Losonczi Ujság, 1906 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1906-11-22 / 48. szám

ami itt Magyarországon előttem van és élni kíván. Az akció osztályuralom ellen harcol, holott ő akarja a legridegebb osztályuralmat érvényesíteni. Ők nem a munka és az ember egyenlőségére törekszenek. Nem azt mondják: legyünk egyenlők, hanem azt, hogy most már ők lesznek az urak! Ők a rideg munkát becsülik csak; ha az a legnagyobb szorgalommal, a legnagyobb kitartással, a legnagyobb takarékossággal teremteni tud, már az akkor az ő felfogásuk szerint tőke, amivel^ a munkás a társadalomnak ellensége lesz.

Érdekes jelenség ez is. Tessék csak a magyarországi nemzetközi szocialisták központi vezetőségét megfigyelni. Nem igen tűrik maguk között a hivatásszerű szellemi munkást. Van közöttük okos ember is, de az iparos, kereskedő segédből önképzés útján küzdötte fel magát. Dr. Goldner Adolf egyetlen egy okleveles ember volt közöttük, de azt is legközelebb kihagyták, sőt, úgylátszik, egészen kitúrják a pártvezetésből.

Mi annak a lélektani magyarázata ? Az önzés a többség részéről, amely a nagyobb értékű szellemi munkát nem akarja jobban honorálni, mint a magáét; ami maga után vonja azt, hogy annak a szellemi munkásnak erejét, munkájának értékét a magáénál nem becsüli többre.

Mi ennek az erkölcsi és szociális tanulsága? Az, hogy abszolút egyenlőség nincs. Ha hirdetik is az abszolút egyenlőséget, azt maga az élet, az emberi természet nem képes megvalósítani. Hogy tényleg az abszolút egyenlőség nem érvényesülhet, éppen a szocialistáknál észlelt tapasztalataimból mutatom ki.

Az egyéni munkák között a fizikai munka a legkisebb értékű. Alig kíván előkészületet. Tanulni nem kell, magán az ember fizikai erején nyugszik. Könnyebben pótolható és legközelebb áll az állat munkájához. Én ugyan az embert egyedisége szerint mérlegelem. Ki milyen munkát végez. Szerintem annál értékesebb egy ember, minél jobban képes emberi hivatását betölteni. Így azután az ember értéke munkájának nemességén nyugszik.

Azonban a munkának van általános értékelése is. Az ipari munka egész természetesen többet ér, mint a földmives munka. Nagyobb előkészület, több tudás kell hozzá. Például egy gépgyári munkás mennyivel többet érdemel, mint a földmivesnek kukorica-kapálása. De megharagudnék az a losonczi szocialista iparos-segéd, ha az ő munkáját nem becsülném többre, mint egy uradalmi béresét. Én értem felháborodását. Alapos, jogos is lenne.

Czegléd egy nagy alföldi földmivelő város. Él benne négy-öt ezer munkás. Ennek a munkásseregnek 90%-a kaszál, kapál, 10%-a csak ipari munkás. Tiz-tizenkét évvel ezelőtt, amikor a szociális akció Czeglédre is elért, kezdetben a kisiparosok állottak a mozgalom élén. Ez a legtermészetesebb, mert a mai gazdasági élet őket nyomja legjobban s munkásaink között nekik van a legnagyobb intelligenciájuk. Csak úgy közbevetőleg említem fel. Ez is érdekes szimptoma ám! Losonczon a szocialisták zömét az egészen fiatal iparos-segédek képezik. Pedig nekik sokkal könnyebb a megélhetésük, mint maguknak a mestereknek. Nincs feleségük, nincs családjuk,

a halotti szobornyugalom, a báj az élet mozgalma. A szépséget megméri és megcsodálja hideg elmém, a bájt megszeretem meleg szivemmel.

Etuskával tehát egyszerre barátok lettünk. És Bandi, ebatta, elvárom tőled azt a komolyságot, hogy ezt barátságnak tartsd és ne másnak.

Ellenben Oláh Gábor beleszeretett a tengerszemű, szoborszerű Irénkébe, és most a fenyvesbe rejtőzött, mint a himszarvas, kit vadász sérte nyíllal. Cérnát vitt magával, amivel okosat is cselekedhetnék, megfoldhatná a nadrágját, — de ő bizonyára oktalant cselekszik vele: verssorokat mér. .. Oláh Gábor nem szokta mutatni verseit,,de itt a nyakam, hogy leiróverset ir Irénkérűl. Én meg azt mondom, pokolba minden leirnivaló szemmel, szájjal, szemöldökivvel 1 Ha egy ajakpárt épen leírni akarok, azt mondom, hogy: megcsókolnám. De a mennykő üssön bele minden hasonlatba, szamócába és bíborba, főleg pedig Ámor fölvoni ivébe!

De most elhagylak barátom, most hozzák ma a harmadik uzsonnát, hát elhagylak. Enni készülök, valósággal bosszú-evést enni a hét sovány esztendő után; enni, mint egy silányul prózai, gyalázatosán elhízott, hitelezőjéhez lakodalomba hivott fösvény szalámigyáros. Ha a szellem is ily dühös étvágyra lobbanna valaha Magyarországon : — Jézus Mária! — tán még az akadémikusok is olvasni és haladni kezdenének!

(Folyt, köv.)

csak magukra költenek. A náluk sokszor majdnem szegényebb mester tartja őket: a segédeket, tartja családját, viseli az üzleti felelősséget, fizet adót és minden egyebet. Ezért a mester, mert munkaadó, a segédnek — okoskodása szerint ellensége.

Czegléden terjedt a szocializmus. Minél jobban terjedt, annál jobban kiszorították a vezetésből az előkelőbb iparos elemet. A losonczi iparos-segéd oda menne el, tudom, rövidesen otthagyná a paraszt földmives munkásokat. Ma már a czeglédi szocialisták vezetőségéből teljesen kiszorították az iparosokat. Saját ízlésük, vágyuk, gondolatuk szerint egyedül a földmives munkásság dirigál. Természetes azután, hogy irányuk, mozgalmuk ezt a társadalmi réteget istápolja.

Gondolkozzunk csak! Érdekes eredményre jutunk. Először is érvényesült az önzés. A tömeg a fizikai erővel végzi munkáját, valamire csak azt becsüli. Az ipari munkást kitolta a saját kebeléből, mert az ipari munkát nem becsülte többre a kapálásnál. Az iparos-elem meg — ami szintén egészen természetes — félrevonult azért, mert értékesebb munkáját illő módon megbecsülni nem látta.

Gyerünk tovább az okoskodással. Mi ebből a tanulság? Az, hogy a szocialista akció a munkaadóban látja mindig az ellenséget; de ha nem lesz, vagy nincs munkaadó, az egyik munkás a másikban felfedezi az ellenérdeket. Vagy hogy még messzebb menjek: az önzés eszméje abban csúcsosodik ki, hogy a szegényebb emberek legelőször vegyék el együtt azét, akinek sok van ; ha az elfogyott, azét, akinek van. Vagyis: ha nincs más anyag, a munkás a munkás ellen tör.

Ezért hibás és téves ezen, a szocialista akcióban felállított morális és szociális elv. Az egyéni materiális érdek teljes merevségében soha sem érvényesülhet. Ennek akadálya a civilizáció és emberi társas lényünk. Munka nemcsak a momentán alkotó emberi tevékenység, hanem minden olyan dolog és egyéb intézmény, ami keletkezésének eredetét az emberi tevékenységben találja fel. Ezt pedig ők nem becsülik.

Városi politika.

A f. hó 7-én megtartott városi közgyűlés az ezen alkalmakkor nem igen szokásos izgatottság, s az egyes közgyűlési tagok szenvedélyes felszólalásai közepette folyt le. Okot erre a tárgysorozat 7. pontja adott, mely szerint ismertetendő lett volna a Búsbak-féle ház eladására vonatkozó, a tanácsban szótöbbséggel elfogadott javaslat. A közgyűlés többsége viharos felháborodással mondott ellen e tervnek, s követelte ennek a napirendről való levételét. Az elnöklő polgármester azonban, hivatkozással az 188Ő. XXII. te. 110. §-ára, ezen tárgy feletti érdemleges határozathozatalt a f. év december 11-iki közgyűlésre tűzve ki, a napirendről való levételt megtagadta. Ennyi a Búsbak-féle ház jövendőbeli sorsáról való intézkedésnek száraz ténye.

Mi, mérlegelve az örökhagyó intencióit és a gazdasági érveket is, az említett javaslat ellenzőinek kell, hogy igazat adjunk. Vegyük először is a kegyeletes érzés által diktált indokokat.

Búsbak Ádám végrendeletének azon paszszusa, mely az eladni szándékolt ház- és telekre vonatkozik (Végrendelet 35. old. B. a) pont) egy létesítendő ipariskoláról szól. A pótvégrendelet 11. 1. pontja (Pótvégr. 8. old.) oda módosítja e rendelkezést, hogy a helyi viszonyokhoz mérten szükséges intézet létesittessék. Végül a pótvégrendelet függeléke hatályon kívül helyezi az öszszes ezen ingat.anra vonatkozó rendelkezést s helyébe azt teszi, hogy a hagyomány tárgyát valamiféle intézet létesítésére használja fel Losoncz városa.

A jogtudomány az »intézet« fogalma alatt oly állandóan szervezett berendezkedést irt, mely valamely társadalmi, jótékony, tudományos, ipari vagy más rokon-közcél érdekében működik, s amelynél az intézeti berendezést képező szervezet valamely kívül álló egységes alapítási akaratnak a kifolyása. Az intézet célját emberi erők szolgálják, eszközét azonban a vagyon képezi. A jogtudomány nem tesz különbséget a vagyon tekintetében, hogy az ingó-e, vagy ingatlan. Szól tehát ezen meghatározás vagyonról és alapításról. Hát vegyük figyelembe a végrendelet, pótvégrendelet és a függelék rendelkezéseit (melyek közül csak a legutóbbié hatályos), ugy-e vörös fonálként húzódik keresztül az örökhagyó azon rendelkezése, hogy a hagyományozott ház egy intézet létesítésére használtassák fel. A függelék nem jelöli meg, hogy mily intézet létesítésére, nem tesz elidegenítési tilalomról említést, ennélfogva a birói átadó végzés szabad rendelkezési joggal juttatja a hagyományt Losoncz városának. Azért hozott tehát ily átadó végzést a bíróság, mert a szabályszerűen kiállított függelék rendelkezése vita tárgyát képezhette volna az irányban, vájjon az örökhagyó intenciója az volt-e, hogy a hagyományozott ház mint ilyen, vagy pedig annak értéke szolgáljon-e valamely intézet létesítésére? S miután jogszabályt képez, hogy azon esetben, ha kétség merül fel, vájjon az örökhagyó tényleg létesíteni akart-e valamely, az örökség tárgyát képező vagyonra vonatkozólag korlátozást vagy sem, akkor az intézkedés úgy magyarázandó, hogy az örökös, illetve hagyományos rendelkezési szabadsága a lehető legkisebb mértékben korlátoztassék, e szabálynak megfelelően hozatott meg a birói átadó végzés, mely még a hagyomány esetleges eladása esetére is szabad rendelkezést ad hagyományos Losoncz városának a vételárra nézve. Jogilag tehát a város szabadon rendelkezhet. De nem moraliter. Mert ha az ^intézet« fogalmának másik elemét az »alapítást« »vesszük figyelembe, úgy tilalomként emelkedik ki néhai Búsbak Ádám 3. számú alapitó levele, mely megtiltja — bár nem joghatályosan, mert nincs ellátva az alakszerű kellékekkel — az elidegenítést. Ezen alapitó levél teljes világosságot vet a végrendelet homályára, s ezért elleneznünk kell az elidegenítést, mert igy parancsolja a morális érzés, mely kell, hogy jelen esetben szembehelyezkedjék a jogi szabadsággal. A függelék előzményeit képező végrendelet és pótvégrendelet illető rendelkezéseit is tudomásunkra juttatván az örökhagyó, nem azon intencióval tette-e ezt, hogy jogilag nem akarja megkötni a hagyományost, de moraliter igen ? A kegyelet érzése tehát az elidegenítés ellen szól.

Hallottuk azt az ellenvetést, hogy a kérdéses ház el nem adása esetén a város ráfizet a hagyományra, mivel 12000 kor. beruházási és javítási költség szükségeltetik, s legfeljebb az összeg kamatait csekéllyel felülmúló jövedelem érhető el. Hát az ez alapon tett ellenvetés a szakértelem isuperlativusáról« tanúskodik, mert' értesülésünk szerint 4000—5000 kor. költséggel a legmesszebbmenő és legalaposabban elvégezhető a tatarozás. De vegyük, hogy tényleg 12000 kor. beruházás szükséges. Ez esetre biztos tudomásunk van arról, hogy akadnak polgártársaink, kik 10—15 évre hajlandók kivenni a Búsbak-féle házat, kötelezvén magukat a kijelölendő összes javításokat saját költségükre végeztetni, és — hogy legyen jövedelem is — évenként illő bérösszeget fizetni, így aztán megmarad a Búsbak-féle ház a város tulajdonában, a javítás nem fog semmibe sem kerülni a városnak és-mégis »ráfizetés« helyett még jövedelem is lesz.

De ajánlunk még egy másik módozatot is. Köztudomású, hogy a járásbíróságnak az Erzsébet-utra való áthelyezése folytán a telkek értékükben növekedtek. Az is köztudomású, hogy a mostani óvoda szűk voltánál fogva a fokozódott szükségletnek nem felel meg. Nos hát adassék el a mostani óvoda ha olyan nagyon szükséges az a pénz, — azért nagyobb ár érhető el, mint a Búsbak-féle házért, és tétessék a Búsbakféle házba a kisdedek otthona. Az ottani tágas termek és a több mint egy holdnyi kert bizonyára egészségesebb és megfelelőbb lesz, mint a mostani. Ily módon nem »vészit« senki, és megvalósittatik az örökhagyó intenciója.

Az eladás mellett hallottuk azt az érvet, hogy a Búsbak-féle ház eladása esetén pótadójövedelemhez jut a város. Oh dicső vezetőség, oh dicső tanács! Eszünkbe jut az anekdota arról az emberről, aki csak azért mulatja át az egész éjjel, korcsmáról-korcsmára járva és persze költekezve, hogy a kapupénzt megtakarítsa. Ugyan mennyit is tehet ki az a pótadó évenként? Mondjuk 100 kor.-t, mondjuk 200 koronát. No valóban megható takarékosság. Ezért kell a belterületen fekvő, mintegy T5 hold terjedelmű telket elkótyavetyélni, mely a város legmagasabb s ennélfogva legegészségesebb pontján, a fővonal közvetlen közelében fekszik. Ha azután a városnak bármely közintézmény céljára a jövőben szüksége lenne ily telekre, bizony azt semmi árért megszerezni nem lesz képes. »De hát, mit nekünk a jövő, törje azon a jövő generáció a fejét!« Ugy-e tekintetes Tanács?

Azt is hallottuk, hogy az is az eladás mellett szól, hogy a jövedelmezőtlenség mellett csak munkaszaporitást idéz elő az a telek és a rajta levő ház. Teringettét polgártársaim, ugyan könynyitsünk a szegény hivatalnokokon. No meg a szolgákon is, és adassuk el a tanácsteremben levő képeket, a zöld asztalterítőket, mert hasznot azok nem hoznak, s csak szaporítják a szegény