Losonczi Ujság, 1906 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1906-04-26 / 18. szám

kardot, de tudást és kitartást kivánó harc meg­vívására szólítja fel. Lelkesen megtapsolták. Utána az ifjúsági zenekar a Himnuszt játszotta, amelyet a közönség állva hallgatott meg. Majd az ifj. vegyeskar precízen, jó felfogással és kellő tanult­­sággal magyar népdalokat énekelt, amelyek elő­adása igazán dicséretére válik a dalt szerető ifjú­ságnak. A 4-ik pont: Dal változatokkal Dancla­­tól volt. Hegedűn előadta Lőwy Rezső Vili. o. t., zongorán pedig Reimlinger Tibor 111. o. t. kisérte. Az összhatás nagyon jó volt. Erre Lipcsey László VII. o. t. elszavalta Sajó Sándor »Apró sirhalmok« című mély érzésű, tartalmas költemé­nyét, amely sok hallgató szemébe könyet csalt. Ezután Bellini »Norma« c. operájából egy egy­veleget adott az ifj. zenekar, majd ezt követte Morett »kis szimfóniája«, amelyet két hegedűn és zongorán Berczeller Ernő, Lőwy Rezső VIII. o. t. és Gresits Iván V. o. t. játszották el. A mű­sor 10-ik pontja Reimlinger Tibor III. o. t. zongora-szólója volt. Mendelssohn »Tavaszi dalát« adta olyan határozott zenei tudással, úgy, hogy nemcsak az előadó fiút dicsérjük meg, de tanítómestere, az édes anyja előtt is, kalapot emelünk, hogy oly szép sikert tud növendékével felmutatni. E szép zongoraszólót, Hindulják Lajos VIII. o. t. cimbalom-szólója követte. Magyar nép­dalokat játszott érzelmes, megkapó előadásban. A kissé hosszúra nyúlt műsor utolsó pontja a Hunyadi-induló volt, amlyet az ifj. zenekar adott elő. — A közönség nagyon meg volt elégedve a hangversennyel és a rendezők is megelégedet­tek lehetnek az elért szép erkölcsi és anyagi si­kerrel. Igazán jól esik tapasztalnunk azt, hogy főgimnáziumunkban, ahol a zene és ének nem rendes tantárgy, oly magas fokon áll a szóló művészetek ápolása s hogy minden idegen se­gítség nélkül ilyen jósikerű hangversenyt tudnak adni. Persze ez — bár tudjuk, hogy nem szíve­sen veszi — elsősorban dr. Layer Antal tanár úr érdeme, aki időt és fáradságot nem sajnál, csak­hogy a növendékek szabad idejükben ily nemes célok szolgálatával fejlesszék és gyakorolják tu­dásukat. Elveszett vasárnap, e hó 22-én a losonczi fürdőbe vezető úton egy medaillonból egy kis miniatűr férfi-arckép. A becsületes megtaláló illő jutalomban részesül, ha a talált tárgyat a máv. állomásfőnök irodájában átadja. Zsifkovics Antalné. Jótékonycélú hangverseny. Május 5-én, a Vigadó nagytermében, a helybeli »Szegények háza« javára hangversenyt rendezek. Ezen alka­lomra a nemeslelkű közönséget tisztelettel meg­hívom, és becses pártfogását kérem. A hangver­seny estéje házias jellegű lesz, asztalok mellett. Belépődíj 1 korona. Kezdete 8 órakor. A műsort a következő számban közölni fogom. Gazdálko­dás szempontjából, falragaszok szolgálnak majd meghívóul. Tisztelettel Horvátit Amália. A tugári fürdő bérlője ezúton értesíti a n. é. közönséget, hogy a viz-melegitést folyó hó 28-án, azaz szombaton kezdi meg. E szerint fürödni már szombattól kezdve lehet. Biograph. Városunkba érkezett a legna­gyobb Első Magyar Mozgófénykép-Vállalat, mely­nek tulajdonosa Hirrn S. Budapest Kerepesi-ut 82. Képeinek pazar fényével az egész ország és a külföld érdeklődését magára vonta. Az előadá­sokat a társaság rövid két napra hirdeti váro­sunkba, de reméljük, hogy sikerülni fog nekünk őket hosszabb időre megnyernünk. A műsort a vállalat falragaszokon tudatja, de ezúttal is fel­hívjuk lapunk t. olvasóit, hogy ezen valóban művészi vállalatot kellő pártolásban részesítsék. Hangverseny-jövedelem. A losonczi áll. főgimnázium ifjúsága f. hó 22-én rendezett hang­verseny bevétele 108 korona. Kiadása 16 kor. 20 f., tehát a tiszta jövedelem 91 kor. 80 fill. volt. Felülfizetések: özv. Szigyártó Sámuelné úrnő 8 kor., Sváb Gusztávné úrnő 1 kor., Schein Klárika urhölgy 1 kor., dr. Molnár Albert ur 9 kor., Sacher Gusztáv, dr. Bazovszky Lajos és Kujnis Gyula urak 1 — 1 kor. Jegyeiket megvál­tották Pokorny Edé úrnő és dr. Vécsey Mátyás 2—2 kor., Fischer Ilona és Boriska urhölgyek 1—1 kor. Fogadják a nemes szivű adakozók az igazgatóság hálás köszönetét. A MÁV altisztek mulatsága alkalmából a következők fizettek felül: özv. Szigyártó Sománé 20 korona, 25-ik gyalogezred ezredese 10 kor., Görgey László máv. üzletvezető 10 k., Kun Ber­talan máv. felügyelő 10 k., Hauzer Jenő máv. felügyelő 10 k., Rakottyay-gyár 10 k., Sternlicht­­gyár 10 k., Gácsi posztógyár 10 k., Klamarik Danó 10 k., Herzog és Kohn-gyár 5 k., Wagner Sándor polgármester 5 k., Zsifkovics Antal máv. áll. főnök 4 k., Putnoky Pál máv. hivatalnok 5 k., Mészáros Ádám 2 k., Redlinger Jakab 2 k., Szabó Pál 2 k., dr. Valihora János 2 k., Rapus János máv. hivatalnok 2 k., Nagy Jakab máv. mérnök 2 k., ifj. Prurczky István 1 k., Godon Erzsébet 1 k., Hecksch Károly 1 k., Szalay Sándorné 1 k., Wagner Vilma 1 k., Blaskovits János 50 f. Fo­gadják a rendezőzég hálás köszönetét. Gyászrovat. Ismét egy derék és munkás polgártársunkat ragadott ki a halál. Karkalits Gyula a »Nógrádmegyei Népbank« fáradhatatlan főkönyvelője, éleletének 59., hivataloskodásának 30, évében f. hó 23-án este 9 órakor rövid szen­vedés után váratllanul elhunyt. Az Úr, akinek céljai kiszámithatlanok, szentelje meg emlékét és adjon vigasztalást az ő érette gyászoló, mélyen sújtott hátramaradottaknak. — Id. Susztay József a 48-as eszmék nagy harcosa f. év április hó 17-én hosszú szenvedés után, 66 éves korában elhunyt. — Dr. Molnár Albert, kerületünk orsz. képviselőjelöltjét nagy gyász érte, amennyiben apósa, idb. B. Molnár János, Czegléd városi ta­nácsos, városi képviselő és a turini százas kül­döttség tagja, április 18-án, életének 72-ik évében, rövid szenvedés után meghalt. Temetése április 20-án volt általános, nagy és őszinte részvét mellett. — Básthy Béla, losonczi járási főszolga­bíró nejét, szül. Fayl Máriát nagy csapás érte­­amennyiben bátyja, Fayl Frigyes, a budapesti országos zeneakadémia rendes tanára f. hó 12-én Bpesten meghalt. Az elhunytat a rokonságon kívül özvegye és 3 gyermeke gyászolják. A zene­­akadémia tanárkara nevében Moravcsik Géza tar­tott szép beszédet, az elhunyt érdemeit méltat­ván. Az egyházi szertartást Kacziányi János ev. lelkész végezte. Az elköltözőitek nyugodjanak békében! A nagysallói ütközet a 48/49-iki szabad­ságharc egyik legszebb diadala emlékét fényesen és lelkesen ülték meg f. hó 19-én a nagysallóiak, a messze környéken lakók óriási részvétele mel­lett. Az ünnepélyen a tulipán volt az uralkodó jelvény, még a földmives emberek is csak tuli­pánt viseltek. Ez is jele annak, hogy a múl­tak emléke és a jelen nyomorúsága hogy képes a jövő megvalósítására erőt és lelkesedést önteni a jóérzésű magyar emberbe. Tudják-e a m. t. magyar hölgyek és urak, hogy olyan keztyűket gyárt a pécsi, ó-budai és a temesvári keziyűgyár, amilyent a hires prágai keztyűsök még álmukban sem láttak? Nem hisszük, hogy tudnák, különben nem vennének évente 2.307,000 kor. értékű osztrák keztyűt. Piaci árjegyzés. 100 kilogrammonként, korona értékben. Búza — — — 1520 Rozs — — — 12-— Árpa — — — 15-— Zab— — -v- — 14-— Tengeri — — — 1420 Burgonya fehér — 4-50 Burgonya rózsa — 6.— Vaj — — 2’—, 1-60 Vágott (kg.-ként) | élő (mm.-ként) Marhahús I. —- - — L36 | — — 12'— Marhahús II. — — 1 28 — — 66 — Borjúhús I. L60 — 108'— Borjúhús II. — — L52 — — 100-— Sertéshús I. — — 136 —- — 128'— Sertéshús II. — — 128 — — 120'— Tojás (100 darab)------4 kor. Irodalom. Bolygó szivek cim alatt jelent meg az Athenaeum R. Társulatnál egy kis regény Eötte­­vényi Nagy Olivérné tolla alól. Nemcsak a csinos és válogatott nyelvezet, érdekes meseszövés köti le az olvasó figyelmét, de az a mesteri lélekrajz is, amellyel a regény szerkezete fel van épitve. A jellemei meg épen élethűek. Áldor György tanul, küzd, harcol, mig megkérheti Antalffy Edit kezét, aki faluról a nagyvárosi életbe vágyódik, de ott megunván magát, a faluba kívánkozik vissza. Mindez sok bajt okoz. El is válnak. A szerelme férje iránt azonban erősebb bárminél és ez teszi azt, hogy mindenről lemond és az ő urának édes, gondos kis ‘felesége akar lenni. Ajánljuk ezt az érdekes könyvecskét olvasóink figyelmébe. Ára 1 korona. Olvasóinknak egy díszmunka ingyen ! A tulipán jelképében kiindult mozgalom a szerény kezdetből oly rövid idő alatt a rohamos kifejlődés stádiumába került, hogy most már szervezett intézménnyé országos szövet­séggé alakíttatott. S jelenleg midőn a Tulipánkert magához hívja az egész társadalmat s históriai virággá akarja avatni a tulipánt mely ideális egységbe szövi a magyar sziveket, időszerű ezen a történelmünkben páratlanul álló mozgalom megörökítése emlékkönyv által. S csakugyan Tulipánkert- Emlékalbum címmel napi sajtónk fényes tehetségű, tevé­keny és népszerű munkása Kun József Jenő (az Unga­rische Rundschau és a Budapester Montag-Post főszer­o CN Ó r—h I I I p CN I O' í OO ■ 1 1 ■ ! cn I cn 4? [ 4? kesztője) szakavatott szerkesztésében legkiválóbb Íróink, költőink, tudósaink, publicistáink, politikusaink, s más jele­seink közreműködésével tartalmilag előkelő nívón álló, pazar kiállítású díszmunka jelenik meg. Az emlékkönyv, mely a megalakult Tulipánkert-Szövetségnek van ajánlva s gazdag szépirodalmi tartalmon kivül magába foglalja a hazafias akció történetét, jelentőségét, továbbá számos ér­dekes cikkben be fogja mutatni mindazokat az eredménye­ket melyeket e nemes mozgalom úgy a közélet, a társa­dalmi és magánélet, valamint az ipari munkálkodás a mű­vészi törekvések, a nemzeti Ízlés terén eredményezett és előreláthatólag előidézni fog.- A jövedelem 50 százaléka a Tulipákert alapra megy. Az album ára vászonkötésben 5 korona, elegáns magyar stilű selyemkőtésben 20 korona, legművésziesebb kivitelű eredeti teljes bőrkötésben 30 ko­rona. Aki olvasóink közül 3 előfizetőt gyűjt egy tiszteletpél­dányt kap. Előfizetési ivet a kiadóhivatal Budapest V., Honvéd-utca 2. kívánatra készséggel küld. E hazafias vállalatot a minden szépért és nemesért lelkesedni tudó magyar közönség pártfogásába ajánljuk s hisszük ezen arányaival és tartalmával a legmagasabb kí­vánságok kielégítésére törekvő páratlan becsű munka biz­ton megtalálja útját mindenüvé a hol a nemzeti lélek meg­nyilvánulása iránt érzék és szeretet van. Időjárásunk az április 18-tól 25-ig terjedő időben. 3 S «S jé .1? £ V O « ; V 5=n oJ ** , — Oj w bű “ > fr > í . aj N 'N n Tg .12 cn ■­•a E 1 1 .111 '£ J­. • r. * 1 " -■ 'cl g — 50 ! Oí C I hVi 1 (S) -G jt* £ ÜJ . , $ o i ^ . < : x '2 n . 1 aj ' Ls I -S i >o i E m2 E *© tfi | u, co ríj £ w r I cn i ____ ■_________i 1_________!_____________________ u =7 j §4» J zm r | © i © í g>E [ -ír | ó> | | öj — j I • ' • | ' • j :' 1 •• í rr-—-——­lazoiim & 9. ! p- ,$ ?> s> « | ‘ !WJ é- »'óojnico © j i> « IVÓ I S I I ^ M I iN N'tN NCON! űjthr-l oí^O © ^ I ÍÍ5S2S ZÍÍSÍ | | •£ 6 ^ ,.£ 3 vO £ E •5 E qo I | SB ^ OO OO <N o . 00 ! áo Ú­! ^ o | o 1 ©• do ő ú- áo IS s| 2 I ‘-a», — __ I CN ^ CN ! V) I 1 V. 1© '<U c 00 cn CN P I ry rt CN Ó Ól ^lo[ t — ip i oo I n J © i p ! in- cp d in 1 n 1 ó ! ó ' i n ; ó í ih .© •d [ m U _ --------r-----—- Tf GO ; © cn © <N oo t—• j t—M Ó ! Ó I Ó © O' I^Tl’ j j i T 11 • ——L . ' - n iO UinjBQ J-oó 1 OS 1 ö - cs « ! ^ ^ | tH i CN CN | CN I <N ! CN OO CN CN CN Csillagászati tudnivalók (égi tünemények) az április hó 25-től a május hó 1-ig terjedő időre: 1. Ápri­lis hó 25-én, d. u. 2 órakor, a Hold a Föld távolában van. 2. Május 1-én, a nappal hossza 14 ó. 24 p. és a hó vé­géig 1 ó. 13 perccel növekedik. 3. Május hó 1-én, d. u. 8 ó. 7 pkor első holdnegyed (3 EN.). Időjárási babona : Ha Fülöp és Jakab napja (május 1.) hűvös vagy nedves: középszerű aratás lesz; ha meleg és tiszta, akkor bő. NYILTTÉR. E rovatban közlöttekért nem vállal felelősséget a Szerk. Halmos Hugó órás és ékszerész, a Nógrádmegyei Népbank zálogbecslője Lo­­sonczon, szerencsés számú tulipános osztály­sorsjegyet ajánl megvételre. Nyereményeket azonnal és levonás nélkül fizet ki. Népesedési mozgalom. A losonczi I. anyakönyvi kerület közlései. Születések. Herz Klára izr. Márkus Mária r. k. Friedmann Iiona izr. Sztrczula Gizella r. k. Paprnák Pál r. k. — Halálozások. Ardai Lajos ág. h. ev., 56 éves, tüdővész. Hrivnyák Pál ág­­h. ev., 20 éves, tüdőgümőkór. Szluka Péterné szül. Zavada Zzuzsanna ág. h. ev., 47 éves, tüdő­­gyulladás. Id. Susztay József r. k., 65 éves, tüdő­gümőkór.— Házasságkötések. Benedek Gyula r. k. és Florkievicz Amália Julia ág. h. ev. Ferencz Pál r. k. és Kapsa Julianna r. k. —Kihirdetések. Landthaller Áladár r. k. és Schvanke Anna néhai Sallay Károly özvegye r. k. Kohn Bernát izr. és

Next

/
Thumbnails
Contents