Levéltári Szemle, 72. (2022)

Levéltári Szemle, 72. (2022) 3. szám - Haraszti Viktor: A selejtezés jogi szabályozása Magyarországon a szokásjogtól a szabályrendeletekig

18 Levéltári Szemle 72. évf . a szakmai vélemény birtokában, egyáltalában kivárták-e annak visszaérkeztét. Az Or­szágos Levéltár a selejtezések menetébe nem folyhatott bele, a végeredményről sem ka­pott tájékoztatást és a megmaradó iratok ellenőrzésére sem volt jogosultsága. Semmiféle szankcionálási jogról nem beszélhetünk, a törvényhatóságok legfeljebb akkor érezték súlyát a túlzó selejtezésnek, amikor később egy számukra jogbiztosító szempontból ér­tékes iratot nem leltek már fel. Alkalmanként előfordult, hogy meghívásra az Országos Levéltár munkatársai rendezési tervek készítésében és végrehajtásában is közvetlenül részt vettek, de az esetek többségében a Belügyminisztériumhoz felterjesztetett rende­zési és selejtezési tervek elbírálásához csak jegyzékek és leírások álltak rendelkezésre. Minden szakmabeli tudja, hogy csupán iratjegyzék alapján történő, tárgyi egység vagy ügyiratszintű betekintés alapos iratértékeléshez kevés. A levéltár álláspontjának súlyát azonban a szankcionálás hiánya is gyengítette. Jakab Elek66 1871-ben a Budapesti Közlönyben emelte fel szavát az átgondolatlanul végrehajtott selejtezések, ahogy írja a „scartírozás” ellen. Felemlítette a Nagyszebenben végzett selejtezést, amelynek az 1556–1830 közti iratok nagy része áldozatul esett és pél­dákat hozott arra, milyen károkat okoztak a kiselejtezett iratok. Felemlegeti Mike Sándor 67 szavait: „mikor acták cassálását hallom javaslatba hozatni, mindig búsulás szállja meg lel­kemet históriánkért, statistikánkért, irodalmi és közmíveltségi ügyünkért; mennyi becses adat elvész az ilyen bureaucraták által megsemmisithetőknek declaráit iratokban.” 68 Jakab Elek a levéltáros örök dilemmáját fogalmazta meg: „Én is azok közé a régiség­bálványozók közé tartozom, a kik irtóznak a múlt idők maradványainak megsemmisí­tésétől, mert nehezen tudom elmondani a legkisebb megtörtént dolog írásos emlékéről is, hogy annak bárha a közigazgatás nem is, de a történetírás, a statistika, genealógia, mű­veltségi és irodalmi, ipari és kereskedelmi, köz- gazdasági vagy magánjogi ügyekben töb­bé hasznát venni nem lehet. Mások e kérdést könnyebb oldalról vagy tán magasabb néző pontból tekintik, azt mondják: Semmi sem tart világ végéig; egerek és molyok tanyájává lenne a világ, ha minden semmiséget megtartanánk, a mit elődink összeírtak; haladni kell az élettel, az élet pedig előfelé törekvés, távozás a múlttól, új jövő-alkotás, más for­mák és intézmények létrehozása, az emberi erőnek önverte úton járni megszoktatása stb.” 66 Jakab Eleket (1820–1897) 1861-ben nevezték ki az erdélyi főkormányszéki levéltár munkatársává, 1863-ban aligazgatójává, végül 1867-től 1875-ig az intézmény főigazgatója volt. Miután a magyar kormány elrendelte, hogy a megalapítása előtt álló Magyar Országos Levéltár az erdélyi főkormány­széki levéltárat mint szervezeti egységet integrálja, 1874-ben Jakab európai körúton tanulmányozta az egyes országok levéltárügyét. 1875-ben az egyesített Magyar Országos Levéltár allevéltárnokává nevezték ki, amelynek 1893-tól haláláig levéltárnoka volt. MÉL I.: 790. 67 Al-torjai Mike Sándor (1795–1867) 1833-tól a kolozsvári királyi főkormányszék levéltárban dolgozott, a főkormányszék iratainak rendezéséhez fogott, egy nedves pincében; ami megrongálta egészségét; ami miatt hallása annyira megromlott, hogy hallócsövet kellett használnia élete további részében. 1843. május 24-én kinevezték levéltári aligazgatóvá. A szabadságharc után a levéltárat lepecsételve ka­tonai őrizet alatt tartották és Mikét félfizetéssel kényszernyugdíjazták. 1861-től aztán aligazgatói, majd 1863-tól levéltári igazgatói kinevezést kapott. 1867. május 24-én halt meg. Szinnyei VIII.: 1304–1307. 68 Jakab, 1871: 5412. Haraszti Viktor

Next

/
Thumbnails
Contents