Levéltári Szemle, 71. (2021)
Levéltári Szemle, 71. (2021) 3. szám - Műhelymunkák - Csatári Bence: A Tájékoztatási Hivatal sajtóirányító munkája a Magyar Rádió és Televízióban az ötvenes évek második felében
46 Levéltári Szemle 71. évf . sajtóviszonyairól és a korabeli médiának a megszálló szovjet csapatokhoz való viszonyáról – mindössze egyetlen egy jelent meg 1960. november 7-én a szovjet hősi emlékmű megkoszorúzásán. Ekkor Naményi Géza félig viccesen, de azért a helyzet szigorúságát nem elfelejtve kifejezésre juttatta „Nem akarom azt mondani, amit a molymama, hogy aki nem eszik a télikabátból, az nem kap majd a fürdőruhából sem”.9 A TH tehát a PB 1958-as határozata 10 alapján általában havi rendszerességgel tájékoztatta a sajtó vezető munkatársait az állami szervek működése során keletkezett utasításokról, mely során megosztották velük a Minisztertanács, az Elnöki Tanács és az országgyűlési bizottságok döntéseit. Ugyanezt a párt részéről az APO végezte el szintén havonta, valamint a KB propagandát felügyelő titkára negyedévi rendszerességgel. Kádár János elvileg félévente összehívhatta volna a sajtó képviselőit, de ennek lehetőségével a pártvezér csak nagyon ritkán élt, a kommunikációhoz hozzáfűzött utasításait legtöbbször informális úton adta ki. A tömegkommunikációban mindemellett ideológiai agymosás zajlott. A hatalom természetesen kihasználta a média kínálta lehetőségeket politikai és gazdasági célkitűzéseinek megfogalmazása terén is (utóbbira példaként lásd: munkaversenyek meghirdetése11 ). A tömegkommunikációnak már csak azért is ki kellett szolgálnia ideológiailag az állampártot, mert a piacgazdaság kizárása miatt teljes mértékben függött tőle anyagilag és érvényesülésük is attól függött, mennyire tudták kivívni a hatalombirtokosok jóindulatát. A szerkesztőknek, újságíróknak így nem is volt más alternatívájuk, a kommunista ideológia által tematizált világban kellett dolgozniuk, még a kifejezetten nem politikai lapoknál is, igaz, utóbbiak esetében kisebb mértékben. A tömegkommunikációt nem fogadták el negyedik hatalmi ágként a pártállam idején, annak mindig is hűséges kiszolgálójaként, és nem önálló véleményalkotó tényezőként kezelték.12 Így a média különböző területein dolgozó munkatársak ter mészetesnek vették a pártközpontból jövő kézi irányítást, azt, hogy a párt vezető plénumainak közleményeit csakis szó szerint lehetett átvenni, valamint azt, hogy az egyes szerkesztőségek élén maximálisan rendszerhű pártkatonák álltak, akik egyegy médiumon belül gyakorolták és gyakoroltatták az öncenzúrát, a hatalom feltétlen kiszolgálása jegyében. Az újonnan hatalomra került kádári pártvezetés nem bízta a véletlenre a sajtóirányítást sem, az MSZMP Ideiglenes Intéző Bizottságának 1956. november 21-ei ülésén még arról is tárgyaltak, hogy addig nem lehet lapokat indítani, amíg erről a legfelsőbb vezető testület nem határozott. Ugyanitt sajnálattal állapították meg, hogy Szirmai István – akit informálisan már ekkor kiszemeltek 9 MNL OL XIX-A-24-b 12. d. 10 Vass–Ságvári, 1973: 174–175. 11 Varga, 1969: 207–208. 12 Interjú Lakatos Ernővel, 2013. február 2. Hetek. Lakatos Ernő, az MTI egyik Kádár-korszakbeli vezérigazgatója (1980–1982), illetve az MSZMP KB APO vezetője (1982–1988) volt, a rendszerváltás idején pedig hazánk kelet-berlini nagykövete volt. Csatári Bence
