Levéltári Szemle, 72. (2022)
Levéltári Szemle, 72. (2022) 4. szám - MŰHELYMUNKÁK - Koltai Gábor: A fővárosi oktatási-nevelési szervek maradandó értékű iratainak feltárása és gyűjtése. 2., Iratátvételi tapasztalatok
32 Levéltári Szemle 72. évf . 32 iratokat, hiszen ezen iratátvétel zömét nem a levéltári iskolai gyarapításoknál oly meg szokott anyakönyvek behozatala jelentette. Az anyagból végül egy 16,12 ifm terjedelmű, hat állagot tartalmazó fond keletkezett.11 Ezenkívül további hat olyan iratanyagot sikerült az elmúlt években levéltárba juttatnunk, amelyek esetében az adott iskola már a városegyesítést (1873) megelőzően is működött! III. A gyarapított iskolai fondok száma az átvett anyag kezdőéve alapján Mint azt e cikk 2020-as előzményében jeleztem, természetesen nem csak a mostani kérdőívezés eredményeként kerültek iskolai iratok a BFL-be, hiszen már 2017 előtt is 945 ilyen tematikájú fond volt a levéltár állományában. Felmérésünk egyik célja az volt, hogy a teljesnek hitt elemi és az 1948 előtti középiskolai anyag kapcsán e feltételezés valódiságáról meggyőződjünk, illetve az esetleges hiányokat pótoljuk. A III. táblázat ból jól látható – erősítve a kérdőívezés létjogosultságát –, hogy igen sok iratanyagot találtunk a szerveknél az iskolaállamosítás előtti időszakból. Ami pedig egészen meglepő – és egyben örvendetes, hogy rájuk leltünk –, hogy 63 olyan fondot is tudtunk gyarapítani, amelyek esetében az átvett iratok az 1920 előtti időszakban indulnak. Míg a kezdő éveket alapvetően a megtalált iratok jelölik ki, addig az iratátvételek záró éveinél több szempontra is tekintettel voltunk. Az anyakönyvek esetében a régebbi jogszabályok által meghatározott 50 év elteltét igyekeztünk figyelembe venni, vagyis alapvetően a hatvanas évek végéig, hetvenes évek elejéig vettük át ezeket. Ennek oka az is, hogy a tanulóidő-igazolások kiállítása miatt az újabb köteteket az iskolák sem kívánták átadni. Kivételt a megszűnt intézmények anyakönyvei jelentettek, amelyeket általában vagy az iskola megszűnéséig, vagy a rendszerváltás idejéig vettünk át. Ennek a határdátumnak az eldöntése természetesen mindig egyedi mérlegelést igényel, amit érdemben határoznak meg az irattározási körülmények. Az iktatott iratok esetében 1990-nel bezárólag vettük át a legtöbb helyről az iratanyagot, ugyanis a rendszerváltás utáni időszakra vonatkozóan még kialakításra vár, milyen mélységben érdemes és mely iskoláktól iratokat átvenni. Az 1990-es átvételi határ nem jelenti automatikusan azt, hogy minden iskolától tervezzük a szocialista korszak iratainak átvételét, de az elmúlt években – mint jeleztem – főleg a régi iratokkal (is) rendelkező iskolákat kerestük meg, ahol a jogfolytonosság okán érdemesnek tűnt a későbbi időszakok iratait is átvenni. Ha megtekintjük a IV. táblázat ot, amely az iskolatípusok némileg leegyszerűsített tipizálását adja, akkor azt láthatjuk, hogy bizony nem volt pontos az a feltételezésünk, amely szerint az elemi iskolai iratokat tekintve teljes a BFL gyűjteménye, hiszen 51 olyan 11 HU BFL VIII.3603 Vakok Óvodája, Általános Iskolája, Szakiskolája, Készségfejlesztő Iskolája, EGYMI, Kollégiuma és Gyermekotthona (XIV. Budapest, Ajtósi Dürer sor 39.) iratai: https://www.eleveltar. hu/digitalis-tartalom?source=bflscope&ref=bflscope::6000102 (A letöltés ideje: 2022. október 15.) Koltai Gábor 1900 előtti 1900–1919 1920–1944 1945 utáni Összesen: 14 49 28 111 202