Levéltári Szemle, 71. (2021)
Levéltári Szemle, 71. (2021) 3. szám - Műhelymunkák - Csatári Bence: A Tájékoztatási Hivatal sajtóirányító munkája a Magyar Rádió és Televízióban az ötvenes évek második felében
50 Levéltári Szemle 71. évf . merevséget, ami a fenti szituációból következett. Szóvá tették azonban az adásokban elhangzó szövegek magyartalanságát, valamint azt, hogy sokszor az utolsó pillanatban készültek el a konferáló szövegek. Sőt még az is előfordult, hogy ezek gépelése behallatszott a stúdióba, miközben ment az élő adás! A hanglemezállomány elégtelenségét is – ami sok zenei ismétlést vont maga után – rosszallották a kormányszerv jelentésében, és azt is megemlítették, hogy egyetlen lemezjátszójuk és magnetofonjuk volt csak, így helyszíni riportok készítésekor sem volt biztos, hogy azok aznap még adásba kerülnek. Megrovóan említették továbbá, hogy a zenei műsorokban nem figyeltek oda az alapvető szerkesztési módszerekre, így a különböző stílusok, valamint a férfi-női énekesek arányaira. Jellemző a korabeli médiaviszonyok dilettantizmusára, hogy a jelentés büszkén állította: a TH-nak sikerült a rádióhoz beszerveznie egy újságíráshoz értő kollégát is, aki a későbbiekben a rádió összekötő szövegeit volt hivatva szerkeszteni, sőt a jelentésíró úgy állította be magát, mint aki betanította erre a munkára a kolléganőjét. Erre a fontos posztra egyébként Jászberényi Ferencnét tették, aki a Fejér Megyei Hírlap főszerkesztőjének volt a felesége, így biztosították a személyes kapcsolatok alapján is a két médium kooperációját, ami a témafelvetésnél és a hírfeldolgozásnál is szerepet kaphatott. Ehhez kapcsolódóan a TH jelentésírója azt állította, hogy a munkarendet és a beosztást legépelte a rádió munkatársainak, s ennek keretében felosztották a munkaköröket. A határidőket is megszabták, melynek eredményeként rendszeresebbé vált a munkájuk, és már ottléte alatt érződött a rendszeres munka jótékony hatása. A legnagyobbat azonban azzal javított saját renoméján a TH alkalmazottja, hogy egy zenei stúdió létesítését is saját nevéhez fűzte, ami abból állt, hogy egy kölcsönzongorához mikrofont kapcsoltak, és népi zenekart hívtak élő adásba. A székesfehérvári rádió munkájában 1953-tól tetten érhető a folyamatosan bekövetkező enyhülés is, híradásaikban a falvak lakóinak életszínvonalára nagyobb hangsúlyt helyeztek, minthogy a hivatal több riportot igényelt a rádiótól a falvak életéről. Ezt foganatosítandó először helyi újságírókat szerettek volna arra kötelezni, hogy – jó kommunista szokáshoz híven – ingyen írjanak a rádiónak, de miután ezt nem vállalták, abban állapodtak meg, hogy két fiatal újságírónak időnként átalányösszeget fizet a munkájukért a megyei pártbizottság. Ebből az esetből is látszik, hogy a TH az első Nagy Imre-kormány idején is kifejezetten szoros megfigyelés alatt tartotta a média szereplőit, s ez igaz volt az írott és az elektronikus sajtóra egyaránt. Működésének ez a rövid, egyéves periódusa azonban nem volt elegendő ahhoz, hogy a sajtóirányítás módszereit és működési mechanizmusát alapvetően megváltoztassa. A hatalmi visszarendeződés következtében pedig 1955-ben megszüntették a hivatalt, amelynek funkciói visszakerültek a pártközpont APO-ra, illetve a Minisztertanács titkárságára és a Népművelési Minisztériumhoz. Ennek a helyzetnek a megváltoztatásához végbe kellett mennie Magyarországon az 1956-os forradalom és szabadságharcnak, amelynek leverése után az új Csatári Bence
