Losonczi Ujság, 1906 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1906-12-06 / 50. szám
tanácsi vélemény a december 11 -iki közgyűlésen igenis tárgyaltatni fog. Pedig annak a kérdésnek a napirendről való levételét követelte a képviselőtestület többsége s jogosan is követelhette. De hát nálunk is kell, hogy a tanács véleményét respektálja a képviselőtestület, bármennyire is tiltakozik és kapálódzik. S mit jelent ez az eljárás? Nem egyebet, mint a törvény által biztosított hatáskör illetéktelen megszorítását és csonkítását oly mértékben, mely csak szavazó, akaratnélküli géppé alacsonyitja le a képviselőtestületet. De ezen esetekben magát a képviselőtestületet is illethetné gáncs, mivel nem lévén tisztában jogaival, engedte, hogy az egyik tagja által helyesen interpretált törvényszöveg ellenében a helytelen érvényesüljön. Az önkormányzat csak ott működhetik mindenkit kielégítő módon, ha azok szervei polgári érzésükön felül jogaikkal és kötelességeikkel is tisztában vannak. Távolról sincs szándékunkban célzatosnak lenni, de ki kell jelentenünk, hogy bármily önkormányzati szervnek tagja, ki ezen állását betölteni hiven akarja, vizsgálja meg önmagát, vájjon polgártársainak beléhelyezett bizalma méltó embert talál-e benne. Vájjon megvan-e a képessége arra, hogy a szőnyegre kerülő tárgyakat józanul megbírálni tudja, megvan-e a kellő bátorsága, hogy a közérdekkel ellenkező javaslatok esetén erélyesen és határozottan szembeszálljon a hatalom birtokosaival, nincs-e oly üzlete vagy más oly érdeke, mely csorbát szenvedne, ha igaz, becsületes meggyőződésének kifejezést adandó, meg kell jelennie a fórumon, illetve érdekeit féltve nem kötelessége megszegésével kell-e elmaradnia a küzdőtérről ? És ha ezen kérdésekre megnyugtató választ nem tud magának adni, ne vállalkozzék, hanem engedje át ezen nobile officiumot oly polgártársának, aki semmiféle irányban nincs feszélyezve, aki «ott» a «tárgyat bírálja, minden félelem, barátság és egyéb melléktekintet nélkül, és minden vagyoni érdek nélkül. Ne reflektáljon közszereplésre olyan polgár, ki megválasztatását polgártársaitól igényelt tisztelet nyilvánulásának tekinti csak, de az azzal járó kötelességek gyakorlása, bármely ok miatt nincs módjában. Ne fogadjon el megválasztatást az, ki vagyona után fizetett adója, vagy állása után úgyis tagja az önkormányzati szervnek, mert ezen «megtiszteltetés» következménye az, hogy esetleg érdemes és a közügyeket szivükön viselő más polgárok mellőztetni fognak, meglévén határozva a választandó tagok száma. S a polgárok is vegyék mindig tekintetbe a megválasztandónak jellemét, érdekét és múltját, valamint azt is, tagja-e már bizonyos ok miatt úgyis az önkormányzati testületnek, s azok szerint adják le szavazataikat tisztán a közérdekre, nem pedig a barátság, rokonság vagy egyéb megtévesztő momentumokra való tekintettel. így érvényesülni fog az önkormányzati elv két szabálya, hogy a közület magamagát igazgatja, és jól igazgatja. Így lesz az önkormányzat szerve által gyakorolt közigazgatás az összesség igaz érdekében cselekvő, mely az elintézendőket mindig az egész, s nem az egyes szempontjából nézi. S nem fog megtörténni, hogy az ezen alapon szervezett közigazgatás egyes hatalmas vagy gazdag embereknek vagy osztályoknak, felekezeteknek kedvez indokolatlanul a közület, a törvény és a hozott határozatok rovására. Villanytelep. Ilyen cim alatt jelent meg egy névtelen cikk a »L. és V. -ben múlt vasárnap, amely tele van panasszal a villamgyár ellen és végezetül 6 kemény pontban javaslatot tesz a villanyüzem városi kezelésbe való átvételének módozataira. Eddig a névtelen, az ismeretlen! És mivel újabban az az újságírói szokás kezd lábra kapni, hogy mielőbb polémiába bocsátkozunk, megkérdjük, ki vagy? Ember állj elő, mert névtelen cikked arra vall, hogy valami »sanda gyanú« lappang az ismeretlenség leple alatt. De mi nem hódolunk ennek az új divatnak nem kérdjük, ki irta azt a cikket, mi sem mondjuk meg, kik vagyunk, nem opportunismusból, nem gyávaságból, tisztán csak azért, hogy annál objektivebbek, tárgyilagosabbak lehessünk. De polémiába nem akarunk keveredni laptársunkkal, hiszen, aki olvasta a Losonczi Újságot, az előtt nem lesz ismeretlen az az elvi álláspont, amelyet kifejtettünk már több Ízben többféle cikkben. S nem egyszer mutattunk rá arra, hogy a várost ötletesen, határozott cél nélkül vezetni nem lehet s majd mindenütt hiányzik-a szakértelem. De hogy mégis látszassék az, hogy a városatyák tesznek valamit, előállnak egy-egy városi »ingatlan eladásával (legutóbb itt a Búsbakféle ház!) avagy ázzál, hogy eit vágy azt a telepet át kell venni városi kezelésbe, mert ez által az az üzem jobb is lesz, olcsóbb is lesz, stb. Csupa frázis, ötletes terv, amely a várost az anyagi romlás felé viszi, nézetünk szerint. A város napról-napra szegényebb lesz és a sok adásvevés mellett a pótadó — bár leplezetten — folyton-folyvást nő az adófizető polgárok nagy gyönyörűségére. Ennek a politikának immár végre-valahára véget kell vetni. Tessék Bgyarmat városát mintául venni, ahol Balás Ferenc főbíró úr 10 évi működés alatt többet tett, mint Losonczon ötven év alatt tettek. Ott nőt a város vagyona, szépsége, rendezetsége, de a pótadó fogyott, még pedig óriási percenttel. Ez a jó politika! De hogy rátérjünk a vilanytelep ügyére, újból hangoztatjuk azt, hogy a villanytelepet semmi szin alatt sem szabad városi kezelésbe venni, hogy ez által ismét — botor módon — jótékonyságot gyakoroljon a város egy vállalattal, amely üzemére ráfizet és anyagi eredményt felmutatni nem képes. Ezt Losoncz, az iparváros, nem teheti, hogy új üzemmel a polgárság nyakába új terhet ne varrjon. Hiszen köztudomású dolog, hogy nincs városi intézményünk, amely kellő szakértelemmel vezettetnék. És mindenütt, épen a szakértelem fogyatékossága miatt, beáll az anyagi bukás. Hogy csak egy dologra rámutassunk, tessék a tőzeggyár ügyét megnézni. Ott gyönyörűek az állapotok ! Most a villanytelep átvételével még egy másik vállalatba akarunk bocsátkozni, hogy még szebben fessen az agyondicsérgetett városi kezelés ? Ezt okos, józan ember nem engedheti meg! S valamint a Búsbak-féle telep eladása ellen síkra szálltunk, úgy itt a villanytelep átvétele ellen is elővesszük harci szerszámunkat, hogy azt ne engedjük meg soha. A város értelmes és számolni tudó szavazó polgárai mind a mi pártunkra állnák, mert az nem tisztán csak a városatyák dolga, de dolga ez a városi adózó polgárságé is. A »L. és V.« cikkírója »hivatott szakértők által meg akarja becsültetni az üzemi berendezést, megállapittatni a költségtöbbletet, amelybe a világítás javítása kerülne, redukálni az üzemi személyzet illetményeit, olcsóbb tarifákat behozni és szakellenőrzőt beállítani. Ez mind szép és okos dolog, de mindezt nem teheti meg a mostani villanytelep kezelősége? Ha már vállalkoztak a villam-üzem kezelésére, hát nem tudnának ők is megfelelni a villamáram fogyasztók kívánalmainak? Hiszen a »Clára« kötelezettségeket vállalt. Miért nem teljesiti azokat? Dolgozzon a Clára is minimális haszonnal és akkor a pontosan kiszámítható rizikó, rendes kezelés mellett, szintén eleve kizártnak« vehető. Mindezt a mostani vezetőség sokkal inkább meg tudja cselekedni, mint ez a nyomorult város, amely minden erőlködés dacára sem tud a hínárból kiemelkedni. ségig utánozta egyre önmagát. Oh, csak manapság is hány apró nevet lehetne összebolhászni, kik az Ady Endre új csapása után vetették magukat és sápadt vad éjszakákon falják a finom Baudelairet, Verlainet, stb., — szemétlapátonként a fagylaltot, amitűi idült gyomorhurutba esnek... Arra meg meg merek esküdni, hogy ugyanezek az elszült epigonok, kik most Ady párisiasnak vélt formáit majmolják: az ötvenes evekben — mai lelkitartalmukkal is ! — piros csizmát s árvalányhajat viselnének, mint petőfisták. Oh nem az a nyavalyája az emberiségnek, hogy sok a király, hanem hogy sok a szolga. Míg Don Quixote és Sancho Pansa eképen szemlélődnek vala a világ romlottságán, addig, alkalmasint Vénusz istenasszony a lovakat zablánvezetve ismeretlen helyekre vezette, hogy Dulcineát is megismertesse velük. Eltévedtünk. Szála Gábor; hej ki tudja, Merre van a hazánk útja ? stb. Valami tanyacsoporthoz értünk. Egyszerre egyik házikóbúi délceg barnapiros fáta, feslő havasi rózsa billegett ki előttünk. Csak az utat kérdeztük, de ő barátságosan kért: Pihenjetek meg ininálunk ifiurak. Szeretitek a bálmost? Azt főzök nektek, frisset, ép most fejtem meg a juhokat. Szólottám én ; Itt maradjunk, Tanyát verjünk, itthon vagyunk! Gábor húzódozott, amit tán csak Csodaszarvasbeli szerepe kívánt. De a kis havasi vadvirág — Szaveta — maga kötötte be kantárszáramat a sövénybe, Gábor a magáét nem engedte, ő zord morcosán lován maradt. S inig az én uti-porlepte ajkam a pillanatfakasztotta havasi idill forrásvizét szürcsölgette: ő a vanitatum vanitasrúl tűnődik vala mélyen, visszahozhatatlanúl elvirult paripáján . . . XVII. Abrudbánya, júl. 25. reggel. Verespatakrúl gyalog mentünk Abrudbányára. Az út maga nem sokat ér, de két dolgot mégis megemlítek az oláh köznéprűl; mindkettő meleg rokonszenvet keltő. Eddigi utunkban mindenütt láthattuk, hogy az oláh nő bármerre jár, uton-utfélen, magában vagy társaságban, mindenütt magával viszi guzsalyát s orsójára egyre pörgeti, pörgeti a szép fehér gyapjúfonalat. Ez az egyszerű családias ősi munka, érzem, minden ruházatbeli vagy vallásos szokásnál mélyebben, komolyabb tisztaságban őrzi a havasok oláh népfajának családias ősi nemes naivságú erkölcseit, mert, érzem, valósággal erkölcsi kötelékké finomodik ez az őket mindenüvé elkísérő munkás fehér fonál. Bár a mi paraszt nőink is fonnák még a gyapjú régi, egyszerű fehér fonalát; gondolom, a tiszta gyermekszíveknek való mesét is szebben tudja fonni az, aki még öreg kézzel is ily hűen, munkásán pörgeti az orsót. A másik, ami kedvessé teszi a havas utait s a zordúl fönséges sziklák homlokára szószerint is a kellem és báj virágait varázsolja: az a sok tiszta havasi forrás, szelíd csobogóval az utak szélén. És mindnek facsatornája van, sőt fakupája is. Jóindulatú ismeretlen kezek csinálhatták, emberszeretet lehetett egyszerű készítőjében. És nincs rá példa, hogy oly barbár akadjon, ki elrontsa, vagy elvegye az ilyesmit. Istentelenségnek tartanák. És bárki is, aki csak egyszer ivott is ilyen facsatornábúl s megpihent lapos kövein: mindjárt érezni tudja, hogy az csakugyan istentelenség volna. Nem holmi civilizáció hatása ez, hanem a lelkek, a kedélyek bizonyos régi békés kultúrája. De térjünk be Abrudbányára, hol alig félszázadja e jámbor népség az anyák szemeláttára a küszöbökön zúzta szét a csecsemők fejét. Ez a város ma politikailag arrúl nevezetes, hogy legkisebb választókerületünk lévén, itt a választópolgári jogbúi egymagábúl meg lehet élni. Abrudbánya képviselője lenni, annyi, mint beteg asszony férje lenni. Vagyis átkozottúl drága fürdőztetési költség ellenében a puszta férji cim. A gyorsírói hiteles följegyzések szerint e kerület legutóbbi képviselője megbízólevele átvételekor így végezte beszédét: »Uraim, én Ígérni nem Ígérek semmit, de amit ígérek, azt megtartom !« (Jegyzet: a megbízólevél már a markában volt.) Amibül látható, hogy legkisebb kerületünknek nem is olyan gyönge diplomata képviselők jutnak. Egyéb tapintható nevezetessége különben nincs e városnak, mint egy ház, melyben nagyságos Apaffy Mihály fejedelem gyakran pihent vala ittas halmazállapotban. Ezt a házat sem vélem különben nagyon feltűnő nevezetességűnek. Mert bérces kis Erdélyünk nem szűkölködik ugyan történelmi nevezetességű helyek nélkül, de kiválóképen bővelkedik oly helyekben, hol nagyságos Apaffy Mihály fejedelem boritaltúl ittas lenni méltóztatott. Óh bár a földi nemzetek iszákos fejedelmei nagyobb bajokat ne szereznének, mint maguknak egy vörös orrott! (Folyt, köv.)
