Losonczi Ujság, 1906 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1906-03-29 / 14. szám
cinikus bölcs, aki azt veti ez ellen, hogy mindez csak előhaladásunkat mutatja, mert kivitelünk csökkenése azt mutatja, hogy bent dolgozunk felftöbb nyers anyagot, a behozatal pedig a folytonos művelődésnek, igénynövekedésnek örvendetes (!) jele. De mit mond e bölcs arra, hogy hát akkor az a folyton erősödő ipar miként fér össze a kivándorló munkások számszaporodásával? A fogyasztók száma óriásilag apad s az idegen szükséglet egyre szaporodik ? Hol itt a logika, hol itt a mathematika ?! Az orvos rossz receptjének káros következményét sokszor helyrehozta már a szerető környezet odaadó ápolása. A vétkes orvos 38 éve egy és ugyanazon orvosságot adja be szegény hazánknak, a patkány-mérget, mely egyideig látszatra hizlal, pirosit, de tönkreteszi időelőtt a szervezetet. Ilyennel élnek a rác lányok, fiatal menyecskék, hogy telt idomúak, piros arcúak legyenek; s 30—40. évükre valamennyien tönkre mennek, ráncos, fakóbőrüek, erőtlenek lesznek. Ilyen mérge hazánknak a 38 éves politika is. A tönkrejutás határideje nem messze van, ellenméregről, mentőeljárásról kell gondoskodnunk. Mi legyen az? A pusztító méregnek a szervezettől való távoltartása, józan, természetes, egyszerű élet, s erős meggyőződés affelől, hogy az a pirosság, csalárd színe volt az egészségnek, s elszánt, komoly törekvés a természetes életszin megszerzésére. Ki mondaná a koldusra, hogy király, ha annak biborpalastját ölti is vállára?! Koldus, erőtlen nemzetünk, ha az ámitók gazdagnak, hatalmasnak hirdetik is. Igen, azzá lehet, mert megvan ahhoz szervezetében a rátermettség, csakhogy ezt nem fejleszteni, hanem renyhe, alvó erőnek meghagyni, altatgatni volt célja a lakáj politikának. Ne hallgassunk többé az áruló szóra, ámító beszédre, szent meggyőződéssel az élethez való jogban, rendíthetetlen jogérzettel szabad voltunk felől, álljunk talpra, törjük össze a falakat, melyek elzárnak Isten napjától, az éltető levegőtől. Kivették kezünkből a csákányt, hogy rést ütve azon, egyenként kimenekülhessünk, — és nagyon jól tették ezt, — mert. most legalább nekivetve vállainkat, de valamennyien a falnak, egyszerre szabadulhatunk a börtönből. Bizonyára akad olyan is nem egy, ki ebben a munkában igyekszik elhúzni a faltól a nekivetett vállúakat; ne csüggedjünk, nincsenek annyian, hogy számot tehetnének. - Börtönünk földje a mienk, szabad volt valamikor, de észrevétlenül, mert aludtunk, körülfalaztak bennünket. A szabaddá lett föld a napfényben, a szabad levegőn fel fog virágzani újból, csak mi álljuk azt körül élő sövény gyanánt, a népek milliói, legyünk ébren, munkában, soha nem lankadva s távol tartva minden idegen kártevőt a viruló területről. Megtermi ez a föld lakói szükségletét s ha nincs is annyira megművelve, mint kellene, idővel, nemis oly sokára minden igényt ki fog tudni elégíteni. S ezen a téren vár a haza minden igaz fiától odaadó munkát, áldozatot. Oyámolitsuk fejlődésében azt, amink van, s mondjunk le lehetőleg arról, amit még nem nyújthat a haza fiainak. Csak úgy ne tegyünk, mint a vásott gyermek, hogy magunk csavarjuk ki a kis madár szárnyait s dobjuk el, hogy repüljön. Ki a hibás abban, hogy iparunk fejletlen; nem mink magunk-e? Van-e ország a földkerekségén, mely gyáraival idegen ország gyárainak legyen kénytelen dolgozni s onnan a saját gyártmányait három-négyszeres áron visszavásárolni ? Nem arcpiritó tett-e az, hogy magyar ember letagadja házi szükségletének hazai forrását s idegennek vallja, hogy különbnek tüntesse fel? Nem vásároljuk-e minden versenyt kiálló, 2 kor. 60 fill.-ért kapható pécsi Hammerli-keztyűinket idegen firma alatt hat-hét koronáért, mert idegennek hisszük ? Tapasztalat bizonyítja! Ki ebben a hibás ? A vevő s a kereskedővilág. Amaz kéri, emez természetesen ajánlja az idegent. Hát nem lehet ezt a gyalázatos szokást kiirtani ?! Ütött a tizenkettedik óra, ránk nézve a lélekharang ; ébredjünk új életre. Ég fejünk fölött a ház, aki nem ébred föl, bent éghet; talpra minden igaz magyar, egyező szívvel, közös akarattal fogjunk a mentéshez! Pártkülönbség nélkül, hisz’ mindenkinek kell, hogy kedves legyen a haza virulása; álljunk szövetségbe s virágoztassuk fel hazánkat. Tervszerű, öntudatos eljárásra szánjuk el magunkat büszke, dacos lélekkel, hogy mindabból, ami itthon termelhető, csakis a honit használjuk. Új életre kelt az 1844. évben Pozsonyban a főrendek és rendek mozgalmából alakult országos gazdasági Magyar Védőegylet. Hivatása tervszeiű eljárással kiszorítani az idegen árúkat, munkát adni a magyar népnek iparunk fejlesztésével, bent hagyni az ország vagyonosodására azt a Q00 milliót, amit vétkes könyelműséggel s megrögzött előítéletünk miatt évenkint kidobunk a külföldnek olyan árúkért, amelyek bent a hazában is készülnek s melyet kénytelen a gyáros eladni az idegennek, hogy újból behozva a magyar közönség háromszorosan fizesse meg. Azt szokták mondani erre: szívesen veszünk majd hazai gyártmányt, ha olyan jó lesz, mint a külföldi. Az, aki igy beszél, gondoljon a fentebb említett vásott gyerekre s Ítélje meg abban a maga beszédét. Néhány hónapja, hogy a Magyar Védőegylet szervezkedik s annak hírére Lueger Ausztriában ellenszervezkedést indított meg s a Schutzverein tagjai egykettőre 40 ezernél többre szaporodtak. Mikor lesz a hazafias érzés ily erős nálunk? De nekünk a saját vérünkkel is kell küzdenünk, jobban, mint az idegennel. Városunkban is megindult- a mozgalom az egylet megteremtésére. Mutassa meg Losoncz közönsége, mennyire hazafias érzésű! Ne csak beszéljünk, hanem tegyünk is ! Keljen nemes versenyre a haza felvirágoztatása céljából mindenki politikai pártárnyalat nélkül s e téren egyesítsen bennünket a hazaszeretet. S ha ez a nemes eszme megvalósulhat, ez lesz az a biztos módszer arra, hogy kitakarodjék virágos kertünkből az a falánk sereg. Ha látja, hogy a gazdasági területet a nemzet egésze, mint egy ember védi, maga jön kunyorálni, békében hagyja a virágos kertet is, a régi, keskeny utat is megfogja tartani, csak ne zárjuk ki a gazdaságból. S akkor mi alkudhatunk vele! Megteszed-e ezt magyar testvérem ? Ha igen, megáld az Ég, hiszen magad teremted meg az áldást csekély munkáddal, pártolásoddal; ha nem, a nemzet veszte téged is érni fog! Az intelligencia egy új rétegéről. Irta: Dr. Gärtner Henrik. A losonczi magántisztviselők egyesülete, mely egyúttal a Magántisztviselők Országos Szövetségének helyi bizottsága, jövő vasárnap tartja évi közgyüléssét. Ez alkalommal időszerűnek véljük, közönségünk figyelmét ráterelni a magyar társadalom eme új, de már is nagyon számottevő rétegére, amelyre az uj Magyarország felépítésében s kiépítésében elsőrendű szerep vár. Általános rokonszenvre számot tarthat nemcsak annál fogva is, hogy a magyarság ügyének igen jelentékeny szolgálatot tett, amennyiben hazafias buzgóságának oroszlánrésze van a kereskedelem magyarosodásában. A jelen válság leküzdése s az alkotmányos rend helyreállása után pedig a jövő küzdelmeiben, melyeknek domináló jellege a közgazdasági lesz, a magántisztviselők osztálya vezető sorban fogja hivatását teljesíteni. Abban az arányban, amelyben a gyárkémények i a kereskedelmi irodák majd szaporodni fognak, ezen osztály fontossága is meg fog növekedni. Mert a magántisztviselők egyben az ország jólétének és a magyar eszme diadalának harcosai. Akiknek mint osztálynak létezéséről röviddel ezelőtt senki sem tudott, akiknek neve is alig több mint egy évtizede közforgalomban van, ma már a köztudatban is mint közgazdasági életünk elsőrendű tényezője szerepelnek és a közvélemény előtt már derengeni kezd az a megismerés, hogy Magyarország ipari s kereskedelmi önállósításához ők egyik legfontosabb hadicsapat. Ilyen fontos immár a pozíciója a szellemi munkások eme szinte észrevétlenül felnőtt, egészen új osztályának, melyet az utolsó évtizedek nagy közgazdasági átalakulási processzusa, az ipar is kereskedelem fellendülése, megteremtett. A társadalmi szervezkedés nagy folyamatában középhelyet foglal el a nagytőke egyre hatalmasabb arányú alakulatai egyrészt s az ipari munkásság szintén napról-napra erősebben szervezkedő tömege között. A tőkét szolgálja, szintúgy mint a munkások, de mindkét osztállyal úgyszólván csak az árnyék-oldalról érintkezik. A tőkések osztályával közös érintkező felülete a magasabb képzettség, (ill. az anyagi tőke mellé ő szolgáltatja a szellemi — sajnos sokkal rosszabbúl kamatozó — tőkét) s szükségszerüleg magasabb életigényei; a munkásokkal közös vonása pedig, hogy a munkaadónak dolgozik és hogy lekötött, sőt még nagyobb fokban lekötött, mert a munkás sokkal könnyebben állhat odább s oldhat fel egy reá nézve terhes viszonyt, valamint tömeges fellépésével sokszor kivívhatja s kierőszakolhatja követeléseit, holott a magántisztviselő mindig csak mint magára utalt egyén vivja küzdelmét, ha ugyan küzdelemről szó lehet ott, ahol az egyik félnek nincs fegyvere. Úgy mint az egyén, a magántisztviselői osztály is — törvényeink hiányosságánál s mostohaságánál fogva — védtelen. Az osztály közös bajainak érzete, orvoslásának szükségessége azonban már kezdi a magántisztviselőket összeforrasztani s szervezkedésre késztetni. Hisz az osztály sokkal fiatalabb, hogysem korábbban kellően szervezkedhetett volna. Pár évtizeddel ezelőtt, még kereskedelmi törvényünk megalkotása idején, a magántisztviselő név s fogalom szinte ismeretlen volt. Alig volt akkor magántisztviselő, mert akkor nagyobbára csak segédek voltak, kik mint tanoncok, alig hogy irniolvasni tudtak volna, kezdték pályájukat, aztán mint segédek néhány évet töltöttek a főnök oldalán, mig egy pár garast összekuporgattak, hogy végül önállósítsák magukat, maguk is főnökök legyenek. Ez megváltozott, a magántisztviselői pálya, mely azelőtt csak átmeneti volt, most végleges életpálya lett. Akkor még nem voltak azok a magánhivatalnokok, azok a különféle gyári s kereskedelmi vállalatok, üzemek, bankok, melyek néha egész sereg hivatalnokot foglalkoztatnak, de nem is voltak könyvelők, levelezők, pénztárnokok, irodatisztek, felügyelők, raktárnokok s a legkülönbözőbb elnevezésű, számtalan kategóriájú alkalmazottak sem, kik egész életükön át könyvelők, levelezők stb. maradnak, sőt eleve azzal a tudattal lépnek erre a pályára, hogy egész életükben ezen a pályán, függő helyzetben maradnak. A fejlődés pedig feltartózhatatlanul oda visz, hogy az ipar s kereskedelem haladásával, koncentrálódásával számuk egyre nő, valamint egyre több képzettséget követelnek tőlük. De sokáig sem a társadalom, sem a kormány, sem a törvényhozás nem vette észre e nagy társadalmi osztály kialakulását. Sőt maguk a magántisztviselők sem. Későn kezdtek osztály-tudatra eszmélni. Csak a Millemium esztendejében indította meg nehány száz lelkes magántisztviselő a szervezkedést: a Magántisztviselők Országos Szövetségét. E szövetség megalakítása fordulópontot jelent. Ez oltotta bele nálunk a köztudatba — a magántisztviselőkébe is — az osztály nevét, ez szállt síkra kormány, törvényhozás, közvélemény s munkaadók előtt, az osztály igazáért és ennek köszönhető, hogy most már mindenütt észreveszik a magántisztviselőket, felfogják s méltányolni kezdik ez osztály jelentőségét. Jelenleg már 12000 tagot számláló s az egész országra mind sűrűbben kiterjeszkedő nagy hálózatával erős záloga annak, hogy az osztály jogos törekvéseit végre siker fogja koronázni. A szövetség eddigi működéséről s maga elé tűzött feladatairól a tekintetes Szerkesztő úr szives engedelmével majd más alkalommal leszek bátor egyet-mást elmondani. Évi közgyűlések. A római kath. Nőegylet közgyűlése. Tagjainak élénk részvétele mellett f. hó 25-én tartotta a losonczi Kath Nőegyesület rendes évi közgyűlését. Fönnállása óta a harmadik volt ez s különösen azért kisérte tagjai részéről is nagyobb érdeklődés, mert beszámolója volt mintegy hároméves eredménydús működésének s lejárván első tisztviselőinek mandátuma, (tisztségek betöltése is napirenden volt. A közgyűlésen elhangzott jelentések adataiból egy szépen fejlődő s ideális hivatásának színvonalán álló jeles intézmény körvonalai rajzolódnak le a megjelentek szemei előtt. Sokkal zsengébb ugyan a nevezett egyesület, semhogy ez időszerint valami nagy pénzalapot föltételező nagyobbszabású segélyakciót folytathasson, mégis eddig rendszeresített kettős irányú működése: a szegény gyermekeket élelemmel ellátó napközi otthon és az elhagyatott, szegénysorsú s elaggott özvegyek állandó fölsegélyezése már magában véve is olyan nemes megnyilatkozása a jótékony működésnek, hogy tisztán e szempontból is valósággal szükséglet volt a Kath. Nőegyesület létesítése városunk társadalmi életében. Tisztviselőit újabb három évre ismételten megválasztotta a közgyűlés. Ezek közül azonban az egyesület jegyzője, Rehák Ede, másnemű elfoglaltságára való hivatkozással nem fogadta el a reá eső választást. Sajnálattal vette ezt a közgyűlés tudomásúl annyival is inkább, mert ő volt az, akinek az egyesület megalakítása körül elévülhetetlen érdemei voltak s azóta is egyik leglelkesebb előharcosa volt az egyesület érdekeinek. Érdemeit jegyzőkönyvében örökítette meg a közgyűlés. A jegyzői tisztségre ennek‘folytán Várady Szidónia úrhölgyet választották meg. A többiek maradtak a régiek, t. i. társelnökök: Wagner Sándorné és Szende Fe-
