Levéltári Szemle, 70. (2020)
Levéltári Szemle, 70. (2020) 1. szám - Levéltár│Történet - Rosdy Pál: Az Országos Katolikus Gyűjteményi Központ kezdeti évei
68 Levéltári Szemle 70. évf . rendőrség elhurcolta a szerzetesházakból a szerzeteseket, a „szemétként” ott hagyott iratokat – amint a politikai rendőrség engedte – összegyűjtötték a területileg illetékes állami levéltárakba. A kommunista diktatúra egyházellenes perei és egyházellenes propagandája is szükségessé tette az egyházi levéltárak anyagát, csakhogy a politikai rendőrség nem értett a levéltári anyag rendjéhez, jelzeteihez. Ezért történt még a Mindszenty-per előkészítése során, hogy egy állambiztonsági beszervezett személy által arra késztették Zakar András titkárt és Fábián János prímási levéltárost, hogy letartáztatásuk esetére rejtsék el a politikailag fontos iratokat. Így kigyűjtve, készen kapták a számukra fontos iratokat egy nagy bádog térképtartóban, a pincében elásva. A kommunista diktatúra azután – egyházellenes szándékkal – 1951-ben vezette be a „kettős kezelést”. Ez tette számukra lehetővé, hogy megértsék az iratok rendjét. Az egyházi levéltárakba a levéltár egyházi tulajdonosa és a területileg illetékes állami levéltár képviselői – bármely ügyben – csak együtt, egyszerre léphettek be. E „kettős kezelésnek”, amely az iratanyagba történő betekintést szolgálta, mégis volt pozitív hozadéka is a levéltárosok munkájának eredményeként, mivel ekkor készült el több egyházi levéltár alapleltára is. Ami jó volt, hasznos volt a „kettős kezelés”-ben, azt a magyar levéltáros társadalom munkája valósította meg, nem a hatalom. A Levéltárak Országos Központja (LOK) élén 1950–1957 között Borsa Iván állt, aki nem tagadta meg piarista diák voltát, és igyekezett a magyar levéltárügyet szolgálni. A levéltárosok nem egyházellenes célból, hanem a levéltárak érdekében igyekeztek tenni. Borsa Iván például eredményes küzdelmet folytatott annak érdekében, hogy a szovjet példától eltérően a levéltárügy nálunk a művelődésügy felügyelete alatt maradjon. A „kettős kezelés” azonban lényegét tekintve mégis megalázó volt, hasonlított a „bajszos püspökök” becenévre hallgató egyházügyi megbízottak beavatkozására, ellenőrzésére a püspökségeken. A politikai helyzet ugyanakkor a Rákosi-korszakban nem tette lehetővé, hogy más megoldás szülessék. A hatvanas évek második felében jött el az ideje annak, hogy a levéltáros társadalom megvalósítsa az egyházi levéltárügy rendezését, amit Szekfű Gyula már a harmincas években kezdeményezett. Ez már a történeti kutatást szolgálta, nem politikai vagy rendőri felügyeletet. 1969. január 1. Az egyházi levéltárak helyzetében változás e dátummal következett be. A Magyar Püspöki Kar létrehozta az Országos Katolikus Gyűjteményi Központot, nem kis részben a polgári levéltárügy kezdeményezésére. Ma már meglepőnek tűnhet, hogy akkoriban az állampárt, az MSZMP Agitációs és Propaganda Bizottsága is foglalkozott az egyházi gyűjtemények helyzetével. Rosdy Pál
