Halász Lajos, Biharnak egyik képviselője, kinek hazafiságában nincs okunk kétkedni, a Ház egyik multheti ülésén fölvetette uira e kérdést s kifejezte a 48-as érzelmű városok hajlandóságát a rendezésre. Maga Andrássy sem idegenkedik a tervtől, róla pedig nem hisszük, hogy a városokban ezáltal a legközelebbi választásokra akarna szervezkedni. A mostani idők kétségkívül elég megnyugtatók volnának a kérdés megoldására, de mert az intézmény maga ezutáni időkre is készül, nem kevésbé szükséges az óvatoság az intézmény megszervezésében. A városok helyzete halaszthatatlanul sürgős megsegittetést követel, tényleg éppen a közrendészeti terhek átvétele a legigazságosabb és legcélszerűbb megsegítés volna, de összes városi rendőrségeinket egyszerűen átadni a bármikori kormányhalom markába, — ettől elég friss tapasztalatok, sőt sebek, eléggé óva intenek. Láttunk mi nemrég vérlázitó anarkiát Budapesten — az államrendőrség védő ápolása alatt. Igenis meghalljuk azoknak óvó figyelmeztetését, kik aggódva intenek, hogy a faló becipelhetése végett ne bontsuk meg esztelenül mimagunk városunk kőfalát, kapuját, mert attól lehet tartani, az ellenség csak színből vitorlázott haza, de még visszatérhet egy éjszaka és torkunkra forraszthatja a nagyhangú diadalmi ujjongást. Megbízunk a nagy Ígéretek kormányában, sőt magasztalva valljuk nekik, hogy oly jók ők,, hogy utánuk csak rosszabb, alkotmánytalanabb jöhet, bízunk bennük, — de már csak mégis legjobban bízunk önmagunkban. Igaz ugyan, hogy ha a legnagyobb fegyveres erők, a katonaság, a csendőrség nincsen a mi kezünkben, sőt ellenünk rendelheti egykor valamely darabont-kormány: akkor úgyse érünk sokat a mi pléhkardos kis rendőrségünkkel, de azért ezt a gyönge polgári fegyvert is mégse kell a bármikori kormánynak kiszolgáltatnunk. Sőt minél fegyvertelenebbek vagyunk, annál kevésbé. De hát elkerülhetetlen e a rendőrség ilyenképeni teljes államosítása? A református papságot, mint az államnak is fönntartó szerveit, részben az állam fizeti, azért mégsem tették őket állami papsággá. Épigy köteles legyen az állam a rendőrség fönntartásában segíteni a városokat, mert ez állami ügy, de azért nem helyes, sőt rut kapzsiság, hatalmi tultengés, nemzetellenes vétek volna magát az erőt kicsikarni e pénzért a magyar városok kezéből. Teljesen elég, ha annyit megkövetel, hogy a részben, vagy teljesen állampénzen föntartott intézmény az állam ellen fordítható ne lehessen, amire bizonyára sohase gondolnának a városok. A városok igy szervezendő rendőrségük fölött elfogadhatnak aztán némi állami ellenőrzést, de ennél többet a kormány ne követeljen, mert azt mondjuk, hogy a városok TÁRCA. A telefon. Irta: Benda Jenő. A »Losonczi Újság« eredeti tárcája. I. Egy férj beszélte nekem. Kis formájú, sápadt gnóm arcú ember, akinek erőteljes királynői termetű asszony volt a felesége. A csúnya emberek gonosz átka gyötör. A város legszebb asszonya a feleségem; más férfi boldog lenne, hogy ez a földre szállott szőke csoda az övé. Nekem azonban gyötrelem ez a szerencse. Mert nem merem elhinni, hogy ez az emberfölötti boldogság az enyém. Kérdezem magamtól, mivel érdemeltem meg a sorstól ezt a nagy kegyet, nem merem elhinni, hogy igazán szeressen az asszonyom. Folytonosan azt kérdezem: „Mi az oka ennek az asszonynak arra, hogy melletted maradjon ? Csúnya vagy, ügyetlen vagy, gyámoltalan, gyönge férfiú, csak nem kepzeled, hogy igaz hajlama szerint szerethessen egy olyan asszony, mint amilyen az ? A feleséged lett, mert jó keresetű ember vagy, kényelemben, jómódban tudod eltartani. Pénzen vetted meg, mint ahogy a tőzsdén vásárolod a búzát és gabonát. De megcsal az asszony, egész bizonyos, hogy megcsal, lehetetlen hogy meg ne csaljon. Nevetséges, ostoba barom vagy, kacagnak rajtad, az utcán éjjel mutatnak reád az emberek. „Nyisd ki a szemedet“. És az egész életem abban telik el, hogy nyitva tartom a szememet, ha elmegyek hazulról, az jut az eszembe, vájjon hol van, hova megy, most az asszony ? Elképzelem, ahogy erősen elfátyolozva kisurran hazulról és bérkocsiba ül. Legsürgősebb munka közben eszembe jut, hogy most ebben a perben érkezik meg az assony, az én asszonyom, egy idegen férfi lakására, aki öleléssel, csókkal fogadja. S nem bírok tovább magammal, rohanok haza látni, otthon van-e? Rettentő ez, rettentő! Most azonban kitaláltam valamit, ami némileg megnyugtat. Bevezettettem lakásomba a telefont. Egész napomat az irodámban kell töltenem, különben nem megy az üzlet, pedig az iroda messze esik a lakásomtól. Tudja a gazda szeme! Manapság minden prokurista, minden alkalmazott, le az utolsó kifutó fiúig szemenszedett gazember. Én nem tudom, hová fajul a világ! Nos hát most egész nap nyugodtan ülök az irodámban, az Íróasztalom mellett; ha meglep a nyugtalanság, ott van mellettem a telefon kagyló. „Halló 1 Halló ! 34—56.“ Egyszerre meg van az összeköttetés és beszélek az asszonnyal. Hallom a hangját, tudom, hogy otthon van, s ez megnyugtatja az idegeimet. S más örömöm is van: Csaknem minden nap a feleségem maga szólít fel, az édes ! Megkérdi, hogy érzem magam, sok-e a dolgom. Ilyenkor mindig szégyelem magam, hogy olyan gyalázatosán tudtam gyanakodni, s olyan csúnya feltevésekkel bántottam meg azt az ártatlan asszonyt, aki ilyen gyöngéd és jó hozzám. Áldás ez a telefon, barátom, igazi áldás! II. Egy asszony beszélte nekem. Erőteljes, királynői termetű, gyönyörűséges szép szőke aszszony, akinek kis formájú, sápadt, gnóm arcú ember volt az ura: — No és aztán ? Ha már tudja, bevallom : Megcsalom az uramat: Megcsalom, mert nem szeretem, s jogom van nekem is a szerelemhez! Azt hiszi, irigylendő állapot az, hogy bujkálnom, alakoskodnom kell azért, ami más asszonynak természetes joga, az üdvösség-hozó mindennapi csókért ? A férjem egy féltékeny vadállat, örökösen a legnagyobb veszedelemnek teszem ki magam. Eddig egy nyugodt percem nem volt miatta, ha egy órára elmentem hazulról, rohantam vissza, mert az az ember lépten-nyomon hazaszaladt és kémkedett utánnam. Most végre nyugodtabb lett az életem, mert tudja mit talált ki az a szamár, hogy engem ellenőrizzen ? Bevezettette lakásunkra a telefont s minden negyedórában inspíciál, otthon vagyok-e ? — Nos és ? Ez magának nagyon kellemetlen lehet! — Dehogy! Oh be rövid eszüek maguk férfiak! Ha telefonoz az a majom, tudom bizonyosan, hogy az irodában van, jó félóra járásnyira tőlem. Egy félóra alatt, ha én nem is mehetek el hazulról, más el jöhet hozzám. Hiszen ért engem 1 Valóságos áldás ez a telefon barátom ! Valóságos áldás 1
