Levéltári Szemle, 71. (2021)

Levéltári Szemle, 71. (2021) 2. szám - Műhelymunkák - Nagy Ágnes: A magánélet dokumentációs univerzuma Elméleti megfontolások és gyakorlati tapasztalatok a magániratgyűjtés terepén

77

2021/2. ▪

56

–

81.

Az önreprezentáció és a saját emlékezet megteremtésének szándéka, illetve mikéntje a személyi mellett családi szinten is meghatározza a műfajok termelését és azok nemzedékeken keresztüli megőrzését, amiben egy-egy családtag ilyen irányú elhivatottsága és a több nemzedéken, vagy családtagon keresztül érvényesülő családi mentalitás épül egymásra, s ez az a pont, ahol határozottan megfogalmazhatjuk a levéltár általi magániratgyűjtés társadalmi tétjét, illetve átfogó tárgyát. A gyűjtés révén megőrizhetjük és dokumentálhatjuk a társadalom múltjának, történetiségének és emlékezetének legszűkebb, a magánszférán belüli körét, a családi múlt(ak) és a magánemlékezet(ek) társadalmi jelenségének, illetve gyakorlatának írott dimenzióját. Éppen ezért elengedhetetlen, hogy a családi iratokat ne tematikusan feldarabolva, aktuálisan változó kutatási kérdéseknek alárendelve szemléljük, hanem ellenkezőleg: szerves egységként, a maguk integritásában ragadjuk meg és belső rendszerükben értelmezzük azokat, az egységüket megteremtő társadalmi gyakorlat és jelentés irányából közelítve hozzájuk. Ezáltal annak a társadalomközpontú iratértékelési szemléletnek az áramához csatlakozunk, amely a dokumentációs formák termelésének és megőrzésének társadalmi rendszeréből indul ki, annak megértését helyezi a középpontba.

64

A levéltárba került irathagyatékok előttünk álló képe a megőrzés és a szelektálás, illetve pusztulás kapcsán ugyanakkor felvet egy másik alapvető kérdést is. Számolnunk kell ugyanis a családtagok általi tudatos válogatás, kidobás és megőrzés mellett az események sodrában véletlenszerűen bekövetkező szelektálódással, az iratok természetes pusztulásával is. (6. és 7. kép) Ez felveti azt a kérdést is, hogy vajon a véletlenszerű pusztulás és megőrződés után megjelenő állapot tükrözi-e, tükrözheti-e az iratok folyamatos keletkezése és ideális esetben teljes megőrződése esetén kirajzolódó képet. Vajon a fennmaradt maradékból alkotott kép nem csak egy töredékes tükörképe-e a család jellegzetességei egészének, és nem lehetséges-e, hogy amit mi ma domináns vonásnak, és mintázatként értékelünk, illetve írunk le, az a vonások megváltozott arányú rendszeréből kiragadott részlet, ami torzított kép megalkotásához vezet?

Ebbe a megközelítésbe illeszkedik gyűjtési gyakorlatunk nem célzott, hanem felajánlásokon alapuló rendszere is. A maradandó történeti érték meghatározása, konkrét esetekben való megállapítása és magának a levéltári gyűjtés tárgyának és célcsoportjának a körülhatárolása a magániratgyűjtés terén a 2000-es évek nemzetközi levéltárelméleti gondolkodásának egyik kurrens alapkérdése és egyben vitapontja.

65 Azon a kérdésen túl, hogy milyen jellegű irategyüttest, vagy egy együttesen, hagyatékon belül milyen iratfajtákat ítél a levéltáros megőrzésre érdemesnek, így vagy úgy, de kikerülhetetlenül szelektálva a magánmúlt írott nyomai között, problémaként 64 Sue McKemmish-re hivatkozva emeli ezt ki Pollard: Pollard, 2001: 147.

65 Az iratértékelés lehetséges elméleti irányairól és azok összefüggéseiről ad áttekintést: Pollard, 2001.

A magánélet dokumentációs univerzuma