Losonczi Ujság, 1907 (2. évfolyam, 1-50. szám)
1907-08-15 / 33. szám
LOSONCZI ÚJSÁG Előfizetési ára: PO LITI KA I ES TARSA DALM I H ÉTI LAP. Hirdetések . | j! Negyedévre 2 kor. | j Egy petitsor tere 10 fill. II ^vre; a : ! A LOSONCZI FÜGGETLENSÉGI ÉS 48-as PÁRT I N~Wrd:;I! I J HIVATALOS KÖZLÖNYE. || i"a°i,0,abb- J II. évfolyam. 34, szám. Megjelenik minden csütörtökön. Losoncz, 1907. augusztus 22. Szent István napján. Valahányszor „Szent István“ napja elérkezik, felzendül országszerte a régi zsolozsma : Ali, hol vagy magyarok Tündöklő csillaga! Ki voltál valaha Országunk istápja ?>: Szerte a hazában kegyeletes emlékezéssel idézik föl az első magyar király, a nagy államszervező István alakját, noha a «szent» voltával együtt járó egyházi, felekezeti jelleg némileg akadálya annak, hogy általánossá, nemzetivé váljék augusztus 20-ika. Mindennek dacára felekezeti különbség nélkül elismerjük szent István király érdemeit. Nélküle nem tekinthetnénk vissza ezer éves múltra. Az ő bölcsesége nélkül nem állhattunk volna fenn Európa szivében ellenségek közepette, barát nélkül. De máskülönben is alkotmányunk, államszervezetünk, erkölcseink alapját István király rakta le oly szilárdan, hogy ezer év után sem tudunk azokból teljesen kivetkőzni, de nem is "akarunk. A történelem az ő érdemeit nem borítja homályba. Az iskolás gyermek is tudja, hogy a keresztyén vallás behozatala, a királyság megállapítása, a vármegyei rendszer szervezése és a haza védelme István király nevéhez fűződik. És ha némely intézménye a mai viszonyok alakulásával el is avult, azért sok nézete, amely szerint elejétől fogva az egész ország földjét a magáénak tekinté, ámbár megengedte, hogy ki-ki szabadon rendelkezzék azzal, amivel éppen bir. Ebben mintegy kifejezésre jutott az, hogy a haza földjét idegen nem bírhatja, legfeljebb akkor, ha szivvel-lélekkel a nemzethez, a magyarsághoz csatlakozik. Egyrészt ebben, mésrészt pedig a vármegyei rendszerben bírtuk évszázadokon át azt a biztosítékot, hogy hazánk területét éppen a magyarság bírta. Természetesen a vármegye gyöngülésével sok magyar birtok került idegen kézre s mi gyönge unokák már szinte megfeledkeztünk arról az igazságról: «cuius regio, eius religio», vagyis akié a föld, azé minden: a vallás, a hatalom, a jog. Hazánkban a magyarság csak addig marad űr, amig kezében tartja a földet, és amig műveltségével magához láncolja a nyelvünket, műveltségünket irigylő, de hasonlót teremteni nem tudó nemzetiségeket. És ezzel mintegy odajutottunk, hogy éppen István elveivel cáfolhatunk egy elavult elvére, t. i. Imre fiához intézett intéseiben igy szól többek között: «gyönge és törékeny, az egynyelvű és egy erkölcsű ország». Éppen ellenkezőleg, a haza, a nemzet ereje az egynyelvűségben és az egy erkölcsben, hasonló szokásban rejlik. Amig nemzeti királyaink voltak s amig az országban lakó nemzetiségek nem bírtak velünk egyenlő jogokkal: igaza volt István királynak. De mióta szent István koronáját nem magyar származású királyok viselik, amióta a «Oesammt-Monarchie» és a «Grossoesterreich» botor eszméje kisért, nem lehet célunk a nyelvek számát szaporítanunk, de az erkölcsök ideálját sem lehet kiterjeszteni a hazai történelem meghazudtolásával az által, hogy külön horvát, román tót s az isten tudja, miféle náció hóbortjainak eleget téve, éppen magyarságunkat tagadjuk meg. Ha élne, a nagy király maga változtatná meg fenti nézetét. De Szent István régen itt hagyott bennünket! Király-utódai — bár sok köztük a bölcs, az erélyes, a bátor és vaskezű más ideáloknak éltek, és mi, szegény magyarok, úgy voltunk királyi udvarainkban, mint a tűrt vászoncselédek. Sorainkat megtizedelte a golyó és akasztófa; nemzeti jogainkat megnyirbálta, a közjogon, alkotmányon oly sokszor keresztülgázoló abszolutizmus, és ma ott állunk, hogy szabad királyválasztó jogunk önkéntes lemondásával elvesztettük a magyar önálló hadsereget, a magyar vezényszót, az önálló vámterületet, a külügyi képviseletet, a magyar királyi udvartartást és úgyszólván nemzeti önállóságunkat is, úgy, hogy alig maradt valami, ami Magyarország önálló államiságát hirdetné. Sőt annyira sülyedtünk már, hogy itthon a hazában sem tehetünk már úgy, ahogy állami létérdekünk kívánja. így hanyatlik alá lassanként Szent István nagy alkotása s bizony mindennapi gondunk és megélhetési küzdelmünk közepette jól esik visszaszállni emlékezetben a múltba, amelyből mind élesebben ragyog elibénk a nagy államszervező István király alakja. S ha máskor nem, ilyenkor igazán sajnálni lehet, hogy miért nem lehet augusztus 20-ika az egész nemzet ünnepe, hiszen más nemzeti ünnepeinket amúgy is elrontják a muszáj-ünnepekkel. A kilátásba helyezett «alkotmány-biztosítékok» között talán egy általános nemzeti ünnepre is lehetne gondolni, amely a magyarságot ne vallás, de nemzeti érzés szerint is tömörítse. Amig ilyen nemzeti ünnepünk nincs, Szent István napját kell megünnepelnünk igazi kegyelettel és nemzeti büszkeséggel, ha mindjárt felekezeties színezetet ád is e napnak a «szent» melléknév. A magyarság évszázados küzdelmeiben sohasem feledkezett meg István királyról, sőt éppen a legszomorúbb idők hányatásaiban fordult leginkább a magyar nép az első magyar király nagy alakja felé, emigy sirván-zokogván : «Hol vagy István király? Téged magyar kíván, Gyászos öltözetben Te előtted sirván.» Nemzeti ünnepünk csak egy van, annak is nem régi a keletkezési ideje, s ez március tizenötödike. Ezen az ünnepen nem lelkesedik ez ország hivatalos világa, nem a koronás fejedelem. így vagyunk augusztus 20-ikával is, mert ennek a napnak vallási színezetet adtak az idő folyamán. Igaz, hogy csak a katholikus magyarságnak ünnepe ezen nap, s más országok katholikusai nem ismerik el ünnepül, de az a tény, hogy a «legelső magyar ember», a magyar katholikus egyház legfőbb kegyura nem üli meg kegyelettel e napot, szintén útját állja annak, hogy vallási színezetét elhagyva, tiszta nemzeti ünneppé legyen. Pedig II. Endre aranybullájának első cikkelye rendeli, hogy a szent király ünnepe évenkint megünnepelendő, kimondván, hogy a királynak ott kell lenni, s ha terhes ügyek közbenjötte, vagy gyöngélkedés által akadályozva van, úgy kétségtelenül ott legyen a király helyettese. A királyi hitlevél pedig azt mondja, hogy az uralkodó ez ország törvényeit mind maga megtartja, mind mások által megtartatja... Hisszük, hogy elkövetkezik még az idő, midőn szent István utóda — megértve a magyar nemzet óhaját, s respektálva a törvény rendelkezését — ünnepelni fogja augusztus 20-ikát. S ha majd a szent korona mindkét tényezője, király és nemzet együtt üli meg e legrégibb, eredetileg nemzeti ünnepet, akkor válik ismét valláskülönbség nélküli nemzeti ünneppé első szent királyunk napja. A függetlenségi párt és a koalíció. (rr) Sok szó esik mostanában a függetlenségi párt szerepéről és helyzetéről a koalícióban, s bizony elmondhatjuk, hogy a függetlenségi és 48-as érzelműek között elégületlenség és idegesség tapasztalható. A lefolyt másfél év bár nem eredménytelen a szociális intézkedések tekintetében, azokat a közvélemény nagy örömmel fogadta, mégis bizonyos csalódást érezünk a miatt, hogy az alkotmánybiztositékok, a választói jog és a gazdasági kérdések tekintetében nem tudunk semmi bizonyosat arról, megvalósitja-e azokat a kormány és miképen valósítja meg. Az általánosan megnyilvánuló nézeteket a következőkben igyekezünk egybefoglalni. A koalíció azon kötelezettségen kívül, hogy Magyarország állami életét sürgősen a rendes mederbe tereli tudvalevőleg azon kötelezettséget is vállalta, hogy a parlamenti reformot vagy erős alkotmánybiztositéki törvényeket, valamint az általános szavazati jogot is megvalósítja, és a dolgok ilyesformán való megvalósítása után Magyarország és Ausztria között a gazdasági kiegyezés kérdésében is döntenie kell. Annak idején az volt a terv, hogy ezen feladatok két év alatt megoldatnak, melyek után a többi nagy kérdésekben az új választások útján a nemzetnek keli majd dönteni. Ezen két évből immáron másfél év elmúlt, de az állami élet menetének rendes mederbe való visszaterelésén kívül, — mialatt főleg a költségvetés és az ujoncjutalék megszavazása értendő — nem valósittatott meg semmi sem a kitűzött tervekből. Nyugodt lélekkel elmondható, — tekintetbe véve a dolgok állásának mai helyzetét, — hogy még legalább két év fog eltelni, mig a kiterjesztett választói jog alapján a választók akaratukat a törvényhozásban érvényesíteni fogják. Ha a két elmúlt esztendő nem olyan lett
