Levéltári Szemle, 70. (2020)
Levéltári Szemle, 70. (2020) 1. szám - Mérleg - Két könyv Mindszenty József bíboros környezetének forrásaiból. Somorjai Ádám OSB: Duty log Cardinal Mindszenty in the American Legation at Budapest 1956–1971 – Az ügyeletes tiszt kézikönyve. Mindszenty bíboros az amerikai nagykövetségen 1956–1971. Somorjai Ádám OSB: Nuove fonti per la causa Mindszenty nelle carte Casaroli 1962–1995 – Újabb Mindszenty-források Agostino Casaroli levéltári hagyatékában 1962–1995 (Ólmosi Zoltán)
89 2020/1. ▪ 83 – 92. mellett, majd október 17-én és 18-án ismét látogatást tett a követségen. Az ekkori tárgyalások fontosságát jelzi, hogy e két napon több egymással összefüggő bejegyzést is találunk. König bíboros neve ekkortól mind többször merül fel akkor is, ha Hillebrand nagykövettel találkozott, sajtónyilatkozatot, interjút adott, vagy levelet írt (1968. január, február, április; 1970. január). Ugyancsak fontosnak látták, ha az USA bécsi nagykövete tárgyalt König bíborossal (1968. december 17.). König 1969. február elejei látogatása, az előkészítő tárgyalás a magyar kormány külügyminiszterhelyettesével, a beszámoló, a „továbbiak” ismét többszöri bejegyzést értek, ami nem választható el az új püspökök januári kinevezésétől. Sajnálatos, hogy 1970 elejétől, majd nyarától még inkább ritkulnak a bejegyzések, 1971-ben pedig összesen két – politikai értelemben – lényegtelen beírást találunk, így a nagykövetség elhagyását megelőző tárgyalásokról, s ezen belül König bíborosról sem esik szó. ■ Somorjai Ádám másik könyve jellegében tér el az ügyeletes tiszt bejegyzéseit tartalmazó kézikönyvtől, a nagy forráskiadványok árnyékában egyfajta „resztlikönyv”, de a források sorsának bemutatása közben számos olyan fontos ismeretet kapunk, ami túlmutat egy egyszerű dokumentumkiadványon. Amit az előző kötetnél hiányolhatott a laikus olvasó, a széles körű tájékoztatáson alapuló bevezetőt, itt ez maradéktalanul teljesül. Az ún. Casaroli-fond sorsa is számos izgalmat rejt magában, s a szerző nagy alapossággal, de témáját nem túlírva tájékoztat a kötet előtörténetéről. A nem egyháztörténészek számára kevéssé ismert, a „Vatikánnál szolgálatot teljesítő főpapok magánlevéltárára vonatkozó vatikáni rendelkezések szerint – ameny nyiben az illető a Vatikán Városállam területén halt meg”, a Vatikáni Államtitkárság levéltárosa a hagyaték megtekintése után kiemeli a hagyaték hivatali részét, s az bekerül az Államtitkárságra. A levéltári anyag így csak akkor tanulmányozható, ha a „bekerülési esztendő dokumentumait megnyitják a kutatók előtt”. Casaroli bíboros esetében azonban nem így történt, mert halála után nem sokkal a hagyatékot elszállították lakásából és a Vatikán állam területéről is. Hogy az örökös ment érte azonnal, vagy a levéltár eszmélt későn, esetleg valami más ok játszott közre, a kötetből nem derül ki. A hagyatékot a bíboros unokahúga, egyben örököse adományaként egykori egyházmegyéje, Piacenza területére, Bedoniába vitték. A könyvtár és a fotóanyag ott is maradt, de a levéltári iratanyagot 2001-ben a Pármai Állami Levéltárban letétként helyezték el. Szakmai szempontból az eljárást lehet bírálni, de ha úgy nézzük, hogy a Vatikán Államtitkárságáról ezek a fontos iratok mikor kerülhettek volna kutatói kézbe, akkor örülnünk kell annak, hogy a feldolgozás már 2000 júniusában elkezdődhetett. A szerző bemutatja az „Archivio Casaroli” további sorsát, az irategyüttes feldolgozását, a munka eredményeként tartott konferenciákat, MÉRLEG
