Lorain és Vidéke, 1960 (47. évfolyam, 2-50. szám)

1960-02-26 / 9. szám

Kevés lesz a kórházi férő­hely Lorainban még 15 évig, — a Szent József Kórház bő­vítése és egyéb építkezések ellenére is. E pillanatban 347 ággyal van a szükségesnél ke­vesebb. A megyei biztosok szakér­tői szerint 12 millió dolláros befektetésre lenne szükség, hogy a hiányokat pótolni le­hessen. * * * A Ford-gyárban kisebb rob­banás volt és négy gépész megsérült. Egyikük állapota sem életveszélyes. Három sé­rült gépészt kórházi kezelés után haza bocsátottak. * 5{C * Egy városi alkalmazott tra­gikus szerencsétlenség áldoza­ta lett Elyriában. Egy 6 ton­nányi sóval megrakott városi teherautó összeroncsolta a ko­ponyáját. Westerfeld az elromlott te­herautót próbálta megjavíta­ni, amikor rázuhant a sóval megrakott kocsi. Mire kórház­ba szállították, már halott volt. * * * Halálos autószerencsétlen­ség történt Vermiliontól nyu­gatra, a ' 6-os utón. A j eges országúton egy gépkocsi neki­ment egy teherautónak. Az autóban utazó clevelandi há­zaspár szörnyethalt a szeren­csétlenségben. Oberlinben 7 gyermek ha­lálra égett. Amig a két anya az első szobában televíziót né­zett, a hibás "olaj kályha miatt tűz ütött ki a hátsó szobában, ahol a gyermekek egyed adtak? A tűz oly gyorsan ha-' rapódzott el, hogy nem volt idő a gyermekek megmenté­sére. A hét gyermek két néger házaspáré volt. Két gyerek csodálatos módon életben ma­radt. Mindkét család városi segélyen élt, igy Oberlin viseli a temetési költségeket. Az egyik család feje — James Isom, — a megyei bör­tön foglya, mert múlt novem­berben elütött egy járókelőt. A halálos közlekedési baleset miatt letartóztatott Isomot Vernon Smith sheriff haza­engedte a börtönből a teme­tésre. MEGHALT DOHNÁNYI ERNŐ A NAGY MAGYAR ZENESZERZŐ Dohnányi Ernő — a máso­dik világháború után Ameri­kába költözött világhírű ma­gyar zeneszerző és zongora­művész, — 83 éves korában New Yorkban, Weitzner Imre nevű magyar orvos kórházá­ban meghalt. Dohnányi Ernő a két hábo­rú között a magyar zenei 'élet élenjáró vezéregyénisége volt. Elnöke volt a budapesti ma­gyar zeneakadémiának, igaz­gatója volt a rádió zeneosztá­lyának s első karmestere a híres budapesti filharmonikus zenekarnak. Mint zeneszerzőt, nevét Ri­­chard Strauss-szal emlegették együtt s magyaros motívu­mokban gazdag szerzeménye­it a világ minden részén ját­szották. Mint zongoraművész csodá­latos élményt nyújtott zene­értő hallgatóságának igen sok kulturországban s nevét e té­ren is a legelsők között em­legették. A második világháború u­­tán előbb Ausztriában, majd Argentínában élt. Délameri­­kából jött az Egyesült Álla­mokba s a floridai egyetemen lett a zenei tanszék vezetője. VOLUME 47 ÉVFOLYAM —No. 9 Szám. LORAIN, OHIO EGYES SZÁM ÁRA lOr 1960. FEBRUÁR 26. A HÉT ESEMÉNYEI ELNÖKÜNK délamerikai I útja a hét legjelentősebb ese­ménye. Az elnök Porto-Rico-t, Braziliát, Argentínát és Uru­guayi látogatja meg, déli szomszédaink közül. A dél­amerikai ut szükséges voltát Nixon alelnök kudarcba ful­ladt délamerikai útja óta vi­lágosan látta külügyminiszté­riumunk. Délamerikában — egyrészt a kommunista befolyás követ­keztében, másrészt pedig a súlyos gazdasági helyzet e­­redményeként, — már évek óta erősödik a hangulat, az Egyesült Államok ellen. Ei­senhower elnök utjának az a főcélja, hogy biztosítsa a dél­­amerikai államokat az Egye­sült Államok erősödő támoga­tásáról s erősítse a gyengülő jószomszédi kapcsolatokat. Az ut természetesen nem hozhat semmi mélyre ható változást önmagában, de ha az Egyesült Államok valóban ba­ráti segítséget nyújtanak a délamerikaiaknak, akkor a két nyugati kontinens egysége és együttműködése helyreállít­ható. ❖ KHRUSHCHEV ázsiai útja szintén nagy jelentőség ese­mény volt. Indiában a szovjet diktátor meglehetősen hűvös fogadtatásra talált. Indonéziá­ban — ahol a kommunizmus már hosszabb ideje nyújto­gatja csápjait, — Khrushchev örök barátságot és együttmű­ködést ígért az indonéziai kor­­ülányníjk és lakosságnak.. Burmában — ahol a kom­munizmus veszélyét már ré­gen ismerik, — a lakosság és a kormány rendkívül hűvösen fogadta a szovjet diktátort. Khrushchev és Eisenhower ázsiai útjait összehasonlítva világossá válik, hogy az ázsiai országok sokkal inkább Ame­rika segítségét és barátságát várják, mint az oroszokét. ❖ A KÍNAI VÖRÖSÖK nagy mértékben nyugtalanítják az orosz kommunistákat. Félnek a félbilliós kínai szomszédság­tól. Ma még szoros elvbará­tok, azonban a rohamosan iparosodó Kina — aránylag rövid esztendők alatt, — nem csak versenytársa lesz Moszk­vának, de fenyegetni fogja a szibériai orosz területeket is. Moszkva egyelőre fokozott se­gítséggel és barátsággal pró­bálja a kínaiakat maga mel­lett tartani. Hogy milyen si­kerrel, — ez a világpolitika egyik legjelentősebb megvála­szolatlan kérdése. A kínai vörösök — szovjet­orosz segítséggel, — rövide­sen felrobbantják az első a­­tombombát s léhetséges, hogy atomfejlesztő, t elepeketis kapnak Moszkvától. ❖ CSANG KAY SHEK _ a nemzeti Kina Formoza szige­tére szorult vezére, — közben siránkozik. Mint a nemzeti Kina köztársasági elnöke, — most kerül újraválasztásra. Ebből az alkalomból beszédet mondott s valósággal ruháit hasogatta, bűntudattól átha­tott szavai közben. Kijelentet­te, hogy a jövendő hazában nem mer majd a kínai nem­zeti vértanuk elé kerülni, — mert nem tudta beváltani ígé­retét, hogy felszabadítja a kínai anyaországot. ❖ FRANCIAORSZÁG nem ért el teljes sikert atombom­bája felrobbantásával. A fran­ciák ugyanis csak u. n. “pisz­kos” bombát tudtak előállíta­ni, — vagyis olyat, amely rá­­dióaktiv porral árasztott el több afrikai, sőt ázsiai orszá­got is. A rádióaktiv felhők természetesen a világ többi részébe is viszik ezeket a ha­­láslosan veszélyes rádióaktiv alkatrészeket. A tiltakozások és a felhá­borodott, jogos panaszok özö­ne árasztotta el Párist, a la­kossága egészségét féltő or­szágokból. A franciák természetesen nem önmagukat, hanem Ame­rikát hibáztatják. Kijelentet­ték, hogy ha Amerika megta­nította volna őket a “tiszta” atombomba készítésére, akkor nem lett volna ok a panasz­ra. A franciák arról természe­tesen nem nyilatkoztak, hogy miért nem oldották meg elő­ször ők az atombomba rádió­aktiv elemeinek korlátozását s csak utána lepték volna meg a világot, a francia tudomány­nak ezzel a kétesértékü ered­ményével. ❖ A VASFÜGGÖNY mögötti csatlósok: miniszterelnökök, külügyminiszterek s pártkori­feusok Moszkvában értekezle­tet tartottak és itt átvették a szovjet újabb utasításait. Elsősorban a német kérdés­ről volt szó és Khrushchev ki­adta a jelszót, hogy ismét hajthatatlannak kell mutat­kozni, a berlini kérdést illető­en. Ismertette velük azt az ál­láspontját, hogy Berlinből ki kell vonulniok a nyugati csa­patoknak, mert ha nem köt békét és megegyezést a Nyu­gat a keletnémet kommunis­tákkal, akkor Moszkva külön­békét köt a keletnémetekkel. A különbéke pedig jogot ad a keletnémet kommunisták­nak, hogy “önállóan” rendel­kezzenek a keletnémet terüle­tek felett. Ebben az esetben a nyugati hatalmaknak vagy tárgyalniok kell a keletnéme­tekkel, vagy pedig a keletné­met kormány lezárja a Kelet­németországon keresztül Ber­linbe vezető utat. ❖ ELEKTRONIKUS kerítés lesz a vasfüggöny körül. Az északi sarktól Törökországig — a vasfüggöny körül, — ez a hálózat fogja elektronikus műszerekkel figyelmeztetni a nyugati országokat, ha meg­­lepetésszerü szovjet támadás indulna. Ezek a műszerek a rakéta kilövéseket s más mo­dern fegyverek használatát azonnal jelzik. A hatalmas költségeket főként Amerika fedezi. Az egyes országok ad­ják az épületeket és fizetik a műszereket kezelő személyze­tet. ❖ ERZSÉBET, angol király­nőnek fia született. 138 év óta ez az első eset, hogy tényle­ges és már uralkodó angol ki­rálynőnek gyermeke született. (A 138 év alatt még mint a trónörökös felesége szült min­degyik uralkodónő és csak ké­sőbb került trónra.) Erzsébet királynőnek s Fü­­löp hercegnek ez a harmadik gyermeke. A másik kettő — egy fiú és egy leány, — még Erzsébet királynő trónralépé­­se előtt született. ❖ A JAPÁN trónörököst is fiúval ajándékozta meg fele­sége. Az újszülött fiú a trón­örökös után második helyen várományosa a japán trón­nak. ❖ CHESSMAN — 12 évvel ez­előtt halálra Ítélt sexuális bű­nöző és emberrabló, — ismét megmenekült a gázkamrában való kivégzéstől. Brown, cali-AZ UJ AUTORENDSZÁMTÁBLÁKAT MÁRCIUS ELSEJÉTŐL LEHET MEGVÁLTANI Négy millm autórendszám­táblát kdszitÄfek dióban az 1960. évre, amelyet március 1.-től kezdve . ágnak árusíta­ni az egész állam területén. A fenti képen C. W. Ayers, ál­lami hivatalnok mutatja J. G. Keys-nek — volt elyriai pol­gármester, jelenlegi Ohio Highway Safety Director, — a szállításra kész, csomagolt rendszámtáblákat. Az u j rendszámtáblákat március 31.-ig kell megválta­ni, mert április 1.-én már megbüntetik azokat, akik a régi rendszámtáblát használ­ják autójukon. Lorainban 17 helyen lehet megvásárolni az uj rendszámtáblákat. South Lorainban a Pearl Ave. 2933 szám alatt áru­sítja PROSOSKI FLORI AN­NE — született Grunda Kata­lin, — az uj autó rendszám­­táblákat. Ne felejtsük el tehát: MÁRCIUS 31. a végső határ­idő! VASÁRNAP ESTE DISZNÓTOROS VACSORA ÉS TÁNCMULATSÁG A SZT. LÁSZLÓ TEREMBEN A farsang utolsó disznótorosvacsoráját a Szt. László Iskola nagytermében tartják meg este 5:30-kor. A va­csorát tánh követi. — Mindenkit szívesen látnak. A Szent László — római katholikus loraini magyar — egyházközség összes szerveze­teinek közös rendezésében lesz vasárnap — február 28.-án, — este disznótoros vacsora, az egyház javára. A vacsora 5:30-kor kezdődik s az egy­házközség asszony tagjai kitű­nő, friss disznótoros ételeket szolgálnak fel. Este 8 órakor pedig táncmulatság lesz, Szil­­vássy Gábor és zenekarának közreműködésével. A vacsorára és táncmulat­ságra a belépőjegy ára csak $2.00, személyenként. A Szent László Egyházköz­ség szervezetei, — amelyek évek hosszú sora óta mindig sikeres és kellemes, magyaros összejöveteleket rendeznek, — ez évben különösen igye­keznek “kitenni magukért,” hogy a Szent László Egyház disznótoros vacsorája legyen ismét a szezon egyik legsike­rültebb magyár összejövetele. Kitűnő frissítők, jó zene mellett szórakozhatnak majd az összesereglő barátok. Szer­dán már a böjt kezdődik, igy ez az összejövetel a farsang utolsó nagyobb, vidám ma­gyar találkozója. A rendezőség ezúton is sze­retettel hivja meg Lorain és környéke magyarságának tag­jait és Ígéri, hogy sem jó va­csorában, sem kellemes han­gulatban nem lesz hiány. A Szent László Egyházköz­ség uj orgonát dcészül felavat­ni s egyéb korszerű beruhá­zásokat is eszközölt. Emellett oktatási és társadalmi téren is igyekszik hivatása magas­latán maradni. E szép mun­kához adja erkölcsi és anyagi támogatását, aki résztvesz a vasárnapi szép összejövetelen. fomiai kormányzó 60 nappal halasztotta el Chessman ki­végzését, hogy igy alkalma le­gyen a bűnözőnek megmente­nie életét, — ha közben az összehívott oalifomiai tör­vényhozás eltörölné a halálos ítéletet, mint törvé­nyes büntetést. Ennek azon­ban kevés a valószínűsége. Chessman és ügyvédjei a legkülönbözőbb jogi kifogá­sokkal élve halasztották el a kimondott halálos ítélet vég­rehajtását, — 12 év óta. Leg­utolsó kísérletük majdnem meghiúsult azonban. Az Egye­sült Államok legfelsőbb bíró­sága elutasította Chessman újabb fellebbezését. A calif or­mai Legfelsőbb Bíróság pedig ezután kimondotta, hogy nem ajánlja Chessmant kegyelem-; re. Brown kormányzó igy nem gyakorolhatott kegyelmet, — jogi akadályok miatt. Azon­ban joga volt halasztást adni. Brown kormányzó előbb ezt is megtagadta. De fél nappal a kivégzés időpontja előtt tá­viratot kapott a külügymi­nisztériumtól, hogy Délameri­kában tüntetések készülnek Eisenhower elnök ellen, — a bűnöző Chessman kivégzése miatt. így határozta el Brown — órákkal a kitűzött kivég­zés időpontja előtt, — a 60 napos halasztást. Chessman a börtönben meg­változott. Maga irányította a börtönből védelme követen­dő jogi lépéseit s nagysikerű könyvet és cikkeket is irt. UJAMERIKÁS MÉRNÖK HÁZÁRA ZUHANT EGY JET REPÜLŐGÉP Mountain View, californiai város egyik házára rázuhant egy jet-repülőgép. A konyhá­ban dolgozott a ház tulajdo­nosának, — Halmi Dezső, me­nekült mérnöknek, — a fele­sége, akit a lezuhanó gép va­lósággal lefejezett. Halmi Dezső a munkahe­lyén értesült a tragédiáról. A házaspárnak két gyermeke van. Mindkettő iskolában volt a szerencsétlenség idején. A lezuhant repülőgép piló­tája szintén szörnyet halt. ÖTÉVES JUBILEUMOT ÜNNEPEL A STOP 7-í*REF. NŐI KÖR Vasárnap, febr. 28-án — délelőtt 11 órakor — isten­­tisztelet keretében fogják megünnepelni a Kör ötödik évfordulóját; 12 órakor bankett a ref. teremben A loraini magyar reformá­tus egyház Stop 7.-i Női Köre vasárnap ünnepli fennállásá­nak ötödik 'évfordulóját. A ju­bileum alkalmából a női kör tagjai banketet rendeznek a Református Nagyteremben, vasárnap — február 28.-án, — déli 12 órai kezdettel. Az ünnepi bankettre a Pongrácz Antalné elnöknő vezetése a­­latt álló tisztikar és a Kör tagjai ezúton is szerettei hív­ja meg a város és a környék magyarságát és a Kör összes barátait. Az ünnepi banketten ma­gyaros sült csirke, töltött ká­poszta és valódi finom házi­sütemények kerülnek felszol­gálásra, csupán $1.50-ért. A gyermekek csak félárat fizet­nek. A bankett előtt — délelőtt 11 órakor, — közös angol-ma­gyar istentisztelet lesz a re­formátus templomban s ekkor iktatja be az egyház lelkésze az uj presbitérium tagjait, valamint a Stop 7,-i Női Kör 1960. évi tisztikarát. A Stop 7.-i Női Kör, —. a­­melynek tagsága a Vincent környékén lakó református egyháztagokból tevődik össze — anyanyelvre való tekintet nélkül, — fennállása óta min­den egyházi és magyar meg­mozdulásból kivette a részét. Magyarságunk életében öt év alatt is már szép helyet ví­vott ki magának s igy érthe­tő, hogy jubileumi bankettjü­kön a magyar egyházak és egyletek résztvesznek és tol­mácsolják nagyrabecsülésüket és elismerésüket. Vasárnap csirkepaprikás ebéd lesz az elyriai Jézus Szt. Szive Egyház szervezeteinek rendezésében A Jézus Szent Szive — ely­riai római katholikus magyar — egyházközség vasárnap, fe­bruár 28.-án rendezi meg szo­kásos évi csirkepaprikás ebéd­jét, saját termében (Irondale Ave. 162). A rendezőség dön­tése szerint déli 1:30-kor és délután 5 órakor szolgálják fel a kitűnő, házi készítésű ételeket. így akár ebédre, a­­kár vacsorára érkeznek az egyházközség barátai, mind­két alakalommal kitűnő enni­valók, előzékeny és figyelmes kiszolgálás várja őket. Az elyriai katholikus egy­házközség csirkepaprikás ösz­­szejövetelére nemcsak az egy­házközség tagjai és azok ba­rátai sereglenek össze, hanem idegenek is várják már az ebéd napjának kitűzését, mert minden alkalomma1 yzzal. tát voznak 'el, hogy legközelebb ismét ott lesznek az egyház vacsoráján. A kitűnő munkát végző ely­riai római katholikus magya­rok lapunk utján is szeretet­tel hívnak meg mindenkit er­re a sikeresnek ígérkező ösz­­sze jövetelükre. FOLYNAK AZ ELŐKÉSZÜLETEK A MÁRCIUS 15. ÜNNEPLÉSRE A Loraini Magyar Egyhá­zak és Egyletek Nagybizott­sága március 13.-án, vasárnap délután 3 órai kezdettel ren­dezi meg városunk és a kör­nyék magyarságának március 15.-Í ünnepségét. Ezen az ün­nepélyen nem csak az 1848-as, de az 1956. évi szabadságharc eszméit is feleleveníti a ren­dezőség s igyekszik kidombo­rítani azt a hitünket, hogy az amerikai magyarság bízik a magyar haza felszabadításá­ban, jogainak kivívásában és nem kiméi semmi áldozatot Magyarország felszabadításá­ért. Az ünnepi összejövetel már-MSGR. VARGA BÉLA MAGAS FRANCIA KITÜNTETÉSE De Gaulle, — a francia ál­lamelnök, — Varga Béla, volt balatonboglári plébánost, — a háború utáni magyarországi nemzetgyűlés New Yorkban élő elnökét, — a francia be­csületrend tisztikereszt j ével tüntette ki. Varga Béla a kitüntetést a második világháború alatt ki­fejtett tevékenységéért kap­ta. Mint balatonboglári plébá­nos igen sok francia és len­gyel menekültet és hadifog­lyot bujtatott s segített. Var­ga Béla több mint tiz éve él Amerikában és itt emigráns magyar alakulatok élén fejt ki tevékenységet. cius 13.-án, — délután 3 órai kezdettel, — lesz a loraini ma­gyar református egyház ter­mében. Az ünnepély műsorá­nak összeállításán most dol­gozik a Nagybizottság tiszti­kara és jövő heti számunkban részletesen ismertetjük azt. Már most arra kérjük olva­sóinkat, hogy a március 13.­­án tartandó ünnepélyre fel­tétlenül jöjjenek el, hogy mi­nél nagyobb számban való megj elenésünk, érdeklődésünk tanúskodjék arról, hogy él és lobog szivünkben az óhaza és a szabadság szeretete. HALÁLOZÁSOK Horváth Dávid (Diagonal Rd., Elyria) 57 éves korában, szivszélhüdés következtében otthonában el­hunyt. Magyarországon született s hosszú évekig La Grange-ban lakott. A Brown Co. gépésze volt. Tagja volt az elyriai Jé­zus Szent Szive Egyháznak s a William Penn Testvérsegitő Egyesület helyi osztályának. Gyászolja felesége, édesany­ja, egy fia, 4 fivére és öt nő­vére. . Csütörtökön, február 25.-én temették a Jézus Szent Szi­ve Egyház község templo­mából — Főt. Viglás Gyula plébálos gyászszertartásával, — a Bittner-DeCarlo Temet­kezési Intézet rendezésében. A St. Mary Temetőben he­lyezték nyugalomra.

Next

/
Thumbnails
Contents