Losonczi Ujság, 1907 (2. évfolyam, 1-50. szám)

1907-01-10 / 2. szám

LOSONCZI ÚJSÁG

Előfizetési ára: POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Hirdetések:

Negyedévre 2 kor. Egy petitsor tere 10 fill.

i A LOSONCZI FÜGGETLENSÉGI ÉS 48-AS PÁRT

i Egye,s,ámá,a2Ufii. HIVATALOS KÖZLÖNYE. | 1

II. évfolyam. 2. szám. Megjelenik minden csütörtökön Losoncz, 1907. január 10.

A bukottak.

(rr). A politikai élet nagyfontosságú kérdéseiben tettek értékes nyilatkozatokat az újév alkalmából Kossuth Ferenc és Wekerle Sándor, mely nyilatkozatok teljességgel alkalmasak arra, hogy a függetlenségi törekvések megvalósítására vágyókat a kormány iránti bizalmában megerősítse, s élét vegye a koalíció pártjai között való meghasonlásról rosszindulatúan terjesztett pletykáknak. Meggyőztek e nyilatkozatok mindenkit nemcsak arról, hogy úgy a minisztérium kebelében, mint a koalícióban teljes az összhang, de arról is, hogy a koalíciónak fenn kell maradni a jövőben is mindaddig, míg az a maga elé kitűzött célt meg nem valósítja. Kossuth Ferenc mondotta így, s mi, kik a legigazabb és legönzetlenebb férfiút láttuk benne minden cselekvéseiben és nyilatkozataiban hiszünk és bízunk benne. Ő, ki a függetlenségi pártot egységessé, naggyá és az ország többségévé tette, bizonyára nem azért fáradozott, hogy most már e hatalmas párt, kinek kezében van a hatalom, tétlenül maradjon. Igaz, hogy a közvélemény, mely a függetlenségi párt óriási diadalától szinte megittasodott, abban a hiszemben volt, hogy az évszázados sérelmek egy-kettőre orvosolva és nemzeti aspirációink rövidesen kielégítve lesznek. De vegyük fontolóra, hogy a múlt korszak bűnei oly számosak, hog azok következményeinek elenyésztetése nem történhetik máról-holnapra. Aztán meg

mint Kossuth mondotta nem veszít az ország azzal semmit, ha a kormány higgadt és előrelátó gondossággal igyekszik megvetni azokat az alapokat, amelyekre támaszkodva a nagy reformokat keresztül fogja vinni, ily módon igyekezve teljes mérvben megfelelni annak a bizalomnak, amellyel az ország megajándékozta akkor, midőn az óhajtott reformok megvalósítása végett az ő kezébe tette le az országgyűlési többséget, pártjának többségi párttá tétele által. Ha lassan is, de ezen reformok ezen kormány által a nemzet érdekében fognak keresztül vitetni, nem pedig a nemzet ellen, mint ezt e kormány előzői akarták megvalósítani.

Aztán meg lássuk csak, kik azok, kik legtelibb tüdőből süvöltik a függetlenségi párt tétlenségét, annak 67-es párttá való átvedlését. Bizony ezek nem mások, mint a régi szabadelvűek, s azoknak sajtója (hogy mást ne említsünk „Az Újság“ című budapesti lap). S az ily oldalról jövő figyelmeztetések és harci riadók kell, hogy kellő értékükre redukáltassanak, Be kell, hogy lássa minden józanul gondolkozó, hogy ezen hazafias szólamok nem egyebek, mint még most is sűrűn felhangzó fájdalmas feljajdulások a függetlenségi pártnak kivívott óriási diadala miatt.

A marni akaró szarkazmus hangján kérdezgetik a bukottak, hogy mi a különbség a régi és a mostani uralom között? Pedig kár ilyen kérdést feszegetni, a válasz reá nagyon egyszerű, de az előző uralom

férfiaira nem valami kellemes. Mert hát ettől a kormánytól bizony nem várhatnak ők semmit, s természetes, hogy fáj nagyon a koplalás azoknak, akik a függetlenségi törekvéseket hiú ábrándnak nézve, az azokért küzdőket gúnyolva nem átallották bőségé^ jutalmakért a 48-as eszmék ellen fordulni. Ezeknek a jó uraknak se nyerni, se veszteni valójuk nincs, hát nemzeti mezbe öltözködve mindent elkövetnek, hogy a kormány munkáját megbénítsák, semmi eszköztől sem riadnak vissza, hogy lehetőleg zavarokat, elégedetlenséget idézzenek elő és nem törődnek azzal, hogy ilynemű zavarnak következményei károsak lehetnek a nemzet jövőjére nézve.

A nemzet azonban átlátott már a szitán, megértette, hogy e dühös radikálisokká vedlett 13 próbás tiszaisták, illetve fejérvárystákból nem az igaz meggyőződés beszél, hanem a jogosulatlanul megszerzett konc elvesztése miatti dühösség,

Átlátták e „dicsők“ is, hogy ily taktikával már nem igen mehetnek sokra, hát gondolva merészet és nagyot, nem kevesebbet akarnak, mint a dicstelen módon kimúlt szabadelvűpártot feltámasztani. Biharmegyét illeti a vállalkozás kezdeményezésének kétes értékű dicsősége s követte e példát köztudomás szerint még két más törvényhatóság. E három törvényhatóság nyílt fellépésén kívül azt suttogják, hogy a többi törvényhatóságokban is történnek (de titokban) a régi rend kitartottjai kezdeményezésére akciók a bukott rendszer életrehivása érdekében, s ezek között volna Nógrádmegye is.

15

TÁRCA.

Úti levelek Erdélyországból.

Irta: Bodor Aladár.

A Losonczi Újság« eredeti tárcája.

XXII.

Nem Gyalár, óh nem, hanem újra Zalatna. júl. 29

El vagyunk gyalázva. Nem megyünk Gyalárra. Oláh Gábor kidűlt. Tegnap a lovagvárban megihlette Garaynak epikai szelleme — és kolerát kapott tőle. Fölkeléskor már Aui, hogy baj van, mert Gábor olyan hitb képet vágott, mintha a világ összes erkölcstelenségeit egyszerre akarná lesújtani. Nagy spondeusos lépésekkel méregette végig kétlépéses szobánkat. Belépett a szobaláng. Gábor oly vérdermesztően hördült rá, mintha marólúgra vagy rituális vérivásra szánta volna el magát: Tejet akarok inni!

— Irgalmas Ég! Gábor, mondok, neked valami bajod van .. . térded remeg, stb., mint Uj-Simeonnak.

— Hazamegyek.

— ???... Akkora szemet tátottám, mint a Botond-vágta rés Bizánc kapuján. Jól van, édesem, szólok végül keserű argyalszelidséggel, te ismered legjobban a gyomrodat, legyen, amint ti ketten akarjátok.

— Nem, emlékezett ő, nem a gyomromnak, hanem a szivemnek van gyomorbaja.

— Lárifári; el akarod velem hitetni, hogy igazi lírikus vagy, szívfájós; de én mégis azt hiszem, hogy gyomorbajf 1 van, mint epikushoz

illik. Fogadni mernék, hogy epikus bacillus került a gyomrodba s mire hazaérsz, kiüt rajtad és eposzt fogsz írni.

Ne dühösíts ! 1

De mondd, ha visszafordulunk, miként indokoljam leveleimnek ez ostoba cselekmény! fordulatát Gyökössy előtt? Mert neki van némi szerkezetérzéke.

— Mit?! Ha az én szivemnek rossz a szerkezete, ne legyen jobb a te leveleidnek sem.

Kedves Bandi, én az Oláh Gábor szivét nem tartom visszafordulásunk elég elfogadható drámai megindokolásának. Ezért először arra gondoltam, hogy nem mervén visszatérésünket bevallani — szemérmetlenül továbbfolytatom Útileveleimet Gyalárrúl, Petro^sényrűl, sőt Turnu- Severinbűl is címezve; — miért ne? hisz úgyis eddigi leveleimben is nyeltél már pár vaskos valótlanságot.

De nem teszem. Mert hisz csak újabban is, sokkal komolyabb és nagyigényű művekben is annyiszor szerepelt a Szív a legbaromibb fordulatok megindokolójaként, hogy én cinikusan szégyentelenül „ . ' 'AvéyH indokolhatom

meg a magam teljes^.. f káinak eme

fordulatát.

Gábor tehát fenékig kiürítette a tejivásnak kelyhét s egy óra múlva vasúton ültünk. Komorak voltunk, mint ama keresztes hadak, kiket KanaántúL még jó messze már visszafordított a pestis.

Gyulafehérvárt kellett elválnunk. Kedvetlenül váltunk el. Istenem, kire fogjuk a hátralevő úton kiönthetni a fölgyülemlő epe-termelésünket? Mert ennek felfogására époly nélkülözhetetlen a jóravaló útitárs, mint az izzadság fölfogására a kötötting. Elválásunkban komolyabb rosszúlesés is volt.

de annak tisztességét nem keverem e kósza levelek léhaságai közé.

Gábor hát ment haza Debrecennek s megígérte, hogy lefekszik, én ellenben arra határoztam el magam, hogy visszatérek oda, hol eddigi barangoló utunkban legjobban esett időzni: Topánfalvára.

Gyulafehérvárt öt órát kellett várnom a zalatnai vicinálisra. Óh, a vasúti várakozás! Ez a modern emberi életnek immár oly kialakúit jellegű nyavalyája, mint akár a fogfájás, rövidesen akad is bizonyára német orvos, aki fölfedezi a bacillusát. Az unalom rendszerint unalmas, de a vasúti várakozás minden unalmak közt a legfeneketlenebb, legagykozmásítóbb, legapagyilkosabb. Tudok rá példát, hogy jóravaló poéta vasúti várakozás kínjában oly versírásra ragadtatta magát, melyet én a leggyászosabbnak tartok a vasúti szerencsétlenségek történetében. Baudelaire szerint is a pokol kapujának fölirata: Ennui, Unalom. Bizonyára a Charon csolnakjára várakozó utasok Írták oda.

Engem is az unalomtól majdnem kőszénné érlelve hozott a vonat Zalatnára. Zalatna pár nappal ezelőtti ittjártunk óta semmivel sem lett nevezetesebb — ezt becsületes szerénységgel bevallom.

Holnap megyek tovább Topánfalvára. Gyalog megyek, hogy egyedül lévén: őszintén, bizalmasan beszélgethessek a hegyekkel.

XXIII.

Topánfalva, aug, 6.

Azt gondolom, hogy az általános emberi jóság: a természet szerinti nyugalmas harmónia. No, így most tán én is egészen jó emb^f