Losonczi Ujság, 1907 (2. évfolyam, 1-50. szám)

1907-03-21 / 12. szám

nünk. Az uj idők rettenetes háborúja ez, mi már száz sebtől vérezünk belé. Elnyomták iparunkat, a maguk szolgálatába hajtották kereskedelmünket és évente több mint százezer a kivándorlónk, azok a mi gazdasági háborúnk halottai. Százezer ember veszteség csak egy évben. A Bocskai, Bethlen, Rákócziféle és 1848 49-iki szabadságharcokban összesen sem veszítettünk százezer embert.

Jaj lesz, ha nem szervezkedünk mi is öntudatos hadsereggé és kérlelhetetlen erélylyel nem munkálkodunk. Egy fillért se az ellenségnek. Minden fillér, melyet idegen gyártmányért adunk, az ellenséget erősíti és mimagunkat visz közelebb a koldusbothoz. Úgy fontolja meg minden egyes ember, a földmives, a munkás és az iparos, a kereskedő, a hivatalnok, a háziasszony, hogy azért nem lehet minálunk jövedelmezőbb gyári cikket termelni, azért nincs ára a föld- és ipari napszámnak, azért nincs kelete és ára az árunak, azért nincs fizetésemelés és azért nem futja ki a pénz a háziasszonynak, mert ők maguk vétkeznek gazdasági érdekeink ellen napról-napra, egy-egy tál lencséért lemondanak az örökségről. De ne is merjen senki sem panaszkodni az általános szegénységről, mielőtt meg nem kérdezte önmagát, vájjon egy fillérrel is nem lett-e sohasem elárulója országunk érdekeinek, mit van tehát joga országunktól követelnie. És ügy fontolja meg mindenki, mielőtt hanyagságból vagy kicsinylésből újra elkövetne ilyen vétket, hogy minden idegennek adott fillére miatt legalább is egy csöppnyi elárült, kiontott magyar embervért kényszerít áitalszivárogni túl a tengeren, Amerika felé.

Ebben a gazdasági harc szervezkedésében részt kell vennie a gyermekektől kezdve kivétel nélkül minden léleknek, mert a szegénység hatását mindenikünk érzi, és méltán kínlódunk szükségben mindegyenként, míg kötelességszerűen nem szervezkedünk ellene mindösszesen.

De a gazdasági szervezkedés a munkának csak egyik fele. Mi nemcsak gazdaságilag akarunk megerősödni, mint a skótok vagy a csehek, hanem magyar voltunkat is biztosítani akarjuk nyelvben, közéletben, irodalomban, művészetben, a művelődésnek, a kultúrának minden vonalán. Mert mindezekben támad és kiforgat nemzetiségünkből a beözönlő német kultúra. Már pedig ha valaha odajutnánk, ahová pl. a skótok, akik átvették a szomszéd nemzet nyelvét, kultúráját, akkor nincs többé jogunk az emberiségben a külön

leküzdeniük, hogy már csak rikán evezhettek egymás mellett. De a három ifjú duzzadó izmokkal hajtja sajkáját befelé e titokzatos belsejű öbölbe. Édes a küzdés, mert közeleg a végcél: a Boldogság» kikötője. Már látszik távolról a partja. Szelíd fényesség uralkodik benne. Illatos a levegője. Egészen átalakítja a feléje közeledőket. De mintha nem egy határozott kikötő helye lenne, hanem keskeny utakon más-más nemű alakulásához érhetünk . . .

Már elérték evezős ifjaink a «Boldogság» kikötőjét. Körül eveznek benne. Egyszer csak szól az első: «Megvan! Isten veletek! Kevés idő múlva eltűnik a második is. Megtalálta, amit keresett. Sokáig bolyongott még a harmadik, míg végre ő is kiköthetett.

Vájjon milyen volt s meddig tartott az evezős fiuk boldogsága ?

Kérdezzük meg az elsőt, aki a Hozománynál» tűnt el: boldog-e az, aki az eszével választ? A második csónakos megvallhatná: állandó-e a szív vonzalma?

A harmadikról a legjobbat hiszem, mert legboldogabb mindenesetre az lesz, aki szíve és esze után találja fel boldogsága kikötőjét.

Bár lennék én is ilyen harmadik!

Vince Ferenc.

állami léthez sem, akkor ügy is járunk, mint a skótok, tartománnyá korcsosulunk.

Nem magyarul beszélő németek akarunk mi lenni, hanem meg akarjuk valósítani nemzetiségünket az emberi élet minden ágában. El tehát, ki tehát minden német szóval, szokással, intézménnyel! Ha már idegentől akarunk tanulni, tanuljunk az angoltól, a franciától, mely állami létünket nem veszélyezteti, csak a némettől ne kérj kölcsönt soha! Negyvennyolc lángelméi; Kossuth, Petőfi, Arany, műveltebbek voltak mindnyájunknál, pedig nem tudtak annyit se németül, mint köziiletek sokan. Bizony természetesebb nekem a hollónak a maga természetes károgása, mint a szajkó értelmesnek látszó galagyolása és idegenből összelopkodott cifra tollai. Nem volt ezen a világon igazi nagyműveltségű ember senki más, mint csupán nemzeti műveltsége által nagy: Kossuthot, Petőfit nemzeti műveltségéért ismeri és bámulja az egész világ! És ők nem fertőzték meg a maguk nemzeti lelkét szajkóműveltséggel.

Mert tudhatjátok, hogy aki a magyart szidja-gyalázza, az még mitsem ártott a magyarnak, már aki egy fillért idegen árúért ad, az ellenséget hozott a hazába, de aki német műveltséget majmol, az ellenséget fogadott be a maga tulajdon leikébe, veszített lelke tisztaságából és erejéből!

A vízcsöppben él az isten rendelte erős törvény, hogy nem keveredik össze az olajjal, a fa nem tűri, hogy beléje merőben idegen ágat oltsanak, a vadállat, míg a világ áll, csak a maga fajtájából választja párját. Hát bennünk ne élne eléggé isten törvénye, hogy a mi fajtánkat, annak lelkét, annak művelődését szeressük, mint ahogy az apának kötelessége jobban szeretni a maga gyermekeit, még ha rútabb, ha rosszabb volna is.

A nemzeti érzés és nemzeti munka a világtörténelem leghatalmasabb mozgatója, de az egyes ember is tőle és csakis tőle kapja szépségét, erejét, fönségét, becsületét. Mert jegyezzétek meg magatoknak a nagy igazságot, hogy nemzeti becsület nélkül nincs egyéni becsület sem.

Ezzel a tanulsággal tekintsetek vissza a lefolyt év történetére, ezt a nagy igazságot és érzést vigyétek magatokkal e nap ünnepléséből.

Mit visztek hát haza ? Múló szalmalángot talán, mely ellobog, mint a bor mámora ? Hitvány divat lett volna akkor ünneplésetek! De gyújtsatok és vigyetek haza soha el nem hunyó oltári lángot, melynek fényénél lássatok és munkálkodjatok, mely ott égjen minden gondolatban, szóban és tettben, mert minden egész lélekre és minden egész életre szüksége van most a testvériden magyarnak most vívódó legveszedelmesebb élet-halál küzdelmében.

Ha így élünk és így munkálkodunk, akkor aztán hoz az isten vígabb esztendőt a magyarra !

Március Idusa.

Ismét nemzeti ünnepet ült múlt pénteken Losoncz városának lakossága. Ismét nyilvánult a hazaszeretet és nemzeti önérzet úgy a külső díszben, mint az ünneplésben. Városunk házain újra lengett a háromszínű lobogó. A melegen lüktető kebelre újra kitűztük magyarságunk szimbólumát. És ünnepi hangulatban újból összegyűltünk a templomokban . . .

Minden vallásfelekezet templomában volt istenitisztelet. Az ünnepélyek ezek után kezdődtek az iskolákban, amelyekről a következőkben számolunk be:

A polgári leányiskolában 10 órakor volt az ünnepély,amelyena növendékek énekelte Himnusz

után Palkovics Margit IV. o. n. tartott igen sikerűit alkalmi beszédet, amelyben a «magyar alkotmányt» ismertette röviden. Majd Lammer Mária IV. o. n. zongorán előadta Doppler Károly: A magyar zene gyöngye>-it, amelyet Labáth Anna IV. o. n. ügyes előadása követett Lampérth Géza Március tizenötödike» című költeményét szavalván el. A II., III. és IV. osztály növendékei elénekelték erre ;<A bokor és a szél» c. dalt, mire Bogenglück Margit IV. o. n. Kiss József «A naphoz» c. költeményt szavalta el sikerrel. Az igen szépen sikerült ünnepet a növendékek által előadott kuruc dalokkal fejezték be.

Az állami főgimnáziumban d. e. 11 órakor kezdődött az ünnepély. Az ifj. vegyeskar elénekelte a Himnuszt. Utána Reicher Károly VII. o. t. lelkes hangon ismertette március idusának történetét és jelentőségét. A Widder-banda erre magyar táncokat (Brahmstól) játszott, amelyet Pataki Kornél VI. o. t. zongoraszólója követett, Székely Magyar ábrándját» adván elő. A kétszólamú énekkar «A száműzött dalát (Nyizsnyaytól) énekelte el nagy hatással, majd Widder Béla Vili. o. t. hegedűn magyar népdalokat játszott, amiket Reimlinger Tibor IV. o. t. zongorán kisért igen ügyesen. Majd Lipcsey László Vili. o. t. Ábrányi Emil Március 15-ike» c. alkalmi ódáját szavalta el, mire az ifj. zenekar játszotta Kossuth-indulo - val az ünnepély véget ért.

Az állami tanítóképezde ifjúsága d. u. 3 órakor tartotta meg márciusi ünnepét. Az ifj. énekkar Schumann: «Élj őseink hazája» kezdetű dalt énekelte el bekezdésül, mire Skribák Ferenc ifj. alelnök tartott gyújtó hatású beszédet, amely után az ifj. énekkar a «Talpra magyart» adta elő nagy praecizitással. Farkas István IV. o. növendék Várady Antal «Magyarok istene» c. ódáját szavalta el. Utána az ifj. énekkar kuruc dalokat énekelt. Az ifj. zenekar pedig befejezésül «Rákóczi emléke» c. indulót (Linkától) játszotta el nagy hatással.

Az ág. hitv. ev. elemi iskolában d. u. két órakor volt iskolai ünnepély, amelyen a növendékek a Himnuszt, a Szózatot és kuruc dalokat énekeltek, Lórántjfy Lajos tanító alkalmi beszédet mondott és több növendék igen bátran és kellő hangsúlyozással hazafias költeményeket szavalt el.

A rám. kath. elemi iskolában d. e. 10 órakor iskolai ünnepély volt; a leányoknál Kalmár Etelka tanítónő, a fiuknál Kishonti Pál tanító ismertette a nap fontosságát. A műsor többi pontja ének és szavalat töltötte be.

Minden iskolában számos tanügybarát és szülő jelent meg, hogy az ifjusúg lelkesedéséből reményt és bizalmat merítsen a jövőre.

A város közönsége d. u. 4 órakor ünnepelte lueg a Döbrentey emlékénél — a szokásos felvonulással — március idusát. A felvonulásban és a menetben igen sokan vettek részt, noha a sáros és hűvös idő nem volt valami biztató. A Debrődy-emléknél a dalegylet énekelte el a Himnuszt, amely után Bodor Aladár, főgimn. tanár tartotta meg ünnepi beszédét, amelyet lapunk vezető helyén bár kivonatosan közlünk. A nagyhatású és gyújtó beszéd után a dalegylet elénekelte a Szózatot, a tanítóképző ifjúsága pedig egy alkalmi dalt, amellyel az oszlopnál tartott ünnep véget ért.

Este a Vigadóban ünnepi lakoma volt, amelyen sokan vettek részt. A pohárköszöntők sorát Beniczky Kálmán főgimn. igazgató nyitotta meg, a hazára ürítvén poharát; kiemelvén azt, hogy a hazát szabaddá, naggyá csak egyetértéssel tehetjük. Sörös Béla ref. lelkész Kossuth emlékére mondott pohárköszöntőt, szerinte a virrasztó isteni gondviselős Kossuth Lajos személyében nemcsak eszközt, de erőt, megmentőt is adott, akinek nevét méltán tehetjük Isten neve mellé. Kujnis Gyula városi tanácsos, az öreg honvédekre (kik közül az idén csak kettő vett részt a társasvacsorán), emelte poharát, kiemelvén azt, hogy mi losoncziák március idusán az 1849. évi március 24-iki mesterroham évfordulóját is ünnepeljük. Dr. Sacher Aladár ügyvéd, lapunk felelős szerkesztője. a magyar honleányok eszményképére, özv. Damjanich Jánosnéra üríti poharát. Dr. Ulyefalvi Vitéz Aladár, főgimn. tanár az ünnepi szónokot, Bodor Aladárt köszöntötte fel, mint olyant, aki ragyogó pörbeszédet mondott a honvédoszlopnál s kívánja neki, hogy tanítványaiban láthassa eszméi és érzései diadalát. Dr. Molnár Albert, kerületünk országgyűlési képviselője, a város polgármesterére üríti poharát. Itt egybehasonlította a mai és a 48-as kor embereit. 48-ban önfeláldozás, önzetlenség hatotta át a sziveket, nem az anyagi érdek. A közszabadság hasson át bennünket. A politikai helyzetről annyit mondott, hogy bízik Kossuthban, hogy az megteremti az