Levéltári Szemle, 71. (2021)
Levéltári Szemle, 71. (2021) 1. szám - Műhelymunkák - Köcze László: Vállalati iratok gyűjtése II. Szabályozások és intézményi keretek a gépipar példáján
58 Levéltári Szemle 71. évf . ban, így a többször módosított 1963. évi 9. sz. tvr. és végrehajtási utasításaiban már csak „írásos emlékek” említése történt, az intézmények gyűjtési politikáját mégsem sikerült megnyugtató módon rendezni. A szabályozások inkonzisztens volta alapvetően a múzeumi (intézményi) irattár és irattári anyag fogalma körül csúcsosodott ki, miután a múzeumi szabályozásban megjelent a múzeumi adattár fogalma is, előbb a 2/1965. (I.8.) MM sz. végrehajtási rendeletben, majd részletesen az 153/1966. (M.K.14.) MM sz. utasításban. Míg a múzeumi iratkezelés (iktatás, elintézés, irattárba helyezés stb.) kérdését az 1965-ös rendelet a „hivatali ügyvitel” fejezetben taglalta, addig az adattár feladatát az említett 1966-os nyilvántartási rendelet részletezte, miszerint a múzeumi adattár feladatköre a múzeumi szakmai tevékenységhez kapcsolódó iratok (ásatások dokumentációi, felmérések jegyzőkönyvei, gyűjtőnaplók, kéziratos munkák, restaurálási naplók stb.) gyűjtésére terjedt ki, kiegészülve olyan feljegyzések, dokumentumok, „nem tárgyi jellegű kísérőanyagok” gyűjtésével és őrzésével, amelyek „nem kapcsolódnak ugyan a múzeumban őrzött szakanyaghoz, azonban segítséget jelentenek a tudományos feldolgozó és kutató munka számára (XIV.2.b).” Ezzel egyidejűleg a rendeletben kimondták, hogy a múzeum „a hivatali működése során keletkezett igazgatási jellegű és az irattárba tartozó ügyiratanyagát, ill. annak egyes tételeit az adattárba sorolni nem szabad (XIV.3.)”. A múzeumok tehát a saját iratanyaguk esetében elkülönítették az „igazgatásinak” vélt iratokat (irattári anyag) az intézmény szakmai irataitól (adattári anyag), hasonlóan járva el – minden további szabatosabb meghatározás nélkül – az általuk begyűjtött, más provenienciájú, „nem irattárinak” vélt iratok esetében is. Jelen írás szempontjából mindez azért is fontos, mert az 1969. évi 27. tvr. után a levéltári szabályozás központi fogalmai az „irattár” és az „irattári anyag” lettek minden szervezetre nézve, annak ellenére, hogy sem az egyéb szabályozások, sem az intézményi gyakorlatok nem erősítették egyértelműen azokat. A műszaki múzeumok esetében az (általános) múzeumi előírások mellett, a személyi kapcsolatok is a múzeumi és a vállalati világban bevett, szűk jelentésű „irattár” fogalmának fennmaradását eredményezték, miután a műszaki múzeumok megszervezői, vezetői gyakran a vállalati szférában hosszabb-rövidebb ideig dolgozó mérnökök, szakalkalmazottak közül kerültek ki. Ugyan a levéltárak az 1969. évi szabályozással megpróbáltak kizárólagos jogot formálni a közgyűjtemények őrizetében lévő levéltári iratokra (is), ennek azonban nem lett eredménye, miután ezt az ambiciózus szándékot a múzeumi és könyvtári érdekérvényesítés határozottan keresztülhúzta. A mindhárom terület szakmai irányításáért felelős miniszter a 122/1973. (M.K. 10.) MM sz. utasításában ugyanis felmentette a kijelölt tudományos intézményeket az őrizetükben lévő levéltári anyagok kötelező átadása alól, abban az esetben, „ha valamely irattári eredetű irat (iratok) szorosan kapcsolódik a múzeumban vagy könyvtárban őrzött tárgyi emlékhez vagy gyűjteményegyütteshez, és ennek tudományos, illetőleg közművelődési célú felhasználásához nélkülözhetetlen (7).” Kompromisszum gyanánt a múzeumokat Köcze László