Levéltári Szemle, 71. (2021)

Levéltári Szemle, 71. (2021) 1. szám - In memoriam - T. Varga György (Katona Csaba)

104

Levéltári Szemle 71. évf

.

Megnősült, két gyermeke, egy lány és egy fiú, született, akikről mindig meleg szeretettel beszélt, későbbi sikereik őt is büszkévé tették.

1976-ban következett be újabb fordulat az életében: a Párttörténeti Intézet Archívumába került, ahol levéltárosi feladatokat látott el. Ennek szellemében tovább gyarapította egyébként is széles bázison nyugvó tudását: az ELTE levéltár szakára járt levelező hallgatóként egészen 1979-ig. Pályája innentől már csak egyszer vett fordulatot, és az sem őrajta múlt: az intézet kötelékében dolgozott egészen a rendszerváltáson túl, 1992 nyaráig. Ekkor már vezető pozíciót is betöltött, másfél éve állt a központi pártlevéltár élén. Ekkor viszont az ország egyik legrégebbi közintézményébe került, pontosabban hű maradt szeretett irataihoz. Azok ugyanis a Magyar Országos Levéltárba kerültek, ő pedig az akkor létrejött MDP–MSZMP Iratok Főosztályán folytatta munkáját előbb főosztályvezető-helyettesként, 2000-től pedig főosztályvezetőként. 2004-ben innen vonult nyugdíjba.

Történészként az a korszak állt (egyébként roppant sokrétű és szerteágazó) érdeklődésének középpontjában, amelyet az MDP neve fémjelzett. Részben az iratok révén, de páratlan olvasottságának köszönhetően is, ennek az időszaknak rendkívüli tudású ismerője lett, aki a történéseket képes volt kontextusba helyezni, átlátta a struktúrákat, működési mechanizmusokat. Páratlan forrásismeretét hűen tükrözik publikációi, de akik ismerték, leginkább személyes beszélgetések során bizonyosodhattak meg arról, milyen fölényes tudás birtokában volt. Levéltárosi munkái közül az MDP vezető szerveinek iratanyagához készített napirendi jegyzékek szilárd támaszai, origói a korszak kutatóinak, de a nevéhez kötődő forrásközlések is alapmunkák a történészek számára.

Műveltsége, ahogy már esett róla szó, ténylegesen párját ritkította, elsősorban irodalmi téren. A magyar és a világirodalom számos kiváló alkotását olvasta nem egyszer, hanem többször, azokból bármikor tudott (hibátlanul) idézni, sőt fel tudta kelteni a figyelmet irántuk. Rá jellemző szófordulata volt ez: „magam én” (a megszokott „én magam” helyett), de mindig kiemelte, hogy ez nem saját leleménye, hanem a nagyszerű Füst Milántól kölcsönözte a kifejezést. Szintén jelzi sokrétű tudását, hogy lehengerlően sakkozott. Aligha túlzás kijelenteni, hogy e téren is sikert sikerre halmozott volna, ha komolyabban ebbe az irányba indul el, de számára a sakk is maradt az, ami oly sok minden más: szeretett játék, amely megmozgatja az elmét.

1990 után akadtak olyanok is, akiknek szemében szálka volt nyíltan, sőt büszkén vállalt világnézete, következetes baloldalisága. Még többen voltak azonban, akik tisztán látták, hogy nem balga konokság, hanem következetesség munkál benne, amikor a rendszerváltást követően is ragaszkodott nézeteihez, nem próbálta palástolni azokat. Ezzel viszont sokak tiszteletét vívta ki, függetlenül attól, hogy osztották-e gondolatait vagy sem. Világnézetének fundamentuma mélységes humánuma volt. Ennek szellemében illette kérlelhetetlen bírálattal − mindig szociális alapon − IN MEMORIAM