Levéltári Szemle, 72. (2022)
Levéltári Szemle, 72. (2022) 4. szám - HÍREK - Haraszti Viktor: Beszámoló az MLVT 2022. május 26-28. között tartott tatabányai vándorgyűléséről
77 2022/4. ▪ 77 – 85. Beszámoló az MLVT 2022. május 26–28. között tartott tatabányai vándorgyűléséről A 2004-ben Önkormányzati Levéltárak Tanácsa néven létrejött, mai nevén Magyar Levél tárak Vezetőinek Tanácsa (MLVT) 2022 tavaszán Tatabánya Megyei Jogú Város Levéltárának hathatós közreműködésével Tatabányán tartotta meg éves vándorgyűlését, amelynek sikerét mutatja, hogy a tagság jelentős részben képviseltette magát. Hagyományosan a vándorgyűlés első napján került sor a Bősze Sándor-díj átadására, immár hetedik alkalommal. A 2016-ban először kiosztott díjat dr. Á. Varga László kapta meg,1 következő évben dr. Dominkovits Péter, 2 2018-ban dr. Bariska István, 3 2019-ben Kujbusné dr. Mecsei Éva. 2021-ben két díj átadására került sor, mert bár 2020-ban is volt díjazott, de a világjárvány miatt akkor személyesen nem vehette át az elismerést dr. Horváth Ferenc.4 2021-ben dr. Erdész Ádám 5 lépett a Bősze-díjjal elismertek sorába. Az említett hetedik alkalommal, 2022-ben az elnökség a Bősze Sándor-díjat dr. Tilcsik Györgynek, a Vas Megyei Levéltár nyugalmazott igazgatójának ítélte oda. 6 1 http://www.archivportal.hu/hu/blog/bosze-sandor-dij/ (A letöltés ideje: 2022. augusztus 31.) 2 https://mnl.gov.hu/mnl/gymsmsl/hirek/dominkovits_petert_bosze_sandor_dijjal_tuntettek_ki (Aletöltés ideje: 2022. augusztus 31.) 3 https://www.sopronitema.hu/hirek/varosi-hirek/leveltari-vandorgyules utolsó letöltés ideje: 2022. 08. 31. 4 http://www.archivportal.hu/hu/blog/bosze-sandor-dij-1/ utolsó letöltés ideje: 2022. 08. 31. 5 https://www.gyulatelevizio.hu/2021/10/15/kimagaslo-munkajaert-kapott-dijat-erdesz-adam/ (A le töltés ideje: 2022. augusztus 31.) 6 http://www.archivportal.hu/hu/blog/tilcsik-gyorgynek-iteltek-a-bosze-sandor-dijat/ (A letöltés ideje: 2022. augusztus 31.) HÍREK Dr. Tilcsik György