Losonczi Ujság, 1907 (2. évfolyam, 1-50. szám)

1907-04-25 / 17. szám

NYILTTÉR. E rovatban közlőitekért nem vállal felelősséget a Szerk. Nyilatkozat. A Losonczi Újság f. évi 16. számában örömmel olvastuk, hogy a losonczi izr. hitközség agilis és szeretetnek örvendő elnökét megtisztelve, f. hó 14-én arcképét ünnepélyesen leleplezte. Az elnök kiváló és korszakot alkotó munkássága azonban nemcsak Losonczra, hanem a losonczi hitközséghez tartozó vidékre is vonatkozik. Mi vidékiek ott vagyunk mindig filléreinkkel, s ha úgy jön a sora, nagyobb áldozatokkal is, midőn izr. hitközségünkről van szó. Szívesen adózunk és áldozunk. S ha megfeledkeznénk kötelezett­ségeinkről, az intés bizonyára nem maradna el. Éppen ezért megütközéssel tapasztaltuk, hogy akkor, midőn szeretett elnökünk ünnepléséről volt szó, senkinek mi eszébe nem jutottunk, a mi tudomásunkra senkisem hozta, hogy az érdem jutalmazásánál együtt örvendjünk az örvendőkkel, s tiszteletünket mi is nyilváníthassuk. A rende­zőség tehát kétségtelenül ignorált minket, vagy pedig hanyagul járt el. Akármelyik eset forog fenn, mi azt semmikép nem érdemeltük meg. Esetleges mentegetődzésre nem reflektálunk, de a jövőben több figyelmet követelünk. Többek nevében: Reichman Sándor Ipolyberzencze. r Értesítés. A ii. é. közönség szives tudomására hozom, hogy a gőz- és kádfürdő, a tör­vényesen előirt kazántisztitás miatt, április hó 29-től május hó 5-ig zárva lesz. Losoncz, 1907 április 24-én teljes tisztelettel Klamarik Danó. Kérje ingyen ét bérmentre magyar nyelvű, gazdagon illusztrált föárjegT- zékemet, 3000-nél több rajzzal, mindennemű nikkel-, ezüst- és aranyórák, valamint mindennemű szolid arany és ezüst áruk, hangszerek, acél- és bőráruk stb.-ről eredeti gyári árban. 1 o uiumu 1» UJO. System Roskopf patent óra ......... Svájoi eredeti system Roskopf patent Bejegyzett „Sas Roskopf“ nikkel • em. Ezüst remontoir óra Glória“ művel Ezüst remontoir óra dupla ledó lel... Ébresztőóra K 2.90. Konyháéra........ Schwarzwaldi óra K 2.80 Kaknkóra K v 50 Minden óráért 3 évi Írásbeli jótállás — Nin­­osen kockázat! Becserélés megengedve, vagy a pénz vissza ! KONRAD JANOS E 1 -s ö óragyár és szétküld si áruház, Brüx 1370 szám. (Csehország.) 654/1907. tkvi szám. Árverési hirdetményi kivonat. A losonci kir. jbiróság, mint telekkönyvi hatóság közhírré teszi, hogy Szabó Mátyás végre­­hajtatónak Mede János végrehajtást szenvedő elleni 3040 kor. 38 fill, tőkekövetelés és jár. iránti végre­hajtási ügyében a bgyarmati kir. törvényszék (a losonczi kir. jbiróság) területén levő, Nagydarócz község határában fekvő, a nagydaróczi 264. sz. tjkvben A. 1. 2. sor. 78. hrsz. a. foglalt és Mede János nevén álló ingatlanokra (malom és rét) az árverést 1091 koronában ezennel megállapított kikiáltási árban elrendelte, és hogy a fennebb megjelölt ingatlanok az 1907. évi május hó 22. napján d. e. 10 órakor Nagydarócz község­házánál megtartandó nyilvános árverésen a meg­­állapitott kikiáltási áron alól is eladatni fognak. Árverezni szándékozók tartoznak az ingat­lanok becsárának 10°/0-át vagyis 109 kor. 10 fillért készpénzben vagy az 1881. LX. t.-c. 42. §-ában jelzett árfolyammal számított és az 1881. évi november hó 1-én 3333. sz. a. kelt igazság­ügyminiszteri rendelet 8. §-ában kijelölt óvadék­képes értékpapírban a kiküldött kezéhez letenni avagy az 1881. LX. t.-c,170. §-a értelmében a bánatpénznek a bíróságnál előleges elhelyezéséről kiállított szabályszerű elismervényt átszolgáltatni. Kelt Losonczon, 1907. évi febr. hó 17. napján. A losonczi kir. jbiróság mint telekkönyvi hatóság. Porubszky, kir. jbiró. Árverés. Közhírré teszem, hogy Braun Ferenc volt losonczi kereskedő üzletében lefoglalt fűszeráruk is állványok bírói árverésen el fognak adatni. Dr. Oppenheimer Ferenc ügyvéd. ■■■■■»Ili [ f MMipmaÉipí «'«IP »«■ml Az Osztrák-Magyar monarhia legnagyobb gyártelepe. Premier kerékpárok a legkitűnőbb minőségben a legolcsóbbak. 234/1907. tkvi szám. 15 6 Egyedüli darusítás : Hertsko Sándor órásnál, Losoncz, Gácsi-utca. Árverési hirdetmény kivonat. A losonczi kir. járásbíróság mint tkvi ható­ság közhírré teszi, hogy özv. Hudecz Károlyné szül. Kudlák Mária végrehajtatónak Hronyecz András végrehajtást szenvedő elleni 400 korona tőkekövetelés és jár. iránti végrehajtási ügyében, valamint az ezennel csatlakoztatottnak kimondott Hronyecz János, mint kiskorú Hronyecz Mária, Zsuzsanna és János t. gyámja és özv. Hronyecz Jánosné mint kiskorú Hronyecz Ilona t. és t. gyámjának 79 korona 20 f., és Bogya Jánosnak 86 korona 40 f.-ből álló követeléseinek kielégítése végett is az árverést a bgyarmati kir. törvény­szék (a losonczi kir. járásbíróság) területén levő, Kálnógaráb község határában fekvő, a kálnógarábi 159. sz. tjkvben A. 1. 1. sor, 13. hrsz. és 10 h.­­szám alatt felvett és Hronyecz András nevén álló ingatlanra a C 1. a. Kudlák Dorottya javára be­kebelezett özvegyi haszonélvezeti jog feltétlen épségben tartása mellett 812 koronában ezennel megállapított kikiáltási árban elrendelte és hogy a fentebb megjelölt ingatlan az 1907. évi május hó 6-ik napján délelőtti 9 órakor Kálnó­garáb községházánál megtartandó nyilvános ár­verésen a megállapított kikiáltási áron alul is el­adatni fog. Árverezni szándékozók tartoznak az ingatlan becsárának 10°/0-át, vagyis 81 korona 20 fillért készpénzben vagy az 1881. LX. te. 42. §-ában jelzett árfolyammal számított és az 1881. nov. 1-én 3333. sz. a. kelt I. M. R. 8-ik §-ában kijelölt óvadékképes értékpapírban a kiküldött kezéhez letenni, avagy az 1881. LX. te. 170. §-a értelmé­ben a bánatpénznek a bíróságnál való előleges elhelyezéséről kiállított szabályszerű elismervényt átszolgáltatni. Losoncz, 1907. évi február hó 6. napján. A kir. járásbíróság mint tkvi hatóság Porubszky, kir. járásbiró. Maihold Kálmán Kula, Bácsmegyének a Telecska magas­latán fekvő Jolánföldi szőlőoltvány és kertészeti bérletén tavaszi szállításra kapható: 1. Szokvány minőségű, minden alanyon fajtisztán, sima és gyökeres zöldoltvány. 2. Amerikai és európai sima és gyökeres vessző. "*3. Alma, körte, barack és kajszin­fák 1, 2, 3 éves ojtványok a legkiválóbb fajokban. 4. G/editsia és Maci ura Auren­­tiaca élősövény, amelynek gyökerei nem sarjadzanak, tövisei igen sűrűk, semmiféle rovar nem pusztítja, minden időjárásnak ellenáll. — Kívánatra név- és árjegyzéket készséggel küldök. Szives megkereséseket kér: 15—13 Manhold Kálmán nagybérlő. Az alkalom előny-387 Ne mulassza el megrendelni! ' mert mig Manhattan nélkül 100 kg. Manhattan állatpor keverékkel hizlalva 387 kg. nyomott már a sertés. Csak 2 fillérbe kerül naponta és fejenként. A gazdák tenyésztők és hizlalók kincse e táppor. A SERTÉS, BIRKA, HÁZINYÚL, szépen fejlődik, gyorsan nő és hamarább hizik, a TEHÉN, és KECSKE több és jobb minőségű tejet ad, a LÓ és SZARVASMARHA sokkal erősebb lesz és súlyosabb terhet bír el, ezen jó tulajdonsága az összes szárnyas állatokra is kiterjed, ha ezek eleségébe naponta a világhírű MANHATTAN TÁPPORBÓL csekély mennyiséget adagolunk; 5 kilónkint is szállittatik (ez elég 2 disznónak 3 hónapig) olcsón 5 korona póstautánvétellel, hogy minden egyes kisebb gazdának, egyáltalán tenyésztőknek, hizlalóknak (már egy vagy kettő hizlalásához) is kevesebb költséggel egyszerre beszerezhető lehessen és ezzel azt is elérte, hogy mindig friss tápporral rendelkezik. Hasznos tanácsadó (azaz Utasitás) a háziállataink hizlalása és táplálásához, valamint ezek betegségeiről és ettől való megóvhatásukiól cimü ininden gazdának nélkülözhetetlen tanulságos köny­vet minden rendeléshez INGYEN MELLÉKELÜNK, máskülönben 50 fillér árban meghozatható 52 25 7.60 11.50 100 kiló 50 korona, 50 kiló 20 korona Budapestről vasúton szállítva. Utánrendelés, kifogyta előtt egy pár nappal előbb történjék. Megrendelési cím: MANHATTAN-VÁLLALAT Budapest, Vili, Bezerédi utca 3 sz.

Next

/
Thumbnails
Contents