Levéltári Szemle, 72. (2022)
Levéltári Szemle, 72. (2022) 3. szám - Haraszti Viktor: A selejtezés jogi szabályozása Magyarországon a szokásjogtól a szabályrendeletekig
14 Levéltári Szemle 72. évf . A romantika hatása a 19. századi szemléletváltásban Az iratok mennyiségének növekedése magával hozta a helyhiányt, így a selejtezési igényt is. A császári udvarban, a bécsi belügyi minisztérium régi irattárában az 1820-as évekre a selejtezések után alig 14%-át hagyták meg az eredeti iratanyagnak, egyes ügyosztályok irattermésének kilenctizedét kiselejtezték. Nem kímélte a selejtezés a Hofkriegskanzlei anyagát sem. A 19. századi iratselejtezések sorába tartoznak a magyar királyi Udvari Kamara hivatalaiban a 19. század első felében történt „kiküszöbölések” is, amelyek jelentősen megritkították az iratanyagot, kiváltképp a számvevőség anyagát. 47 1821-ben a Kamara iratanyagában kutatást végeztek arra vonatkozóan, hogy vajon milyen utasítás alapján végezték korábban a selejtezéseket. Ennek során derült ki, hogy 1531-ig visszamenőleg semmilyen utasítást nem lehetett fellelni. A selejtezéseknél így a mindenkor érvényes jogbiztosító értéket vették figyelembe, ami a magyarországi gyakorlat szerint a királyi jogok esetében 100 év elévülést, a magán aktív követelések esetében 32 év elévülést jelentett. A 32 év a 20. század közepéig tartotta magát mint egyfajta selejtezési határidő. A Kamara 1825-ben szabályrendeletet alkotott a selejtezésről, amelyben előremutató, a korban szokatlan gondolatokat fogalmaztak meg: „a levéltár kötelessége, hogy ne csak azokat az aktákat őrizze meg, amelyek a királyi kincstár vagy magánosok birtok jogait védik, hanem mindazokat az iratokat is, amelyek tárgyuk súlyánál fogva valamikor segítséget vagy adatot szolgáltathatnak a kor, különös ünnepségek és szokások történetéhez.” 48 A rendelet szabályozta a selejtezési eljárást, s azt jegyzőkönyv felvételéhez kötötte, amelyet az allevéltárnoknak kellett elkészítenie. Az iratokat selejtezés előtt a Kamara tanácsának is felül kellett vizsgálnia. További előrelépés volt az iratvédelem terén az 1832-ben a Magyar Kamarához intézett rendelet, amely határozott állást foglalt az egyoldalú aktapusztítással szemben. „Mindazoknak az iratoknak a selejtezését csökkenteni kell – írja a rendelet –, amelyek még szükségesek, hasznosak, fontosak, vagy esetleg a távolodás az időben teheti azzá őket. És ez a kímélet azokra az aktákra is kiterjed, amelyek bár a hivatalos használat számára már nem alkalmasak, de történeti vagy egyéb vonatkozásban értékük van.” 49 E változás a romantika történelemszemlélete európai szintű elterjedésének köszönhető, amely más megvilágításba helyezte a régi korok értékeit. A romantika felébresztette az érdeklődést a sokszor dicsőnek tartott múlt és a megélt jelen közt. Így a kor embere már sok esetben másként viszonyult a régi iratokhoz, mint korábban, amikor csak a jogi érték számított. Ezt a gondolkodást később az európai forradalmak letörése, majd az azt követő évtizedek visszavetették. 47 Sinkovics, 1939: 123. 48 Sinkovics, 1939: 108. 49 Sinkovics, 1939: 109. Haraszti Viktor
