Losonczi Ujság, 1906 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1906-03-22 / 13. szám

Éppen ebédnél ülnek, Inkey Pongrácz orvos házában, Almássy Kossuth János bérlőnél, mindketten a legnagyobb kényelemben, amidőn felhangzik Debrődy káplár egetverő kiáltása a kath. templom előtt:

— Van-e itt nímet? hadd’ eszem meg!

Inkey meglepetve néz ki az ablakon, s

nagy rémülettel látja a harminc huszárt fölvonulni.

Hirtelen kardot köt. Lerohan, de már késő, útját állja egy cingár honvédgyerek :

— Őrnagy úr, ön foglyom.

Eközben a Bég-utcán roham-oszlopokban

szurony-szegezve egetverő »Éljen a haza« kiáltással törnek elő a gyalogos századok. Az őröket idejekorán sikerült lefegyverezni, s ezek jelt nem adhattak a városban elhelyezett társaiknak.

Az utcai harc a legnagyobb hevességgel kezd kifejlődni; a dzsidások fejvesztett kétségbeeséssel kapkodnak jobbra-balra, nem tudván, mit tegyenek?

Hiába nógatják a tisztek a halálra rémült lovasokat:

— Für Kaiser und Vaterland meine Kinder! Um Gotteswillen rettet euch, brechet los, feuert, Cavallerie attak.

Mind hiába, a felfordulás teljes; végre sikerül 10 dzsidást sorakoztatni, s ezek készülnek pompásan dolgozó ágyúink között áttörni.

De erre megszólal Szilágyi levegőt-hasitó hangja németül:

— Habt acht! erste und zweite Escadron attaquirt! marrsch !

A dzsidások rémülten néznek össze. Hiszen itt több század lovas támad rájok.

Nosza rajta! Megeresztett kantárszárral iramodnak Tugár-felé, a hídról még néhány röppentyűt bocsájtanak a háztetőkre, azonban ezek hóval lévén fedve, meg nem gyulladtak.

A küzdelem rövid ideig tartott, azonban a győzelem annál teljesebb.

Az egész ellenség hanyathomlok rohan Gyarmat-felé, ám itt marad az összes podgyász, a pénztár, mintegy százhúsz ló, hat megrakott társzekér, mintegy kétszáz fogoly, őrnagytól lefelé. A támadás minden tekintetben sikerült, elősegítette e sikert legelsősorban a vezér előrelátása, a csapatok, s leginkább a huszároknak belovaglása, az ágyúkkal s dzsidásokkal megrakott város kellő közepébe, másodsorban a kedvező, havas, szeles időjárás kényszerítvén az ellenség embereit a házakba behúzódni. Szilágyi és Debrődy elszánt, lelkes fellépte, döntőleg járult hozzá a nagy siker kivívásához. A diadalkoszorúzott sereg örömpoharába azonban egy keserű csöpp is esett. A győzelem ára, ezen mesterroham egyik legvitézebb mesterének, a hős Debrődynek élete volt. Ott esett el a kath. templommal szemben. Az akkori Sárkány-fogadó egyik emeleti ablakából lőtték hátba a kardját hősiesen villogtató bátor vitézünket.

Maga a vezér, Beniczky, amily gyors a támadásban, oly gyorsan siet vissza a fősereghez, zsákmányával, foglyaival, s mindenek felett, örvendetes jelentésével:

— 30 huszárral, 2 ágyúval és 400 gyalogossal megfutamítottuk Zajcsek, s Almássy 4000 főnyi seregét.

Maga e győzelem hatásában felér egy nyert nagyobb ütközettel.

Almássy azzal mentegeti magát Váczon Windischgrátz előtt, hogy őt Losonczon az egész magyar sereg támadta meg, mely immár az Ipoly mentén siet Komárom felmentésére.

Windischgrátz felül e koholmánynak, csapatait a Tiszától sietve vonja fel Vácz mellé, meg könnyitvén ezzel Damjanichék közeledését Isaszeg felé.

E szép diadal stratégiai jelentősége méltányolni a történelem feladata, a mienk hálával és kegyelettel fordúlni azok emléke felé, akik e nagy napot felidézték s véle a magyar fegyverek győzelmének, a magyar vitézség egyik legdúsabb tényének lélekemelő megnyilvánulását.

Mindaddig mig a magyar Pantheon el nem készül, avassa mindenikünk saját szivét azzá.

Sivár vigasztalan politikai helyzetünk sötétjében, legyen nemzeti kegyelet érzetünk azon szövétnek, melynek világa oda vezessen azok dicső emlékéhez, kiknek hulló vére megtermékenyítette ezt a földet, amelyen élnünk-halnunk kell!

A losonczi mester roham emlékét is hadd hirdessék a temető akácai, s a szalatnyai erdő tölgyeinek zúgása !

Jusson eszünkbe, hogy a magyar föld termékeny ! El van vetve belé a szabadság vetése! Sok hősi szív pora tette termővé. A hideg, a fagy,

a borulás ideig óráig késleltetheti a kikelést, mihelyt azonban kisüt felette a szabadság napja, elközeledik az aratás ideje is.

És e nap ki fog sütni! Fel fog támadni! Uj reggelt, uj napot jelentve a sötétségtől talpra riadt magyar nemzetnek.

Fölkel az igazság napja.

Nem zöldül a mező, nem ritkúl a felhő, Vidám madárdaltól nem zúg még az erdő. Nincs még itt a tavasz hírnöke: a fecske, De lassan már éled Az egész természet,

S tavasz vidámsága érzik a szivekbe’

Borús még a tája a magyar hazának, Szomorú a sorsa ős alkotmányának; Régi szabadságát fegyverrel nyomják el; De érzik azt, minden Igaz magyar szívben:

Az igazság napja előbb-utóbb fölkel.

HÍREK.

Heti krónika.

Alkotmányunk elkobozva; Szuronyerdő közepeit’

Jár a honfi gondolkozva S márciusi ünnepet Megülnie nem lehet,

— k

De azért a mi ünnepünk, Méltó, fényes, szent vala! Összejöttünk, ölelkeztünk; Felsírt a múlt sok baja: »Nem lesz mindig éjszaka!«

Nem is félünk, panaszkodunk, Könny se tolúl szemünkre, Habár egyre veszünk, fogyunk: Mert a kétség szivünkre,

A lelkünkre, nem ül le !

Csendben-rendben összeállunk, Egyetértés jelszavunk.

A nyomorral szembeszállunk, Törvényt, jogot nem adunk: Ebben van diadalunk!

És már kél a számtalan hős, Honom, védni Tégedet.

S győzni fog, ki hitben erős! Ezért magyar emberek Vegyünk magyar cikkeket!

—s.

S milyen szépen hódit egyre Magyar gyártmány, viselet;

S magyar szó cseng minden körbe. Így, én népem, Tégedet Leverni soh’sem lehet!

Antal Gábor ev. ref. püspök f. hó 31-én Losonczra érkezik, hogy az ev. ref. egyháznál a kanonika visitatiót megejtse. Református testvéreink ez alkalomból nagy ünnepségre készülnek, amelyekhez az egész város közönsége vallás különbség nélkül örömmel csatlakozik.

Letette tiszti rangját. Blau Oszkár, házi ezredünk hadnagyának, 1906. évi március hó 10-ével tiszti rangjának kért letétele megengedtetett.

Kinevezés. A keresk. ügyi m. kir. miniszter Breuer Sándor losonczi kir. posta- és táviró tisztjelöltét segédtisztté kinevezte.

Március 15. A hazaszeretetnek és nemzeti önérzetnek szép tanujelét adta Losoncz város lakossága e szent napon. Már az ünnepet megelőző napon, úgy a középületek és templomok, mint a magánházak ormain a trikolort lengette a szél. Az ünnep mindenütt szent áhítattal tartatott meg úgy az iskolákban, mint Losoncz város közönsége által a honvéd-oszlopnál, mely utóbbi helyen Kdjei Endre lelkész úr méltatta a nap jelentőségét, hazafias lendülettel elmondott tartalmas és tanulságos beszédében. Az azután következő körmenet impozáns látvány benyomását tette. Rendzavarás sehol sem történt. Estére ünnepi lakomára gyűltek össze a polgárok -i Vigadóban, hol a szebbnél-szebb pohárköszöntők közül kiemeljük Beniczky Kálmánnak a Nagyok

Nagyjának emlékére«, Török Zoltánnak a hazára, Wagner Sándornak a nagy idők még életben lévő részeseire, dr, Vécsey Mátyásnak a magyar honleányok eszményképére, özv. Damjanich Jánosnéra, Zayzon Dénesnek az ünnepi szónokra és dr. Molnár Albertnek a szebb jövőre mondott pohárköszöntőit. Felszólaltak még Valihora János dr., ki az ifjúságot, a haza reménységét, éltette, továbbá Bodor Aladár, Grünwald Miksa, dr. Keszler Lipót, Búlyi János, kiknek indítványára Kossuth Ferencet és özv. Damjanich Jánosnét táviratilag üdvözölni határoztatott el. Kujnis Gyula, Greifenstein István (a magyar asztaltársaság nevében), Thaisz Lajos, Illyefalvi V. Aladár, kik felszóllalásukkal mindannyian hozzájárultak a hazafias hangulat emeléséhez. Közbe-közbe a losonczi dalegylet énekelt Izák János karnagy vezetése mellett, a tőlük megszokott precizitással. A Búlyi János és dr. Keszler Lipót által indítványozott üdvözlő táviratok szövege a következő: »Kossuth Ferenc Budapest. Losoncz város március Idusát honfiúi bánattal, de a jövőbe vetett erős bizodalommal és reménységgel ünneplő polgársága szent áhítattal tekint Nagyhazánkfia hamisítatlan eszméi letéteményesére s kívánja, hogy a Szabadság Istene és Magyarország nemtője adjon Nagyságodnak erőt, egészséget és kitartást, hogy e sokat szenvedett nemzetet mielőbb a biztos révbe, kedves hazánk alkotmányának és függetlenségének kétségbevonhatatlan és föltétien elismeréséhez vezethesse. A polgármester.«. — »Özv. Damjanich Jánosné úrnő Ő Méltóságának Budapest. Losoncz város március 15-ét ünneplő közönsége hazafias szívből üdvözli a magyar szabadságért vértanúhalált halt hős fenköltszellemű hitvesét. A polgármester.«

Március 15-ike az ev. elemi iskolában. Igen szép és megható hazafias ünnepélyt rendezett Reinhardt Julia ev. leányisk. tanítónő növendékeivel márc. 15-én délután két órakor, mely nagyszámú közönség előtt folyt le. Nagyt. Margócsy József ev. lelkész úr szép szavakkal nyitotta meg az ünnepélyt, ezután felcsendült a növendékek gyönyörű éneke, amit egy pár igen kedvesen és meghatóan elmondott szavalat követett. Draskóczy Ilonka úrhölgy lelkesítőén, meleg hangon olvasott fel egy szépen összeállított tartalmas beszédet, ecsetelve ezen nagy nap jelentőségét; röviden vázolta az 1848-iki dicső idők történetét; lelkes szavakkal buzdította a növendékeket, akiknek szivében bár öntudatlanul, de ott ég a hazaszeretet nagy tüze; intette, hogy ezen szent tüzet ne engedjék elhamvadni, de ápolják, növeljék és majd ha felnőnek, legyenek derék buzgó honleányai hazájuknak. Ezután tiszta csengő hangon »Kossuth gyászdalát« énekelték el a növendékek. Egy pár sikerültén elszavalt költemény után, a »Szózat« gyönyörű hangjai mellett, mélyen meghatva oszlott szét a közönsíg. Nem hagyhatjuk szó nélkül, hogy Reinhardt Julia tanítónő ugyanaznap délelőtt növendékeivel csendben, feltűnés nélkül, egy koszorút helyezett el a kath. temetőben nyugvó Debrődy Gábor sírjára. Ezen szép és kegyeletes cselekedettel ismét tanujelét adta Reinhardt Julia, hogy mily helyesen és jól neveli tanítványait, megtanítja őket, hogy necsak szavakban, de, ha kell, tettel is bizonyítsák, hogy jó honleányok. M — t.

Vilkén és Jelsőczön szintén megtartották a márc. 15-iki ünnepséget. Persze szerény mederben folytak azok le, de lelkesültséggel. Vilkén az ünnepséget megnyitotta az ünnepi istenitisztelet, melyen a hívők nagy száma s a községi elöljáróság és a tanulók vettek részt. Egyszerűségében is megható volt maga a mise, melyet Borbás Géza celebrált, s melyen a kórus előszedte azokat a búskeserves egyházi énekeket, mikről — mig nem gondoltuk, hogy tiprásban van alkotmányunk, egészen el is feledkeztünk! Jó azonban ez az eltiprás bizonyos tekintetben, mert felébreszti a nemzetet abból a letargikus álomból, melynek vége a magyar nemzet végmegsemmisülése lehetne. De ébredünk; még nem haltunk meg, hanem csak álmodtunk. Álmunk igen szép volt; szabad alkotmányos nemzetnek képzeltük magunkat. De a felébredés annál inkább szomorú lett. Mert felébredtünk, gondolkodtunk s kénytelenek voltunk belátni, hogy a rideg valóság megfosztott bennünket teljesen gyönyörű bűbájos álmaink képzelt boldogságától ! De a bűnösök ebben a szép álom széttiprásában csak az emberek. S bízunk benne, hogy a magyarok Istene mégis nagyobb és hatalmasabb, mint a rossz lelkű emberek. S igy szép álmunk — bárhogyan is — a magyarok Istenének segítségével megvalósulnak ! Érdekes ez az imádság, melyet Borbás Géza a mise után meghatva igy mondott el: Könyörögjünk! Úristen! akitől származnak