Losonczi Ujság, 1907 (2. évfolyam, 1-50. szám)
1907-07-18 / 29. szám
LOSONCZI ÚJSÁG | Előfizetési ára: || POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Hirdetések: j Negyedévre 2 kor. j ' Egy. petitsor tere 10 fill. II ^vre: síi A LOSONCZI FÜGGETLENSÉGI ÉS 48-AS PÁRT I N^tsL“,T Egyes szám ára 20 fii. j HIVATALOS KÖZLÖNYE. jutányosabb. 0 - • - - U I1 —; — il II. évfolyam. 30. szám. Megjelenik minden csütörtökön. Losoncz, 1907. julius 25. Politikai helyzetünk. Az a hosszú parlamenti szünet, melyet országgyűlésünk e nyárra magának adott, alkalmat ad arra, hogy visszatekintve a nemzeti kormánynak majdnem másféléves kormányzására s számba véve a koalíciós parlament működését és viselkedését, mérlegelve az összes politikai tényezők munkáját, képet alkossunk jelen politikai helyzetünkről. Mikor a nemzet vezérei a hires áprilisi paktum alapján átvették a hatalmat, országunk a teljes felfordulás képét mutatta: az állam pénztára üres, mert a darabontok kifosztották; a megyéket rablók és elzűlött, anyagilag tönkre ment, erkölcsileg számba vehetetlen alakok vezetik, mert a hazafias, törvénytisztelő megyei hivatalnokokat erőszakkal elmozdították; a nemzet csalódott az ő honvédségébe vetett bizalmában, mert országgyűlését éppen az ő honvédségével verették szét; a nemzet hite megingott a királyi eskü szentségében, mert az abszolutizmust már előkészítették a király darabont ügyvivői. A nemzet, illetőleg a megyék ellenállása nem sikerűit a szervezetlenség miatt7 de a bécsi udvar törekvése is meghiúsult, mert kormányra éppen a nemzet vezérei jutottak. Nagy volt a nemzet várakozása az átmeneti kormánnyal szemben, noha a kormány programmja nagyon is szűkre volt szabva: újoncok megadása, a belső rend helyreállítása, szociális reformok, alkotmánybiztositékok, a választási törvény reformja a Programm egész tartalma. A támasztott várakozás érthető is volt, mert bár a kormányzás továbbra is a hatvanhetes közjogi alapon történt, Kossuth- és Apponyinak kormányra jutásával a függetlenségi elveknek érvényesülése is joggal volt remélhető. Programmját a kormány becsületesen igyekezett végrehajtani ; sajnos, hogy azt kell mondanunk, hogy igyekezett, mert bizony a teljes végrehajtása még messze van s lehet, hogy csak kormányválsággal vihető keresztül. A nemzet megadta az újoncokat, a belső rend helyreállott, a darabontok és azoknak huszárai eltakarodtak, a kormány több munkásvédelmi, szociális és nemzeti irányú törvényt hozatott. De azt sem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy ez az első kormányunk, mely érzésben is teljesen egy a nemzettel. Melyik kormányunk ápolhatta eddig a nemzet nagyjai iránti tiszteletet és kegyeletet? Ez a kormány ezt is megteszi. A kormányprograinm jórésze azonban még hátra van és éppen az a rész, mely a programm nemzeti részét teszi, melynek megvalósulása a nemzet javára szolgálna, annak az erejét növelné a túlságba nőtt felségjogokkal szemben. Ezt a részét a kormányprogrammnak az alkotmánybiztositékok és a választási törvény reformja teszik. Mind a két fontos programmpont bent van az országgyűlést megnyitó trón beszédben is, mindkettő törvénybeiktatását vállalta tehát maga a király is: ennélfogva mindkettőnek még ez átmeneti kormányzás alatt törvénnyé kell válnia. Még pedig sorrendre nézve előbb az alkotmánybiztositékok jönnek, mert csak ezek adhatják meg a nemzetre nézve a garanciát, hogy az új választási törvény alapján összeülő parlamentben kifejezett nemzeti akaratot a király méltányolni fogja. Hogy e két fontos reform eddig meg nem valósult, sőt megvalósítását a kormány tényleg meg sem kísérelte, annak két oka van; egy belső és egy külső. A belső ok abban keresendő, hogy eddig egyetlen kormánynak sem volt annyi ellensége, mint a jelenleginek. Künn az országban ott van a letört darabontok és haladók rágalmazó sajtója, a szociálistáknak folyton sztrájkkal fenyegető szervezete, az anyagi helyzetével elégedetlen számos foglalkozási csoport, mely mindegyre követeli a kormánytól anyagi helyzetének javítását, ott vannak a felizgatott nemzetiségek, ott vannak a horvátok. Bent a parlamentben nyílt ellensége a kormánynak a nemzetiségi képviselők csoportja, mely már eddig is többször, nem ugyan bevallottan, obstrukciót rendezett. E frakció mellé sorakoztak legutóbban a horvát képviselők, akik a magyarság elleni gyűlöletükben annyira mennek, hogy még szent István koronájának, a magyar államnak egységét is tagadják, sőt támadják. Ezek mellé sorolható, mint a kormány munkáját gátló körülmény, a koalíciós pártok gyakori villongása, főleg a néppártnak ugrató és gúnyolódó viselkedése a függetlenségi párttal szemben. Ennyi ellenség és akadály mellett érthető, ha e fontos reformokra a kormány még sort sem keríthetett. TÁRCA. Útirajzok Olasz- és Görögországból. Elköveti : Mister Pane. (Vége.) Róma ! Mennyi' érzés, mennyi gondolat rohanja meg az ember agyát, mikor reá gondol. A világtörténelem hány és hány alkalommal kapta irányítását innen, minden köve, minden talpalatnyi helye világtörténelmi fontosságú. És ettől eltekintve is az emberi lélek mindenféle megnyilvánulásának olyan változatos alakulatait mutatja fel utolérhetetlen nagyságban, hogy az elme belefárad mindegyiknek külön-külön való felsorolásába, emlékezetbe hozásába. Nincs az a szép, magasztos erénye az embernek, a melyet fel ne mutathatna s nincs az az aljas indulata, amelyet szintén be ne mutathatna. Mindegyikre egy élő, húsból és vérből álló egyedet emelve ki a történelem homályából. S mig az egyiket — a nemeset — nézi az ember, mintegy magát látja általa megnemesitve, ha aztán a másikat — a rosszat — nézi, undorodva fordul el tőle és utálattal gondol arra, hogy ilyen aljas indulatok lehetnek ő benne is. Dehát végre is Rómába ér az ember és nézi a széles útakat, amelyeken egy világváros bonyolítja le forgalmát és keresi a régi Rómát, amelynek azonban sokrészt csak romjait találja meg. De ezek a romok még ma is büszkén hirdetik a régi nagyságot és sejtetni engedik, sőt nyilván tanítják, hogy évezredekkel ezelőtt is tudott az emberi akarat nagyot, hatalmasat alkotni. De hát az régen volt. Ma már egy érdekes jelenséget figyelhet meg az ember Rómában, akárhová néz, mindenütt a pápára» talál. A «pápa» itt, a «pápa» ott, a pápa mindenütt. Ha összegezi a szemlélő a benyomásait, azt találja, hogy Róma nem egyéb, mint egy tábla, amelyre mindegyik pápa kötelességének tartja felírni a nevét. Nem lehet úgy lépni, hogy valamelyik pápa nevét ne olvasná az ember arról a tárgyról, a amit vizsgálat alá vett. A római császárok oszlopait kereszttel látja el és ráírja a nevét úgy, hogy azt meg kell látni mindenkinek. Az Egyptombót elhozott obeiiszkeket szinte kereszttel látja el és úgy hirdeti, hogy ezt ő csinálta, a «pápa». Már t. i. az elhozatalát vagy felállítását az illető obeliszknek. Kiváltképen előtérbe nyomul a pápák eme törekvése a szent Péter-templomban. Ott minden sarokból egy pápa neve szól le reád. Már hogy ott van eltemetve, vagy hogy csináltatott ott valamit, az mindegy, de feltétlenül foglalkoznod kell vele. Melyikkel? Az mellékes, a pápával. Ha felmászol a kupolára, és letekintesz az alant morajió városra, hát megakad a szemed a bádogozáson, ahol minden 5—10 méterre olvashatni «XIII. LEO». Kijavíttatta a bádogot vagy újra csináltatta egészen ? — nem kutattam, de ez a tény rendkívül feltűnt, annyival inkább, mert az olasz nemzet is észrevette, hogy Rómában tulajdonképen minden sarok a «pápáról» beszél és ellensúlyozásául ennek, szembe a Péter-templommal egy hegyen felállította Garibaldi lovas-szobrát és most épit Viktor Emánuelnek egy olyan óriás méretű emléket, amely vetekedjen nagyságban a «pápaság» alkotásaival, sőt mindenkitől megláttatva nyíltan hirdesse, hogy az olasz nemzeti egységnek kell győzedelmeskednie a pápaság minden tiltakozása dacára is. Azonban a <pápá>-t nem kerülheti ki a néző Rómában. Egyik leghatalmasabb alkotása a Péter-templom. Uralja az egész várost, de ha közelről nézi meg az ember, hát bizony csalódást okoz. Amint a templom előtti térre ér az ember, hát alig látja a kupolát, annyira hátra van az építve. Csak ha felmegy az ember a homlokzatra, akkor bontakozik ki előtte a maga teljes nagyságában a kupola, amelynek különben fenn voltunk a gombjában. Azután járhatja az ember a várost hetekig, hónapokig, mindig talál látnivalót. Azokat mind leírni minek. A varos a maga egészében is érdekes jelenségekre hívja fel a figyelmet. A romok legnagyobb része régi pogány templomok maradványa. Akkor is hittek az emberek és akkor is azon voltak, hogy minél tökéletesebben fejezzék ki Istenök iránti tiszteletöket. De elsöpörte őket a föld színéről a keresztyénség, amely diadalmasan emelkedett mindig nagyobb dicsőségre, mig végre dicsősége tetőpontján elfelejtette azt, hogy neki szolgálni kell a szeretet által. Ó uralkodni akart és uralkodott is; amikor belekóstolt az uralkodásba, akkor zsarnoki hatalommal kormányzott s nem annyira a szeretet törvényét, mint inkább hatalma érdekét tartotta szem előtt. De mindig az Isten nevét hangoztatva, külsőképen hatalmasan mutatta ki Isten iránti tiszteletét. Ma már, a mikor nyilvánvaló, hogy az Isten lélek és akik őt imádják, szükség, hogy lélekben és igazságban imádják; nem külsőleg, fényes templomokban, hanem a szeretet elveinek megvalósításában mutatják ki tűtöket, Isten iránt érzett tiszteletöket a lelkek. És építenek pompás templom helyett árvaházat, vagy kórházat, vagy menedékhelyet. Ennek a nyomait is feltaláljuk már Rómába, ahol az evangyeliomi munkások lelkes serege veti meg egy jobb jövendő szilárd alapját.