Losonczi Ujság, 1906 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1906-12-13 / 51. szám

25-35 ezer korona okiratokkal igazolható biztos évi keresetre szer tehető, ahol az már eddig bevezettetett egy szabadalmi jog kihasználásával, amely Nógrádmegyére 6 évre bérbeadandó. Előzetes tőkebefektetés nem szükséges. — Csak va­gyoni garanciával rendelkezők küldjék ajánlatukat. Találmányokat Értékesítő Vállalat Budapest, Erzsébet-körút 12. Árlejtési hirdetmény. Losoncz városi közkórházhoz az 1907-ik év folyamára szükséges élelmi cikkek szállítása, illetve beszerzése céljából versenypályázatot hir-Ha+aL’- • 1. A hús szállítására: (marha-, borjú-, sertéshús, szalonna, zsir, sonka és hurkafélék stb.) 2. Fűszer-szállításra: (ideértve a liszt, túró, sajt, szárított tésztaneműeket és a tojást is stb.) 3. A kenyérsütés és szállítására, melyre vonatkozólag megjegyzem, hogy minden egyes kenyér súlya 45 dekagramm félbarna és jól ki­sütött kenyér kell, hogy legyen. Ajánlattevők mintakenyeret mutathatnak be. 3-3 E cikkek naponként és szükséglet szerint rendeltetnek meg; a szükségletet illetőleg pedig előirányzatba van véve átlagos számításban na­ponként 50 beteg és a kórházi személyzet élel­mezése. Megjegyzem azonban, hogy a közkórház 62 ágyra, illetve beteg részére van berendezve, tehát a napi szükséglet a betegek számával vál­takozik. 4. Végül az 1906—1907. évre szükséges, körülbelül 320 D-méter kemény tűzifa szállítá­sára ; melyre nézve megjegyzem, hogy vállal­kozó pályázati kérvényében a fa minőségét, mi­­neműségét, a méterek magasságát és az árakat pontosan jelölje meg. Vállalkozó ajánlatában tartozik megjelölni, hogy: 1. Elfogadja a feltételeket és kötelezi magát, hogy a szállított cikkek friss és jó, élvezhető minőségűek lesznek. 2. Világosan megjelöli vagy a folyó árakból engedélyezett percentet, vagy minden egyes cikk után egész évre érvényes szabott árat. 3. Kötelezi magát a napi megrendeléseket azonnal és pontosan teljesíteni. Vállalkozásra hajlandók ajánlataikat f. évi december hó 15-ig Losoncz városi közkórház igazgatóságához ad­ják be. Kelt Losonczon, 1906 november hó. Dr. Huszár, igazgató-főorvos. Értesítés ! * cc a z o H r-Azon nagy pártfogásért, melyben a kassai Haltenberger Béla vegy­tisztító-, festő- és gőzmosó-intézet Losoncz előkelő közönségétől részesül, én ezen cég nevében, mint ezen gyár Losoncz és környékének képviselője, hálás köszönetét mondok. Nevezett gyár, mely büszkén tekint vissza száz éves múltjára, ez évben jóval megnagyobbittatott; ugyanakkor némi késedelem is elő­fordult a gyár épitése miatt. Most azonban bármely bécsi ilynemű intézettel vetekedhet úgy mosás, mint festés és tisztítás tekintetében. Ne legyünk tehát elfogultak, ne kellessen pirulni, hogy ruháinkat Bécsben tisztíttatjuk: pártoljuk a magyar ipart! A kassai gyár általam elég gyorsan és posta­­dijmentesen szállít, tessék meggyőződés végett próbát tenni. Én ezt a nagy­érdemű közönség kényelmére rendeztem be; kérem mindezek szives figye­lembe vételét, és a nagyérdemű közönség még melegebb pártfogását. Ezzel egyidejűleg értesítem, hogy az évad újdonságait rendkívül bő választékban beszereztem. Ruhakelmék és díszletek, divat-flanel és barhetek a legolcsóbb ártól feljebb. Báli és alkalmi cikkek, úgyszintén magyar és kül­földi férfi-divatszöveteket és hozzávalókat szép választékban'beszereztem. Továbbá érkeztek szőrme-árúk, téli kendők, meleg ingek, nad­rágok, keztyűk és harisnyák minden számban. Ágy- és asztalterítők, függönyök, futó- és más különféle sző­nyegek, flanel-takarók, beszterczei pokróczok. Mindennemű vászon-árúk: Ihnletek, Schroll-ície damaszt, grádli és Schiffonok, szepességi terítékek. Női és férfi kész fehérnemű, zsebkendők, női és férfi nyakkendők, esőernyők és sárcipők, a legjobb szabású fűzők. Kézimunkák szintén nagy választékban, megkezdett és méteres kelmék hozzávaló anyagokkal stb. Karácsonyi és újévi alkalomra leszállított árak ! Számos látogatást kér teljes tisztelettel 6-4 Rheumát, Csúzt, Köszvényt föltétlenül és biztosan gyógyit a hires és minden házban nélkülözhetetlen Dr. Arányi herkulesfürdői Rheu ma-olaj Ajánlható kéz, láb, hát, mell és derékfájásnál, ütés eről­tetés, ficamodásoknál, fülfájás és fülzúgás, fej- és fog­fájásnál. Kapható a készítőnél: Bállá Sándor gyögy^^^Hódniezővásárheiy, Ára 1 üvegnek 2 korona. — Próbaüveg 1 korona. 6 koronás rendelésnél ingyen csomagolás, bérmentve. \liÓV977 1 Egy próba mindent bizonyít. Ne * • hagyjuk magunkat lebeszélni. GAZDIK ENDRE női- és férfi-divatkereskedő. r m r * Vásároljunk Nógrádmegyei Népbank zálogbecslőjénél Pontos járású órákat v Divatos ékszereket, v Ezüstárukat, v Szemüvegeket, y Beszélőgépeket és >■ hozzávaló lemezeket. Halmos Hugónál Losonczon. Szerencsés számú osztálysorsjegyek mindig eredeti árban kaphatók. Tiszta házi zsír Házi szalonna Házi füstölt kolbász kilója 176 fill. 176 220 Minden szerdán és ----------- csütörtökön : Friss hurka Friss kolbász Friss tepertő Friss disznósajt kilója 80 fill. 200 160 176 Kapható mindez házilag és tisztán kezelve 4--2 c/o nt' c/o "0 O c/o 7s 'XZM. Ha köszvényben, reumában, ischiasban szenved, vegyen 1 üveg Dr. FLESCH-féle köszvény-szeszt, mely csúzt, köszvényt, reumát, kéz-, láb-, hát- és derékfájást, kezek és lábak gyengeségét, fájdal­makat és daganatokat biztosan gyógyit. Hatása a legrövidebb idő alatt észlelhető. Kapható Dr. FLESCH E. M. »Magyar korona« gyógyszertárában GYŐR, Baross-út 24. szám. Másfél deciliteres üveg ára 2 kor. Huzamosabb használatra való »Családi« üveg ára 5 korona. 3 kis, vagy 2 »Családi« üveg rendelésnél már bérmentve utánvéttel küldjük. 36—12 Mann Lajos vegyeskereskedésében Losoncz, Vasuti-utca 20. Jövedelmező tőkebefektetés. Illés Károly szőllőhegyi birtoka egészségi okokból eladó. Villával, szőllő és gyümölcsös, a hozzátar­tozó szerelvényekkel. (Az 1905. évben termett 18 hektó bor, 3£0 kor. értékű takarmány, és 200 kor. értékű gyümölcs.) Úgyszintén eladó a Gácsi­­utca 196. számú ház is. ___Értekezhetni a tulajdonosnál. HÜTTL TIVADAR CS“KIR udv R I I n A P P CT porczellán-SZALLIT0 □ to U M l Q O I □ GYÁROS és SAJÁT P0RCZELLÁN- NAGYKERESKEDŐ D GYÁRA BUDAPESTEN y., D0R0TTYA-U. 14. alapíttatott 1854. ÉVBEN Étkező-, teás-, kávés-, mosdó-, üvegkész­­____i 'etek stb. Háztartási czikkek. Kelengyék. KÉPES ÁRJEGYZÉK KÍVÁNATRA BÉRMENTVE

Next

/
Thumbnails
Contents