Losonczi Ujság, 1906 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1906-05-31 / 23. szám

tánylásnak, amelyet a becsületes munka, a kitartó fáradozás és a határozott cél felé való törekvés egész joggal meg is követelhet.

Mindez igaz örömmel tölti el e város polgárait, s igazi ünnepnapotjogülni Losoncz r. t. városa akkor, amikor Öméltóságát első Ízben fogja falai közt üdvözölhetni. Épp ezért tisztelettel kérjük, látogasson meg bennünket mielőbb, hadd szerezhesse meg itt a helyszínén azokat a tájékoztatásokat, amelyek eddigi tapasztalatait nemcsak igazolni fogják, de meg is fogják erősíteni abban a tudatban, hogy meleg és becses pártfogására e város soha sem méltatlan.

Ha városunk falai közt vendégül fogjuk láthatni, — s azt hisszük, hogy ez mielőbb fog megtörténhetni, — meg fogja látni Öméltósága azt is, hogy itt a kimúlt, fegyveres erejének tehetetlenségében elaszott abszolutizmus nem irtott, sőt ellenkezőleg a tántorodót, a kételkedőt is megedzette és jó, igaz magyarrá tette. Meg fogja látni azt, hogy itt uj korszak fejlődött ki, amely őbenne lelkes vezetőre és pártfogóra kíván ösmerni.

A nemzeti ügy diadalát üli. E diadalnak édes örömeit élvezzük, virágait ápoljuk, de szeretnők, ha e drága és ritka virágok gyümölcsével éppen Öméltóságának munkálkodása ajándékozna meg. Ebben a reményben üdvözöljük az uj főispánt, mint egy uj korszak megnyitóját. Ebben a várakozásban kérjük Öméltóságát, hogy hozza közibénk magas megjelenésével az éltető napot, a művelődés és haladás fejlesztő melegét, s mi Ígérjük, hogy személye iránt mindig bizalommal és igaz szeretettel fogunk viselkedni.

Isten áldása kisérje Öméltósága működését !

Isten hozza mielőbb Losonczra szeretett főispánunkat!

Egy bennrekedt pohárkoszonto.

(Lapunk -tulajdonosainak képviselőjétől és kiváló munkatársunktól vesszük a következő sorokat.)

Abban a nagy harcban, melyet a magyar nemzet alkotmánya védelmére vivott az osztrák önkénnyel, amelyben a királyi esküvel szentesített törvényesség a félre magyarázott áltörvénynyel és az erőszakkal küzdött meg, két költői mii, két dallam szolgált harci jelvényül, jeligéül: a Ootterhalte és a Hymnus.

Mialatt küzdöttünk a törvénykönyvvel kezünkben, mintha fölöttünk két mesés madár szárnya csattogását hallottuk volna a két dallam ütemeiben, amint egymásra támadva tépik egymást és pedig a Gotterhalte a kétfejű sas képében, a Hymnus a regés magyar ősjelvény, a hófehér Turul dicső alakjában.

Az őseinek honát visszafoglaló Árpád fejedelem előtt lebegett ezer év előtt az a hófehér Turul és azóta mindig megjelent, valahányszor az ezer éves alkotmány veszélyben volt, valahányszor vissza kellett azt hódítani. Mindannyiszor megszületett a szivekben az önzetlen, az elszánt honszeretet, amely bátor repüléssel a Turul képében vezette a nemzetet a kétfejű sas ellen amely a törvény elcsavarást, a hazaárulást, az erőszakot jelképezte mindig.

Minden korszak, minden század számára megvolt a fölébredt hazaszeretetnek jós szava, jeligéje. Volt idő, midőn a Rákóczy induló vezette a nemzetet, máskor, amint azt közülünk az idősebbek hallották, a Talpra Magyar zúgott végig az országon. Korunk szelidebb küzdelmének jelszava a szelíd lelkű költő, Kölcsey Ferenc, Hyninusa volt. Ma csak egy mondatát emelem ki, amely a napi politikai helyzetre világot vet és ez igy hangzik: Megbiinhödte már e nép a múltat s jövendőt. Igen, a nép, a magyar nemzet, megbünhödte a múltat és jövendőt. Megbünhödte a múltat, mert széles e világon nincsen nemzet, amely annyi vért ontott volna hazája, de a nyugat európai műveltség védelmében egyszersinint. De sajnos, nem csak a harctéren, de az idegen zsarnokok hóhérainak keze alatt legkiválóbb fiai véreztek el. De hát meg lehet-e bűnhődni a jövőt? A szó prózai értelmében határozottan nem! De az ihletett költő nem is azt mondja ezzel, hogy talán most már szabad lenne a vásár, nem ad ezzel szabad kezet minden nemzetellenes bűnre a jövőben, de igenis azt, hogy a szenvedésekben megtisztult, megérett, fölébredt nemzet többé nem fog vétkezni önmaga ellen, és fiainak többsége nem fog vétkezni a haza ellen.

A nemzet megmutatta ezt a választásokon, mikor azon fiainak adta meg az óriási többséget, akik a független magyar államot és demokrata szabadságot írtak zászlóikra mint végcélt, a nemzet ezzel kijelölte a jövendőt, de ez nincsen csupán ezen fiainak kezébe letéve, hanem azon tiszteletre méltó hazafiaknak is, kik azelőtt a függetlenségiekkel szemben álltak, részben gyönge és hanyag kormányokat is pártoltak, de az alkotmány védelmében lelkesen részt vettek. Ezek a hazafiak elszánt küzdelmükkel szintén megbünhödték a múltat mint maga a nemzet is és tisztelettel hajlok meg előttük, de még nem bünhödték meg a jövendőt.

Ez lesz feladatuk ezentúl. Ragaszkodjanak szigorúan a fönnálló törvényeknek magyar nemzeti szellemű magyarázatához és amellett álljanak szilárdan. Hiszen már is látszik az eredmény. Az ős Turul felszállott a királyi palota ormaira és elkergette onnét a kétfejű sast, elnémította a Gotterhaltét, habár csak egy napra is. Állítsák föl a jövőben a teljes közjogi paritást, hiszen azt írták zászlójukra és akkor oda érkeznek, a honnét mi függetlenségiek indulni akarunk. Ottan többé nem csak szövetkezünk csupán, de egyesülünk, mert ott ingathatlan meggyőződésem szerint a personál union alapuló független magyar állam azonnal megszületik. Akkor majd megbünhödték ők is nem csak a múltat, de a jövendőt is.

Ezt a jövendőt várja a nemzet és ha ez eljő, akkor teljesül az ihletett költő imája is, amely idézetemmel összefügg és igy hangzik: Balsors, akit régen tép, hozz reá iág esztendőt. A;népre, akit a balsors régen tép, Isten hozzál vig esztendőt. Ez a vig esztendő el fog jönni, mert: jönni kell, n.ég jönni fog egy jobb kor, mely után buzgó imádság epedez százezrek ajakán. Ezt mondja egy másik nagy költőnk és azt, hogy

Lesz még egyszer ünnep a világon, Majdha elfárad a vész haragja,

S a viszály elvérzik a csatákon.

Erre a jövendőre, erre az eljövendő vig esztendőre emelem poharamat.

Madách Aladár.

Reggeli levél.

Tek. Dr. Gärtner Henrik úrhoz.

Igen tisztelt Doktor úr! Mivel e lap mull heti számában »Névmagyarosítás« c. cikke egyenest nekem szól, bár a szerkesztőhöz van intézve, engedje meg, hogy reflexióimat az abban mondottakra megtehessem; hiszen az elintézhető volna privát beszélgetés keretében is, de az ügy, melyet a pro- és contra-argumentálások illetnek, közérdekű. Talán szolgálatára lehet egynél-másnál az Ön által felhozott érzelmi momentumok elcsititására ez az én válaszom — s akkor már célomat értem, ha egy esetben is ez lesz az eredmény.

Mindenesetre örömmel olvastam ki leveléből, hogy általánosságban s különösen az eszme érdemét illetőleg egyetért velem ; de a felhozott okai között vannak olyanok is, melyek — engedje meg a szándékos heterozetesis bélyegét hordják magukon, mikor olyat állít, amit én nem tagadtam s olyat cáfol, amit nem állítottam. Azt hiszem, aki engem ismer s olvasta reggeli levelemet, Doktor úron kívül nem akad senki, aki azt értené ki abból, hogy én egy pillanatra is gondolkozhattam úgy egyetlen zsidóról is — ha tudja az, ki volt nekünk József császár, — hogy az ő iránta való tiszteletből ragaszkodnék német

szent — és azt hiszem, hogy e kis fiú nagyon elhagyatott itt. Hol van ennek a háznak az asszonya ?

Halott — nyögte a férfi.

— Anya Istenkénéi van, — szólt most a fiúcska — s te is nem sokára oda kerülsz, mert már nagyon öreg vagy. Akkor aztán üdvözöld őt és kérdezd meg, vájjon nem okoz-e már fáradságot neki oly sokáig halva lenni, s nem-e akar még haza jönni? Mond meg neki, hogy mi minden este sóhajtva vágyakozunk utána.

Meg fogom tenni — szólt halkan Péter.

Másnap, midőn indulásra készen állott a szent, tudakozódott, melyik út vezet a legközelebbi városba, s hogy milyen távolságban van.

— Oly távol, mint az erénytől a bűn, vagy oly közel, — szólt vissza a férfi az ajtóból.

— Anyát Glenny-nek hívják — kiáltott utána a gyermek. — El ne feledd!

Szent Péter elbandukolva elérkezett a nagy városba, s ott csak az emberek vánszorgó nyomorúságát látta, s az igavonó állatokét, akiket véresre ostoroztak s kegyetlenül kínoztak, mig csak össze nem rogytak. Szegényeknek nagy barna szemeik mintha azt mondották volna: ölj meg. De azt nem hallotta, mint fütyörésznek vidáman a kis utcai gyerekek, amidőn a szemétdombokon felébredtek, s azt sem látta, amikor egy fiatal nő karjaiból az eleven húst vágta ki, hogy azzal gyermekének égési sebeit gyógyítsa. Szent Péter már nagyon is öreg lett.

Nos ? — kérdé az Úristen.

Biz’ az egy valóságos zsibvásár, — felel Szent Péter. Még egyszer elkezdheted élőiről az egész históriát.

Az Úristen nem haragudott meg. S mivel

ösmerte az ő öreg hű szolgájának derűs kedélyét, még mosolygott is. Mert ez a legjobb eszköz minden kritika lefegyverezésére.

Hopp, igaz is. Üdvözletét hoztam egy Glenny nevű asszonynak.

Az az asszony nincs itt.

Hogyan? Hisz az halott? Talán ott lenn van ? — S hüvelykével háta mögé bökött, s ebből érthető volt mire célzott.

— Az asszony él — szólt az Úr — s abban a városban lakik egy más férfi oldalán, hol legutóbb voltál. Ezért mondotta a gunyhóbeli ember, hogy az asszony meghalt.

Szent Péter kulcsaival babrált. — Rendbe kell ezt a dolgot hoznod — szólt.

Úristenünk sóhajtott.... És egy zivataros éjjel, mikor villám villámot követett, s a fiatal nő álmatlanul feküdt nyoszolyáján, elküldte hozza az Eriniákat. Azok mellére ülve annyira marcangolták, hogy hangosan siránkozott. Majd felkelt, s ruháit magára kapkodta. Aztán megcsókolta azt a másikat, ki oldala mellett aludott.

Nem tudok tovább veled maradni, gyermekem akarom látni. — S villámlások közepett, melyek folyton cikáztak, s a földet felkavaró esőben ment az egész éjjelen át, s hajnalhasadásra ott volt az erdei házikó előtt. Az ajtóban ott állott az őszhajú férfi.

— Taposs el — zokogott a nő — de engedd, hogy lássam gyermekem.

A sápadt férfiú kitárta karjait, s ebben a pillanatban haja ismét fekete lett. Együtt mentek a gyermek ágyacskájához, aki felébredve vidáman mosolygott anyjára.

Úgy-2, halva lenni fárasztó, s te már kifáradtál ? — szóllalt meg a gyermek.

Mindezeket látta és hallotta a menybeli Isten, s mosolyogva gondolta: Most már rendben a dolog.

Egyszer csak kopogás hallatszik az égi birodalom kapuján, s midőn azt szent Péter felnyitja, hát látja, hogy egy férfi áll kint, halántékán golyó ütötte vérző seb.

— Éngedj be — könyörgött eleget szenvedtem, s most már nyugodni akarok. Szerettem egy nőt, Glennynek hívják, elraboltam őt férjétől, mert nem tudtam nélküle élni. Egy éjjel azonban elhagyott engem, s visszatért régi otthonába. S ekként nékem teherré vált az élet, s eldobtam azt magamtól, mert Glenny nélkül nem tudok élni.

— Kotródj innen, — mordult rá Szent Péter. De a férfi nem mozdult.

— Bocsásd be őt. Nagy vétkéért, nagy szenvedést viselt el, — hallatszott az Úr szava.

— Egy öngyilkost? Óh nagy a te kegyelmed Uram. — Szólt duzzogva a szent, s elővette kulcsait.

Péter, Péter, — hallatszott ismét Urunk szava — nem érted te, mi a szerelem.

— Dehogy is nem — felelt az égi kapus — tudom nagyon jól, hogy az a legbolondabb valami alkotásaid között. Az elvette hatalmadat, s mit sem tudsz ellene tenni.

Mindenesetre tudok megboc-átani azoknak, akik szeretnek. — Szólt Úristenünk, s arcáról oly fény áradt, hogy minden menybeli angyal leborult, s szemeiket szárnyukkal eltakarták.

— Itt befejezte regéjét az én kedves mátkám, kit mindenek felett szeretek, — mondá barátom. — Azután karjaival átölelve homlokom megcsókolta, s halkan fülembe súgta:

— Ha Isten megbocsájt, miért nem tenném meg én is ?

(— era—)