Levéltári Szemle, 71. (2021)
Levéltári Szemle, 71. (2021) 3. szám - Műhelymunkák - Csatári Bence: A Tájékoztatási Hivatal sajtóirányító munkája a Magyar Rádió és Televízióban az ötvenes évek második felében
54 Levéltári Szemle 71. évf . értekezlet-sorozat volt, amelyen a megyei APO-vezetők és a megyei lapszerkesztők vettek részt és ahol elhangzott, hogy a legtöbb megyében két-három, Pest megyében pedig csak egyetlen munkatárs dolgozott a megyei pártbizottságok APO részlegeinél, s ők is leginkább a párt újjászervezésével voltak elfoglalva, és nem a helyi újságok felügyeletével. A megyei lapok vezetői felrótták a létszámukban 1956 végén átmenetileg megcsappant pártszerveknek, hogy nem jutottak elegendő információhoz, híranyaghoz. A lapszerkesztők a valóságtól elrugaszkodva még a megyei MTI-egységek felszámolását is kérték, mert azok szerintük szabotázsakciókat hajtottak végre a hírközlésben. Ez nyilvánvalóan csak annyit jelentett, hogy az MTI-sek közül több megyében demokratikus módon gondolkodtak és nem akartak azonnal a Kádár-rezsim mellé állni, de ugyanez igaz volt a Magyar Rádió munkatársaira is. Az ellenállás, illetve a hezitálás a Kádár-rezsimmel szemben azonban nem csak a sajtó munkatársainak gondolkodására volt jellemző, mert ekkor még arról is szóltak hírek, hogy a demokratikus pártok tovább folytatják újjászerveződésüket. 30 A TH hatása a Magyar Rádió és Televízió működésére A pártállamnak hatalma megszilárdítása érdekében nagyon fontos volt, hogy legyenek olyan szócsövei, amelyek a propagandáját erősítik. Erre a napilapokon – főleg a Népszabadságon – kívül a Magyar Rádió és Televízió (MRTV) látszott a legalkalmasabbnak, egyre növekvő népszerűsége okán. Emiatt a tömegkommunikáció irányítása kiemelt figyelmet szentelt nekik. Az 1956 utáni időszakban a hallgatottságot illetően a rádiózás újabb dinamikus fejlődésen ment keresztül. A II. világháborút követően az akkor még egyetlen elektronikus médium óriási veszteséget könyvelt el ezen a téren. Amíg ugyanis 1943-ban – a világégés idejéből az utolsó évben, amikor megbízható adat áll rendelkezésre – már 715 760 hallgatót tudhattak magukénak, addig 1945-ben ez a szám visszaesett 178 312-re. Ezután lassú emelkedés volt megfigyelhető, ami nyilvánvalóan összefüggésbe hozható a békeidőszakkal, illetve azzal is, hogy a kommunista államberendezkedés igyekezett a legtöbbet kihozni ebből a médiumból, a saját maga népszerűsítése érdekében. A II. világháború idejének legmagasabb hallgatottsági szintjét 1951-re sikerült megközelíteniük (701 391), míg 1952-re már jócskán túlszárnyalták (886 719). A következő évben átlépték a bűvös egymillió előfizetőt (1 079 648) és 1956-ban már a másfél milliót is (1 587 283). 31 A Kádár-rendszer első éveiben ez az emelkedő tendencia folytatódott: 1957-ben 1 774 300, 1958-ban 1 978 700, 1959-ben 2 102 400, míg 1960-ban 2 223 700 rádióelőfizetőt tartottak nyilván.32 Ezen adatok tekintetében a Kádár-rendszerben figyelhető meg először az, hogy a fővárosiak aránya a Horthy-korszakkal, de még a Rákosi-30 MNL OL M-KS 288. f. 22/1957. 1. ő. e. 1–7. 31 Cserés–Földes, 1958: 265. 32 Lévai, 1964: 9. Csatári Bence
