Losonczi Ujság, 1907 (2. évfolyam, 1-50. szám)
1907-07-25 / 30. szám
Kegyetlen mostoha. Felháboritó eset történt a Sóshartyán melletti Krakó pusztán. Özv. Hegyes Katalin, 9 esztendős unoka-leányát a legembertelenebb módon kínozta, éheztette és többször a sertésólba zárta be éjszakára. Amidőn a szegény agyonsanyagatott kisleány az elviselhetetlen bánásmód ellen atyjának panaszkodott a bestiális mostoha rárontott a kisleányra, egy fadarabbal lábát eltörte s addig verte-ütötte, a mig a gyenge teremtés aléltan rogyott össze. A súlyosan megsérült leány, ha fel is épül, örökre nyomorék marad. Az embertelen mostoha ellen a bűnfenyitő eljárást megindították. Kis trafikosok öröme. A kis trafikosok régóta kérik már, hogy vasárnap ők is részesüljenek a munkaszünet kedvezményében, azonban a miniszter mindezideig kerlelhetetlen volt, most egy legújabb keletű rendeletével kimondotta, hogy a nem kizárólagos dohányárusok vasárnap délelőtt, főüzletükkel együtt tartoznak zárni. A rendelet a kis trafikosok körében általában nagy örömet keltett, sokaknál azonban nem, mivel azon ürügy alatt, hogy kis trafikot kötelesek árulni, üzletüket egész napon át nyitva hagyták és oly árucikkeket is árultak, melyek áruba bocsátását a vasárnapi munkaszünetről szóló törvény tiltja. Ennyiben tehát a rendelet üdvös intézkedést tartalmaz a kereskedőkre is, akik a törvény tilalmát betartva, csupán trafikot árultak, mit kénytelenek voltak, mig az egyébb kis trafikot áruló szatócsok érzékeny versenyt idéztek elő azoknak azzal, hogy egyébb árukat is eladtak. Kimondja a rendelet, hogy a kizárólagos dohányárusok vasárnap délután három órakor kötelesek üzletüket bezárni (a mulató helyek és fürdők kivételével.) Az alkoholellenes mozgalom XI. nemzetközi kongresszusát julius 28-tól augusztus 3-ig tartja Stokholmban, hol ez alkalommal hazánkból is többen megjelennek. Mint értesülünk, ezen kongresszus után fogja megtartani dr. Dóczi Imre budapesti orvos az Ígért felolvasást városunkban az alkoholizmusról. Uj bankjegyeket nyomnak leközelebb’ mert a hamis húsz koronásak már nagy mértékben vannak forgalomban. Mint hírlik az uj bankjegyeknek nyomatási illetőleg előállítási költsége darabonként 6 fillér lesz, vagyis a készítendő mennyiség egy millió és négy ezer koronába fog kerülni. Háziasszonyaink a magyar szóért. Lapunk egy barátja következő praktikus kérelmet intézte városunk háziasszonyaihoz és a város közönségéhez : Piacunkat városunk környékén levő tót községek pórnépe látogatja, mely portékáit behozza a városba és mivel ennek a népnek a keresete függ mi tőlünk — beszéljenek vásárlóink első sorban csak magyarul a piacunkat felkereső néppel, mely majd ráfanyalodik a magyar beszédre, ha látják, hogy a tót beszéddel nem boldogulnak. A rendőrkapitányi hivatal közleményei. A vasúti közlekedés biztonságának veszélyeztetése. Azon szülők, rokonok, gyámok vagy felügyelők, kiknek gondjára bízott 12 évesnél fiatalabb gyermekek a vasúti sínekre köveket raknak, a vasúti átjárók korlátjait felnyitják vagy leteszik, a vasúti jelzőket megfordítva állítják, s vonatokat kővel dobálják, s általában ezekhez hasonló cselekményekkel a vasúti közlekedés biztonságát veszélyeztetik, a kellő felügyelet elmulasztásával kihágást követnek el s 4 koronától 200 koronáig terjedhető pénzbüntetéssel, behajthatlanság esetén 12 órától 10 napig terjedhető elzárással fognak büntettetni. A kötelező rendőri bejelentés. Miután a város közönsége az előirt bejelentéseket nem teljesiti s igy nyilvántartásunk már csaknem hasznavehetetlen, felhívom a város közönségét, hogy a rendőri bejelentéseket 1907. évi szeptember hó végéig annál is inkább teljesítse, különben kényszerítve lennék a mulasztókat a 213/898. kgy. sz. szr. alapján felelősségre vonni, s megbüntetni. Az ellenőrzést a rendőrökkel fogom házról-házra eszközöltetni. Tájékoztatásul közlöm a szabályrendelet erre vonatkozó határozmányát: A bejelentést a lakásban vagy személyben történt változás időpontjától számított 3 nap alatt telje-siteni tartoznak: I. a háztulajdonosok, a házak bérlői, illetve gondozói: a) családtagjaikra és háztartásukhoz tartozó vagy egyébként családjukban állandóan tartózkodó személyekre; b) minden lakásváltozásnál a bérbeadott lakrészek bérlőire nézve. II. minden lakó a saját és háztartásához tartozó személyekre,' továbbá al- vagy ágybérlőire, ezek hozzátartozóira, cselédjeire és a lakásban huzamosabb ideig tartózkodókra nézve. Hl. Nyilvános tan-, nevelő-, gyógy- és tápintézetek igazgatói illetve felügyelői azon személyekre nézve, kik a felügyeletük alatt álló intézetbe felvétettek vagy elbocsáttattak. — Úgy a lakás, tartózkodási hely vagy szolgálat elfoglalásáról, mint annak elhagyásáról szóló bejelentés, bejelentési lapok utján történik, mely űrlapok a rkapitányi hivatalnál díjtalanul beszerezhetők. A bejelentési lapot a háztartás feje mindenkor két példányban állítja ki és írja alá, ha az illető irni nem tud, a bejelentési lap kitöltését szóbeli bemondásra a rendőrség eszközli. Csavargóknak és más gyanús egyéneknek szállást adni tilos ; ha ily egyének magukat elutasítani nem engedik, erről a rkapitányi hivatalnak azonnal jelentés teendő. Humor. Ur (az inashoz): Valóban nem tudom, én bolondultam-e meg, vagy te? Inas: A nagyságos úrról nem merném feltenni, hogy bolond inast tart a háznál. Altiszt (egy önkénteshez, aki a menésben Kitaraap: — Ugyan lépjen egy kissé jobban. Mit csinált volna, ha a népvándorlásban részt kellett volna vennie? Egy valaki előtt, aki közel száz éves volt, bizonyos orvos azt állította, hogy a kávé lassan ölő méreg. — Bizony elég lassan öl, — viszonzá, — mert már több mint nyolcvan éve, hogy minden nap iszom. Bizonyos fiatal rímkovács egyik versét a nagy költőhöz Schillerhez vitte azon kéréssel, hogy nyilvánítsa felőle véleményét s figyelmeztesse őt a netalán előforduló hibákra. Schiller átnézte a verset s a főbb hiányok megemlítésével visszaadta szerzőjének. A serdülő fűzfapoéta pár nap múlva ismét bekopogtatott Schillernél, jelentvén, hogy a hibákat kijavította. Schiller újra átfutja a költeményt és e szavakkal adja vissza: «Jobb ugyan, mint azelőtt volt, de a vadalmából sohasem lesz ananász.» A. : Tehát atlaszt vett unokahugának ; minőt, selyematlaszt ? B. : Iskolaatlaszt. A.: Lám megint egy újdonság. Mibe kerül méterje? II. Frigyes porosz király hadsegédei közt volt egy ezredes, aki igen szűk körülmények között élt. A király egykor egy könyvalaku pénztárcát küldött neki, melyben a lapokat bankók helyettesítették. Rövid idő múlva találkozván a király a hadsegéddel, igy szólitá meg: Nos, hogy -tetszett a küldött mű? Kitünően ! — feleié az ezredes. — Oly érdekes, hogy alig várom folytatását. A király mosolygott és az ezredes nevenapjára egy ép oly pénztárcát küldött, mint az első volt, de az első lapra ezt irta: Második és és utolsó kötet. Ingatlan-forgalmi kimutatás. Eladó 1907 julius 23-tól 29-ig. Vevő Község Nógrádm. Népbank RittingerB. s Niernseel. Losonoz ifj. Tekelya György Godala Mihály I.-Magyari Kottmann Jánosné Malatinecz J. és neje L.-Tamasi Galik János Galik Jánosné Fűrész Gombala Máténé Krnács György Dabar Honéczy Gézáné Vodzák János és neje Losoncz Hano János (pagli) Hano András (pagli) Lónyabánya kk. Petrik Mária Petrik János L.-Apátfalva Lakatos János Lakatos Jánosné Gács Fleischmann Lajos Bobály János Dabar Pékár Mihály Lenhard Pál bavan Süllye Antalik Györgyné Czirák András Kálnó Hoffmann Mór Bobály János Dabar Szalai Lajosné Klein Károly és neje Csehberek Népesedési mozgalom. Születés. Bandzi Gabriella r. k. Halálozások. Gibalya Györgyné szül. Gonda Katalin r. k., 55 éves, tüdőgyuladás. Surina Emma r. k., 1 hónapos, bélhurut. Koós István ev. ref. 56 éves, croupos tüdőlob. Zámpory Barnabás ev. ref., 38 éves, kizárt sérv. Machut János ág. h. ev. 12 hónapos, heveny bélhurut. Kaszács János ág. h. ev., 1 hónapos, kanyaró. Kalocsay János r. k., 56 éves, hátgerinc sorvadás. Házasság. Szegecs Vince Pál r. k. és Vibostyok Anna r. k. Radics István r. k. és Oláh Paula néh. Csonka Bertalan özvegye r. k. Kihirdetés. Filyo György ág. h. ev. és Maczko Zsuzsanna ág. h. ev. Rakottyay Géza r. k. és Lecsko Julianna r. k. Hammermüller Márton izr. és Pikier Alice izr. Burin János ág. h. ev. és Franczisek Mária r. k. Időjárásunk julius 24-től julius 30-ig terjedő időben. | . 7 I ■g ű =n ^ s’S ^ cld „ O O (D ^ CL=> — N iS — aj ^2-0 ^ > £ bt) > « '« I S =o-------------------------------------------------------------------~ -a cg . s- & H C . — OJ |f SO = | «O | I* £ I <d < £ í :l «U | £ •g e ü r 8 1 r u-I ű (A _ _1_____L_ 1 Uj „l ~ 1 I "1 j 7 j — ------CO CO o P-f o wZ ír jr ^ _________ Ol I iH | ÍM I Ol I *1 I OI I -M aj 1Q7MI1Q J !> t- O t- co p- 1 co mW c* 6 ^ - - iő ^ , _ icorjc | 04 -rí- S ; ^ I r* <n —1 H zz Z2g Z^ z| " Zí* .2. £ CM CN © © 09 cn CM 0 .5 s © I cn ! T-i © cő \h cn ro •is cn p p 2 2 cn cn p ^ £ 5 CM CM CM CM 1 CAJ “ ' CM CM ^M í U a'S* 1 X 2 :0 ÓO © | '<u —___!__ 2 ^ ^ I _ 1 S 2 j j: I to V ^ ^ O Ó CM CM O' £ — ___ __ CM U . o cp cn 3 •* »ő cn . « CM I CM — I'O ---------•B ■?" bjj cn I hol i—i <u © CM p O' r-~ © CM GO p-CM CM CM CM uinjea |s© P-00 lő CM CM CM ÓD iŐ CM ' op i ÓD 7- 1 CM CM CM I ^ ! p | 00 í 00 <N p i ^ cn © tő 7f | CM CM CM CM CM CM P © oo cn S ! 22 p & 'tU — TM N :0 I © I r—i rri CM CM I CM O' CM Csillagászati tudnivalók (égi tünemények (a júliushó 31-től augusztushó 6-ig terjedő időre : 1. A nappal hossza aug. 1-én 14 óra 54 p. és a hó folyamában 1 ó. 30 p.-el fogy. 2. Aug. 1-én, reggel 3 óra 42 p.-kor utolsó holdnegyed «C UN.). 3. Ang. 6-án, reggel 5 órakor a Hold a Föld távolában van. A szerkesztő üzenetei. Lapzárás minden kedden déli 12 órakor. Kéziratokat vissza nem adunk. Névtelen levelekre nem válaszolunk. Hadmentes. Nem tudunk eddig még semmit. Úgy látszik, az illetékes körök agyon akarják ütni hallgatással a botrányos esetet. Mi közérdekből megtettük azt, amit megtehettünk, s Önnek azt tanácsolhatjuk, hogy forduljon panaszával egyenesen a polgármesterhez. P. H. A reklám, illetve hirdetési dolgokat a kiadóhivatal intézi, még ha az hir alakjában is jelennék meg. Tessék tehát odafordulni. A kézirat rendelkezésre áll a kiadóban. R.M. Szépirodalmi referensünk fürdőben üdül, s nem akarjuk fürdőzését megrontani azzal, hogy utána küldjük rigmusait. A losonczi függetlenségi és 48-as lapbizottságának képviselője: MADÁCH ALADÁR. Szerkesztő: Dr. SACHER ALADÁR. Fényképészeti cikkek legjutányosabb áron szerezhetők be Kármán Zsigmond könyv- és papirkereskedésében Losonczon