Lorain és Vidéke, 1956 (43. évfolyam, 9. szám)

1956-03-02 / 9. szám

4 OLDAL LORAIN ÉS VIDÉKE—LORAIN & VICINITY 1956. MÁRCIUS 2 Személyi hírek BORAI ANDRÁSNÉ, a Ref. Nőegylet elnöknője visz­­szavonult egylete éléről. Tiz éven át töltötte be hűséggel és odaadással az elnöki tisz­tet. Ezalatt nemcsak egyháza népe, hanem a loraini ma­gyarság is megismerte meg­nyerő, szerető egyéniségét. A vezetése alatt álló nőegylet kitűnő főztje pedig város­szerte is ismertté tette a ne­vét. — A Nőegylet csak hos-z­­szu vonakodás után fogadta el lemondását. A tagság be­látta, hogy még mindig kissé gyengélkedő férje mellett a helye elsősorban; A Borai Andrásiéval együtt lemon­dott tisztikart a tagság aján­dékkal lepte meg. MEGYESSY MIKLÓSNÉ lett a Ref. Nőegylet uj el­nöknője. Eddig az alelnöki tiszteit töltötte be megelége­désre. Régebben már dolgo­zott, mint elnöknő, igy a Nő­egylet vezetése kipróbált munkás kezébe kerül. Alelnök lett Váry Sándorné, pénztá­ros Kolozsy Dávidné, jegyző Nagy Antalné, ellenőr Boros Sándorné. A Nőegylet a jövő hónapban a távozó és most beiktatott uj tisztviselők tisz­teletére rendes gyűlése kere­tében teadélutánt rendez. ID. MOLNÁR SÁNDOR 48 évi munka után 66-ik szüle­tésnapján nyugalomba vonult a National Tube alkalmazásá­ból. Molnár Sándor egyike az ismert loraini régi ameriká­­soknak. A Zemplén megyei Bély községből jött Lorainba. Itt szép, nagy családot ne­velt. Fiai közül 3 a National Tube tisztviselője, Ernő fia a Crystal Ice Co. építkezési anyagraktár vezetője s egy fia az Ohio Turnpike alkal­mazottja. Molnár Sándor a 35-ik ut­cán lakik a 2333 szám alatt. A nyugalom napjaiban most még több ideje lesz rajongá­sig szeretett.szépszámú uno­kái becézésére. Neki, feleségének és ked­ves családjának sok boldog­ságot kívánunk a nyugalom esztendeihez. VERES DÉNESNÉ törött karral a Szt. József kórház­ban fekszik. Az idős magyar asszony nemrégen vesztette el leányát Mrs. Leonardot, a napokban pedig veje Csontos Bertalan halt meg. Veje te­metése napján esett el ottho­na hátsó lépcsőjén megcsúsz­va, úgyhogy azonnal kórház­ba kellett szállítani. A teme­tésen sem vehetett részt. ERDEI GYÖRGY 86 éves ismert loraini magyar embert beszállították a Szt. József kórházba. Orvosa tüdőgyulla­dástól féltette. Erdei György özv. Kolozs Józsefnénál lakik évek óta. NÉMETH KÁROLYNÉ (560 Oberlin Ave.) a Szt. Jó­zsef kórházban volt kezelés alatt. Már hazaszállították és szerető férje ápolja. A SZT. ANNA egylet kár­tyapártija kitünően sikerült. Szépszámú közönség gyűlt össze a kártyapártira. A ren­dezőség szép dijakkal és ki­tűnő frissítőkkel lepte meg a vendégeket. Gratulálunk a si­keres összejövetelhez. KOKAS BERTALANT si­keres műtét után hazaszállí­tották otthonába. Teljes gyó­gyulást kívánunk neki miha­marabb. EISENHOWER ELNÖK fe­lesége köszönő levelet irt az elyriai ref. asszonyoknak. Az elyriaiak egy tisztelet pél­dányt küldtek az Amerika­­szerte nagy sikert aratott szakácskönyvükből az elnök feleségének. A kedves figyel­mességet Amerika első asszo­nya kedves levélben nyugtáz­ta. Itt írjuk meg, hogy az elyriai,k szakácskönyve, ame­lyet nyomdánk adott ki a This Week sokmillió példány­ban megjelenő magazin elis­merő cikke után, változatlanul nagy keresletnek örvend és ma is többszáz példányú ren­delés érkezik az ország min­den részéből. TÓTH JÁNOS bátyánk az az elyriai ref. egyház gond­noka a sikeres szakácsköny­vek tömeges postázása óta még gyakrabban az egyház körül forgolódik, mind eddig tette. Sokan már tudni sze­retnék, hogy ő is a fiatalasz­­szonyok Dorcas köréhez csat­lakozott-e vegy pedig csupán ügyszeretetből ül a sok csinos menyecske körében. Minden­esetre őszinte örömmel és jo­gos büszkeséggel látja — mint gondnok — a fiatal asz­­szonyok gyönyörű erkölcsi és anyagi sikerét. ZILAHY SÁNDOR népsze­rű amerikai színigazgatónkat uj abb szerencsétlenség érte. Lakása, amely egy new bruns­­wicki (N. J.) hotelben volt teljegen leégett. Zilahy, aki nemrégen épült fel súlyos be­tegségéből a tűzben elvesztet­te teljes színpadi ruhatárát és értékes magyar kotta — valamint színdarab gyűjtemé­nyét is. Reméljük, hogy a népszerű színigazgató érzé­keny anyagi vesztesége dacá­ra is a régi lelkesedéssel fog munkájához és mihamarabb magunk között köszönhetjük társulatával egyetemben. A SERÉNY MÁRTHÁK bebizonyították, hogy nem esnek kétségbe a váratlan ne­hézségek előtt. Mint halljuk a múlt héten Clevelandba rán­­dultak át bérelt autóbuszon. Színházba készültek és utána közös vacsorára. Az autóbusz azonban elakadt az utón. Se előre, se hátra nem tudta a soffőr megmozgatni. Mivel az előadás kezdete vészesen kö­­zelgett, nyolc asszony ügye­sen kiugrott az autóbuszból és egy-kettőre megtaszi­­tották a megrekedt autó­buszt. Az asszonyoknak még az autóbuszok sem tudnak el­­lenállani. Nem csoda, hogy hamarosan újra gurult a ma­sina Cleyeland felé. Még a színházból sem késtek el. Mint halljuk az autóbuszta­­szitók közt volt a nagytiszte­­letü asszony is. Mivel a Serény Márthák különféle bizottságokban mű­ködnek szépen és eredménye­sen, reméljük a következő vá­lasztásokon autóbusztaszitó bizottságot is alakítanak . . . just in case. NAGY D. RÓBERT lorai­ni magyarszármazásu fiatal­embert választották ki 150 jelentkező közül, hogy 15 tár­sával együtt próbát énekeljen a Metropolitan világhírű new yorki operaház részére. A 15 nyertes közül hárman kap­nak meghívást az operaház­tól arra, hogy New Yorkban kipróbálják hangjukat. Nagy Robert már évek óta komoly zenét tanul.' Szülei Nagy Já­nos és neje (909 W. 29th St.) Lorainban élnek. PATAKY MIHÁLY (Stop 7) a Szt. József kórházban töltött néhány napot, hogy elejét vegyék egy hüléses komplikációnak. ÖZV. VINCZE JÁNOSNÉ (So. Amherst) szökőévi nagy­mama lett. Unokája Mrs. Andrew Sedensky (Vermi­lion) kisleánya február 29-én született a Szt. József kórház­ban. A boldog nagymamának ez a 23-ik unokája. Gratulá­lunk! BETZEL IMRE és neje, kik hat hetet töltöttek a napsüté­ses Floridában, éppen a hét elején bekövetkezett hóvihar előtt érkeztek haza. A gazda hétfőn aztán ugyancsak neki­látott havat lapátolni, amitől bizony derékfájást kapott úgy hogy másnap ágyban maradt. Azt mondja, hogy sokkal jobb volt Floridában a meleg na­pon pipázgatni . . . Amint halljuk ugyanazen vélemé­nyen van CSÁSZÁR MI­HÁLY is, aki szintén a múlt szombaton délután tért haza három heti floridai vakáció­ról. Nem volnánk meglepve, ha a két penziós valami mó­dot kispekulál arra, hogy visz­­sza tér jenek a meleg vidékre. Mint a szóbeli cigány ők is azt mondják: többet ér egy nyár, mint száz tél. FREDERICK JÓZSEF ma­gyar ügyvéd és k. neje is a floridai napot élvezték az el­múlt hetekben. Ők is a múlt hét végén érkeztek vissza teljesen megpihenve. Frede­rick barátunk azonban hozott magával egy pár üveg “sun­­shine”-t s még szerkesztőnk­nek is juttatott belőle. Kö­szönjük Jóska barátunk fi­gyelmességét. HALVACSORA lesz az If­júsági Egyletnél március 23-án. A népszerű Ifjúsági halvacsorák mindig szépszá­mú közönséget vonzottak. Re­méljük, hogy ez is jól sike­rül. Részleteket legközelebb közlünk. AZ IFJÚSÁGI EGYLET kártyapártijának tiszta jöve­delme $171.40. Ezt az össze­get a rendező-bizottság a pó­­lió alapra fordítja. A rende­zőség e helyen mond köszö­netét mindenkinek, aki a si-John R. Doom Funeral Home 2701 Elyria Ave. ( Phone: 55-118 John R. Dovin • Nincs külön használati dij számítva ezért a gyönyörű uj otthonért. • Teljes konyhai felszerelés áll rendelkezésére. O Tágas pihenő és pipázó termek. • Privát parkolás a temetés alkalmára. Wanda Dovin kér érdekében bármiképpen is közreműködött. A LORAINI M. REF. EGYHÁZ HÍREI Közli: TÓTH BÁLINT, lelkész Istentiszteletek vasárnap a szo­kott-időben. Szerdai böjti istentiszteletek. Ma­gyarul este 7-kor, angolul este 7 óra 40 perckor. Felnőtt konfirmációi oktatás szerdán este 6-kor. Jelentkezőket még elfogadunk. Nőegyletünk uj tisztikarát (Me­­gyessy Miklósné elnök, Váry Sán­dorné alelnök, Nagy Antalné jegy­ző, Kolozsi Dávidné pénztáros, Bo­ros Sándorné ellenőr) szeretettel köszöntjük. Reméljük, hogy a Nő­egylet életét éppenolyan szépen és eredményesen irányítják, mint az eddigi tisztikar tette. Az eddigi tisztikarnak (Borai Andrásné elnök, Megyessy Miklós­né alelnök, Nagy Antalné jegyző, Kovács Ferencné pénztáros és Po­­donovácz Kójóné ellenőr) köszö­netét mondunk sokéves hűséges és szép munkájukért. Bárha tisztü­ket tovább nem vállalhatták, re­méljük, hogy ezentúl sem nélkü­lözzük munkájukat és szeretetüket. Énekkarunk vasárnap este nagy termünkben csirkepaprikás vacso­rát rendez. Csupán mellehusát és combokat szolgálnak fel asszo­nyaink. Lesz kitűnő galuska, töl­töttkáposzta, sütemény és kávé. Jegyeket $1.75-ért árulnak az énekkar tagjai. Jöjjünk el vala­mennyien, mert a jó vacsora mel­lett nemes célt pártolunk. Ének­karunknak ebből kívánjuk fedezni a ligonieri országos énekkari ta­lálkozó kapcsán felmerülő útikölt­séget. Az énekkar vasámapról­­vasámapra hűségesen énekel is­tentiszteleteinken, egyházunk jó­nevét sok szép sikerrel öregbítet­ték. Megérdemli az énekkar, hogy ott lássuk egyházunk tagságát ezen a vacsorán, amelyen bemu­tatjuk azokat a serlegeket, ame­lyeket énekkarunk nyert a tavalyi loraini hangversenyen. Bölcsödé osztályunk (Mursery class) átszervezése után vasárnap kezdődik az angol istentisztelet alatt Persenszky Istvánná vezeté­sével. Három és öt éves korban lévő gyermekeket várunk. A gye­rekeket a földszinti óvódás terem­be hozzuk. Félénk gyermekeknek az édesanyjuk is 0tt lehetnek a tanítás alatt. Egyházunk házmestert keres. Pályázók forduljanak a lelkészi irodához. AZ ELYRIAI M. REF. EGYHÁZ HÍREI Közli: NOVÁK LAJOS, lelkész Istentiszteletek: Böjtben minden vasárnap három istentiszteletet tartunk. 9 órakor és 10-kor van­nak az angol istentiszteletek és 11-kor a magyar istentisztelet. A fenti uj beosztást a templomláto­gatási mozgalom tette szükséges­sé. Népünket és barátainkat sze­retettel látjuk Istenházában min­den vasárnap. A vasárnapi isko­lába a gyerekek úgy mint rende­sen 9 órakor jönnek. Az istentisz­teleten vasárnap a Chancel ének­kar szerepel. Böjti áhitat: Minden szerda es­te 7 órakor van angol és magyar böjti áhitat felváltva, templomunk­ban. Jövő szerda este angol áhi­tat lesz. Utána felnőttek vallásos oktatása és énekkari próba. Vendéglelkész: Vasárnap, már­cius 11-én közegyházunknak egyik közismert lelkésze Dr. Fred C. Schweinfurth az evangélizáló bi­zottság titkára lesz egyházunk vendége mindhárom istentisztele­ten. E napon külön adakozást tar­tunk a “One Great Hour of Shar­ing” világsegély mozgalomra. Le­gyén adományunk igazi böjti ön­megtagadási adomány. Törlesztés: A Fiatal Asszonyok Köre egyházunknak 8,000 dollárt adott át adósságtörlesztésre. Há­lás köszönet e törekvő csoport­nak. így az egyház építkezési adóssága ma már csak 4,000 dollár. Women’s Guild gyűlései: Egy­házunk kebelében működő öt Fia­tal Asszonyok Köre márciusi gyű­léseket tartanak a következő sor­rendben: A Dorcas Guild március 5-én és 19-én Palágyi Zsigmond­­nénál. A Ruth Guild március 6-án. A Martha Guild március 13-án Abaházi Bélánénál. A Rebecca Guild március 12-én Mrs. J. Stan­­kó-nál. A Lydia Guild március 15-én Mrs. C. Tivnemél. Nőiköri gyűlések: Az első Női­kor vasárnap Takács Jánosné ven­dége lesz. A 2-ik Nőikor március 8-án Palágyi Jánosné vendége lesz. A 4-ik Nőikor március 22-én Petrus Sándorné vendége lesz. Az 5-ik Nőikor március 18-án Pandi Albertné vendége lesz. A Nőikö­­rök közös nagygyűlése szerda es­te, március 14-én a böjti áhitat után lesz. Vendéglátó az 5-ik Női­kor lesz. KIADÓ LAKÁS Négy szoba fürdőszobával jól lakónagyedben rendes család részére kiadó. Cim a kiadóhi­vatalban. MOST FOLYIK LEE Hatalmas Becserélése É s Kiárusítása! 50 DOLLÁRT I 50 DOLLÁRT vagy többet adunk régi lakó­­vagy többet adunk régi szoba berendezéséért hálószobájáért Lehet bármilyen régi vagy bármilyen Lehet bármilyen régi vagy bármilyen állapotban. állapotban. 25 DOLLÁRT I I ; 15 DOLLÁRT vagy többet adunk régi vagy többet adunk régi tűzhelyéért vagy mosógépéért ágybetétéért vagy matrácáért Lehet bármilyen régi vagy bármilyen Lehet bármilyen régi vagy bármilyen állapotban. állapotban. HA NÁLUNK VÁSÁROLJA AZ UJ BÚTOROKAT ... RÉGI BÚTORA ELEGENDŐ A LEFIZETÉSRE! LEE FURNITURE 453 Broadway Phone 5íMr91. BAZLEY CASH MARKET 704 BROADWAY PHONE 21-931 HÚSFÉLÉKET BAZLEY ÜZLETÉBEN VÁSÁROLHATJA A LEGOLCSÓBBAN AZ EGÉSZ VÁROSBAN 100%-BAN FRISSEN Darált marhahús 5 jl (Frissen darálva óránként) .............._EGY FONT FONT jj A LEGJOBB MINŐSÉGŰ JUNEDALE REDI-TO-EAT Cala Sonka s «uc Savanyukáposzta fje EGY FONT.............................................................................................. U. S. GOVERNMENT INSPECTED ROUND OR SIRLOIN STEAK 5|S>C FONT Marha-rostélyos 25c U. S. Government Inspected...............................EGY FONT • Pénteken nyitva reggel 8 órától este 8:45-ig Uj kocsit akar venni? -Jöjjön be a City Bankba. után jM kamatot 9lVV csak fizet The CITY BANK Co. Main Office: Branch Office: Cob. 28th & Pearl Ave. Grove Ave. & Homewood Drive

Next

/
Thumbnails
Contents