Losonczi Ujság, 1908 (3. évfolyam, 1-53. szám)
1908-01-02 / 1. szám
most lehetetlen, azt mindenki tudja és a nemzet és a függetlenségi párt nagy tömege ebbe belenyugodott, a választások eredméménye által szentesítvén az átmeneti korszakra megalkotott koalíciós programmot s ennek keretében a függetlenségi pártnak az átmeneti korszakra megállapított álláspontját s átvállalt kötelezettségét. Ezt pedig a függetlenségi és annak a kormányban levő tagjai hűségesen megtartották és derekasan megállják, úgy mint azt a nemzeti becsület és szótartás követelménye magával hozza. Ha jobb kiegyezést nem tudott a jelen kormány létesíteni, mint a mit létesített, ez nem az ő hibája, hanem az ez előzmények folytán beállott kényszerhelyzetnek a a folyamánya, a nemzet- és alkotmányrontók törvényellenes eljárásának, árulásának és fondorkodásának a következménye. Ezek folytán előállott nehéz helyzetben valójában inkább bámulni és csodálni lehet azt, hogy még csak ilyen kiegyezést is lehetett létesíteni, amely igazán a nemzet hivatott vezérei gigászi küzdelmének és kitartásának eredménye lehetett csak, amely ép azért az irántuk való bizalmat nemcsak nem csökkentheti, hanem kell, hogy hatalmasan fokozza és a nemzet önérzetét emelje, mert a felette nehéz helyzet dacára úgy közgazdasági, mint közjogi téren nevezetes előnyöket tartalmaz s 1917-re a teljes gazdasági függetlenség megvalósithatását biztosítja és ezzel kapcsolatban a politikai függetlenség eszméjét is előbbreviszi. Ugyan az erős és nem mindig igazságos kritizálok közűi akad-e és elő mer-e állani valaki, aki azt merné vitatni, hogy az adott helyzetben előnyösebb kiegyezést tudott volna létesíteni ? Hát ilyen merész férfiú alig akadhat közöttünk és ha találkoznék, az csak az óriási önhittség és a mindent kockáztató vakmerőség bátorsága lehetne, ami a politikában egy ország sorsának intézésében nemcsak komoly számba nem jöhet, de a legnagyobb veszedelem is lenne. S most végűi fordulunk azokhoz, kik talán jóhiszeműleg, de elfogultságból, vagy a nagyzás tulságaiból kiindulva hangoztatják az alaptalan gyanúsításokat s intézik igaztalan támadásaikat a függetlenségi párt s annak vezérei ellen. Vájjon hiszik-e komolyan és igazán, hogy ha nekik sikerülne a függetenségi párt és annak illusztris és hivatott vezéreivel szemben folytonos lerántásaikkal és lekicsinylésükkel a nemzetben a bizalmat megingatni, hogy ezáltal a függetlenségi eszmét és programmot a megvalósításukhoz közelebb hozzák? Vájjon nagyzásuk oly határtalan mérvet öltött-e, hogy azt képzelik magukról,' hogy ők vannak hivatva a nemzet vezéreivé lenni s hogy ők inkább lennének képesek a függetlenségi párt elveit tényleges diadalra segíteni, mintsem a függetlenségi pártnak az ország legfényesebb tehetségű s legönzetlenebb hazafiságu mostani vezérei. Elfogultságukban nem veszik észre, hogy egész működésük és eljárásuk, hogy ha az ő szempontjukból sikerrel járna, nem az ország függetlenségére vezetne, nem annak megvalósítását mozdítaná elő, hanem csak a régi rend sötét alakjainak s az atjnak visszaállítására törekvőknek malmára hajtaná a vizet. Azért ha igazán jóhiszeműek, akkor nem tudják, mit cselekszenek, mikor a függetlenségi párt és vezérei iránti bizalomnak megingatására s a függetlenségi eszme megvalósításának megnehezítésére törekszenek. Ha tehát igazán jóhiszeműek, ébredjenek fel elfogultságukból, lássák meg a világosságot és álljanak meg a rossz irányba vezető útjukon, térjenek vissza a nemzeti függetlenséghez vezető egyenes útra, a nemzet pedig ne hallgasson az ál- és hamis prófétákra, legyenek azok jó- vagy rosszhiszeműek, hanem kövesse szilárd- és habozást nem ismerő lankadatlan kitartással legsúlyosabb helyzetekben bevált, gondviselésszerűleg hivatott igaz vezéreit! Losoncz tízéves ipara és kereskedelme. Olyan nagyra vagyunk azzal, hogy Losoncz iparváros. Pedig ha a statisztikai adatok olvasásához fogunk, büszkeségünk azonnal alább fog szállani és el fogunk szomorodni azon, hogy iparosaink, kereskedőink nagy része elszegényedő és pusztuló félben van egyrészt, másrészt látni fogjuk, hogy a pusztulást egy újabb iparos és kereskedői nemzedék nevelésének és pótlásának elmulasztása sietteti. Ha ugyanis a statisztikai adatokat előszedjük, szembeötlik azonnal, hogy Losoncz iparos cégeinek száma 1897-ben 353 volt; tiz évvel később, 1906-ban már 419, ami 66 szaporodást jelent. De az iparoscégek ily óriási szaporodása mellett az inasok száma ugyanannyi idő alatt 273-ról 277-re nő, vagyis áz inasok száma csak néggyel emelkedik. Ez utóbbi tapasztalat annál feltűnőbb, mivel a közbeeső évek alatt a kezdő számot csak egy esetben múlják fölül az inasok kettővel, ami a következő kimutatásból világosan kitetszik. Iparos inas volt: 1897. évben 273 1898. » 275 — több 2-vel 1899. » 251 — kevesebb 22 1900. » 271 — » 2 » 1901. » 248 — » 25 » 1902. » 226 — » 47 » 1903. » 217 — » 56 » 1904. » 232 — » 41 » 1905. » 248 — » 25 » 1906. » 277 — több 4 » vagyis az említett tiz ;v alatt az inasok száma 212-vel lett kevesebb, ami évente átlagosan 21 inascsökkenést jelent. Ügy, hogy egész bátran állíthatjuk azt, hogy ha ezen a téren még néhány évtizedig ilyenek maradnak az állapotok, a losonczi kisiparosság egészen ki fog pusztulni, amennyiben sem inasuk, sem segédjük nem lesz. És e szomorú tény mellé sorakozik még a fenni kimutatott óriási szaporodása az iparoscégeknek szintén mint a pusztulás egyik tünete. A mai kor demokratikus áramlata alatt a szolgaságból vágyik mindenki és a saját gazdája, ura szeretne lenni, ami utóvégre természetes. De e szocialisztikus irány megölője a teremtő iparnak, amennyiben szaporítja a proletárok számát és teljesen elsöpri a kisipart, ha e téren mielőbb egészségesebb áramlat nem jut érvényre. Ugyanis az iparoscégek ily rohamos és egészségtelen szaporodását annak tulajdonítjuk, hogy a mesterlegények, — vagy mint ők mondják rossz szóval — a segédek nem szeretnek éveken át vándorolni és jóhirű mester mellett tanulni, hanem azon vannak, hogy a jól-rosszúl megtanult mesterségük mellett mielőbb megnősüljenek és önállósítsák magukat abban a hitben, hogy maguknak dolgozva előbb vergődnek zöld ágra, és mert igy — hitük szerint — a mester sem szívja ki a zsírjukat. Az önállóságra lépő mesterlegény rendszerint tőke nélkül kezdi meg üzletét. A nóta vége aztán a legtöbb esetben az, hogy anyagot nem tudván beszerezni, a megrendelt cikket sem tudja szállítani, vagy ha anyaghoz jut is, az rendszerint selejtes árú s igy a rendelő a rossz iparcikk miatt szidja az iparost, ami lassanként az iparosok megbízhatóságát és jó hirét-nevét lerontotta. Az érem másik oldala pedig az, hogy igen sok iparos éppen az elébb vázolt állapotok miatt rossz üzielről panaszkodik s végül vagy csődbe kerül, vagy nyakig úszván az adósságokban elvándorol — Amerikába, ritkább esetben pedig valamely hazai gyárba munkásnak. Nem kevésbbé vigasztaló képet nyújt a kereskedőkről szóló statisztika. A kereskedők száma Losonczon 1897-ben 172 volt; tiz év alatt megnövekedett a számuk 73-mal, tehát 1906-ban 245 kereskedő volt, inig az inasok száma ezen idő alatt megnőtt eggyel, noha a közbeeső évek alatt számuk összesen 11-gyel szaporodott, ami valamivel kedvezőbb eredmény, mint az iparosoknál, de azért itt a szaporodás évente átlagosan csak egy, ami végkövetkeztetésben ugyanazt az eredményt mutatja, mint a milyent — az iparosokról szólva — konstatáltunk, noha a képzett kereskedők csökkenése lassúbb mint a képzett iparosoké. De ez a kedvezőbb kép azonnal szomorú lesz, ha számításba vesszük a megszűnt üzletek évi kimutatását. 1897-ben 47 üzlet szűnt meg, 1906-ban 50. A közbeeső években a legnagyobb szám (63) 1899-ben volt; a legkevesebb üzlet, összesen 35 pedig 1903-ban szűnt meg. Úgy hogy az átvizsgált tíz év alatt átlagosan évente 48 üzlet záródott be, ami szintén a pusztulás tünete. Ezzel szemben egész más képet kapunk, ha a helybeli gyárak munkásainak és a hatóságilag kiállított munkás-könyvek számát vesszük tekintetbe. Itt visszaesést nem észlelhetünk. Ellenkezőleg! A fejlődés, a gyarapodás oly óriási, hogy szinte bámulatos. Az áttanulmányozott tíz év alatt a munkakönyvek száma 1825-tel nőtt, amennyiben 1897- ben csak 1663 könyvet adtak ki, míg 1906-ban már 3605 munkakönyvét. A szám több mint kétszer annyi! Ez is bizonyítja a fennti állításunkat, t. i. azt, hogy a tőkeszegény és a fogyatékosán képzett iparos és kereskedő a kor haladásában meg nem állhatva a hatalmasabb áramlat által felszívatik és igy erősbitik — a kisipar és a kiskereskedelem rovására — a nagyipart és a nagykereskedelmet. Ezt az állítást még világosabban igazolva látjuk, ha a helybeli gyárak munkásainak számát tekintjük. Az utolsó tíz év alatt a Sternlicht-gyár munkásainak száma 300-ról 550-re nőtt, tehát a szaporodás majdnem kétszeres. A Rakottyay-gyár munkásainak száma pedig 180-ról 500-ra emelkedett, ami a szaporodásnak szinte háromszorosát jelenti. De e két gyár mellett az utolsó tiz év alatt alakult a mezőgazdasági gépgyár, a söréígyár, a cipőgyár, a Wohl és Herczog-Kohn-féle szeszfinom,tógyár, a Mühlstein-féle faapritógyár, amelyek szintén 270 munkást foglalkoztatnak, nem is számítva a gőzmalmot, amely szintén 130 munkásnak ád kenyeret. Ezeknél a gyáraknál, mivel még rövid életűek, a munkások szaporodását nem vehetjük számításba, noha ezeknél is keletkezésük óta mindenütt csak szaporodás észlelhető. Íme, rövid vonásokban Losoncz városának tiz éves ipara és kereskedelme! A bemutatott számok oly világosan és érthetően beszélnek, hogy külön magyarázat nem is kell, hiszen mindenki láthatja, hogy a helybeli kisipar és kiskereskedelem pusztuló félben van. E pusztulást nem idézhették elő tisztán a gyárak, sem a négyéves fogyasztási szövetkezet. Ellenkezőleg, ezek szakembereket foglalkoztatva csak az ipar és kereskedelem emelésére voltak. Az ok a fennt vázoltakon kívül abban keresendő, hogy társadalmunk nem becsüli eléggé a tisztes ipart, noha Losoncz tízezernyi lakosának szinte a fele az iparos osztályhoz tartozó. De ez az ötezernyi iparosság, — ha van is ipartestülete, betegsegélyző-pénztára, hitelszövetkezete, temetkezési egylete, ifjúsági önképzőköre, stb. — nem fejt ki társadalmunkban olyan életet, amilyent tőlük joggal várhatnánk. Mulatságaik elaprózódottak, de ^például igazán tekintélyes báljuk, ahol testületek szelleme teljes kifejezést nyerne, nincsen. Iparos kiállítást nem rendeznek, ami tehetségüknek a nagy közönség előtt való bemutatása lenne. Szóval iparosaink társadalmi életéből hiányzik az összetartozandóság, a kölcsönös megbecsülés, tisztelet érzete, ami aztán az egész osztály lenézését eredményezi. Innen van, hogy a szülő nem akarja gyermekét inasnak adni. Innen van, hogy az 1898- ban megpendített üveg- és szakiskolából nálunk mai napig se lett semmi. Innen van, hogy a középiskolákba tódul mindenki, hogy a pusztuló iparosság mellett gyarapítsák a proletárok, a félműveltek és izgatok számát abban a hitben, hogy a kisipar és a kereskedelem egyedüli megölője a gyár, a tőke és a nagybirtok. Pedig mindez téves! A városunkbeli kisipar és kiskereskedelem egyedüli megölője, hogy a felnőtt iparos resteli a mesterségét és inkább urat játszik és a félvilágért sem törődnék azzal, hogy az inasok számát emelje, azok kiképeztetését előbbre vigye. Ezért pusztul nálunk az egykor oly hires losonczi és tugári ipar! E szomorú állapotokon azonban segíteni kell. Segíteni kell olyformán, hogy az iparosok becsüljék meg jobban egymást és kellő összetartás mellett kövessenek el mindent (inasképzés, ipariskola, iparkiállitás, szövetkezeti műhely, közös anyagbeszerzés, stb. által), hogy lenézett iparuk,
