Losonczi Ujság, 1906 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1906-04-12 / 16. szám
teknek, Bismarck elméjét fárasztani és országukra nagy anyagi áldozatokat hárító törvényt alkotni. A Kolumbus tojásánál is egyszerűbb, igazán mulatságosan egyszerű megoldását találta ennek a kérdésnek a Magyarországi Munkások Rokkant- és Nyugdíj-Egylete: fizessenek be az emberek az egylet pénztárába heti potom 20 fillért s ezért aztán tíz év után esetleg beálló rokkantság vagy munkaképtelenség esetére évi 436 kor. 80 fillért kap mindenki. Jól tessék megjegyezni: az ember fizet évenkint 10 korona s 40 fillért, azaz tiz esztendő alatt összesen 104 koronát és azért aztán, ha tiz év leforgása után rokkanttá válik, évenkint több mint négyszer annyit: 43ő kor. 80 fillért kap! Bolond, aki ilyen előnyt nem biztosit magának, ki ezt a nevetségesen csekély áldozatot nem hozza, hogy annak fejében ilyen fényes nyugdijat szerezzen magának. Ennél különb kamatozást a világ még nem látott: az ember legalább négyszeresét kapja vissza annak, amit befizetett, még pedig ha csak egy esztendeig is húzza a nyugdijat. De ha pl. valaki még húsz évig él, akkor 2Ö X 4 = 80-szorosát fizetik vissza neki annak, amit tiz év alatt befizetett. Ehhez foghatót csak a lutriban lehet nyerni. Valóságos varázslat! Ez még Boscoéná\ is nagyobb bűvészet, aki üres szájából egy ládára való szalagot bir kihúzni. Csakhogy ez emitt csupán csak könnyű, olcsó szalag, pántlika, mig amott az egylet járadékot, azaz pénzt, pénzt, súlyos, drága pénzt, a munkás által máskülönben csak verejtékesen megszerezhető pénzt igér! Csak tessék besétálni, emberek ! tessék! ilyen csodát a világ még nem látott! No de a dolog háttere sokkal komolyabb, sokkal fontosabb s általánosabb érdekek forognak kockán, hogysem a szatíra hangján letárgyalni lehetne. Minél inkább fejlődik ez az egylet, minél több embert von be működése körébe, annál inkább kötelessége a tárgyilagos vizsgálónak, figyelmeztetni arra a vészterhes felületességre, mellyel ez az egylet egy, a közre tartozó, aggasztóan nehéz probléma megoldására egy dilettáns könnyelműségével vállalkozik. Most, hogy az egyesület Losonczon is megvetette lábát, kétszeresen érzem a felszólalásra késztető kötelességet. Sietek kijelenteni, hogy távol áll tőlem a szándék, akár embereket, akár az intézményt bántani, én csupán csak alaptalan vérmes remények melengetését megakadályozni, a kellő óvatosságra inteni és egy páratlan méretű országos szerencsétlenség és a velejáró országos botrány bekövetkeztét, ha lehetséges, meggátolni akarom. Kinyilvánítom, hogy az egylet jó és tiszta szándékaiban egy pillanatig sem kételkedem, törekvéseinek filantropikus s nemes célzatát a világért sem vonom kétségbe. De a jóakarat, a nemes szándék meg a képesség, ezt a jóakaratot s nemes szándékot megvalósítani: két egészen különböző dolog. Amily kevéssé vitatom az egylet alapítóinak s vezetőinek tiszta s jóravaló intencióit, épp oly határozottan vagyok kénytelen tagadni, hogy az egylet képes lehet elvállalt feladatának megfelelni. S hogy állításomat megcáfolhatatlanul igazoljam, ahhoz nem kell egyéb, mint egy kis papiros meg ceruza, meg a kétszerkettő. Méltóztassanak csak ide figyelni s a számvetést az egylet által közzétett adatok alapján velem együtt megejteni. Az avatatlanokat s felületeseket megtéveszti az a kápráztató látszat, hogy az egyletnek ezidő szerint 13 évi fennállás után 31000-nél több fizető tagja, 1.800,000 koronánál nagyobb vagyona van s a múlt esztendőben 30,000 kor. segélyt fizetett ki: a felvirágzásnak kétségbevonhatlan jelei! De aki megvizsgálja, hogy ez adatok mögött mi rejlik, szinte megdöbben. Nem szabad csak azt nézni, hogy az egylet 13 év alatt ilyen eredményt ért el, hanem azt kell nézni, minő kötelezettségeknek felel meg az egylet és hogyan van fundálva ahhoz, hogy várható kötelezettségeinek megfelelhessen ? Mindenekelőtt nem szabad szem elől téveszteni, hogy csak tiz évi tagság után kezdődnek az egylet kötelezettségei tagjaival szemben, tehát tiz évig ennek az egyletnek senkivel szemben nem voltak kötelezettségei, edd igeié tehát jóformán csak a tőkegyűjtésnek élhetett s alig két éve, hogy kötelezettségei kezdődtek. Már pedig az egyletnek fennállása 13. évében, mint jelentésében olvasható, /ramaíjövedelme (részben házbér formájában) kerek: 60,000 kor. volt. Ha pedig az intézet azon a szolid, biztos alapon nyugodni akar, mellyel annyit kérkedik, csakis kamatjövedelmét szabad számításba vennie. Ám zárszámadása szerint adminisztratív költségei (adót stb. hozzászámítva) hat tételben összesen 42,000 koronán fölül voltak, tehát segélyezésre maradt: kevesebb mint 18,000 korona. Kifizetett pedig 30,000 koronát! Józanul olvasva, ez annyit tesz: az egyesület vagyonának kamatja nem fedezi két harmadát sem a segélyezésre szükséges összegnek. Jól megjegyzendő: már most, voltaképeni aktivitása (névleg) harmadik (igazán csak második) esztendejében, holott nincs semmi helye annak, hogy: a kezdet nehézségeivel kellett megküzdeni, mert eddig csak tagdijbeszedés lévén kötelessége, nem azt kell róla mondani: minden kezdet nehéz, hanem ellenkezőleg: itt minden kezdet könnyű, s a nehézségek csak azután jönnek ! Üzleti nyelvre fordítva a fenti megállapítást: az egylet már most, teljesítményei harmadik (azaz második) esztendejében deficittel dolgozik! — a kápráztató felvirágzás dacára! Gyarló ellenvetés az, hogy hiszen 406,468 kor. 76 fill, bevétele volt tagsági dijakból, s hiszen az egylet vagyona ebben az esztendőben mégis 428,328 kor. 67 fiilérrel szaporodott! Igen ám! Csak ne tessék figyelmen kivül hagyni, hogy az egylet jelenleg (1905 végén) 31278 főnyi taglétszám mellett csupán csak 59 tagot segélyez (azonkívül 21 árvát is, akiknek összes segélye azonban nem tesz ki három rendes tagsági segélyt), tehót a taglétszám alig ä/10 százalékát s mégis már most az évi vagyon-szaporulat mindössze csak 22,000 koronával múlja felül a befolyt évi tagdijakat. Ha ez igy van a rendes segélyfizetések második évében, hogyan fognak a viszonyok majd később alakulni, midőn előreláthatólag geometriai progressióban fog a segélyzendők száma növekedni ? Mert azt komolyan csak senki sem hiheti, hogy a segélyzendők aránya sohasem lesz nagyobb, mint most, azaz hogy 31000 ember közül nem fog több mint 59 illetőleg 62 ember segélyre szorulni! Hogy a jelenlegi arány megmaradhasson, tiz esztendő múlva pl. az egylet tag-állományának legalább 600,000 azaz hatszázezernek kellene lenni. Ennek bekövetkeztét remélni, mégis kissé vérmesnek látszik, mindenesetre vérmesebb reménynek, hogysem arra megnyugtató számításokat alapítani lehetne. Ha pedig a fejlődés kisebb mérvű lenne, az múlhatatlanul válságba sodorja az intézetet. Ám kétséget nem szenved, hogy később a mostaninál kedvezőtlenebb arányok fognak előállani. Az egylet most még a szolgáltatmányok kezdetén áll. Most még csak az 1893., 1894. s 1895-iki években beiratkozott tagok tarthatnak számot segélyzésre. E három évjárat tagjainak száma összesen 1628 volt. Ennek a számnak pedig a jelenleg nyugdijat húzó 62 tag 3-8°/0-át teszi, azaz a teljesítmények harmadik (voltakép azonban csak 2-ik) évében 3’8%-a a nyugdijjogosultaknak veszi igénybe jogait. Vájjon igy lesz tiz év múlva is ? Akkor majd, a legkedvezőbb esetben, ha ugyanis a segélyzendők arányszáma nem lesz rosszabb a mostani 3'8%-nál, körülbelül húszszor annyit mint most, (mivel húsz-szor akkora évjárat ellátása kerül sorra), tehát 600,000 koronát fog az évi segélyezésre szükséges összeg kitenni. Ez azt jelenti, hogy 5%-os kamatjövedelmet számítva (ami ugyancsak vérmes), legalább 12.000,000 korona vagyonnal kellene az egyletnek bírnia, hogy szükségletét kamatjövedelméből fedezhesse. Aki ilyen fejlődésben hisz, annak irigylendő az optimizmusa. Mert mit mutat a szolgáltatmány-teljesités első két esztendei gestiója? (Folytatjuk.) Otthon. Ide, ide fiam, lányom, Én két gyönge virágszálom, Reménységem, mindenem. Hadd illesse kis orcátok Forró csókom, amíg rátok Áldásomat rebegem. A jó Isten jó kedviben A dott nékünk, hogy mi híven Ápolgassunk bennetek'. Jó anyátok, jó apátok Szeret, gondoz, vigyáz rátok, Hogy mindeni legyetek. Nöjjetek hát kis cselédim, Gügyögő gyönyörűségim, Baj ne érjen titeket! Hogy felnőve majd idővel E hazának karral-fővel Hív tagjai legyetek. Addig pedig szeressétek Mindig híven a szülétek', Amiként mi szeretünk, így, majd aztán boldogságban, Élünk együtt bizton, bátran: Az Isten is lesz velünk! Andorka Lajos. Reggeli levél. Immár beköszöntött a várva várt béke. Bár a harctól sem féltünk. És önérzettel elmondhatjuk, hogy a békét csak akkor lehet állandóan megteremteni, ha a harcot kívánjuk, ha a harcot hirdetjük. Ép azért a beálló békével sem szűnünk meg harcolni. Harcolunk az igazságért! Azért az igazságért, amelyet a Megváltó hirdetett, amelyért vértanuságot szenvedett. Harcolunk azért az igazságért, amelyért nemzeti hőseink, vértanúink küzdöttek és dicső halált szenvedtek. Azért az igazságért, amely nélkül egy nemzet fönn nem állhat, becsülettel meg nem élhet. Ép azért a »Tulipán kert« eszméit elejtenünk nem szabad. A magyar nemzet jogos kívánságaiért, jogos érdekeiért nem csak akkor kell harcolni, ha a zsineget a nyakunkra teszik, hogy megfojtsanak, de akkor is és különösen akkor, ha a szabadságunkat elfojtani nem óhajtják, ha azt esküvel és Ígéretekkel istápolni kívánják. A beálló húsvéti ünnepek, amelyek a békének vannak szentelve és az igazság örökkévalóságát hirdetik, a legjobb alkalmat nyújtják nekünk, hogy az olajágat vigyük szerte és a békét teremtsük meg, de nem azért, hogy elszenderegjünk és tétlenségbe merüljünk ősi magyar szokás szerint, de azért, hogy a békét arra használjuk fel, hogy erősbödjünk nemzeti erényekben és nemzeti vagyonban. Ép azért kell a Tulipán kerttel összekapcsolt eszmékért élnünk, küzdenünk, hogy meglegyen szivünk, lelkiismeretünk békéje. Avagy nyugodtan alhatnál-e kedves barátom, ha azt súgja a szived, hogy hazádért, annak javáért, felvirágoztatásáért mitsem tettél, amikor tenned lehetett volna? Avagy fölemelt fővel járhatnál-e, amikor magad is kénytelen leszel belátni, hogy mily szegény és nyomorult vagy? Nem, és ezerszer nem! Mi hát a teendő ? Szállj magadba! Itt a husvét. Látod-e magyarom, azt a fonák helyzetet, amelyben vagy és bíráld meg önönmagadat, hogy szived tükröd legyen embertársaid megbirálásánál. Mert furcsa állat ám az ember! Mindent szeret, csak önmagát nem — bírálni. S innen ered, hogy az egymásközti bizalom alig ér egy fabatkát. A bizalom csak cégér, hogy embertársunk titkát meglopjuk. És hidd el, hogy alig akad ember a világon, aki embertársaival bizalmasan nem szeretne beszélni. De a legtöbb az egymás közt bizalmasan elbeszélt dolgot azon melegibe kiviszi a világba és kész a harc, a tülekedés, a háború, a párbaj és Isten tudja, mi a csoda. Azért szállj magadba, ember! Itt a husvét, itt a béke! Gyuljanak ki az örömtüzek! A gyász örömre virradt és a föld fénysugárban úszik, mert eljő az Úr lelke, aki értünk szenvedett és értünk fel is támadott. Holnap lesz 171 éve, hogy nemzeti Megváltónk, II. Rákóczy Ferenc, behunyta szemét, épen Nagypénteken a messze Rodostóban. Hányszor támadt fel nekünk azóta az Ő nagy lelke? És hányszor szerettük volna követni azt a hivó szózatot, amely felé kérdő arccal néztünk, hogy »az Úr feltámadott!« De mindig elaléltunk, tespedésbe sülyedtünk. És úr lett köztünk a Pató Pál úr szelleme és a megváltói szózat helyett örömmel hangozt ttuk: Hej! ráérünk arra még! Nos hát ennek vége legyen immár! Itt a béke ! E szó jelentse nekünk azt, hogy valósítsuk meg mindazt, amire megtanított a most befejezést nyerő abszolutizmus. Bíráljuk meg önönmagunkat és értsük meg egymást. Hiszen van elég vesztőhelyünk, nemzeti Kálváriánk. Mindannyi intő kereszt, a boldogulás, a béke, a menny felé egy-egy mutató-fa. Higyjünk a békében. Reményljünk egy jobb kort. Mert virrad. A közeledő szent hajnal megüti a lelkeket és az a csodálatos fény, melegség lebüvöli a szivet és velőt. A vértanúk szenvedése valóságos lángoszlop és biztat, vezet, hogy az igazságért éljünk, küzdjünk, ha egy életen át is kellene vérzenünk. Azért a beálló béke szentesítse meg még lobogó lelkesedésünket és hadd következzenek be a tettek, az alkotások, amelyek kevesebb szót, de több munkabírást, kitartást és ernyedetlen szorgalmat követelnek. Ebben a hiedelemben, ebben a reménységben üdvözlöm a politikai békét. Ebben a szent hitben és meggyőződésben kívánok mindnyájunknak boldog húsvéti ünnepeket. Az Ur feltámadott! Itt a munka ideje! Itt a béke! Vessző.
