Losonczi Ujság, 1907 (2. évfolyam, 1-50. szám)

1907-01-03 / 1. szám

Visszapillantás.

(Levél a Szerkesztőhöz.)

Tek. Szerkesztő Úr! Újévi ajándékul szeretnék Önnek küldeni valamit, még pedig olyasmit, ami olcsó is, hasznos is, és ami örömet is keltsen. És ilyen ajándékul — azt hiszem — legcélszerűbb lesz, ha a Losonczi Újság első évfolyamára visszapillantást vetek és ebbéli meggyőződéseimet, impressziómat Írásba foglalva elküldöm Önnek azzal a kéréssel, hogy lapjában is közölje.

Nem akarok az egyes cikkekről tartalomjegyzéket adni, bár ez volna a legjobb. Könnyebb lenne a munkám és minden olvasó előtt a maga teljességében állana a Losonczi Újság iránya, szelleme, magaslata.

De én a visszapillantás révén nem ezt akarom elérni, de azt, hogy kiemeljem azokat a pontokat, amelyek mindenekelőtt igazolják azt, hogy szükség volt-e Losonczon egy második politikai lapra. Másodszor rászeretnék mutatni arra, hogy mily kérdéseket bolygatott meg ez a pályafutásában fiatal lap s mik ebből a tanulságok.

Mert amint tudni méltóztatik, — az ellenfelek azt mondogatták annak idején, hogy a Losonczi Újságra nincs szükség, mivel vidéki lap országos politikát úgy sem űzhet. Nos itt az idő már is lapja álláspontjának adott igazat. Ha elővesszük és elolvassuk lapja vezető cikkeit most, amikor a politika egén látszólagos béke áldásos, melengető sugarai áradoznak szerteszét, azt fogjuk látni, hogy — többek közt — Madách Aladár és dr. Molnár Albert cikkei olyan országos, mélyreszántó politikát fejtegetnek, amelyeket áhítattal olvas az ember. Nemcsak azért, mert »a függetlenség szent eszméje az utolsó pillanatban támadt fel,« de mert az idő rákényszerített, hogy »őrködjünk és emlékezzünk« s mert akkor »a zűrzavaros viszonyokból való kibontakozás hajnalsugarát seholsem tudtuk felfedezni.«

Ezekből a cikkekből tanulhattuk azt, hogy »ennek (t. i. a Fejérváry-Kristóffy alatti) politikai küzdelemnek, annak a reánk zúdított szenvedésnek megvan a nagy morális haszna. Mutatkoznak a kétes exisztenciák s megösmerjük őket. A magyar társadalom s közéletünk gyógyulásához ez is hozzátartozik.« És megtanultuk lapjából azt, hogy nem meddő a közjogi vita. Madách Aladár ezt így mondta: »Jogfolytonosság és tiszta, világos közjog mindenek előtt s akinek ez meddő küzdelemnek látszik, segítsen a célt elérni, mégvalómegölik a múltat, elfoglalják a templomot, iskolát, és elrontják a jövő hitét, ellenünk nevelik a nemzeti érzést, a honvédő fegyvereket.

Csípős szél fújt a Nye-bojsza tornyon. Denevérek csapongtak, nyöszörögtek fölöttünk, mint a kegyeletlenség kisértet-szellemei. A kerektorony tetején az ércvitéz kezében csikorgóit a zászló. A nyugovó nap kihűlő érckorongján át távoli pókhálószálakon fekete pókok látszottak mászkálni : a sodronykötélpálya érckosarai röpülnek ott a hegyek fölött a gyárba; nem pókok, hanem méhek azok, szenet és ércet visznek a kohók izzó óriási köpűibe; ide látszik, amint a köpűk alján megnyitják a szádákat és tajtékosan csurog belőlük — nem méz, hanem híg vas-láva. Dübörgő gépóriások lihegve másznak össze-vissza vats-síneiken, — az emberek alig hangyák rajtuk. S ez újvilágbeli vasszörnyetegek kavarják, gyúrják, rágják, eszik az új idők drága táplálékát: a vasat. A kohók kicsapó láva-tüze pirosra festi a felhőket s a földi mennydörgéseket visszadübörgi az égboltozat:

»Innen tekintett a jövőbe O,

Ahonnan most a múltba nézek Én.«

Vájjon ilyennek hitte-e a jövőt? Valószínűleg ilyennek; az a hős a munka becsülését is örökségbe hagyta fiára. És fia arannyal és nagyrabecsüléssel jutalmazta a szellem munkásait budai és visegrádi palotáiban, Gömörben pedig kapát adott a munkátlan és testi munkát lenéző főurak kezébe.

Sokáig voltunk a Nye-bojszán, ránkszállt az alkonyat is. Gábornak meg is ártott a levegő. A múlt levegője-e, vagy a jövőé? — nem tudom. Csakhogy mikor már ágyban feküdtünk, panaszkodott is, — még mindig 6-os iambusokban : »Adj innom hű csehem. lm nézd: verejték Vérharmatképen szállá homlokomra,

Gyomromnak bográcsában két kavargás,

Miként hahogy Kazinczynak szonettjét Elnyeltem volna .. . Hah ! A mosdótálat /

Holnapi levelemet már valószínűleg a gyalári vasbányákbúl kapod. Addig aggódjál a Gábor állapotán.

(Folyt, köv.)

sítani az életkérdést és azonnal nem lesz közjogi

\/í + a (r

De e kérdésekben tovább is mennek a fejtegetők. Az omlatag bástyáink cimű cikk azt kívánja, hogy a vármegye »az egész társadalmat ölelje magába« és egy másik azt hirdeti, hogy semmi más, csak a nemzet összessége, a szuverén. Mi az, amely parancsolhat, nem az önkény. És itt hangzik el az is, hogy »a szabadelvűekről, akik még mindig vannak, semmi szó se essék! Szégyen, de még mindig vannak!« stb. stb.

Hát nem világos és országos politika ez egy kis vidéki hetilapban? És álljon elő az, aki meri mondani ezek után azt, hogy a Losonczi Újságra nem volt szükség. Igen, talán abban az értelemben nem volt szükség, mivel nagyon is kemény jelszókat hangoztatott szerkesztői beköszöntőjében és egész évi pályafutása — úgyszólván — tisztán csak is azt a három jeligét szolgálta, t. i. magyarság, őszinteség és igazságosság.

Hisz tanúi voltunk azoknak a harcoknak, amelyeknek egy-egy felbukkanó tünete a Losonczi Újság hasábjain is megjelent. Mily forradalmat csinált a tóttestvérekről írt cikk, amely azt hangoztatja, hogy »kisdedóvónak, magyar iskolának csak ott van helye és értelme, ahol a nemzetiségű nép rokonszenvez velünk. És a Hangok a szomszédból cimü cikk milyen polémiát szült, mert azt kívánja, hogv elcsapattassék minden olyan tanító, aki magyarul nem érez és beszél. Hát ez nem egyúttal országos politika is, ha aprópénzben is ?

Talán ettől a magyarságtól féltek? Ha igen, akkor csak azt kívánom, hogy a Losonczi Újság e csapásról soha le ne térjen. — Ugyanilyen forradalmat idézett elő Henriczy Béla nyílt levelének sorozata. Ugyan válasz nem érkezett erre, de olvastunk egyet a L. és V. -ben Török Zoltán tollából. Erre vonatkozólag csak az a megjegyzésem, hogy kár volt ezt a választ más lapban kiadni. Mert hic Rhodus, hic salta ! mondja a latin. Ahol a harc megindul, ott nyerjen az befejezést is. De ez a válasz is, valamint a Sörös Bélával folytatott toliharc is azt látszik igazolni, hogy Losonczon nemcsak két ellentétes politikai hetilap van, de két ellentétes nézetű politikai párt is, noha a legutolsó választás ilyenről semmi jelt nem mutatott. A L. és V.« sem adta ennek jelét az elmúlt év folyamán, sőt, hogy képviselőnk személyes dolgairól és írásairól oly figyelemmel nyilatkozott mindig, azt látszik mutatni, hogy a L. és V. is 48-as függetlenségi lap lett. Igaz-e?

Ha igaz, akkor pláne szükség volt a Losonczi Újságra, mert egy eklektikus-párti lapot meghódított.

Látja, kedves Szerkesztő úr, az ön lapjában meghonosult őszinteség engem is elragad és a legutolsó soraimban nemcsak tréfa, de komolyság is nyilatkozik.

De menjünk tovább! Mily kérdéseket bolygatott meg a Losonczi Újság? Az eddigi Írásom is világosan mutatott erre. De érintett a L. U. sok helyi dolgot is. Nem említve a tőzeg és villamgyár nagyon is behatóan tárgyalt ügyeit, ott van a városi tanács és képviselőtestület szervezete. De ezekről a kérdésekről még csak ezentúl kell szólani becses lapjában. Hadd legyen városunk életében is forma, meg rend. Mert formahiba ám az, hogy pl. a tanács mintegy '-'/.,-ad részét rokonok, sőt vérrokonok teszik ki, hogy a képviselőtestületben sok virilis van beválasztva; hogy több inkompatibilis állás egy személlyel van betöltve. A Losonczi Újság cikkeinek, ha nincs meg a közvetlen hatása, de van közvetett eredménye. Tisztulnak a harcban a fegyverek, a nézetek, a felfogás és ennek hasznát csak Losoncz városa fogja látni.

Ugyanis — megsúgom, hogy a Losonczi Újságot nagyon szidják, de nagyon olvassák is. És ez az utóbbi biztassa a tek. Szerkesztő urat, hogy az eddigi csapáson tovább haladjon.

Lássa, milyen harc volt a ref. egyház telkeinek bekerítése^ miatt is. És mi ennek az eredménye? Semmi. És tanulsága? Ugy-e az, hogy rendőrkapitányunk nem elég erélyes, hogy a városi szabályokat végrehajtsa. És sok ilyen kérdés van még; például az utcák tisztántartása, az egészségtelen bűzök megszüntetése, a szeretetházak kitelepítése, stb.

Lássa, tek. Szerkesztő úr, ilyen benyomásokat tesz rám becses lapja első évfolyamának áttekintése. Még nagyon sok dologra rámutathatnék, de félek attól, hogy túlhosszú leszek és untatom.

Végezetül csak azt mondom még, hogy lapjának iránya helyes. Avval ne törődjék, hogy sokan haragusznak lapjára. Aki haragszik, annak

nincs igaza, — mondja a közmondás. Lapjának szelleme magyar, szinte kuruckodó.

De bűn-e manapság kurucnak lenni? És lapja irodalmi magaslata is kielégítő, sőt minden egyes száma arról tesz tanúságot, hogy a lapot céltudatosan vezetik, cikkeit megválogatják s mindig mint a szerkesztői beköszöntő mondja véleményüket kimondják nyíltan és szabadon, tekintet nélkül minden egyéni hiúságra.«

Ennek így is kell lennie! Ez, tek. Szerkesztő úr, Önnek szánt újévi ajándékom. Az Isten áldja

' . Egy hű olvasó.

Az önálló iparos műkedvelőegyesület jubileuma.

Lélekemelő ünnep színhelye volt 1906. év december 26-án a Városi Vigadó díszterme. E napon telt be 25 esztendeje annak, hogy nehány lelkes ifjú kezdeményezésére az iparosság összefogott s megalkotva a műkedvelői egyesületet, színdarab előadásával lépett Losoncz város közönsége elé. Ma már talán kis dolognak látszik az efféle vállalkozás, de kétségtelen igazság és beigazolt tény, hogy ezelőtt 25 évvel, midőn az egyesülés célja köztudomásává lett, nagy nehézségek tolultak a derék vállalkozók elé. A gúnyos megjegyzések és a lekicsinylő becsmérlésektől eltekintve, csak azt vegyük fontolóra, hogy e vállalkozáshoz hiányzott egyike a leglényegesebb kellékeknek, az anyagi erő. Mindenütt csak kívülről jövő jótékony hatás alatt fejlődhetik valamely a szellemiek szolgálatában álló intézmény. Valamely maecenási kegy, bőkezűség, közhatóságok áldozatrakészsége tehette mindenütt lehetővé, hogy egy kulturális intézmény, ellátva az anyagiakkal, tényezőjévé válhatott a közműveltségnek.

Jelen esetben nemcsak anyagi pártfogásra nem számíthattak a derék, lelkes kezdeményezők, de a közhangulatnak előkészítésére is kellett törekedniök. Siker jutalmazta fáradozásaikat, igen nagy siker. Megérték az alapítók a gyenge palántának terebélyes fává való fejlődését, kulturtényezővé nevelve a műkedvelői egyesületet.

Teljes elismeréssel adózunk nektek derék, félelmet nem ismerő, gáncstól vissza nem riadó férfiak. Követésre méltó példaként állítunk benneteket magunk elé, kik a magyarságnak és művelődésnek oly nagy szolgálatot tettetek nemes lelkesedéstekkel. Búlyi János, Dortsák Lajos, Hodlik Imre, Dortsák Gyula, Draskóczy Ede és ti többiek is, mind maradandó emléket állítottatok fel magatoknak, mert míg az a műkedvelő-egyesület létezni fog, addig a ti nevetek is élni fog a szivekben.

*

Díszes közönség töltötte meg a Városi Vigadó dísztermét. Mintha csak megjelenésükkel igazolni akarták volna a nagy jelentőséget, mely az iparos műkedvelő egyesülethez fűződik s az elismerést mindazon cselekedeteiért, melyeket a 25 év folyamán tett. A közönség sorában ott láttuk városunk valamennyi számot tevő és szereplő egyéniségét.

Prolog előadása volt az ünnepély bevezetése. Dortsák Gyula verses visszaemlékezése ez az elmúlt időkre, a viszontagságos múltra s az eszme derék harcosaira. Dortsák Lajos szavalta el a gazdag fordulatokban bővelkedő, igazán költői alkotást, élénk figyelmet s helylyel-közzel mély megindultságot keltve hatásos és átérzett előadásával. A felzúgó tapsba belehangzottak a Hymnusz» magasztos akkordjai, mire a közönség felemelkedve ültéből, az énekkarral együtt fohászkodott, nemzeti imáját zengve a magyarok Istenéhez.

Ezután dr. Major Simon «Ipamuram című népszínműve adatott elő. A címszerepet Dortsák Lajos játszotta a szenvedélyétől megtévelyedett ember lelkivilágának megdöbbentő feltárásával. Kitűnő partnere volt Izák Jánosné — ki a darabot is rendezte — a jókedvű s jólelkű Eszter szerepében. Kedély, diskrét humor, negédes pajzánság jellemzik Izákné játékát. Alakító képessége az igaz nőiességét állította elénk, mely csak szeretni, szenvedni és megbocsájtani tud. A közönség lelkesedéssel ünnepelte őt s csengő hangon előadott nótáit többször megujrázta. Dortsák Sándorné igen kedves jelenség volt Zsuzsika szerepében. Kellemesen hangzó, meleg szopránja feltűnést keltett. Lammer Ferencné képviselte az intrikus szerepet mint Kenéz Julis, erős realizmussal mutatva be a sivár lelkű és számító fiatal özvegyet. Özv. Kiss Istvánná szerepében Sztudinka Ferencné jeleskedett, míg Mann Lajosné mint Sára keltett derültséget a rossz üzletek miatt