Losonczi Ujság, 1906 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1906-04-19 / 17. szám
LOSONCZI ÚJSÁG Előfizetési ára: I POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Hirdetések: * j| Negyedévre 2 kor. Egy petitsor tere 10 fill. SST*»: i : A LOSONCZI FÜGGETLENSÉGI ÉS ,48-AS párt Egyes szám ára 20 fii HIVATALOS KÖZLÖNYE. jutányosabb. | I. évfolyam. 17. szám. Megjelenik minden csütörtökön. Losoncz, 1906. április 19. Az általános választási jog. E hó utolsó napján ismét módja és alkalma lesz a választók tömegének, hogy országos képviselő-választó jogukat gyakorolhassák az 1874. XXXIII. te. értelmében. Ismét lesz alkalmunk és módunk egyes polgártársak panaszát hallani, hogy ők nem választók, jogtalanok < hogy a mai népképviseleti rendszer rossz, hogy maga a nemzet, a nép többsége az ország ügyeibe nem folyhatik bele és hogy az általános szavazati jogot mielőbb meg kell teremteni Magyarhonban is. Anélkül, hogy ennek érdemleges tárgyalásába beleereszkednénk, legyen szabad összegeznünk e kérdésre vonatkozólag mindazt, amit dr. Molnár Albert, kerületünk volt orsz. képviselője nyílt levelében elmondott akkor, amikor a kibontakozásnak halvány sejtelmével sem bírtunk, amikor párt és hatalom nyomása nélkül nyíltan feltárhatta volt képviselőnk mindazt, amit szive érzett, esze diktált. Dr. Molnár Albert nyilt levele nyíltan megadja a választ a fenti panaszokra. A függetlenségi és 48-as párt a magyar közéletben mindig az igazi demokrácia szószólója, képviselője volt a múltban s ettől az elveitől jövőben sem fog eltérni, pláne amikor most — kénytelen-kelletlen — belement az ország békéjéért a hatalom tényleges birtoklásába is (habár csak részben !). — A függetlenségi párt volt az, amely legőszintébben irta zászlajára az általános választói jog követelését, mert nézete, elvi meggyőződése az, hogy »köz- és társadalmi életünkben minden ember vallás- és nemzeti különbség nélkül lelje meg a maga helyét«. És ezért szükséges, hogy a demokratikus felfogás, annak uralma hassa át társadalmi életünket és közéletünk minden nyilvánulását. »Az igazi demokráciának folyománya, követelménye — mint dr. Molnár Albert írja — az általános választási jog kivívása. Minden jognak forrása maga az ember. Az, hogy valaki ember és hogy munkás tagja a társadalomnak s hogy ha a hazának gyermeke, már ez megadja a jogot az általános választási jog követeléséhez. Itt a korlátokat csak a kor, a becsületes élet, az egyéni beszámithatóság szabja meg. A származás, a vagyon, még az iskolázottság se okolja meg azt, hogy azt az embert, aki a ráutalt polgári kötelességet teljesiti, az alkotmány bástyájából kitaszítsák. Éppen ügy, mint a múltban jogszerű volt a jobbágyság szabadságvágya, olyan jogos most az a mozgalom, amelyik az általános választási jog kivívását követeli. Mind a kettőnek forrása az embernek a születésével járó szabadsága.« íme, kedves olvasóim, itt áll előttünk volt képviselőnk, jelenleg pedig kerületünk egyhangú lelkesedéssel felkért új képviselőjelöltje, a maga tiszta és emberi nyiit felfogásával. Tagadja-e ő az általános választási jogot ? Nem hirdeti-e ő leghangosabban az általános választói jogot? Nem itéli-e el ő legerélyesebben az eddig divó rendszert ? Nos hát, ha ez igy van, mi oka lehet bárkinek is ellene állást foglalni ? Eddig mindig valódi népképviselőnek hirdette magát. A cselekvés terén sem fogja a köztudomásban élő elveit megtagadni. De azért ne is mondja senki, hogy demagóg. Ne is hirdesse senki, hogy a csőcselék tart vele csupán. Olyan általános és emberi jog hirdetője nyilt levelében dr. Molnár Albert, aminőt nyíltabban eddig alig mertek hirdetni és aminőért síkra szállani nem a közönséges, »a tucat« emberek szokása. A harc még csak most fog megkezdődni. Új korszak áll a küszöbön. Aki útjába áll, elsöpörtetik. Aki szolgálatába szegődik, a nép, a nemzet javát szolgálja s igy a köz javát mozdítja elő. Az általános szavazati jog behozatala ellen tehát kifogása dr. Molnár Albertnek nincs, nekünk sincsen, más halandónak sem lehet. Azt egyszerűen meg kell valósítani. A főelv tekintetében kétség nincs is már. Ami nézeteltérés még mutatkozik a politikusok között, a részletekre vonatkozik. Sokan vannak, akik minden 20 éves magyar honpolgárnak szeretnék megadni a választói jogot, férfiúnak, nőnek egyaránt, ha tiszta erkölcsű életet él és máskülönben beszámítható. Mások csak a férfi nemnek kívánják az ált. választói jogot biztosítani olyformán, hogy kimondanák, hogy csak az választható és választó, aki katonai szolgálatának eleget tett. Ismét mások az általános választási jog megadását a magyarul irni-olvasni tudáshoz, vagy — mivel ez a nemzetiségi polgárokkal szemben igazságtalanság lenne — általában az Írni- és olvasni tudáshoz szeretnék kötni stb. Szóval a részletkérdések még nem alakultak ki teljesen, ami nem is csoda, mert addig, amig az abszolutizmus ideig-óráig legyűrheti alkotmányunkat, amig e hazában akadnak gyászmagyarkák, akik önző érdekből képesek polgártársaik leigázására, amig a népről, mint csőcselékről mernek beszélni egyesek, a vezető körökhöz tartozók, amig T Á R C A. A tolonc. Irta: Német Jenő. A keleti pályaudvaron egy rongyos elzüllött toloncot tuszkol be két csendőr az indulásra készen álló éjjeli személyszállító vonat egyik hátsó szakaszába. A rongyos ..alak mogorván ül le a szakasz egyik sarkába. Összezsugorodva huzza be nyakát foltos, ócska fakó kabátjának felgyűrt, zsíros gallérjába és sötét tekintettel bámul maga elé. A kisérő csendőrök közül az egyik szembe véle telepedik le, a másik átmegy a szakasz másik sarkába és végigdőlve a pádon lepihen. Az elzüllött alak egy ideig mogorván ül, aztán leveszi zsíros kalapját és megsimogatja nagy bozontos fekete haját, miközben köhécsel. Rongyos külseje ellenszenvet kelt a vele szemben ülő csendőrben, aki nem nagyon bízik benne és megfogadja, hogy vigyázni fog rá. Künn sípolnak és a vonat lassú döbörgéssel és fokozott robajjal, sziszegve indul ki a pályaudvarból a sötét éjszakába. A szakaszban csend van egy ideig. A rongyos alak hol a vele szemben ülő csendőrre, hol az ablakra vet egy-egy pillantást. Künn szitál az eső és a hűvös, éjjeli szél oda csapkodja az esőszemeket az ablakhoz. Nem lehet látni mást, csak a vonat mentén elmaradozó fák sötét vonalait. A szakasz másik sarkában fekvő csendőr elszunnyadt. A tolonccal szemben ülő mogorván nézi az ablakot, majd egy papírlapot vesz elő, s megszólal. — Magának olyan úri neve van, révpataki Pataky László. Mi volt maga? — Úr! feleli a rongyos alak és nevetni kezd bambán, majd dörmögve folytatja: — Igaz, úr voltam, most meg rongyos, piszkos csavargó vagyok. Csendőr úr, nincs egy kis pálinkája? — kérdi s a szeme felcsillan. Nincs. — Kár, pedig nekem csak pálinka kell. Pálinka! Azért vagyok most ilyen rongyos, azért ... — szólt mind halkabban, majd elhalóan folytatta: — Pálinka, az kell nekem . . . pálinka ! .. . . A csendőr megborzadt, — Miért iszik? — kérdezte. — Mert muszáj! — feleli a rongyos alak és kedvetlenül fordult egyet lenézve a padlóra, elkezdett tompán szaggatottan beszélni: — Csendőr úr, magának nincs pálinkája? Kár, már három napja nem ittam egy kortyot sem. Pedig nekem inni kell, mert pálinka p'ncül nem tudok ellenni. Nem tudok sem aludni, sem nyugodtan ülni, ha nem vagyok részeg. Hát legalább beszélni fogok. Elmondom mi voltam, legalább nem fog itt unatkozni. Tudja én úr voltam ám ott, ahová most visznek. Volt házam, pénzem, szeretőm. Kártyáztam, pezsgőztem és mulattam. Minden éjjel huzattam a cigánnyal az egyik ház ablaka alatt. Az az ablak tett tönkre, mert az az ablak sohasem nyilt ki a számomra. Pedig ő ott bent aludt, az ágya ott állott az ablaknál. S még csak gyufát sem gyújtott. Bele nyugodtam volna, ha más számára sem nyilt volna ki az az ablak. De annak a másiknak kinyílt. Ezért mulattam, ezért ittam, ezért kártyáztam, ezért szórtam a pénzt. Egyszer egy éjjel találkoztam vetélytársammal. Felpofoztam. Másnap aztán egészen végeztem vele. Megöltem, de nem orozva, hanem úri tempó szerint, tanuk és orvosok előtt. Mikor ott feküdt előttem átszúrt szívvel, holtan, üvegesedé szemei fo ; ton csak reám meredtek, folyton csak engem néztek. Összeborzadtam, elfordultam a halottól, s most is éleztem hideg nézését. Aztán mindig azt a halálfőt láttam. Éjjel nappal, mindig előttem volt. És ő, , a menyasszonya, hallottam, hogy megátkozott. Én meg inni kezdtem, ittam, mert ha józan voltam, mindig ott lebegett a halott meredt, üvegesedé nézése előttem. Aztán már soha sem voltam józan. Ittam, tivornyáztam és szórtam a pénzt. Aztán rövidesen tönkre jutottam. Már nem tellett pezsgőre, borra, hát pálinkát kezdtem inni s végre
