Losonczi Ujság, 1906 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1906-08-16 / 34. szám

alól — vallás különbség nélkül — felmentetnek, a beiratási dijat azonban köteles mindenki meg­fizetni a beiratás alkalmával. Különösen figyel­meztetnek a szülők (gyámok), hogy a beiratásnál, a vonatkozó miniszteri rendelet értelmében, min­den tanuló születési anyakönyvi kivonatát, a si­keres himlőoltásról szóló bizonyítványt, valamint múlt tanévi értesítőjét, esetleg iskolai bizonyítvá­nyát köteles bemutatni, mely okmányok nélkül az iskolába senki sem lesz beírható. A beiratások a kitűzött napokon az iskola hivatalos helyiségében mindenkor d. e. 8—11 és d. u. 2—4 óráig esz­­közölhetők. A gondnokság nevében : Hábor Sán­dor igazgató. A Colosseum cirkuszban az előadások javában folynak napról-napra és az érdekes, iga­zán szép, ügyes mutatványok estéről-estére nagy közönséget hódítanak a cirkuszba. Hiszen a mű­sor minden egyes pontja előkelő és tartalmas s ezért csak dicsérhetjük közönségünket, hogy oly melegen pártolja Horváth ur társaságát és láto­gatja előadásait. Nem tagadhatja meg természetét. F. hó 9-én a mucsinyi határban Barta József és Kardián Sándor csendőrök ráakadtak az öreg Gyöngy tyúkra (rendes nevén Szacskó József), vén betyárra, aki fiatalabb korában garázdálkodá­sáról hires, illetve hírhedt volt vidékünkön. A csendőrség már régen kereste, mivel fiatalkori betyár természete vénségére újból kitört. A vén betyár, vadászfegyverrel ellátva, nem akarta ma­gát a csendőrségnek átadni, mire ezek 3-szor reá lőttek. A harmadik lövésnél a betyár is lőtt és Barta József csendőrt mellén találta, aki viszont Gyöngytyúk fejét lőtte meg. A súlyosan meg­sebesült Gyöngytyűkot a városi kórházba vittek s itt már lábadozóban van, de a csendőr még mindég életveszélyes beteg. A Rozsnyó-egyházmegyei r. k. tanító egyesület f. hó 7. és 8-án Losonczon tartott közgyűlésen mintegy 80 résztvevő volt jelen. Az első napon előkészítették a közgyűlést, amely után a Schwáb-féle vendéglőben ismerkedési összejövetel volt. A gyűlés második napján az isteni tisztelet után ka városháza dísztermében Marsó Géza főtanfelügyelő és Tóth Géza elnök­lete mellett gróf Apponyi Albertet táviratilag üd­vözölték, úgyszintén a püspök ur Öméltóságát is. Egyes fontosabb ügyek elintézése után felolvas­tattak a pálya és kötelezett munkálatok birálalai. »Mily fontos és szükséges, hogy pap és tanító egyetértésben éljenek és működjenek« c. tételre Tóth Géza 50 koronás pályadijban részesült. Rehák Ede »A tanmód, tanalak és tanmenet sza­batos meghatározása, nemeik és alkalmazásuk, példákkal megvilágositva« c. munkájáért 30 ko­rona dijat kapott. A kath. szegényalap segélyez-éi sei ügyében úgy határoztak, hogy a szomolnok­­tűzkárosult tanítónak 100 korona segélyt, 2 tanitó­­özvegynek pedig 20—20 korona segélyt szavaz­tak. A gyűlés után a Tugári-fürdőbe vonultak, ahol kedélyes társalgással töltöttek egy-két órát a nemzet napszámosai. Itt adott át 50 koronát Marsó Géza a kath. árvaházra, amelyet a jelen­­volták 105 koronára egészítettek ki. A kivándorlás megszorítására gróf Andrássy Gyula belügyminiszter külön kivándor­lási ügyosztályt szándékozik létesíteni, amely 1907 január hó 1-én kezdi meg működését s kizáróla­gos ügyköre az amerikai kivándorlás lesz. Mert a statisztikai adatok alapján veszélyes arányban csökken az ország népessége az amerikai kiván­dorlás folytán úgy, hogy a belügyminiszter úr szándékolt terve nagyon is üdvösnek Ígérkezik. Azért jó lenne, ha a kivándorlást a személyes szabadság és a szabadköltözködés jogainak ép­ségben tartásával megnehezítenék és célszerűen érvényesíthető intézkedések által korlátozó hatá­rok közé szorítanák. De egyúttal meg kellene állapítani vidékenként, hogy mik a kivándorlás okai, milyenek a megélhetési viszonyok s ezek alapján szociális reformokkal a kivándorlás által sújtott vidékek bajait orvosolni. E kérdés meg­oldása nagyon égető s azért örömmel vesszük azt a hirt, hogy ez ügyben az ősz folyamán Buda­pesten értekezlet lesz, amelyen az érdekelt tör­vényhatóságok, az ország összes kereskedelmi és iparkamaráinak kiküldöttei, az O. M. K. E. és a F. M. K. E. képviselői, valamint az összes szak­körök meghivatnak. Pálfaívai üveggyár felszentelése. Múlt hó 31-én volt a pálfaívai üveggyár felszentelése. A felszentelést Lipthay Ede lelkész végezte, ki a felszentelés után a munkásokhoz magyar és né­met nyelven szép beszédet intézett. A F. M. K. E. uj elnöke. A F. M. K. E. igazgató választmánya augusztus 10-én délután ülést tartott Pestvármegye székházában Gyürky Géza dr. ügyvezető alelnök vezetésével az elnök­jelölés dolgában. A választmány Edelsheim-Gyulay Lipót grófot jelölte az elnökségre. A jelölésről értesíti az egyesület összes választmányait és bi­zonyos, hogy a Csorbatón tartandó közgyűlés egyhangúlag fogja megválasztani a grófot, aki egyébként nyitravármegyei földbirtokos is. Legyező gyárunk üzemének nagyobbi­­tása céljából tegnap délelőtt egy szükebb körű értekezlet volt a városházán, amikor is behatóan megbeszélték a gyár nagyobbitásának módozatait. Ugyanitt szóba került az is, vájjon nem lehetne-e a gyárat részvénytársasággá átalakítani. Minden­esetre nagyon helyes eszme s azt hisszük, hogy ennek keresztülvitele igen könnyű dolog lenne. A gyárnak oly sok a megrendelése, hogy a keres­letnek nem képes megfelelni. Amateur birkózó verseny. 1906 augusz­tus 19-én este 8 órakor a Vigadó nagytermében amateur birkózó verseny lesz. A versenyen részt vesznek a losonczi amateur-birkozók, Wladamir birkózó-mester tanítványai. Helyárak: 1. hely 2 korona, II. hely 1 korona 50 fillér, földszinti álló­hely 1 korona és karzat 60 fillér. Felülfizetések köszönettel fogadtatnak. Jegyek előre válthatók Kármán Zsigmond úr könyvkereskedésében, és este 7 órától a pénztárnál. A tiszta jövedelem a városi szegény-alap pénztárának lesz beszolgáltat­va. A jury eddigi tagjai a következők: Lippa Pál ezredes, valamint az alezredes, Linder Béla tüzérszázados urak, és Battik Sándor úr, Lo­­soncz legnagyobb amateur-sport-gentlemanja. Távbeszélőre nézve tudnivaló. A buda­pesti pt. igazgatóság által kiadott hirdetmény szerint a távbeszélő előfizetők nevei a távbeszélő névsorba díjmentesen csak egyszer vétetnek fel, de csak úgy ha a név és foglalkozás megjelölése 70 betűnél nem áú többől. A hetven betűnél több betűből álló névért 35 betűig 3 korona, ezen felül 70 betűig évi 6 korona dijat kell fi­zetni.- A névsorba való külön megnevezés sze­rinti felvételért 70 betűig szintén évi 6 korona dij, ezenfelül minden megkezdett 35 betűért 3 korona fizetendő. Bővebbet ezekre nézve a hely­beli posta és távirda hivatalban kifüggesztett hirdetmény nyújt. Cselédleányképző nyílik meg f. évi no­vember hó 1-én Rimaszombatban, amelyben az intézet növendékei a háztartás mindennemű mun­kájába bevezettetnek és begyakoroltatnak. Ezt a humánus, üdvös, a cselédkérdést gyökeresen or­vosolandó intézetet a »Rimaszombat és vidéke jótékony nőegyiele« létesiti s melegen ajánljuk helyi nőegyleteink figyelmébe; talán egyesült erő­vel ők is ilyent hozhatnának létre, ami a sok havi pénzsegélyzés és leánykiházasitásnál sokkal nemesebb gyümölcsöt van hivatva érlelni. A rimaszombati cselédleányképző főmozditója Sa­­marjay jánosné úrasszony, aki megkeresésre bi­zonyára szives felvilágosítást ad. A körorvosok fizetésrendezése. A belügyminiszter körrendeletét intézett a várme­gyei törvényhatóságokhoz s abban felhívja, hogy a vármegye járásainak székhelyein lakó körorvo­­sokra vonatkozólag a rendelethez mellékelt rova­­tos kimutatást töltsék ki és 10 nap alatt terjesz­­szék fel a miniszterhez. Az egyes rovatok a kör­orvos működési körére, fizetésére és utiátalányára vonatkoznak. Ha a járási székkely (nagy vagy kisközség) külön orvost tart, ennek a fizetése és úti átalánya külön rovatban tüntetendő fői. Erre a kimutatásra azért van szüksége a belügyminisz­ternek, mert a körorvosok fizetését rendezni akarja. Kedvezményes vasúti jegyek. A F. M. K. E. minden oly tagja kedvezményes vasúti je­gyet kap, aki a f. évi augusztus 26-án a Csorba­tónál megtartandó egyesületi nagygyűlésen részt akar venni. Akik ilyen kedvezmenyes vasúti je­gyekre igényt tartanak, hozzák ezt az egyesület titkárának tudomására, aki idejekorán gondos­kodni fog a kedvezményes jegyek kiszolgáltatá­sára jogosító igazolványok kiállítása és megkül­dése iránt. Sikerült az orsz. Posztókiv. Áruház­nak, (Budapest, Rottenbiller-utca 2. sz.) 1000 vég nagyon jó minőségű tartós férfiruha szövetet egy csődbe jutott posztógyárostól potom áron megvenni. Ez okból szétküld vidékre utánvéttel csak 6 koronáért, egy teljes férfiöltönyre ele­gendő 3 méter, nagyon jó, tartós, remek mintázatú szürke, barna és drapp seviot szövetet. Sötétké­ket vagy feketét 7 koronáért. A fenti céget t. olvasóink figyelmébe ajánljuk. -e 6 A közönség köréből. E rovatban közlöttekért a felelősség a beküldőt terheli. A Gácsi-utca nemcsak piszkos, bűzös, de járdáinak aszfaltirozása is gyönyörűen készül papiroson. Azonban, hogy a valóságban milyen ott a járda, azt csak tapasztalásból lehet meg­tudni, különösen ha a róm. kath. népiskola kapuja előtt kell elmenni, amelynek romlott, korhadt deszkával fedett kifolyó csatornája nemcsak éjjel, de világos nappal is sokszor életveszéllyel, láb- és nyaktöréssel fenyegeti az airamenőt, ha maga elé nem tekint. Jó volna, ha a rendőrségnek a figyelme erre is kiterjednék. Egyébként is a járást annyira kellemetlenné teszi az, hogy majd minden ház előtt van egy árok vagy rosszúl fedett csa­­tornácska, amelyen a büzhödt viz, moslék néha oly vígan folyik ki az utcára, hogy a Gácsi-utca különösen kánikulában — valóságos konstanti­nápolyi rendetlenségre emlékeztet. Igazán már itt lenne az ideje, ha a Gácsi-utca valahogy rendez­­tetnék. De addig is kérjük a t. rendőrkapitány urat, szíveskednék intézkedni, hogy a r. k. iskola­­épület előtti kifolyó-csatorna rendesen befedessék. Egy járó-keiő. Népesedési mozgalom. Születések. Kuliffay Emma ág. ev., Králik Borbála ág. ev., Barta Sándor r. k., Kunce Vilma r. k., Sztolár Árpád Zoltán r. k., Klein Róza izr., Génya Márk r. k., Hokky Klára Erzsébet ^ r. k., Rozsnyay József Sándor r. k. — Halálozások. Özv. Ungár Bernátné szül., Heksch Pepi izr., agg­aszály, 76 éves. Hácsik Árpád, 5 napos, r. k., veleszületett gyengeség. Cservény István 67 éves, r. k. tüdőtágulás. Ferencz Borbála 5 hónapos, r. k. tüdővizenyő. — Házasság. Schwarz Jakab izr. és Friedmann Szidónia izr. — Kihirdetés. Czuper István r. k. és Nagy Erzsébet r. k. Lipták István r. k. és Resovszky Mária r. k. A szerkesztő üzenetei. Kéziratokat vissza nem adunk. Névtelen levelekre nem válaszolunk. Lapzárás minden kedden déli 12 órakor. Kérdezőnek. Eljegyzési hirt csakis 1 korona díj mellett közlünk, amit a kiadóhivatalban kell lefizetni. Egy adófizető. Újabb felszólalását feleslegesnek tartjuk közleni. Hogy a L. és V. olyan se hideg, se me­leg álláspontot foglaló (amint Írja), arról nem tehetünk. Bár mi az eklektikusoktól másféle állásfoglalást fel se me­rünk tételezni. Egyébként üdv ! D. L. Tárcáját nem közöljük; miért ? élőszóval alkalom adtán megmondjuk. Mindazonáltal mindig szívesen mijuK. s. Jövő számban. A losonczi függetlenségi és 48-as párt lapbizottságának képviselője: Madách Aladár. Főszerkesztő: Dr. Molnár Albert. Felelős szerkesztő: Dr. Sacher Aladár. 954 sz. 1906 vht. Árverési hirdetmény. Alulírott bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. t.-c. 102. §-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a losonczi kir. járásbíróság 1906. évi V. 1. 232/1. számú végzése következtében dr. Julius Kann bécsi ügyvéd által képviselt Jozef Jaffet Sohn bécsi cég javára Breuer Ernő losonczi lakos ellen 315 kor. 87 fill, s jár. erejéig 1906. évi jun. hó 1-én foganatosított kielégítési végre­hajtás utján felülfoglalt és 2150 kor.-ra becsült következő ingóságok u. m.: kalapok, cipők, kez­­tyűk nyilvános árverésen eladatnak. Mely árverésnek a losonczi kir. járásbíróság 1906. évi V. I. 232/1. számú végzése folytán 315 kor. 87 fill, tőkekövetelés, ennek 1906. évi november hó 30. napjától járó 6 u/o kamatai, l/3 °/o váltó dij és eddig összesen 48 kor. 90 fill.-ben biróilag már megállapított, valamint a még felmerülendő költ­ségek erejéig Losonczon leendő eszközlésére 1906. évi augusztus hó 21-ik napjának délelőtti 11 órája határidőül kitüzetik és ahhoz a venni szándékozók oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok az 1881. évi LX. t.-c. 107. és 108. §-ai értelmében készpénzfizetés mellett, a legtöbbet Ígérőnek szükség esetén becsáron alul is el fognak adatni. Amennyiben az elárverezendő ingóságokat mások is le- és felülfoglaltatták s azokra kielégí­tési jogot nyertek volna, jelen árverés az 1881. évi LX. t.-c. 102. §. értelmében ezek javára is elrendeltetik. Kelt Losonczon, 1906. évi augusztus hó 5-én. Wíl/ner, kir. bir. végrehajtó.

Next

/
Thumbnails
Contents