Levéltári Szemle, 71. (2021)

Levéltári Szemle, 71. (2021) 4. szám - Forrás és érték - Kovács-Veres Tamás Gergely: Nemességigazolás Nyitra vármegyében 1754–1755-ben

19

2021/4. ▪

12

–

22.

nem a más vármegyékbe átszármazottak részére is el kellett készíteniük. A legtöbb család esetében a vizsgálatok formálisnak tekinthetők, mivel nemességük közismert volt, éltek nemesi jogokkal, birtok(ok)kal rendelkeztek, és a szükséges dokumentumokat is fel tudták mutatni. 77 (16%) alkalommal az igazolók kérésére tanúvallatást (depositio, testimonium, inquisitio) tartottak, amelyek során az alkalmas tanúk beszámoltak a család nemességével kapcsolatos ismereteikről, és levezették annak részletes genealógiáját. Minden olyan esetben alkalmazták ezt, amikor az igazolók dokumentumai nem tartalmazták a szükséges információkat. Probléma azon famíliák esetében merült fel, ahol a bizonyító iratok teljesen elvesztek vagy megsemmisültek, illetve valamilyen szempontból – legtöbbször a leszármazás miatt – hiányosak voltak. Ilyenkor az egyetlen célravezető megoldásnak az általuk felkért tanúk vallomására épülő bizonyítás tűnt. Ekkor elsősorban a rokonok, szomszédok, falubeliek, régi katonatársak stb. jöttek számításba, akik valamilyen kapcsolatban álltak az igazolókkal.41

A rokoni kapcsolatok, barátság, ismeretség azonban nem jelentett és jelenthetett kedvezést az instans(ok) mellett, hiszen a hamis tanúskodás már a középkori magyar jogrend szerint is gyalázatos tett volt, amely a személy becstelenségét (infamia) vonta maga után, és jogképességének elvesztésével járt együtt.

42 Ennek ellenére az armalista tanúk hitelességéről Bige Márton tiszti főügyész lesújtó véleménnyel volt: „Az armalista nemesnek, midőn idegen ember dólgában tanúskodik, éppen olyan hitele lehet, mint a donatariusnak; de midőn atyafi mellett, familiai dologról tészen bizonyságot, különösen pedig, midőn valakit attyafijának lenni elesmér, koránt sem lehet az armalista vallomásának és elesmerésének oly erőt és hitelt tulajdonítani, mint a donatariusnak, aki bizonyosan vigyázóbb fog lenni az atyafiaknak elesmerésében, minthogy a kit atyjafiának elesmér, ugyanazt kéntelen a jószág birtokába is bocsátani, amitől az armalista nem annyira félhet.”

43 A vizsgálati anyagból kitűnik, hogy egyes családoknak sikerült akár a 16. század első felében kiadott armálisokat is megőrizni. Ez azonban hátrányt jelentett az újabb időkben megnemesítettekkel szemben, hiszen az igazolók csak nehezen, vagy egyáltalán nem tudták összekapcsolni genealógiájukat a korábbi évszázadok adományosaival. 23 alkalommal az egyházak által vezetett anyakönyvek felhasználásával készült keresztleveleket mutatták be a leszármazás bizonyítására. 11 esetben osztálylevél (divisionales) bemutatása történt a családi birtokok és vagyon megosztásáról. Kilencszer végrendeletek (testamenti) fordultak elő. Hét elismerő levelet (recognitionalis), valamint öt alkalommal a birtokadományozásról (donatio) szóló okmányt is be tudták mutatni, két esetben a hozzá tartozó beiktatással (statutio) együtt. Hatszor bevalló leveleket (fassionales) használtak igazolásul. Háromszor a turóci konvent, megint háromszor a nyitrai káptalan okmányait hívták bizonyságul, 41 Szálkai, 2010b: 5.

42 Mezey, 2007: 93.

43 Szálkai, 2010b: 25.

Nemességigazolás Nyitra vármegyében 1754–1755-ben